Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-03 / 9. szám
m i Megszoktam már. Meg aztán hiányoznának a gépek Kezdetben még otthon szombat-vasárnap Is zúgott a fejem, hallottam a zakatolást, mintha a gépeket Is hazavittem volna. De most már ha kilépek a gyárbél. haza megyek, hiányzik a zúgás. Sokáig tart, amíg megszokom a csendet. Megszerettem a gépeket, mert lehet ám gépet is szeretni, még ha furcsán hanglk is. A kollektíváról nem is beszélve. Többnyire magam korabeli fiatalok dolgozunk együtt. A mi hattagú kollektívánknak tizenkét gép van a gondjaira bízva, és nagyon jól meg értjük egymást. A csöndes, zajtalan Irodá bél kilépünk a raunkacsar nokba, ahol egyszerre ránk zúdul a hetvenöt decibeles zaj. Egymás szavát csak ordítva, fül fülhöz hajolva értjük. A lányok megmutatják a gépeiket, elmagyarázzák a számomra bonyolultnak, szá mukra mér roppant egyszerűnek tűnő munkát, s köz ben dolgoznak, hiszen beszélgetésünk alatt rengeteg fonál szakadt el. Orsó ürült le és telt meg. Villámgyorsan mozog a kezük, alig tu doro szemmel követni moz dulatalkat. Aztán kikísérnek a bejáratig, ahol már kicsit lobban értjük egymás sza vét. — Hogyan ünnepük majd itt a Nemzetközi Nőnap tízemben a nőnapot? — Azt hallottuk — mond Iák —. idén nem lesz sem miféle muri, legföljebb a pionírok a közeli Iskolából adnak valami műsort. Meg aztán kapunk egy abroszt vagy egy törölközőt; gyűlik a kelengye. Meg; dolgozunk ZOLCZER JÁNOS A szerzó felvételei — Komáromba szerettem volna menni a gépipari szakközépiskolába, de nem vettek föl, aztán alapiskola ba toborozni jöttek az (Izem bői, azok csaltak ide. — Említette, hogy Iskolé ba is jár.,. — Ahogy beléptem, azonnal egy hét suli, egy hél meló következett, így ment ez két évig. Aztán a textilipari szakközépiskolába Irat koztam, hetente háromszor ez Is lefoglal. Úgyhogy reg„Jíttek, mentek az emberek, csak a gépek maradtak ugyanazok." VILÁG - FONÁLBÓL Amerre csak nézek, mindenütt tündöklő fehér fonalak kúsznak egyik orsóról a másikra, s a dübörgő gép- hatalmasságok mellett és között lányok, asszonyok szorgoskodnak: futnak egyik orsótól a misikig. Fut a fonál, fut a tonónő — ügyeskedhetnék a szavakkal, és mellesleg ez a szójáték még találó is — itt, a bratislavai Nemzetközi Nőnap üzemben — közismertebb nevén cár nagyárban — ugyanúgy, mint másutt az országban, ahol fonógépek, fonónők dolgoznak. Nehéz lenne megmondani, hogy az 1800 alkalmazott közül, akik hetven százaléka nő, jól választottam-e ki riportalanyaimat, azt a három lányt, akik hosszabb- -rOvldebb Ideje állnak a gépek mellett, s lassan már rájuk lehetne fogni, hogy törzsgárdatagok. Pedig mindegyikük Jóval harminc alatt van még. Törzsgárdatagok. mondtam ezért, hiszen a cérnagyár alkalmazottainak egynegyede rendszeresen cserélődik, nagyarányú a fluktuáció, így aki 6—11 é- vet eltöltött már itt, arra ez ráfogható. A munkaerőhiány nagy problémája az üzemnek, Úszen a. délelőtti műszakban még csak-csak kerül minden gép mellé munkásnö, de délután kettőtől este tízig nem egy gép kényszerpihenőre áll. nincs, ki elindítsa, kezelje, vigyázza. Sok lány, asszony fürge kezére lenne Itt még szük- ségl Igaz, szinte minden nap akad jelentkező, neki is kezdenek a munka betanulásának, de sokan ki se várják a háromhónapos betanulási Idő leteltét, máris o- débbállnak. Okokat, szubjektívakat, objektiveket lehetne keresni és találni is. Beszélgető partnereim szerint a legtöbben azért oldanak kereket, mert nem tudják megszokni a gépek állandó monoton zúgását, az egyenletes — aránylag feszített — tempójú, állandó figyelmet igénylő munkát, keveslik a fizetést .., Aki marad, az a szorgalmasabb Ja, munkablróbbja, £s ne kik még panaszuk sincs, ha van is; nem tartják fontosnak beszélni róla, mert sze rétik a gépeket, a munkát őket köti ide valami, s ha kapnak is ajánlatot jobi munkahelyre, maradnak. — Miért? — kérdezem e gylküket, a galántai (Galan ta) Dobrovodzky Ilonát. — Én Is ezt kérdezem magamtól, de sosem tudok rá válaszolni: maradok, mer' szeretem a munkát. — Hányadik éve dólgozlk a cérnagyérban? — Ez a tizenegyedik. A barátnőim révén kerültem Ide. Azóta mellettem a több ség kicserélődött, jöttek mentek az emberek, csak a gépek maradtak ugyanazok Hogy ml a munkám? Engen- mint tapasztalt „öreg ró kát“ — mondja nevetve — mindig épp arra a munka helyre osztanak be, ahon nan egyik-másik kolléga nőm kiesett megbetegedeti a gvermeke beteg szabad Ságot vett ki vagv épp nem akarödzott neki dolgozni jönni. Ismerek már minden munkafolyamatot, úgyhogy nekem nem probléma az átváltás. — Hetente Ingázik, Itt pedig, az üzem közelében lévő munkásszálláson lakik Milyen ott az élet? — Egyszer zajosabb, máskor egyhangúbb. ÚJ, modern a munkásszállás, ketten lakunk egy szobában, s Úgy telik az idő, ahogy ml beosztjuk: legtöbbször tévét nézünk. — Ml a legfontosabb" tudnivalója egy fonónőnek? — kérdezem a gyárban a bárom éve dolgozó nemesócsal (Zem. Olöa) Ledeczky Kata Unt. — A legfontosabb? A szorgalom és a kézügyesség. Nekem például hat gépem van Egy-egy gépen 480 orsó, tehát hattal beszorozva az annyi mint 2880 orsó. Az orsók futását rendszeresen szemmel kell tartani. Ha va lamelyiken elszakad a fonál vagy föltekeredlk, össze kell kötni, szét kell választani — Gyakran szakad a szál? — Az elsősorban attól függ, mennyire tiszták a gépek, Havonta legalább egyszer alaposan meg kellene őket tisztítani, de ha nincs elég munkaerő, bizony csak kéthavonta vannak tisztítva. Most Is karácsony előtt voltak utoljára rendbehozva. Szóval elég gyakran, óránként egy-egy gépen húsz- •harmlncszor Is elszakad a fonál. Persze a szálösszekötésen kívül az orsókat Is cserélni kell, a teliket leszedni és az üreseket a helyükbe rakni, úgyhogy nincs időnk ücsörögni, tereferélni, tétlenkedni. Beszélgetni már csak azért sem lehet, mert olyan erős a zaj — közel nyolcvan decibeles —, hogy úgysem értenénk egymás szavát. — Nem számolta még ösz- sze, hogy műszakonként mennyit gyalogol? — Nem, de ha egy gép kerülete tizenkét méter, akkor nem nehéz kiszámítani mert nagyon sokszor körül kell Járni, — Szoros a norma? Nehéz teljesíteni? — Nézze, ha az ember ügyes és nem lusta, állandó sn egyenletesen dolgozik nem futkározik a műhely e ’ylk végéből a másikba, ak kor lépést lehet tartani. — Ezzel, hogy ml Itt eg\ óra hosszat beszélgetünk nár nagy lesz a lemaradé m? — Igen. egy órai kiesés' --tár nagyon nehéz behozni — Miigyar került a cérna gyár', a? gél hatkor munkába léptem, dolgozok egy óráig, azt^n háromnegyed kettőtől este hatig Iskola, tanulás. Egy szabad napom sem marad csak, mert pénteken délután már utazok haza, akkor meg olvasok és táncolni Is szeretek, no meg kötni, varrni, így nem probléma elütni a szabad Időt, Szeretnék mindenképpen leérettségizni, de azért áldozni is kell, tudom. — S aztán már maga sem marad a gépnél? — Elsős vagyok csak, van még időm dönteni. Fekete Magda Ounaszer- dahely közeléből, Dercstké ról (jurovéj Ingázik szintén hetente. Ű már hatodik éve dolgozik a gyárban; kettő ebből számára is egy hét iskola, egy hét munka válta kozásával telt el. — Kötelezően ki kell Járni mindenkinek ezt . iskolát? — Teljesen szakképesliét nélkül is jönnek, jöhetnek Ide dolgozni a lányok. Három hónap 8 betanítást idő s aztán már önállóan, nor- .mában dolgozhatnak. Akik ügyesek, már a második hó nap végén teljesítik a nor mát, felveszik a többiek munkatempóját, aki pedig nem tartja az iramot, az többnyire ezért nem, mert szeretne mihamarább odébb állni. — Magának ez még nem jutott az eszébe? —Egyszer Igen. Az voll az ok, hogy két műszakban kellett dolgoznom, és feltételként szabtam, ba nem me hetek át egy műszakba, a délelőttire, akkor beadom a felmondásomat. Teljesült a kérésem, maradtam. — Mit tart szépnek ebben a munkában? — Nem tudom. Mindent „A legfontosabb a szorgalom és a kézügyesség.“ ,J,ehet szeretni a gépét is." AZ IGAZGATÓ Ha oalakl huszonnyolc éves kordban egy 700 dolgozót foglalkoztató üzem élére kerül, akkor azt nálunk — legkevesebb — befutott embernek nevezik. De ha ez a 700 embert .foglalkoztató üzem Igazgatója egy egész járás közlekedését és teherszállítását biztosítja, akkor feltételezhetően mindenki ennek az embernek a felelősségére gondol. LUKACOVSK? MILAN mérnök a CSAD dunaszeráahelyi üzemét irányítja június óta. Tegyük még azt is hozzá, hogy modern fiatalember, ds egy elavult üzem élén — főleg, ami ta üzem állóeszközeit és berendezéseit illeti. Dunaszerdahelyen már régen tervbe vették az autóbusz közlekedési vállalat új üzemének felépítéséi, de a megvalósítás mindig valamin fennakadt, és így ma is olyan körülmények között dolgoznak, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt. Közben persze a feladatok megsokszorozódtak. • Erről beszélt felszólalásában Lu- kaöovskp mérnök a párt járási konferenciáján Is. Nem panaszkodott. Inkább kereste a kiutat a rossz helyzetből. A CSAD dolgozóit dicsért az a tény, hogy 0 mostohább körülmények között is maradéktalanul teljesítették múlt évi feladataikat, és kerületi viszonylatban is a legjobbak közé tartoznak. Az igazgató jól tudja, hogy az autóbuszjáratok utasait a háttér kevésbé érdekli. Ok Időben, biztonságosan és amennyire csak lehet, kényelmesen akarnak eljutni utazásuk céljához. Szerkesztőségünkbe itt-ott panaszlevelek is érkeznek, jőleg a buszvezetők magatartását kifogásolják, vagy járatkiesést bírálnak. Az igazgató kötelessége minden panaszt kivizsgáltatni, gondoskodni, hogy egyetlen bírálat sem maradjon megválaszolatlanul. Ez a tény objektivitást és nagyfokú körültekintést igényel. Ha bebizonyosodik, hogy a bírálónak igaza van — mondja Lukaéovsky mérnök ~, akkor alkalmazottunk ellen fegyelmi intézkedéseket foganatosítunk. Ez lehet megrovás, prémiumelvonás, vagy kevésbé fontos munkakörbe való besorolás. Az utazóközönségnek tudnia kell — hangsúlyozza —, hogy a buszvezetők megítélésében magasan van a mércénk, és ebből semmiképp sem engedünk, még akkor sem, ha munkaerőhiánnyal küzdünk. Bizony, mi is érezzük a munkaerőhiányt — szélesíti ki a problémakört. — Minden évben elég sok gépkocsivezető adja be felmondását, mert talál olyan cégnél állást, ahol kisebbek a követelmények, nem kell az év bármelyik napján és a nap bárme* lylk órájában hajtani. Ezért vagyok elsősorban hálás üzemünk törzsgárdájának, a régi kipróbált szakembereknek, gépkocsivezetőknek és karbantartóknak egyaránt, akik szívvel dolgoznak, és mindig segítenek, ha valahol erre szükség van. A fiatal üzemvezető, különösen ezekre az emberekre támaszkodhat. — Azt hiszem, nekik köszönhetem elsősorban, hogy nem kelleti generációs problémákkal küzdenem, elfogadtak, sejtettek, és én is igyekszem megérteni az 0 gondjaikat. Az üzemnek 60 szakmunkástanulója van. Ok jelentik az utánpótlást, s egyben ők 'képezik a SZlSZ-Szervezet magvát Is. Szeretnénk — mondja —, ha ezek a fiatalok magasfokú műszaki ismeretekre tennének szert. A jnt feltételeink között ez nem mindig biztosítható, és itt ismét visszakanyarodunk a kezdeti problémákhoz, az annyira óhajtott új üzemhez. Ez a kép sem lenne teljes, ha beszélgető partneremről, Lukaöovskg mérnökről nem mondanám el, hogy a családi légkör sem nevelhette volna mássá, mint közlekedési szakemberré. Szülei dolgoztak ezen a területen, sót a feleségével is egy üzemi kiránduláson ismerkedett meg, ugyanis apósa és anyósa is a CSAD alkalmazottai. Ennek a vállalatnak az ösztöndíjasaként szerzett gépészmérnöki oklevelet a brnói műegyetemen, hogy aztán tudását, fiatalos lendületét és tenniakarását Is ezen a területen kamatoztassa, egy olyan tárásban. ahol az emberek mint 0 mondja — még oda >s szívesebben utaznak buszon, ahova a vonal is jár, SXRASbER GVŰEGV
