Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-11-18 / 47. szám
Az épület ugyan ü], de a gépeken már meglátszanak az évek. e™ Hány éve dolgozik Itt? M kérdem Matuska Annától legalább olyan hangerővel, mint egy foclmeccsen szokás, de hát nem tehetek mást. *-• Harmadik éve. Múrafiá- bél készítjük a faltszőnyegek, különböző alátétek, táskák alapanyagát. De nemcsak ezt. A. legerősebb há zlszőttes vászon Is nálunk készül. Ebből népviseleti ruhákat varrnak. Egy másik gépnél Markó Márta dolgozik, fejével Int, várjak egy pillanatot, míg kicseréli az egyik vetélőt. Ezek a gépek még a hagyományos vetélés szövőgépek alapelvein működnek. Ritkán állnak géphiba miatt, és Jól bírják a kétműszakos megterhelést is. Márta nem visel fülvédőt. « Miért nem? i=s kérdem. Ha felteszem, nem hallom a gép zakatolását, tulajdonképpen semmit sem hallok, és ebbe a süketségbe belefájdul a fejem. 0- lyankor csak szemmel tudom figyelemmel kísérni, Jól működik-e a gép vagy sem. Viszont fülvédő nélkül szemmel és füllel is ellenőrizhetem a szövés minőségét. Tudom, mit akar mondani, az orvosunk sem győzi eléggé hangoztatni a fülvédő használatának fontosságát. Tudja mit, megyek és felteszem .,. A losonci (LuCenec) Nógrádi Szövőgyárban (Novo- hradská textilka) csaknem háromszázan dolgoznak, a vállalat évi terve 37 millió korona. *=* Vállalatunk nem méreteivel, hanem inkább termékeivel, szolgáltatásaival Jelentős mondja az igazgató, Ján LSrenüik, amikor végigvezet az egyes részlegekén.' A vállalat a már említett műrafia alapanyagú készítményeken kívül abroszokat, térítőkét fest és varr, Jelvényeket gyárt, foglalkozik paplankészítéssel. Az utóbbi tevékenységében különösen figyelemreméltó, milyen rövid idő alatt elkészül a paplan. Ha a megrendelő például reggel nyolckor elviszi kitísztíttatnl a tollat {a tisztító különben szintén a szövőgyárhoz tartozik), körülbelül tizenkét órakor már viheti a kész, brokátba varrott paplanét. Ennek a gyors munkaszervezésnek sok előnye van: kevesebb Az abroszfestó részlegen az asszonyok már a karácsonyra készülnek LEGFONTOSABB az emberek elégedettsége az adminisztrációs munka, nem kell raktározni a kész paplanokat, és ami a legfontosabb, a megrendelő is felettébb elégedett. Jelen lehet a paplan készítésénél, és a lehető leggyorsabban kielégítik igényeit. Az ember azt hinné, hogy egyszer már csak lesz mindenkinek paplanja, de az érdeklődők száma csak nem csökken. A szomszédos Járásokból is hozzánk jönnek, ebben pedig nem kis részük van azoknak az asz- szonyoknak, akik a paplan- részlegen dolgoznak. Nagyon ügyesek, a megrendelőknek mindig szívesen adnak tanácsot. Erre nagy szükség van, ugyanis sok asszony azt hiszi, minél nehezebb a paplan, annál melegebb. Mi, a ihásfél-két kilő pehelyből készült paplanokat tartjuk a legjobbaknak —• magyarázza a vállalat igazgatója. Amikor a tolltisztítógépet kezelő nénitől megkérdezem, hogyan érzi magát ebben a pihés környezetben, ezt válaszolja: — A több munkát igénylő szolgáltatásokat is el kell valakinek végezni, mert legfontosabb az emberek elégedettsége. ZACSEK ERZSÉBET A szerző felvételei .Öreg gép, de nagyon szótogadö . . " S okan várnak az autóbuszra, egy járat „kiesett“, ezárt a tömeg a szokásosnál Is nagyobb. Elöl, tekintet nélkül arra, ki mikor érkezik a megállóba, a betegek, a kisgyerekes anyák sorakoznak, ez járatunkon már afféle íratlan törvény, ök szállnak fel elsőkként, hogy mindenképpen ülőhelyhez jussanak. Amikor a busz megjön, a tömeg meglódul, hátulról egy 10 éves fiú furakodlk előre, senki sem kérdi, hová Igyekszik. Az autóbusz lépcsőjéről hátraszól az édesanyjának: — Nincs pénzem jegyre. A tömeg tölött elszáll az Ideges rendreutasítás: ne törőd] a jeggyel, te mafla, lassan megtelik a busz, és nem lesz ülőhelyünk. A srác tehát furakodlk szorgalmasan, és amikor felszállók látom, hogy egy üres ülőhely mellett áll, és akkor sem szól, amikor azt egy Idősebb néni elfoglalja. Megérkezik a ma ma, hátba taszítja ügyetlen flát, és a foga között sziszegi: nem megmondtam, hogy ülj le, most megnézheted magad. Nemhogy te nem ülsz, de nekem sincs helyem. Tanuld mér meg végre, hogy szemesnek áll a világ. ■ Közben a busz elindul, a fiú körbeteklnt, látszólag elégedett. jó így állva dülöngélni. Látni rajta, hogy a szülői klo- kosítást elengedte a füle mnl- lett. Remélhetőleg a következő alkalommal mér nem lesz kapható a kisgyerek szerepé nek eljátszására. ZACSEK ERZSÉBET O któber 24-én délután nagyon körülményesen u- taztam Dunaszerdahely- ről (Dunajská stredaj Légre (Lehnlce). Az első autóbuszról, amelyen fel volt tüntetve, hogy egész lányokig (Janiky) megy) a sofőr letessékelt, mondva, ő csak Mihályiéig (Mlchal na Ostrp- ve) megy. Nem vagyok kötekedő természetű, nem sz=retea> a felesleges vitákat, ezért szó nélkül leszálltam, megvártam a követkóző járatot. Jött Is néhány perc múlva, és ennek, a busznak a vezetője Is nagyon „előzékeny“ volt. Csak jegyvásárláskor jélentet- te be sajnálkozva, hogy ő csak Diósig megy, pár perccel előtte elment a légi járat. Türelmesen vártam tovább: 17,18 perckor jött a következő járat. Ez végre oda ment, ahová a táblája is jelezte, és ahová pár őrája én Is szerettem volna eljutni. Utazásom viszontagságai azonban Itt sem értek véget. A sofőr bár elvette a jegy árát, jegyet nem e- dott. Amikor a többi utashoz hasonlóan bedobtam a papírdobozba a pénzt és vártam a jegyet, a sofőr sürgetően rám nézett, mintha azt mondta volna, szedjem gyorsan a lábamat, késünk, van mit behoznia. A jegyről mélyen hallgatott. De nehogy azt hlgyjük teljesen megfeledkezett az Illemről, pontosabban a kötelességéről. Masnikon felszállt egy utas annak mégiscsak a- dott jegyét. Hogy az egész szakaszon miért éppen neki, ez tplány. Tény, hogy egyetlen utas sem követelte a jegyet, épp azért azt hiszem, hogy nem Is a sofőrt, hanem Inkább azt a 10—15 utast kéne rendre utasítani, akik nem tették szóvá az utazási rendszabályok durva megsértését. |. I. Lehnlce Vártuk, izgalommal, kíváncsian, mint általában valameny- nyl írö-ulvasó találkozót. Milyen Moldova György az Akit a vonal Füstje megcsapott, a Tisztelet Komlónak és más, az olvasók körében nagy port felvert könyvek szerzője? A délután, amelyet Moldova György a dunaszerdabelyl (Dunajská Stredaj gimnáziumban töltött rövidnek bizonyult az író megismerésére. A kérdések és Moldova jellegzetes stílusa. ahogy ezekre a kérdésekre válaszolt, kedélyes hangulatot adott a találkozónak. -szb GIMIBEN PINCÉBEN A NAP MELEGE Izsán (I2a) sok kíváncsiskodó áll meg az egyik ház előtt, hogy szemügyre vegye az udvarban felállított napelemeket, megtudakolja a ház gazdájától, milyen célt is szolgálnak. Maszlák István engem is készségesen beavatott titkaiba, és amit megtudtam tevékenységéről, rég túlnőtte már egy kedvtelés kereteit. Például a méreteiben is figyelmet keltő napelemek biztosítják a ház teljes és melegvíz-ellátását. Mint Maszlák István elmondta, a napelemek előállította forró víz egy csőrendszeren át a pincében elhelyezett hatalmas tartályban gyűlik össze. Innen szivattyú továbbítja a meleg vizet a padlástérben elhelyezett tartályba, amely tulajdonképpen a házi víztorony szerepét is be tölti. A berendezés valóban ötletes, a legtakarékosabb energiaforrás. Ilyenkor aztán csak azt fájlalja az ember, hogy az önszorgalomból véghez vitt kísérleteknek, újításoknak nincs megfelelő fórumuk, ahol az újítók kölcsönösen kicserélhetnék tapasztalataikat Ez annál Is Inkább szükségszerű lenne, mivel elvétve máshol is találkozhatunk hasonló eredményes újítókkal (pl. Madáron Szé- nássy Árpád mérnök), viszont azt kell látnunk, hogy minden merész vállalkozó kénytelen a saját, akadályokkal teli útját Járni, így pedig sokkal küzdelmesebb eljutni a célig. Maszlák István nemcsak a Nap energiájának felhasználásával kísérletezik. Jelenleg szélerőmű tervéhez végez méréseket és számításokat. Tervei között szerepel továbbá a szemétégetőkben keletkezett hőenergia hasznosítása. Valamennyi önerőből megvalósított be rendezése egyszerű alapelveken működik ás az energiaközvetítés és tárolás legopti málisabb módszereit tartja szem előtt. Na gyón sok dolog foglalkoztatja őt: például a víz oxigénre és hidrogénre történő fel bontása egy napenergiás desztillálókészü lék megszerkesztése, amely az egész hőter melő rendszer hatásfokát növelné, a mág nesezett vízzel történő öntözés, amellyel je lentősen növelhető a terméshozam stb.. stb Már megvalósított elképzelései közül érdekességként kiemeljük azt a fénymodulá tort, közismert nevén színes zenegép, a mely előzőleg bekódolható program szerint 185 Izzólámpát működtet. Idesorolhatjuk még a házigazda termoelektromos hőmérő lét, amely távhőmérésre alkalnias, az abszorpciós hűtőt amely a nyáron a napele mekkel nyert hőt hűtésre fordítja, továbbá a parabolaantennát, mikrofilmolvasót, de felsorolásunk még távolról sem teljes. C. | Maszlák István napelemei. Jobboldalt a Tor róvízgyűjtő tartálya. Maszlák István felvétele