Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-12-02 / 49. szám
M ünchenről akarok Írni, és minduntalan egy Hamburgban látott választási plakát vibrál a szemem előtt. A peremvárosban, egy buszmegállónál láttam: Strauss hatalmas leje virított rajta, amint huncutul mosolyog. Fogait valakik — valakik? — vörösre festették, és szájából vér- cseppek csurogtak. Nem volt mellé írva semmi, de a vörös fogak és a vércsep- pek mindent elmondtak a bajor miniszterelnökről, jelenéről, múltjáról, politikájáról. Amikor aztán másnap busszal elmentem a plakát mellett, és az előttem ülő két tiaenhárom éves torma fiú kölcsönösen felhívta egymás figyelmét a plakátra, meg összenevettek, még inkább világossá vált sok minden. Es akkor hirtelenében München Jutott az eszembe: vajon a bajor főváros utcáin voltak-e a választások előtt Ilyen vagy ehhez hasonló plakátok? Vagy Ilyen csak a szociáldemokraták, a hatalmon levő kormány fellegvárában Hamburgban találhatók? Ahová még a nyár végén ellátogatott Strauss, és választási beszédét csak a rendőrkordon védelmében tudta elmondani, egyébként a tüntetők tömege megrohamozta volna őt. Hogy ml köze mindennek Münchenhez? Nos, az ember akkor szeret meg egy várost, ha e- lőbb megszerette, megked velte az ott lakókat. Nekem Münchennel mindaddig nem is volt semmi bajom, kellemes élményekkel gondoltam vissza az ott töltött néhány napra, míg meg nem láttam a már említett hamburgi plakátot, s a kép emlékezetembe nem rögződött. Hiszen Strauss, az idei választások vesztese Münchenben él, bajor tartományi miniszterelnök, az ellenzék pártvezére, tipikus jobboldali politikus. Nem tehetek róla, de az a plakát mindent elrontott! München Sokáig a szó szoros értelmében kirakatváros volt a szocialista országok turistáinak a szemében. A Nyugat kirakatvárosa. Az egész tőkés világ itt mutatta be minden csodáját, itt akarták káprázatba ejteni, meg- szédítení és kiforgatni hitéből a másik oldalról érkezett idegent. Nem sajnálták erre a célra se pénzt, se energiát. Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy ennek nem volt némi hatása, de a józan ész még az igazi csodákon is felülkerekedik, hát még a felfújt, légből kapott csodákon. így lett aztán Münchenből „csak“ város, egyike a forgalmas nyugat- -európai világvárosoknak, a- hol a csodák helyett realitások vannak. A Schwabing negyedből a belváros felé tartok, a Leo- poldstrassén ballagok. Már néhány lépéssel túl járok az eladó kocsikkal körülvett Győzelmi Kapun, amikor a Lajos-Miksa Egyetem előtt az utcán egy torzonborz szakállas, rongyos öltözetű, mindkét kezére csonka vénembert látok fetrengenl. Valószínűleg elesett, s a hátára kötött batyu súlyától meg alsó karjainak hiányában nem tud falkelni. A jólöltözött emberek részvéttelenül, közönyösen mennek el mellette, átlépik és csak valami nagyon mélyről jövő esdeklő hangja miatt nem lép nek rá, nem tapossák őt össze, mint csatában az elesett harcost a vágtató mé nek. Közben az öreg küszködik, csonka kezére támaszkodva próbál felemelkedni. de nem és nem megy, A Győzelmi Kapu körül eladásra váró autók Zolczer János müncheni riportja világjárók A Neíihaiiser strasse' terécskéjén a kövezetre telepszenek a járókelők, -i$y hallgatják' az utcai zenészeket '■ 's ■ ■>„Persze, ez is Csak pontosan az iménti állítás helyességét támasztja alá. A hosszú-hosszú Leopold- strassén ballagva szembe tűnt az út mindkét oldalán álló kocsisor, láttam ott szinte a világ minden autómárkáját: Toyotát, Fiatot, Mercedest, Fordot, Citroent, BMW-t, Alfa Rómeót meg a többit. Egyik kocsi még va- donat új, a másik ütött-ko- pott, rozsdás. Ami azonban közös volt mindegyiknél: ablakában belülről egy cédula azt hirdette: eladók. S a cédulán ott állt az ajánlott ár a lakcím vagy a telefonszám. Bár ez az eladási módszer korábban sem volt ismeretlen Münchenben, de az energiaválság jelentkezése óta pánikszerűen megnőtt azoknak a száma, akik túl akarnak adni személyautójukon. A belvárosban és környékén szinte lehetetlen parkolóhelyet találni, ellepnek mindent az eladásra kínált kocsik. Hiszen a benzinárak itt is nagyot ugrottak fölfelé, és ma már a csupa jólétben élő NSZK-beli polgár Is meggondolja: - volán mellé üljön-e vagy sem. Nos, mindig visszazuhan. Valami emberinek tűnő hangot ad ki, de segítség csak nem jön. Es azóta Is ahányszor eszembe jut sz a kép, vádolom magam: én sem segítettem rajta, azonosultam a tömeggel, egy voltam a sok között. Persze, az ember mindig későn játssza meg — veszi komolyan? — a szép és okos fiút, ■Nem tudom, miért — vagy nagyon is jól tudoml — de München szemet kápráztató üzletei, remekül öltözött hölgyei, csodás parkjai, pazar belvárosa helyett mindig ez a kép, élmény tolakodik elő, ha erre a városra gondolok. Vajon föltápászkodott-e már az öreg...? München gazdag város. £s München szép város. De mint minden gazdag és szép, magafitogtató és kacér is. Nem adja olcsón magút, annak se, aki keletről, annak se, aki még nyugatabbról jött. Itt nyer értelmet csak igazán az a mondás: a pénz beszél a kutya ugat. Amíg van pénzed, a tenyerünkön hordunk, ha nincs, te vagy a Nagy Láthatatlan Senki — olvasható le a kereskedők, az elárusítók, a vendéglősök és mások arcáról. Mindezt csak azért mondom, mert Münchenben találkoztam először a fogyasztói, a konzum társadalom fény- és árnyoldalaival. Azzal az értékmércével, amely szerint: az ember annyit ér, a- mennyi pénzfedezet van mögötte (kezében, zsebében, pénztárcájában!). Egy nagyon előkelő, elegáns presszóba akartam be menni: szétnézni. Mivel turistaöltözékem cseppet sem sejtette maga mögött a milliomost, a pincér még a beAz egyenruhába bújt lányok cigarettát reklámoznak: a járókelők kezébe nyomnak egy-egy dobozzal A korzó vége, a Karlstor járatnál közölte: nincs szabad hely, pedig a csupa ablaküvegen keresztül jól láttam, hogy a legtöbb asztalnál senki sem ül. Bár nem titkolom, a hely eleganciájához illő udvariassággal adta tudtomra. Es a tárgyilagosság ked véért egy másik eset: ■" Az utcai árusnál vettem egy kiló paprikát. Becsomagolva adta, de néhány lépéssel odébb átraktam a táskámba. Akkor veszem észre, hogy az egyik paprikán' egy tízfilléres nagyságú rothadás van. Sarkon fordulok és mutatom az elárusítónak, aki azonnal elnézést, bocsánatot kér, visszaveszi' ä kifogásolt darabot s helyette két nagy paprikával kárpótol. „Elnézést“ — motyogja még egyszer. mindez bennünket mit sem érdekelne, de sokkal inkább az ezt követő jelenség, a- melybői némi tanulságot is levonhatunk. Mégpedig a következőt. Münchenben láttam először — de aztán máshol is Nyu- gat-EUrópában —, hogy a metró állomások környékéi kerékpárok százai-ezrei le pik el. Az emberek lakhelyükről elkerekeznek a legközelebbi metróállomáshoz, ott félreállítják a biciklit odalakatolják valami biztos, masszív tárgyhoz (korláthoz, házak alagsori ablakaihoz, vagy az erre a célra fölállított vaskorláthoz) és beszállnak a metróba, mert hosszabb távon földalattival utaznak. Láttam kerekezni elegáns dámákat, nyakkendős urakat, farmeres fiatalokat, hátán kislányát cipelő apukákat, kormányon bevásárlószatyrot vivő nőt... Es a járókelők már ügyet sem vetnek rájuk, mint csodabogarakra, senki sem gondolja róluk, hogy ezeknek nincs mit a tejbe aprítani. Sőt .az autósok — de a gyalogosok is —■ nagyon előzékenyek, udvariasak voltak hozzájuk, mindenki e- lőnyben részesítette ,. őket. Nem egy, nem két emDer taposta a pedálokat München utcáin, hanem több százan, ezren, tömegesen. Mert ezek az emberek komolyan vették az ott is meghirdetett takarékossági kampányt, intézkedéseket. Komolyan vették azt a tényt, hogy nem feneketlen az 4 pénztárcájuk sem és „elhit- ték“: autó nélkül Is, el lehet jutni a város egyik végéből a másikbal Nem áll meg a világ, nem esik le a korona a fejükről akkor sem, ha nem pöffeszkednek a volán mellett És nem gondol róluk se a szomszéd, se a munkába még kocsival járó kolléga, se a meglátogatott Ismerős semmi rosszat. Legfeljebb azt, hogy holnap ő is vesz magának kerékpárt. Csökkent az NSZK-ban az , üzemanyagfogyasztás. Arról már nem is beszélve, hogy a kerekezés mennyire egészséges és még fojtogató bűzt sem okád. München. ~ Hamburg' után az NSZK legnagyobb városa. Közel másfélmillió ember lakja, míg a háború befejeztével a- lig számlált félmilliónál többet. A Hitler elvetette bumeráng visszacsapott Münchenre is: egy halom rom maradt a város helyén 1945 tavaszára. Nevét — az út(r könyv szerint — a belváros közepén álló bencéskápolná- ról kapta.. A- több mint. ezer éves kápolnára az emberek azt mondták: „ott a szerzeteseknél“ (bei den mön- chen). Az évszázadok során, akárcsak Európa legtöbb települését, Münchent sem kerülte el a tűzvész, a rombolás, a háború, a forradalom. S ebben a városban, ahol 1918. november 7-én fórra dalom tört ki, köztársasági kormány, alakult, öt évvel később már Hitler és hívei egy sörpincében (1) készültek az első puccsra. (Az idei sörünnep alkalmával újfasiszták bombát robbantottak a békés sörözők' között, a- minek 12 halott, 214 sebesült lett az áldozata.) És aztán a müncheni események sokszor meghatározták Európa országainak történelmét,. ,.+, Ma Münchenben a turista, ha mondjuk a Marienplatz- tól elindul a sétálóutcán a Karltor felé, az üzletek csillogása mellett akarva-aka- ratlan észreveszi, hogy itt jelen van a világ sok-sok nációja: látni indiánt, kínait, négert és japánt..; Legtöbbjük országa jellegzetes portékáit árulja vagy táncot lejt az utcán, zenél, énekel... Münchenben keverednek a fajok, nyelvek és szokások. $ nyaranta, a- mikor a turisták hada is ellepi a várost, tökéletes a bábeli nyelvzavar: a „hot dog“-ot török kéz adja, a fagylaltot olasz mosoly kíséretében mérik, az utcai karbantartó munkások „ju- goszlávul“ beszélnek, a sexhschöpben maláj lány táncol, a buszsofőr görögül dúdol... Ez is München. A szerző felvételei BAJOR FŐVÁROS
