Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-02-19 / 8. szám
M ég szerencse, hogy szőkék a széksorok, kényelmetlenek a székek a Komáromi (Komárno) Szakszervezetek Háza színháztermében. Az ember kényelmetlenül ül, állandóan izeg- -mozog, fészkelődik, és csupán ennek köszönheti, hogy bár még csak kora délután volt, nem jött álom a szemére. Ha kényelmes, puha fotelból néztem volna az e- lőadást, bizonyára elszunyókáltam volna, mert talán még egy édes álom is több élménnyel kecsegtetett volna, mint az előadás, főleg az első felvonás. Ilyen körülmények között végül mégiscsak sikerült végignéznem a jó hosszúra nyújtott, két felvonásos drámát. 1 Sütő-darabröl lévén szó, az ember fűlfokozott várakozással Indul színházba. Aki ismeri az erdélyi magyar Író munkásságát — könyveit, drámáit, esszéit —, az talán már útközben is sejti, körvonalaiban érzi, miről is szól a darab. Nem a cselekményre gondolok, hanem a mondanivalóra. Sütő az emberiség, még inkább Közép-Kelet- -Európa emberisége égető, nagy problémájának — a megbékélés, szeretet, emberség, kitartás, hűség, ragaszkodás, őszinteség — csontját rágja velejéig. Ez a lerágott csont pedig az ő kezében- -szájában mindig új, mindig időszerűbb, mindig tisztább értelmet nyer. Az Egy löcslszár virágvasárnapja is ezek között a határok között mozog. Kolhaas Mihály tisztességes, becsületes, melegszívű lókereskedő. Hisz és bízik az emberekben. Hisz és bízik abban, hogy az őt ért sérelmeket majd a törvény kielégítő módon orvosolja. Agyában meg sem fordul az aljasság szándéka, az Isten és a Király szent és tévedhetetlen előtte. Aztán szertefoszlanák az illúziói, már csak abban hisz, hogy igazságát vérontás útján, karddal a kezében tudja érvényre juttatni. Megváltozik jelleme, emberi magatartása, meggyőződése, ingadozik, hajlékony, csak az őszinteség él benne még konokul, minden nemes emberi tulajdonság ki- özetett a szívéből... És aztán újra színe változik, a lócsiszár: újra hisz és bízik az emberekben, a törvényben, a hatalmasságok f- géretében. Megint a régi önmagára talált, aki újra elhiszi, hogy az emberi hang, a vox huména hasznosabb fegyver, mint a kard. ... és Kolhaas Mihály mégis elveszik. Könyvben olvasva ez a dráma bizonyára ugyanolyan remekmű, mint a többi Sütő-munka. (Hogy milyen lenne más színház előadásában, azt nem tudhatom!) A MATESZ előadásában azonban az Egy lócsiszár virágvasárnapja egyáltalán nem hat remekműnek, ezért pedig véleményem szerint elsősorban a rendező, Takáts Ernőd a felelős. Lehet, hogy rossz kifejezés, de mégis azt mondom, Takáts ezt a darabot „elfelejtette” megrendezni. Hogy milyen jogon mondom ezt? Én akkor állítom egy darabról, filmről, hogy jól volt megrendezve, ha a rendezői kéz úgy lebeg a darab fölött, bogy észre se vesszük jelenlétét. Az előadás minden mondatát, mozdulatát, apró rezdülését, szemvillanását a világ legtermészetesebb dolgának tartjuk: ennek így kellett lennie. Amikor úgy van jelen a rendező, hogy valójában jelen sincs: e- szünkbe se jut az előadás alatt feltenni a kérdést — jöl vagy rosszul járt el Itt és itt a rendező? A Jó, a meggyőző rendezést elfogadjuk —^ még akkor Is — ha éppen vitatkozunk vele, mert vitaalap, elhisszilk jogosságát, fontosságát. Nos, az általam fölállított mércék közül, alíg-alíg ütötte meg e- gylket-mésikat Takáts Emőd. Mitid- untalan azon kaptam magam, hogy önmagámtól kérdezgetem: Ezt így? Nem természetes! Ezt ezért? Furcsa! Vagy egyszerűen: ésak néz» tett, és sok mindent nem értettem. De hát a hiba bennem is lehet. 2 Főleg diák közönség ült a nézőtéren. Nem tudom, őket becsülték-e le a színészek, és azért nem figyeltek eléggé, azért bakiztak annyit, vagy egyszerűen még nem tudták a darab szövegét. De nemcsak a szöveget vették egy kicsit félvállról, hanem a játékot is. Dráft Mátyás, a darab főszereplője — akit eddig úgy ismertem, hogy mindig tud csillogni — most felemás alakítást nyújtott. Pont ő, aki olyan hőst alakított, akinek változik, alakul a jelleme, magatartása, gondolkodásmódja a dráma folyamán, és pont ő játszott egész Idő alatt egy síkon, nem csillogtatta jellemábrázoló tehetségét. Valahogy úgy tűnt, nem ért! a szerepet, nem érti, kivel, hogyan és miért kell azonosulnia. Egyedül akt tetszett, az Ho- locsy István volt Müller Ferenc szerepében. Bár keveset volt a színen, mégis egyéniséget vitt a szerepbe, rövid jelenései alatt is a- zonnal magára vonta a figyelmet, a többiek között úgy tűnt föl, mint aki Játékával glóriát von maga köré. Talán a rendezői és színészi fogyatékosságokkal magyarázható az, hogy a diák közönség a szünetben és az előadás alatt elég nagy számban elhagyta a nézőteret. Aki maradt, annak is ilyesfajta véleménye volt a darabról: „Tetszik, mert olyan szép szakálla van a színésznek...“ „Jő pofák...“ 3 Végezetül már csak annyit: az egész előadásbői a kosztümök tetszettek a legjobban. Azok talán vílágszlnházi produkcióban is meg- állták volna a helyüket. De nem úgy a díszlet, amely egy buszmegálló bódéjára hasonlított, a- mely előtt Járnak-kelnek az embe- rek, a színészek, és azon zsörtölődnek: hol késik már a busz. Valóban, hol késik már a busz? Hol késik már az ízig-vérig jó előadás ...? — zolczer— Négykezes regény A négy kéz Örkény István és Dé- ry Tibor „tulajdona“. A négy kéz, az ötvenes évek elején kivonult Szigligetre, hogy összedobják ki-ki a maga tehetségét, élményeit, és regényt írjanak. De lehetett-e abban az időben két ilyen ej- mének regényt írni, kiváltképp négy kézzel? Akkor, amikor a szalámi o- lyan ritkaságszámba ment, mint ma egy UFO, amikor a kritikus szó majdnem annyit jelentett: meginni egy pohár mérgetI Örkény István ennek a néhány re-“ gényt író hétnek a történetét örökíti meg fenti című regényében, s ebből készített a Magyar Televízió Nyitott könyv című műsora tévéfilmet. Ami — nekem tetszeti. Bár a rövid film nem volt különösebben szenzációs, kirívó, mégis az egyetlen színes foltja lett azon a héten a tévé műsorának. Azokban a napokban épp bajban voltam. Forgattam a műsorajánlatot, egyik nap érdektelenebbnek látszott a másiknál, nem tudtam, miről írjak. Ha az év elejétől nem csaptam volna föl amolyan tévékritikusnak, talán be sem kapcsoltam volna a készüléket. Az utóbbi hetekben egyébként sem tartottak a műsorkészítők mézesmadzagot a nézők elé: mintha uborkaszezon lenne. Árgus szemmel fürkésztem a Csehszlovák Televízió ajánlatait is, de mintha összebeszélt volna a két „nagyhatalom“. S ekkor jött a Nyitott könyv, ezt az adást pedig érdemes volt megnézni, és talán írni is érdemes róla. Mert... „Csupa humor és keserűség, csupa harag és megbocsátás“ ez a mű, mondja róla bevezetőjében Boldizsár Iván. És azt is hozzáteszi: XX. századi torzó. Mit ad mindehhez hozzá a tévé? Nem sokat, mégis elég: plasztikussá teszi a befejezetlen müvet, s a maga módján be is fejezi. Bár az a műfaji meghatározás, hogy téoéfilm, kicsit mindig elriaszt engem a műsortól. Most, ennél a produkciónál is helyénvaló volt a meghatározás, a készítők éltek is a műfaj adta lehetőségekkel. Sokszor ugyanis azért berzenkedem a tévéfilm meghatározásától, mert amolyan se film, se színház: hibrid műjaj kerül ki belőle. Olyan hibrid műfaj — bár lehet, hogy tökéletes — ^melyet mégsem tudok hová tenni. Főleg akkor maradok hoppon, ha egy eleve színházi darabnak, regénynek, novellának megálmodott müvet alkalmaztak tévére. Elveszik az íze, zamatja, mondanivalója, bája. Talán elég szemléltető és elrettentő példa erre Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című gyönyörű könyvéből készült tévéjilml S akkor jön Várkonyi Gábor rendező tévéfilmje meg két okosan játszó színész, Némethy Ferenc —- Déry Tibor — és Szilágyi Tibor — Örkény István —, és elhitetik velünk: ők a négykezes regény megírására konokul elszánt írók /mellesleg Némethy még egy kicsit hasonlított is Déryrej, akik talán már a munka megkezdése pillanatában is tudják, reménytelen a vállalkozásuk, de próba szerencse, kezdjünk bele. Végül is Örkény István, aki megírta a regény regényét, jó formát talál arra, hogy az akkori idők ma már mulatságos viszontagságairól a maga egyéni humorával meséljen, tudósítson és figyelmeztessen. A rendező, a film készítői pedig illő alázattal alávetik magukat ennek a célnuk. Elegei tesznek a műsor kívánalmainak: ha az olvasó eddig még nem nyitotta ki Örkény István könyvét, most ők kinyittatják vele. Ennyit sugallnak a kedves nézőnek: lásd, érdemest A néző pedig — legalábbis én — miután korábban már olvasta ä könyvet, most újra előkeresi, és egy szuszra ujraolvassa, valószínűleg nem utoljára. Z. ). HOL KÉSIK A BUSZ? (JEGYZETEK SÜTŐ ANDRAS: EGY LOCSISZÄR VIRAGVASARNAPJA ClMÜ DRÁMÁJÁNAK ELŐADÁSA KAPCSÁN) L. Ropog József (Nagelschmidt) és üráji Mátyás (Kolhaas Mihályi szerepében TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT... Országos népdalversenyünk, a- melyet a CSEMADOK Központi Bizottsága minden két évben rendez meg, idén a hetedik évfolyamába lépett. Így tehát több mint tíz éve részesei lehetünk ennek a mozgalomnak, meggyőződhettünk sikeréről, népszerűségéről. A ver seny munkára, szereplésre serken ti a népdalénekeseket, éneklő cső portokat, a népi hangszereken ját sző szólistákat, együtteseket, nő pi táncosokat, folklórcsoportokat A tapasztalatok azt bizonyítják hogy ez a mozgalom szép ered ményeket ért el, a rendezők fá radozása sikerrel járt. Az egyes rendezvényeken több olyan erede ti; népdal is elhangzott, amelyek kel ez ideig még népdalgyüjtőink sem találkoztak. A népdalok terjesztésén kívül a rendezvény további haszna: nemcsak a közönség, hanem a versenyzők is tanulhatnak az egyes fordulók alkalmával saját előadásaikból. Sokat beszélünk napjainkban az „élő“ népdalról, népzenéről, amelyben hinni szeretnénk, de nem vagyunk biztosak abban, hogy létezik. „Élő" népzenét játszik a frissen alakult népi együttes, „élő“ népdal a fiatal műkedvelő énekesek műsorszáma, sőt némelyek élőnek tekintik az iskolában énekelt népdalt is. Semmilyen körülmények között nem feledkezhetünk meg arról, hogy a népdal is csak addig él igazán, amíg rendeltetése szerint bánnak vele. Az alkalmakként! felélesztés — újjáélesztés —, amit ml önmagunkat áltatva élő népdalnak nevezünk, a maga nemében hasznos, fontos és egyben gyönyörködtető lehet, de a legszerencsésebb esetben is csak szűkszavú üzenete a kultúrának, amely a dalt létrehozta és spontánul fenntartotta. Az élő népdalt nem lehet utánozni, mint a- hogy magát az életet sem utánozzuk, amelyben az megtermett és fennmaradt. Népdalversenyünk eddigi évfolyamaiban az előadók kiragadták a mépdalt eredeti környezetéből, hiszen csak népdalcsokorban adhatták elő őket. Ezekben az ősz- szeállításokban az alkalomhoz nem kötött népdalok kaptak helyet. A népdal keletkezésének és fejlődésének vizsgálatakor azonnal szembetűnik a népdal különböző funk ciója. Az énekelt népdal mellett nagy teret foglal el a hangszeres zene, a népzene vagy a szokásokhoz kapcsolódó dallamok. Ennek tudatában a Tavaszi szél vizet á- raszt... országos népdalverseny új kategóriával bővült. Az éneklő csoportok és szólóénekesek mellett idén már helyet kaptak a folklórcsoportok is, amelyeknek eddig — egy-két alkalomtól eltekintve — nem nyílt lehetőségük szerepelni. A folklórcsoportok szerepeltetésével a népdalverseny népzenei hagyományaink újabb területét mutatja be, terjeszti majd. A népdalon, á táncon kívül helyet kapott a tréfa, a népmese vagy elbeszélés. A különféle műfajok változatosságával és váltogatásával egy bizonyos népszokást teljesen feleleveníthetnek. Eredeti néprajzi anyagot tárhat fel, főleg a hagyományőrző vidékeken, a nyitrai (Nitra), a nagykürtös! (Vei. Krtíáj, a rimaszombati (Rim. Sobota) és a rozsnyói (Rozríava) járásban. Az Ilyen csoportok szereplésénél fontos teret kap a népviselet is. Továbbra is megmaradtak a már ismert kategóriák. Hagyományápoló szólóénekesek az egyes kategóriában versenyeznek. Müsorszá- maikat kiadott népdalgyűjteményekből vagy idősebb énekesektől tanulták. A versenyfelhívás értelmében — az eddigi gyakorlattól eltérve — az énekesek szőkébb tájegységük dalaiból választhatnak. A hagyományőrző szólóénekesek jobbára idősebb emberek, a- kik nem szoktak nyilvánosan szerepelni. Leggyakrabban népdal* gyűjtések során akadt rájuk a gyűjtő, vagy a járási forduló szervezőjének rábeszélésére jelentkeznek a versenybe. Ezek az énekesek saját dallamviláguk anyagát mutatják be, előadásuk természetes és a tájjellegnek megfelelő. Hasonló kritériumok alapján versenyeznek az egynemű vagy vegyes éneklő csoportok. Az évek során több népi hangszeren játszó szólista és énekes mutatkozott be. A népi hangszeren játszó csoportok kategóriájába a citeraegyütteseken kívül a parasztzenét játszó csoportok is beletartoznak. Sajnos, ezzel a le hetőséggel nagyon kevesen élnek Ennek fű oka az egyes régi hang szerek kihalása, a népi egytttte sek megszűnése. A lehetőséget fő képp az utóbbi években hazánk ban ts divatos parasztzenekarok használhatták ki. A népi táncosok sem élnek mindig kellőképpen az alkalommal, ők is főleg idősebb táncosok, és nem szeretik a fellépéseket, csak saját szórakoztatásukra táncolnak. Ebben az esetben is a szervezőkön múlik a népi táncosok jelentkezése. Hogyan kell a népdalt énekelni? Eredeti környezetben élő ember nehezen érti meg ezt a kérdést, nem tudja, mit feleljen rá. Számára a dalolás nem művészet; alkalom és igény szerint énekelnek. Nem mintha nem volnának a népzene használatára íratlan szabályok, csakhogy ezek a szabályok nem a dalolás mikéntjére vonatkoznak, hanem sokkal általánosabb érvényűek, magának annak az életformának és kultúrának a szabályai, amelynek a zene is tartozéka. Fújja el, ahogyan a torkán kifér, mondaná az egyszerű parasztember a kérdésre. Neki ugyanis fogalma sem lehet olyan helyzetről, amilyenben mi manapság vagyunk. Népdalainkat, népzenénket nem eredeti környezetében ismerjük meg, hanem a rádió, a televízió műsoraiból, esetleg a különféle rendezvények jóvoltából. Akiktől halljuk, javarészt nem a hagyományokból merítenek, hanem kottából elevenítik fel. Mindenféle művészi jellegű megnyilatkozástól, így a népdalénekléstől is elvárjuk, hogy hiteles legyen. Csak a lelkesedés, ha hiányoznak az ismeretek, ugyanúgy árthat a népdal ügyének, mint a hanyag vagy lenéző felületesség. A népdal szerves része a nép kultúrájának, és ez sajnos már annyira közhely, hogy sokaknak el sem jut a tudatáig. Az sem megoldás, ha valaki hanglemezről, magnetofonszalagról tökéletesen utánozza (néha sikertelenül) az eredeti hangzást. Ez ugyanis a legjobb esetben is csak mása lehet az eredetinek. Ismerni kell a helyi hagyományt ahhoz, ha hitelesen akarjuk előadni a népdalt. Hagyományőrző énekeseinktől minden e- setben elvárjuk, hogy a szó szoros értelmében az ő saját dalaikat így adják elő. Az ilyen eredeti tolmácsolás viszont nem utánozható semmilyen körülmények között sem. A hetedik évfolyam átdolgozott koncepciója nagyon sok helyen ellenkezésbe ütközött. El kell ismernünk, hogy ez az új megoldás sokkal nagyobb hozzáértést igényel. Ez lényegében az idei verseny másik változata. Jóllehet a fordulók száma nem változott, most is járási, kerületi és országos döntőn vesznek részt a versenyzők, de változás történt a kerületi döntők lebonyolításában. A járási fordulókon a szólisták és csoportok külön-külön kategóriákban versenyeznek, a kerületi döntőkön minden járás 30—45 perces egységes blokkot mutat be a járási verseny győzteseinek közreműködésével, keresztmetszetét adva a járás legjellemzőbb népi szokásaiból, hagyományaiból. A kerületek győztesei kerülnek majd az országos döntőbe. A népzene élete ma már falun is főleg színpadon zajlik. Száméra — úgy látszik — szükségszerűen ez a mai életforma. A pódiumon viszont csak egy kis töredéke hangzik el. Ezért valameny- nyiünk érdeke, hogy amíg nem késő, mentsük meg folklórkincsünket a feledéstől. PAPP SÁNDOR
