Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-12-02 / 49. szám

4 ffiúsao AzötévesJarka — Emlékszel apukád­ra? — Igen ... Vasárnap este volt, anyukám egy nagy késsel krumplit pucolt. Apu részegen jött haza, és ezért anyu nagyon mérges volt rá Vitatkozni kezdtek, majd anyu beleszúrta apuba a kést. Meghalt Anyu most azért van börtönben. Az ötéves Jarka, mint egy nemrég haíott me­sét, úgy mondja el éle­te legmegrázóbb élmé­nyét. Akkor vasárnap este olyan erős stressz­hatás érte, hogy azóta ezek a kitaszítottak az otthon­ba, vagy a hatósági szervek kényszerültek állami gondozás­ba venni őket. Az egyik közeli faluból hat testvér él az otthonban. Egy­szer már volt utánuk az apjuk — az anya már nem él — és szökésre biztatta a gyerekeket, ígért nekik fűt-fát, de ők még a gondolattól is irtóztak, hogy vele tartsanak. Nem tudták szavakkal elmondani, milyen szörnyű körülmények között él­tek odahaza. Azt mondták: — Soha nem akarunk haza mennil — és ebből mindent megértettem. Itt otthon helyett otthonra találtak. 2. ' — Hogyan éltetek odahaza? »-» Nem. — Miért? — Mert akkor még rosszabb lenne, mint most, akkor biztos sírnék, így meg nem látom, nem is gondolok rá. Jobb, ha nem is jön. Mert haza úgysem megyünk, ott megint csak rossz lenne az életünk. — Mi szeretnél lenni, ha fel­nősz? — Hát... szabó ... — Mi tetszik itt a legjob­ban? — Mi? Hát az, hogy minden­ki olyan jó, meg minden olyan szép. 3. — Ügy érzi, sikerült az egy­kori laktanya épületéből ott­hont teremteni? — kérdezem a gyermekotthon igazgatóját, Ján Miklőt, aki a hat kilométerre levő Ipolyhídvégről jár be na­ponta. — Ami a lakhatási feltéte­leket illeti, úgy vélem, igen. A gyerekek ketten, hárman, né­gyen laknak egy szobában. A nevelők korábban a szécsénkei alapiskolában tanítottak, van közöttük néhány igen Ügyes, rá­termett pedagógus, akik szív- vel-lélekkel végzik munkájukat. Nos, eddig rendjén is lenne minden, csakhogy a gyerekek sokkal inkább szülői szeretet- re, emberi melegségre, kedves, megértő szóra vágynak. Szeret­hetjük őket, ahogy csak tud­juk-bírjuk, kitehetjük értük a szívünket-lelkünket, de a csa­ládi tűzhely melegét, az apai, anyai szeretetet nem tudjuk pótolni. A gyermekotthonban töltött két nap alatt ján Miklo nagy- -nagy lelkesedéssel, odaadással, szeretettel beszél a gyermekek­ről, munkájukról, terveikről. — Bírja e majd erővel, ma­rad-e évek múltán is ebből a nagy lelkesedésből? — kérde­zem. — A gyermekotthon lesz most már az életem, hiszem, hogy valóra tudom váltani terveimet, hiszem, hogy kitűnő közösség, család leszünk. Az igazgató egy percre sem feledkezik meg a mindennapi gondokról, reggeltől estig ter­vez, szüntelenül azokra a gye­rekekre gondol, akiket majd az alapiskola elvégzése után ta­nulni küld, esetleg főiskolára is, és ide várja őket vissza Szeretné, ha még egy emele­tet húznának az épületre, len ne nekik ott egy-egy szoba Aztán azokra a lányokra gon dől, akik jövőre már végeznek az alapiskolában, és gyengéb ben megy nekik a tanulás. Sze­retné, ha itt dolgoznának majd az otthonban, néhány évig még védő szárnyuk alatt lennének Figyelme mindenre és minden­kire kiterjed. Alig három hó­napja van együtt a gyerekek­kel, de már behatóan ismeri családi körülményeiket, sorsu­kat. — önnek, hány gyermeke van? — Sajnos, nincs gyermekem. 4. k­—< Hányán voltatok otthon? fc— Édesanyámmal együtt ti­zenegyen. Édesapám már régen meghalt. — Hogyan éltetek? — Nem szívesen emlékszem rá vissza. Édesanyám nem dol­gozott, ha kapott valahonnan valami pénzt, mindig elitta, nem volt mit ennünk. — Ezért kerültél gyermek- otthonba? < Igen. Meg azért is, hogy édesanyám hozzáment egy bá­csihoz, akit én ki nem állha­tok, nem szeretek. Meg mikor otthon voltunk, eljött a bácsi a fiával hozzánk, és anyuval bezárkóztak egy szobába, ott ittak, táncoltak, zenéltek, zen­gett az egész falu. Meg engem is oda akartak magukhoz ci­pelni, hogy bújjak az ágyba. A bácsi aztán oda is költö­zött anyuhoz a három gyereké­vel, anyu most azokat neveli — Szereted az édesanyádat? — Nem. <— Szeretnél vele találkozni? — Nem. — Soha többé? — Soha többé 5. A falu sajátjának tekinti a harminc gyermeket. Ä múltko riban az egyik háznál lakoda­lom volt és sok-sok süteményt vittek a gyerekeknek. Alma­szüretkor elhalmozták őket al­mával. A helyi szövetkezet és a Tesla fiókvállalata, a nőszö­vetség meg a többi tömegszer­vezet védnökséget vállalt a gyermekotthon fölött. A három hónap alatt már rengeteg kéz mozdult meg érdekükben. 6. A tizenhárom éves Anka ap­ja, nagynénje és leendő mosto­haanyja jött látogatóba. A nagy­néni, aki Ankát nevelte, szidja őt, hogy állandóan csavargóit* nem járt iskolába, szófogadat- lan volt, benne látja a hibát* nem magában. — Felneveltem én már há­rom gyerekemet, egyik se szö­kött meg tőlem, egyik se csa* vargott, ez meg állandóan kos* látott. *—• Nem sajnálja a lányt? Válasz helyett csak könnyek hullnak. •—* Jő lesz itt neked, ne sírj, Anka. Meglátod, jó lesz. Az 1* gazgató úr fölnevel, szakmát ad a kezedbe, még stafírungra is kapsz pénzt. Otthon csak csavarognál, Itt meg embert fa­ragnak belőled, meglásd jó lesz itt, fölnevelnek — így a leen­dő mostoha. Anka apja csak bólogat, he­lyesel. Neki nincs ideje a Iá* nyát nevelni; látni az arcán* a szemén, abban sincs más, csak illő szánalom. Fél órát se időznek a gyermeknél, máris mennek tovább. Mielőtt távoz­nának, megkérik az igazgatót, engedje majd Ankát haza kará­csonyra. Az ígéretet megkap­ják. Miután távoznak, az igazga­tó elkomorodik: / — Az apa megnősül, az új feleségnek útban van a lány. Majd felneveli az állam. 7. Az ötéves jarkát egy fiatal család vasárnap hazavitte e- bédre. Mikor estefelé visszakí­sérték az otthonba, Jarka azt kérdezte, eljönnének-e érte a jövő héten is. — Eljönnél újra? — kérdezte a férfi. — El. Nagyon szép délután volt, a legszebb. ZOLCZER JANOS A szerző felvételei minden este tizenegy­kor fölébred és sír. ; 1 Az ipolybalogi (Balog nad Ipfom) egykori laktanya sárga épületében az idén szeptember elején harminc „árva“ gyermek talált otthonra, talán igazibb­ra, mint amilyenben eddig él­tek Az emeletes épületet a já­rási építőipari vállalat gyorsan és tisztességesen rendbe tette, az egykori pedagógus, ján Mik­lo igazgatása alatt hét neve­lővel pedig megkezdődött az e- gész embert, a végtelen oda­adást igénylő rpunka. Harminc három-tizenöt eV közötti fiú és lány költözött be a gyermek- otthonba. Közülük csak egyet­len kisfiú teljesen árva, a töb­bi huszonkilencnek legalább az egyik szülője él. De ezek a szülők a legelemibb kötelessé­güket sem teljesítik gyerme­kükkel szemben: nem egy eset­ben a szó szoros értelmében el­dobták maguktól, így kerültek — Amíg édesanyám élt, ad­dig jó volt. De tavaly meghalt, s aztán már nem törődött ve­lünk senki. Apám csak a hét végén járt haza, egész héten egyedül voltunk. Hat gyerek. Egy néni járt hozzánk néha főzni. Apám, ha hazajött, álta­lában részeg volt, nem törődött velünk. Nagyon rosszul ment a sorunk. — Hogyan akarsz élni, ha felnősz? — Itt minden olyan szép, mindenki olyan jó. Ha felnö­vök, ilyen szép szobát, ilyen tiszta ruhát szeretnék, mint itt van. Meg rendesen viselkedni, nem úgy, mint otthon. — Meglátogatott már az é- desapád? — Igen, egyszer. — Mennyi időre? — Vagy tizenöt percig volt nálam. Süteményt hozott, és ar­ról érdeklődött, hogyan érzem itt magam. Én azt mondtam, jól. Mást nem is mondott, el­ment. — Szeretnéd Őt újra látni? A gyerekek a falu többi óvodásával együtt játszanak, tanulnak. MMMmumnnm

Next

/
Thumbnails
Contents