Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-03 / 9. szám

8 Üllíl { ünnepélyes eredményhlr- 'detéssel lejezödott be a szlo­vák politikai dalfesztivál, a Martin 1981. A győztes pe­dig a Technik együttes ének­lő csoportja, a Ru2a együttes és Anton PaZlckJl lett. Elismerő oklevelet kapott D. StudenlCová, valamint a RlaVy és a HMC együttes. As SZSZK Kulturális Minisz­tériumának diját Soha Hor- liákovának és a FEPO együt­tesnek adományozták. AZ idei politikai dalfesz­tivállal (amely sorrendben már a kilencedik) a fiatal nemzedék a CSKP és az SZLKF közelgő XVI. kong­resszusát köszöntötte, amely Jelentős határkő lesz mind- annyiunk életében. A politi­kai, munkás- és forradalmi dalok szlovákiai seregszem­léjét, a Martin 1901-et „A CSKP vezetésével a szocia­lizmus további győzelméért Csabszlovákiában“ jelszóval, a CSKP és a csehszlovák Komszomol megalakulásának eo. évfordulöja tiszteletére rendezték meg. A fellépések ájra bebizo­nyították, hogy milyen so­kat jelent az amatőr és hi­vatásos együttesek, szólis­ták, zenészek és szövegírók számára a politikai dalok fesztiválja, ahol kifejezhetik gondolataikat az életről, a világról, földrészünkről, az emberi kapcsolatokról. Most is nagyon sokszor elhang­zott ez a szó: béke. Több dal szólt 8 háború, a fasiz­mus és a nemzeti elnyomás ellen, de elhangzottak da­lok a szülőföld, az emberek és a haza szeretetéről is. A martini fesztivál törté­netében először hangzott el Hja Zeljenka szimfonikus ze­nekarra Irt kantátája Miros­lav Válek nemzeti művész Szó című verseskötetének költeményeire, melyeket Jú­lius Pántlk nemzeti művész adott elő. A közönség nagy tetszéssel fogadta a művet. A szerző az előadás után így nyilatkozott: „Hogy mű­vemet szeretettel és megér­téssel fogadták, számomra élmény, és örülök, hogy a bemutató éppen Itt Martin­ban volt. A fiatalokból álló közönség arról biztosított, hogy nem tévesztettem célt.“ A martini közönségről el­ismeréssel nyilatkoztak az amatőr, a hivatásos előadók és a külföldi vendégek Is. Bebizonyosodott, hogy a fia­tal nemzedék érti a politi­kai dalok mondanivalóját, és értékelni tudja mindazt, ami szép, ami elkötelezett, jurt) Stuppel bolgár énekes Így vélekedett a közönségről: Egyedülállói Hazai művészeink közül K. Konártk és a Scarabeus együttes, P. Hammel, M. Lal- ferová, E. Blháryová, J. Ko- ciánová, E. Spinarová és az Elán együttes tudása legja­vát nyújtotta. Az amatőr együttesek és szólisták fellépését a délutá­ni órákban a diákok százai tekintették meg. A Teton, a Kontakty, a Ruía, a FEPO és a Rlavy együttes közvet­len és értékes előadásmód­jával nyerte meg a fiatal hallgatók tetszését. Elismerés Illeti a SZISZ SZKB-t, hogy ennek a ren­dezvénynek mind nagyobb figyelmet szentel, és lehe­tőséget teremt a fiatalok­nak Ilyen Irányú megnyilat­kozására. Fiataljaink dalaik­kal alkotó hozzáállásukról tettek bizonyságot, és kife­jezték elhatározásukat, hogy becsületes munkával akar­ják támogatni pártunk poli­tikáját. Jana Golfová kortár- sai nevében Ivan Horváth és Alojz Góbéja dalával üdvö­zölte kommunista pártunkat. Négy gyönyörű nap volt ez, amíg február 4-—7-ig a politikai dalok fesztiválja tartott Martinban. Négy nap, amikor a fiatalok érzéseiket, gondolataikat tolmácsolták, és mindazt megénekelték, a- mit szocialista társadalmunk adott nekik. Hálájukat mun­kájukkal és énekükben feje­zik ki. Ugyanis raíndettöben megnyilvánul az ember al­kotó ereje, ami pedig min­denki számára Öröm. E politikai dalfesztivál lett a fiatalok egyik legjelentő­sebb rendezvénye a CSKP XVI. kongresszusa előtt. A zárőaktus ünnepélyes pilla­natai már elmúltak, és to­vábbi alkotó munkával, gon­dokkal teli napok várnak ránk, elsősorban munkával teli napok, mint ahogy a?t a százharminc évvel ezelőtt született dalban is énekel­jük: „Ma a munkáról dalolunk, Szabadon hála dalt. Mert mindenünk ami ma van, Kitartó munkából fogan...“ RUDO PROCHÄZKA A klab meiHyltésa az ekeit fiatalok nemcsak beszélni, tervezni tudnak, hanem cselekedni is. Az Ilyen igyekezetét támogatni kell. Így született meg az a határozat, hogy a jnb kulturális szakosztáiva Ötvenezer koronával segíti gl klub építését. Most már tulajdonképpen minden együtt volt. Már csak a fiatalos len­dületre, no meg az ezerötszáz kemé­nyen ledolgozandó munkaórára volt szükség, hogy a SZISZ helyi szerve­zete elhatározhassa: felveszik a Jó­kai Ifjúsági Klub nevet. Erről már akkor értesültünk, ami­kor Maőansky László mérnök elvtárs, a Komáromi (Komárno) Jnb kulturá­lis szakosztályának vezetője ünnepé­lyes keretek között megnyitotta a klubot és átadta rendeltetésének. Gyakran halljuk falvainkről a só- hajtozásokat: nincs nálunk semmi, nincs a fiataloknak hová menni sza­bad Idejükben. Sóhajtozunk és várunk a sült galambra. Pedig másképp is lehet csinálni, csak éppen nem várni, hanem cse­lekedni kell. Ezt az ekellek bebi­zonyították. ... Példájuk követendő. v r • —hr— Csőka Zoltán felvétele KÖVETENDŐ A kezdetén vala egy nyolcvanéves pince, egy nagy adag egészséges am­bíció és néhány segítő kéz. No per­sze ez már a kezdet későbbi szaka­szában volt. A kezdet kezdetén csak az Ekeit (OkoliCná n. 0.) Hnb épületének pin­céjében az évek során összegyűlt több tonna szemét, és a SZISZ helyi szervezete tagjainak a felismerése: a községben nincs kultürház (már évek óta készül ugyan, de amolyan luca- széke módszerrel), ás a fiatalok csak a helyi kocsmában élhetik ki „kul- túrigényelket“. Ma már talán nehéz lenne megállapítani, kinek az agyá­ban pattant ki a gondolat — Itt van az öreg, használhatatlan pince, épít­sük át Ifjúsági klubbá. A gondolatot elhatározás, majd tett követte. Ekkor jött az első segítő kéz. A helyt nemzeti bizottság Göcse Lajos elnök elvtárssal az élén, minden hosz- szadalmas ceremónia nélkül a fiata­lok rendelkezésére bocsátotta a pin­cét, előlegezve a bizalmat tennlaka- rásuknak. Megkezdődhetett tehát a munka. Tlz-tlzenkét fiatal szinte minden mun­kaeszköz nélkül fogott hozzá. Vöd­rökkel, meg otthonról „kölcsönvett“ lapátokkal „szállították“ ki a pincé­ből a szemetet. A munka irányítója, mozgatója a SZISZ helyi szervezeté­nek törékeny elnOknöje, Madö Zsu­zsanna volt. A serény munka újabb segítséget íladzott. Nagy László mérnök, a Csal- lóközaranyosl (Zlatná n. O.) Efsz el­nöke (Ide tartozik az egyesítés után az ekeli efsz is] látván az eredmé­nyes munkát, „besegített“ járművel és az efsz építészeti csoportja felsze­relésével. így persze már vígabban haladt a munka. Ekkor már a járáson Is felfigyel­tek rájuk. Nyilvánvalóvá vélt, hogy Már többször Írtam a rockkedvelők és a dlszkópár- tlak vitájáról. Ügy látszik, ez a „háború“ sokáig eltart, ez leginkább a szavazatoknál mutatkozik. Levélíróink gyakran engem is azzal vádolnak, hogy egy-két szava­zattal segítem az „ellenzék“ táborát. Csak az vigasztal, hogy egy időben teszik ezt a diszkósok és a rocko- sok is. A hazai lista: 1. Blanka Bezáková: Dlevőa z dlskotéky 2. Michal David: Mé sny 3. Elén: Kaskadér 4. Karol Duchoft: Blues pre Karola 5. Karel Gott: Beatles 8. Marcela Králová: Monogram D-tM 7. Pavol Hammel: Co sa stane, ked ]u pobozkám 8. Marika Gombltová: Napié 9. Katapult: Blues 10. Olympic: ösmy deft — 0 — Magyarországi sikerek: 1. Szűcs Judit: Egy picike pont vagyok 2. Edda: Elhagyom a várost 3. Korái: Amit nem mondhattam el 4. Kómár László; Űh, csak a hajnal jönne már 5. Neoton Família: Marathon e. Katona Klári: Megint 7. Hobo Blues Band: Rolling Stones Blues 8. Color; Jöhet egy új felvonás 9. Omega: A Nagy Folyö 10. Corpus: Segíts énekelni 11. Dlnamlt: Tinédzser dal 12. Beatrice: Minek él az olyan? 13. V Moto Rock: Vér], míg felkel majd a nap — 0 — A külföldi dalok sorredje: 1. Oliver Onions: Santa Maria 2. Olivia Newton John: Xanadu 3. Ottawán: D, I. S. C. 0. 4. Boney M.: El LUte 5. Abba: Super Trouper 6. Queen: Another one Bites the Dust 7. Diana Ross: Starting Over 8. Donna Summer: The Wanderer 9. Barbra Streisand; Woman In Love 10. John Lennon: Staring ower — 0 — Zsákbamacskal Ez alkalommal Soltész Rezső plakát­jait sorsoltuk ki a slágerlista beküldői között. Nyerték: Tóth Attila, Rimaszombat (Rím. Sobota), Csitáry Péter, Ipolyság (Sahy), Németh Anikó, Aranykalász (Zlaté Klasy). Címünk: 0] Ifjúság, PraZská 11. 697 14 Bratislava. Varga Olga hosszúszól (Dlhá Vés) olvasónk beszámo­lót küldött a rozsnyól (Ro2ftava) járás egyik népszerű együtteséről, a RRB-ről. Az együttes 1979-ben alakult. Kezdetben különféle nehézségek mutatkoztak, de a göröngyös út lassan kisimult. Kemény rockmuzslkát játszottak, és számaikkal sikert arattak. Ojabban már saját szerzeményekkel Is próbálkoznak. Gyakran szerepelnek a járás községeiben, de bemutatkoztak már a járás határain túl Is. Az együttes tagjai: Broda László, Szedmák Szilárd, Krokowal Róbert, Kardos Lóránt, Szabados Károly. PAPP S*' '10R Képünkön a RRB együttes. NŐNAPRA Zala József fenti című verséből idézzük az első két sort. Vízszintes: 2. A varsidéset első része. 11. Zöld szín­árnyalat. 12. Mutatöszó. 13. Cselekvés kitűzött célpont­ja. 14. Nagyobb rész. 15. Elvisel. 17. Férfi és nöl bece­név. 18. Egyformák. 19. Irányétől eltérít. 21. Rangjelző. 22. Nöl becenév. 23. Pán Isten hangszere. 25. Európai főváros. 27. Nobile léghajójának a neve volt. 29. Az unokák kedvence. 30. Szovjet repülőgéptípus röviden. 31. Japán nagyváros. 32. Szín. 33. Gyermekjáték. 36. Fordítva: magyar község a szombathelyi járásban, ro­mán stílusú templomáról híres. 37. Elökelösködö sze­mély. 39. Háziállat. 40. A tulajdonunk. 42. Ahhoz a helyhez tartozó. 44. Korzikai város. 45. Tor betűi ke­verve. 47. Fordítva: kerek szám. 48. Tagadószó. 50. Kö- nyörület, szánalom. 53. Kiejtett betű. 55. A vas Is ez. 57. Francia filmszínész (Alaln), 58. Kopoltyús állat, 59. Ezüstfehér kemény fém. 61, Szészes ital. 62. Cseh­országi folyó. Függőleges: 1. A versidézet második része. 2. Maga mögött hagy. 3. Szovjet gépkocslmárka. 4. Spanyol ős vatikáni gépkocsljelzés. 5. Őszinte, szépítés nélküli. 8. A legfejlettebb élőlény. 7. Lemásol, 8. Tojás németül. 9. Szám idegen rövidítése. 10. Köszönet, viszonzás. 15. Elrohan. 16. Nagyon lusta. 19. Sajtjáről ismert holland város. 20. Trópusi kúszónövény. 22. Szoknya, krumpli, ká­poszta jelzője lehet névelővel. 27. Menetrendi rövidítés. 28. Perzsiái. 30. Turku, finn város másik neve. 34. Török férfinév. 35. Harcias nö. 38. Dél-olaszországi kikötő­város. 41. Folyó a Szovjetunlöban az Irtls bal oldali mellékfolyója. 43. Észak, németül 46. Osztásnál a fél­retett kártyalapok. 49. Mutatósző. 51. Rossz 16. 52. An­gol főnemesi rang. 53. All..., az Ezeregyéjszaka mesék alakja. 54. Elöl. 56. A szív orvosi neve. 58. Tojásból Is lehet készíteni. 60. Középkori Ismeretlen magyar festő névbetűi. 62. Egyforma római számok. Beküldendő a vízszintes 2. és a függőleges 1. számú sorok megfejtése, a megjelenéstől számított egy héten belül. sv. A lapunk 7. számában megjelent kere.sztrejtvény he­lyes megfejtése: A hajad olyan fekete, / a ruhád oly fehér: / az ifjúság ígérete / az élettel felér.

Next

/
Thumbnails
Contents