Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-12-02 / 49. szám
4 ffiúsao AzötévesJarka — Emlékszel apukádra? — Igen ... Vasárnap este volt, anyukám egy nagy késsel krumplit pucolt. Apu részegen jött haza, és ezért anyu nagyon mérges volt rá Vitatkozni kezdtek, majd anyu beleszúrta apuba a kést. Meghalt Anyu most azért van börtönben. Az ötéves Jarka, mint egy nemrég haíott mesét, úgy mondja el élete legmegrázóbb élményét. Akkor vasárnap este olyan erős stresszhatás érte, hogy azóta ezek a kitaszítottak az otthonba, vagy a hatósági szervek kényszerültek állami gondozásba venni őket. Az egyik közeli faluból hat testvér él az otthonban. Egyszer már volt utánuk az apjuk — az anya már nem él — és szökésre biztatta a gyerekeket, ígért nekik fűt-fát, de ők még a gondolattól is irtóztak, hogy vele tartsanak. Nem tudták szavakkal elmondani, milyen szörnyű körülmények között éltek odahaza. Azt mondták: — Soha nem akarunk haza mennil — és ebből mindent megértettem. Itt otthon helyett otthonra találtak. 2. ' — Hogyan éltetek odahaza? »-» Nem. — Miért? — Mert akkor még rosszabb lenne, mint most, akkor biztos sírnék, így meg nem látom, nem is gondolok rá. Jobb, ha nem is jön. Mert haza úgysem megyünk, ott megint csak rossz lenne az életünk. — Mi szeretnél lenni, ha felnősz? — Hát... szabó ... — Mi tetszik itt a legjobban? — Mi? Hát az, hogy mindenki olyan jó, meg minden olyan szép. 3. — Ügy érzi, sikerült az egykori laktanya épületéből otthont teremteni? — kérdezem a gyermekotthon igazgatóját, Ján Miklőt, aki a hat kilométerre levő Ipolyhídvégről jár be naponta. — Ami a lakhatási feltételeket illeti, úgy vélem, igen. A gyerekek ketten, hárman, négyen laknak egy szobában. A nevelők korábban a szécsénkei alapiskolában tanítottak, van közöttük néhány igen Ügyes, rátermett pedagógus, akik szív- vel-lélekkel végzik munkájukat. Nos, eddig rendjén is lenne minden, csakhogy a gyerekek sokkal inkább szülői szeretet- re, emberi melegségre, kedves, megértő szóra vágynak. Szerethetjük őket, ahogy csak tudjuk-bírjuk, kitehetjük értük a szívünket-lelkünket, de a családi tűzhely melegét, az apai, anyai szeretetet nem tudjuk pótolni. A gyermekotthonban töltött két nap alatt ján Miklo nagy- -nagy lelkesedéssel, odaadással, szeretettel beszél a gyermekekről, munkájukról, terveikről. — Bírja e majd erővel, marad-e évek múltán is ebből a nagy lelkesedésből? — kérdezem. — A gyermekotthon lesz most már az életem, hiszem, hogy valóra tudom váltani terveimet, hiszem, hogy kitűnő közösség, család leszünk. Az igazgató egy percre sem feledkezik meg a mindennapi gondokról, reggeltől estig tervez, szüntelenül azokra a gyerekekre gondol, akiket majd az alapiskola elvégzése után tanulni küld, esetleg főiskolára is, és ide várja őket vissza Szeretné, ha még egy emeletet húznának az épületre, len ne nekik ott egy-egy szoba Aztán azokra a lányokra gon dől, akik jövőre már végeznek az alapiskolában, és gyengéb ben megy nekik a tanulás. Szeretné, ha itt dolgoznának majd az otthonban, néhány évig még védő szárnyuk alatt lennének Figyelme mindenre és mindenkire kiterjed. Alig három hónapja van együtt a gyerekekkel, de már behatóan ismeri családi körülményeiket, sorsukat. — önnek, hány gyermeke van? — Sajnos, nincs gyermekem. 4. k—< Hányán voltatok otthon? fc— Édesanyámmal együtt tizenegyen. Édesapám már régen meghalt. — Hogyan éltetek? — Nem szívesen emlékszem rá vissza. Édesanyám nem dolgozott, ha kapott valahonnan valami pénzt, mindig elitta, nem volt mit ennünk. — Ezért kerültél gyermek- otthonba? < Igen. Meg azért is, hogy édesanyám hozzáment egy bácsihoz, akit én ki nem állhatok, nem szeretek. Meg mikor otthon voltunk, eljött a bácsi a fiával hozzánk, és anyuval bezárkóztak egy szobába, ott ittak, táncoltak, zenéltek, zengett az egész falu. Meg engem is oda akartak magukhoz cipelni, hogy bújjak az ágyba. A bácsi aztán oda is költözött anyuhoz a három gyerekével, anyu most azokat neveli — Szereted az édesanyádat? — Nem. <— Szeretnél vele találkozni? — Nem. — Soha többé? — Soha többé 5. A falu sajátjának tekinti a harminc gyermeket. Ä múltko riban az egyik háznál lakodalom volt és sok-sok süteményt vittek a gyerekeknek. Almaszüretkor elhalmozták őket almával. A helyi szövetkezet és a Tesla fiókvállalata, a nőszövetség meg a többi tömegszervezet védnökséget vállalt a gyermekotthon fölött. A három hónap alatt már rengeteg kéz mozdult meg érdekükben. 6. A tizenhárom éves Anka apja, nagynénje és leendő mostohaanyja jött látogatóba. A nagynéni, aki Ankát nevelte, szidja őt, hogy állandóan csavargóit* nem járt iskolába, szófogadat- lan volt, benne látja a hibát* nem magában. — Felneveltem én már három gyerekemet, egyik se szökött meg tőlem, egyik se csa* vargott, ez meg állandóan kos* látott. *—• Nem sajnálja a lányt? Válasz helyett csak könnyek hullnak. •—* Jő lesz itt neked, ne sírj, Anka. Meglátod, jó lesz. Az 1* gazgató úr fölnevel, szakmát ad a kezedbe, még stafírungra is kapsz pénzt. Otthon csak csavarognál, Itt meg embert faragnak belőled, meglásd jó lesz itt, fölnevelnek — így a leendő mostoha. Anka apja csak bólogat, helyesel. Neki nincs ideje a Iá* nyát nevelni; látni az arcán* a szemén, abban sincs más, csak illő szánalom. Fél órát se időznek a gyermeknél, máris mennek tovább. Mielőtt távoznának, megkérik az igazgatót, engedje majd Ankát haza karácsonyra. Az ígéretet megkapják. Miután távoznak, az igazgató elkomorodik: / — Az apa megnősül, az új feleségnek útban van a lány. Majd felneveli az állam. 7. Az ötéves jarkát egy fiatal család vasárnap hazavitte e- bédre. Mikor estefelé visszakísérték az otthonba, Jarka azt kérdezte, eljönnének-e érte a jövő héten is. — Eljönnél újra? — kérdezte a férfi. — El. Nagyon szép délután volt, a legszebb. ZOLCZER JANOS A szerző felvételei minden este tizenegykor fölébred és sír. ; 1 Az ipolybalogi (Balog nad Ipfom) egykori laktanya sárga épületében az idén szeptember elején harminc „árva“ gyermek talált otthonra, talán igazibbra, mint amilyenben eddig éltek Az emeletes épületet a járási építőipari vállalat gyorsan és tisztességesen rendbe tette, az egykori pedagógus, ján Miklo igazgatása alatt hét nevelővel pedig megkezdődött az e- gész embert, a végtelen odaadást igénylő rpunka. Harminc három-tizenöt eV közötti fiú és lány költözött be a gyermek- otthonba. Közülük csak egyetlen kisfiú teljesen árva, a többi huszonkilencnek legalább az egyik szülője él. De ezek a szülők a legelemibb kötelességüket sem teljesítik gyermekükkel szemben: nem egy esetben a szó szoros értelmében eldobták maguktól, így kerültek — Amíg édesanyám élt, addig jó volt. De tavaly meghalt, s aztán már nem törődött velünk senki. Apám csak a hét végén járt haza, egész héten egyedül voltunk. Hat gyerek. Egy néni járt hozzánk néha főzni. Apám, ha hazajött, általában részeg volt, nem törődött velünk. Nagyon rosszul ment a sorunk. — Hogyan akarsz élni, ha felnősz? — Itt minden olyan szép, mindenki olyan jó. Ha felnövök, ilyen szép szobát, ilyen tiszta ruhát szeretnék, mint itt van. Meg rendesen viselkedni, nem úgy, mint otthon. — Meglátogatott már az é- desapád? — Igen, egyszer. — Mennyi időre? — Vagy tizenöt percig volt nálam. Süteményt hozott, és arról érdeklődött, hogyan érzem itt magam. Én azt mondtam, jól. Mást nem is mondott, elment. — Szeretnéd Őt újra látni? A gyerekek a falu többi óvodásával együtt játszanak, tanulnak. MMMmumnnm
