Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-03 / 9. szám
10 IM I MOLNÁR LÁSZLÓ EMlEKOSZlOP A TERE^ (FERENC GYÖRGY FAFARAGÓNAK) Ahogy a vésőről kippattant a forgács 6gy tűnik el mi felesleges 4 a tövénél levágott fából új alakjában nyúlnak új gyökerek IDŐ A TÉRBEN (a megformált emlékezet) végtelen menet koszos a felhő és közel az este rágyújtunk egy szusszanásra még fáradt testekből formált Imbolygó szekerce elalvás előtt mint a gép — csak követik egymást a mozdulatok s álmukban a bakancsok útra kelnek SZENK SÁNDOR: JATÍK A fiú hátát kényelmesen a pad támlájának vetve üldögélt a parkban. Nemrég állt el az eső, mely üdezöldre mosta a gyepet és a tavaszi bokrokat. Néhány lépésnyire egy gyermek játszott a homokozóban. A fiú felállt, és odasétált. — Szlal — köszöntött a gyerekre. Először fiúnak nézte, de közelebb hajolva hozzá, észrevette fülében a rubinköves függőt. A,kislány ügyet sem vetett a fiúra. Sző nélkül játszott tovább. — Köszöntem — mondta a fiú kissé hangosabban.— Hallottam — vonta meg a vállát a kislány. — Akkor miért nem fogadtad? — Nem szabad — emelte a gyermek okos tekintetét a fiúra. — Anyuka megtiltotta, hogy idegenekkel szóba álljak. — Én nem vagyok idegen — mosolyodott el a fiú, s a kislány felé nyúlt, hogy megsimogassa. Ekkor árnyék magasodott'föléjük, s a fiú mozdulata félbeszakadt. — Csaul — hangzott fölülről lágyan, dallamosan, s a fiú arcát egy pillanatra szőke hajzuhatag árasztotta el. A fiú és a szőke hajú lány egymásba karoltak. — J61 nézd meg ezt a kicsit — vonta közelebb magához a fiú a lányt —, ilyen gyereket szeretnék. — Csakhogy anyukámnak és apukámnak gyűrűje is van — mutatott a kislány a fiatalok összekulcsolt uj- jalra, s olyan elbűvölően mosolygott, mint aki valami gyönyörű álomból ébred. MIHAIL ZOSCSENKO; A KŐFÍIINTA Nos, kedveskélm, még egy keveset várni kell, amíg eljön az idő, amikor minden Ingyen lesz. Ma még ez valahogy nem megy. Képzeljük csak el, minden ingyenes. De mi neip ismerünk mértéket. Telhetetlenek vagyunk. Azt hisszük, ha valamiért nem kell fizetni, az mind a miénk. Nagy János; Gilgames X. tábla A legutóbbi május elsején a város főterén körhinta üzemelt. Az emberek meg tolongtak körülötte. Valahonnan odavetődött egy rosszul öltözött Ittas férfi is. Áradt felőle a bűz. A tömeget nézte. Az emberáradat szinte magával sodorta öt. — Ml van itt? — kérdezte. — Talán Ingyen hintázik a sok ember? — Ingyen! — telelte valaki a háta mögött. Az ittas férfi felült a körhintára, és addig le sem szállt róla, amíg rosszul nem lett. Leemelték őt a körhintáról, és leültették a közeli padra. Rövid Időn belül magához tért. — Hát ml az, — kérdezte —, még mindig Ingyen hintáznak? — Ingyen ... — Akkor még felülök... Ha már egyszer IngyenesI Alig öt perc elteltével újra leemelték öt a körhintáról. Ismét leültették a lócára. Fordította; MAZIK ISTVÁN Mindössze öt tavaszt élt együtt az ifjú Naulje és Roltio. Egy délután Roltio elindult utolsó vadászatára. Estefelé viharos déli Szél támadt, széttördelte a jégpáncélt, északnak hajtotta a jégtáblákat, s reggelre a nyílt víz egészen közel került a parthoz. Roltio nem tért vissza a vadászatról. Várták egy napig, kettőig, várták rá egy teljes hónapot... Messze beúsztak a tengerre a halászcsónakok, a vadászok távcsővel kutattak át minden jégtáblát, de nem bukkantak az eltűnt férfi nyomára. Roltio az ősz beálltával sem tért vissza. A tél elején Naulje elhagyta a jarangot, és átköltözött Omkajhoz, Roltio testvér- bátyjához. Omkaj felesége. Kelenni, higgadtan fogadta Naulje érkezését, fis kezdetét vette hármójuk közös élete. Cívódásra nem volt okuk, veszekedés zaja soha nem szűrődött ki a jarangból. Az asszonyok baráti egyetértésben végeztek minden munkát, s Om- kaf hamarosan már nem is tudta, melyiküket szereti jobban. Az élet tovább ment a maga útján. A vadászok rozmárt és fókát ejtettek zsákmányul, a pásztorok megünnepelték a rénszarvasszületést, a sarkkutatók meteorológiai léggömböket bocsátottak a magasba, az elnök pedig kijárta az építkezéshez szükséges kölcsönt. Az idő tájt ház még csak elvétve akadt a faluban, maga az elnök is roskadozó fOldkunyhóban élt. Mint a partvidék valamennyi településén. Itt is az elsőként felépült házakban kapott helyet a kórház, a bentlakásos iskola, a posta és a helyt tanács. A klub .felavatása volt a küszöbön- álló esemény. A megnyitóra — mivel a klubot a fiatalok építették — a faluba érkezett Szmírnov, a komszomol kerületi bizottságának titkára. Szmtrnov első ízben főtt el a faluba, ezért az elnöknek hosszas fejtörésébe került, hová szállásolja el a tekintélyes vendéget. Végül sóhajtott egyet, magához rendelte Omkaft, és az a jarangjába kísérte Szmlrnovot. Omkaj jól gondját viseli majd a vendégnek, gondolta az elnök. Két asz- szony Is lakik ott, és az öreg Omkaj is rendszerető ember. Nem érheti tehát szó a ház elejét. A kerületi titkár derűsen, kötetlenül, papír nélkül tartotta megnyitó beszédét, és elragadtatott morajtól kísérve, tapsvihar közepette vonult vissza az elnöki asztalhoz. Amikor a teremben elült a zaj, ismét szólásra emelkedett: — Ügy bizony. Ismételten kijelentem, hogy hála a hajózásnak, rohamos fejlődésnek indul a falutok. Annyi faanyagot szállítanak majd ide az építkezésekhez, hogy egy év múlva mindannyian házakban laktok majd. Nem tesz semmit, hogy ez a legtávolabbi falu. Palotákat emelünk nektek. Igen. A teremben zúgott a taps. Másnap reggel Szmtrnov előadást tartott a szerelemről és a házasságról, kiosztotta a fiatalok között a komszomolfeladótokat, magához vette az analfabetizmus felszámolásáról szóló Jelentést, aztán elutazott. 'A komszomol kerületi bizottságának vezetőségi ülése azzal kezdődött, hogy Szmlr- nov rátámadt Krutyikovra, a politikai titkárra. — Inntkej a te körzeted, Krutnyikov? — Hát Igen, az enyém... — Baj van, Vlagytk, nagy baj, Krutnyikov elvtársi — De miért, veáami nincs rendjén^ — Ismered Omkaft? — Omkaft? Ismerem... Egyszer megjavította a kutyaszánomat. — Lám, lám, megjavította a kutyaszánt! — Nagyon jól megcsinálta — mondta értetlenül Krutnyikov. — Még ez is. Tehát látszólag barátok vagytok, a faluban minden ember a barátod, kutyaszánt javítanak neked, azt viszont nem tudod, hogy Omkaj két feleséget tart. Ügy bizony! Ne csodálkozzatok, elvtársak! Küzdünk az elmaradottsággal, házakat építünk a csukcsoknak a fókabőr jarangok helyett, minden vonatkozásban előbbre lépünk, és közben egyes komszomoSokat üldögél a két férfi a tűz mellett, nagyokat hallgatnak, tekintetük az utcára téved, aztán az eget kémlelik, és megint a tea után nyúlnák. „Mi az .^nekünk, házat ácsolni" ... Kruí- nyikovot keserű gondolatok kínozzák. Az utcáról pedig szekercék kopácsolásáí hallani. Oj épületszárnnyal és tornáccal bővítik a klubot. — Olyan a ház tornác nélkül, mint a mente gomb nélkül — zsörtölődik az elnök, és naphosszat az épülő klubot bámulja. Krutnyikov azon töri a fejét, milyen tornácok voltak az ő Zabugorovkájában, de nem jut eszébe. ALBERT MIFTAHUDGYINOV: HÁROMSZÖG lista vezetők rövidlátásról tesznek tanúbizonyságot. Krutnyikov arca eltorzult. Meg akarta dörzsölni, de visszarántotta a kezét. Napszítta, cserzett arcán vérvörös foltok jelezték a fagyások helyét. Krutnyikov szomorú volt, mert folyvást fájt az arca. Már régen kinőtt a komszomolísta korból, de a káderhiány folytán mégis politikai titkár maradt. Saját kutyafogatán járta a tundrát, körzetét úgy ismeri, mint szülőfaluját, Zábugorovkát, illetőleg Krutnyikov a tundrán még otthonosabban mozog, mivel Zábugorovkát rég elfeledte, hiszen idestova tíz éve nem járt az „ősi fészekben". Szmirnov derűsen figyeli; — Felületes voltál? — Igen — Krutnyikov a homlokát ráncolja. — Tehát tudtad — Szmirnov megfenyeget te Krutnyikovot az ujjával. Az első titkári elégedettséggel töltötte el eredményes ki szállása, és nem volt kedve kemény hangot használni. — Akkor miért hunytál sze met? Krutnyikov gondolkodóba esett: válóban, miért? — Nem tudom. — Nagyszerű. Menj, 'és hozd helyre a dolgot. Naulje huszonnyolc éves. Huszonnyolc! 0 jelenti a ml komszomolon kívüli fiatalságunkat. Nem mehetünk el közönyö sen az ilyesmi mellett, nem hagyhatjuk ott Nauljét. Tehát indulj és cselekedj! — De hogyan? — kérdezte Krutnyikov, és elvörösödött. — Elhozod Nauljét a kerületi központba. Itt beíratjuk a szakácstanfolyamra. Egy év múlva hazatér Innikejbe, és szakács lesz. Addigra az étkezdét Is tető alá hozzuk. Közben pedig talál majd itt magához való fiatalembert. Minek éljen tovább Omkajnál? Omkafnak Kelenni a felesége. Nézzenek oda, török szultán, kész batuykán, mondhatom. A kényes küldetés végrehajtására három napot kapott Krutnyikov. fis fiz napot az útra — ötöt oda, ötöt pedig vissza. Közel két hét állott tehát rendelkezésére. 'Az „öt nap oda" elegendőnek bizonyult. Hanem a három nap... Krutnyikov immár egy hete OmkajniS. lakik. Üldögélnék, teáznak, egymáshoz alig szólnák. De minek a sok beszéd, ha amúgy is minden világos. Krutnyikov kínosan érzi magát. Omkaj régi barátja, nem egy hóvihart élt már át vele együtt a tundrán, sok hasznos tudnivalóra megtanította őt a derék öreg. Omkaft szintén kellemetlenül érinti a dolog. Naulje rozmárhüst vág. Enni ad Krutnyikov szánhúzó kutyáinak. Napjában egyszer, este eteti őket. Nem fukarkodik az eleség- gel, nagy darabokat hasít le a húsból. Kelenni az utcán ül, egy bálnacsigolyára telepedve pipázik, és a tengert nézi. Olyan így, mintha alakja hozzánöne a csigolyatalapzathoz, és Krutnyikovot mulatta! ja ez a látvány. Elmosolyodik, de fájdalom hasít az arcába. Miután megetette a kutyákat, Naulje Kelenni mellé telepszik. Az asszonyok hall goinak; Kelenni átnyújtja a pipát Nauljé- nek, aki könnyű füstgomolyagot eregetve nézi a tengert. Azon az ötödik tavaszon néhány napig ugyanígy ült a tengerparton, de Roltio nem tért Vissza. Kelenni türelmesen vár, amíg Naulje visszaadja neki a pipát, és bizonyára azon tűnődik, hogy rossz volt az ősz, gyakran dühöngött a tenger: haragvó arcán jégtor- laszokká dermedtek a ráncok. Rossz, ha a 'enger haragszik. Krutnyikov felfordítja a bögrét; — Kész, elfogyott... fis ezt gondolja: „Reggel utaznom kell... reggel elutazom ... Ml az nekünk ...' — Milyen házat építsünk? — kérdezi Omkaj. Krutnyikov rádöbben, hogy hangosan fejezte be a mondatot. Krutnyikov büszke volt a kutyaszánjára. Ez volt a gyengéje. Az ismerősei csipkelődtek vele, pedig mindig igazat mondott a kutyáiról. Az igazság az, hogy csakis elismerő szavak illethetik meg Krutnyikov fogatát. A vezérkutya és az első pár Omkaj ajándéka. Krutnyikov senki emberfiának nem engedte át a kutyák etetését, de itt Naulje gondjaira bízta az állatokat. Krutnyikov befogta a kutyákat. Sietség néllcül, megfontoltan dolgozott, és közben hosszasan, kedveskedő hangon beszélt külön minden állathoz. A kutyák megértették, hogy hosszú út vár rájuk. Ez a fogat nem ismert rövid távokat. Naulje minden kutyának adott egy-egy húsdarabkát. Munka előtt sokat nem ehetnek. Aztán Omkaj előhozta a hátizsákot. Krutnyikov hátizsákja nem nagy, csak a legszükségesebb, útközben nélkülözhetetlen holmit tartalmazza. Omkaj már betéve Ismerte Krutnyikov egész poggyászát: bögre, törülköző, dohány, szappan, tartalék prémharisnya, tartalék kulacs, sztearinnal átitatott vízhatlan gyufa, kétszersült, hús és cukor. Es persze tea. Krutnyikov mindig sok teát vitt magával az útra. Mialatt Omkaj és Krutnyikov — ki tudja, már hányadszor! — űz utolsó bögre teái kortyolgatják, Naulje szedelőzködik. Mind nyáján hallgatnak. Krutnyikov felfordítja a bögrét — „ve- lemklkun" — köszönöm —, mondja csukásul, és kilép a jarangból. A szánra telepszik, és várja Nauljét. Kisvártatva Omkaj is megjelenik, leül a bálnacsigolyára, és szótlanul rágyújt. Csöndes a reggel. A hágó fölött kék az ég. „Estig át kell jutni a hágón" — gondolja Krutnyikov. Omkaj a tengert nézi és hunyorog. Az égbolt kékje szikrázva verődik vissza a jég táblákon. Krutnyikov vár. A kutyákban ott vibrál az utazás feszültsége, türelmetlenül nyüszítenek. Krutnyikov leveszi tekintetét az öregről. Látja, amint a csomagokat cipelő asszonyok kijönnek az utcára és eltűnnek a jarang mögött. Krutnyikov vár. A kutyákat elcsigázta o várakozás, és leheveredtek a hóba. Omkai már jó néhány pipát véglgszivott. Az asz szonyok csak nem kerültek elő. „Vajon mit csinálhatnak ott?" — gon doha Krutnyikov. Még erősebben beszúrta a szántalpak közé az ösztökét, és a sátor mögé Indult, hogy siettesse az asszonyokat Azok nem látták a férfit. Krutnyikovnak földbe gyökerezett a lába Naulje és Kelenni egymást átölelve ültek a havon, arcuk szorosan összesimult. Előre hátra ingatták testüket, és alig hallhatóan nyöszörögtek. Krutnyikov visszahőkölt. Az asszonyok észrevették a férfit, sírásuk felerősödött. Hátborzongató árnyalat bujkált ebben az elnyújtott sírásban. Naulje és Ke lenni még szorosabban egymáshoz simult s úgy tűnt, semmilyen hatalom sem képet- egymástól elszakítani őket. Elöre-hátra In gatták testüket és jajveszékeltek. Omkaj rezzenéstelen arccal szívta a pl páfát. A tengert nézte és hunyorgott. A kutyákon nyugtalanság vett erőt. A vezérállat fülét hegyezve felfigyelt: ösztöne megsúgta a bajt. Hirtelen üvöltésbe kezdeti Es Krutnyikov, nem fukarkodván az ütések kel, ezúttal igazságtalanul cselekedett. A kutyák eszeveszetten rángatták az istrán got, és üvöltöttek. —• Omkaj — szólt Krutnyikov, és leült az öreg mellé. — Omkaj... Omkaj rezzenéstelen arccal szívta a pináját. — Omkaj — mondta Krutnyikov. Az öreg a tengert nézte és hunyorgott A kék víztükör szikrázva verődött vissza n kékes jégen. — Omkaj... Krutnyikov felpattant a szánra, kirántot ta az ösztökét a földből, és a kutyák ne kitramodtak. Krutnyikov agyán átcikázott o gondolat: valamit ottfelejtett. Talán a bőg rét. A kiküldetések alkalmával mindig meg feledkezett valamiről. Es mindennek tetejébe az arca is eltorzult a beléhasító fáj dalomtól. Tudta, hogy szigorú megrovás várja libe ralizmusáért és a körülmények helytelen ér tékeléséért. BORY ENDRE fordítás?) Tatár nemzetiségű, orosz nyelven író szovjet író. 1937-ben született Ufában. Ktjev ben végezte az egyetemet, majd újságíróként dolgozott; elbeszéléseket 1960-tól kéz dett publikálni.
