Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-10-14 / 42. szám
A mai kínai fiatallal sokfelé találkoztam a kínai fővárosban. Szinte hemzsegett tőlük a Kuo- csisudten, a valaha volt Wang herceg kútjáről elnevezett pekingi főutca híres nemzetközi könyvesboltja, u- hol ma már teljesen eltűnt a polcokról a Mao-idézete- ket tartalmazó kis piros „biblia“, sőt a válogatott művek ötödik kötete is, pedig azt már Mao Ce-tung halála után a mai kínai pártelnök, Hua Kuo-feng személyes irányításával rendezték sajtó alá. Zömmel ifjú szedők aprólékos munkáját figyelhettem meg a Zsenminzsipao nyomdájában, ahol egy ifjú szedőmester elmondta, hogy az összesen ismert mintegy 50 ezer kínai írásjelből a modern kínai nyelvben legfeljebb ha 10 ezer használatos, az újságcikkek kinyomtatására pedig 2—3 ezer is elégséges. Persze sok tízezernyi szóösszetételben, variációban, aminek következtében a nyomdai szedők munkája minden, csak nem irigylésreméltó. Nagyobb báj az, hogy az írástudatlanok — akik még a Zsenminzsipao vagy az ifjúsági újság, a Csungkuocsi- ninenpao szántszándékkal a legegyszerűbb nyelvezettel megfogalmazott cikkeit sem tudják elolvasni — nem, vagy nem csak az idősebb nemzedékből kerülnek ki. Nem véletlen, hogy a szállodában, a gyárakban és a hivatalokban minden reggel kollektív újságolvasással kezdődik a munkaidő: valaki, aki tud olvasni, felolvassa a legfontosabb vezércikkeket, a többiek meg hallgatják. Az újságok visszatérő témája, hogy mi lesz az ún. kulturális forradalom egykori kis vörösgárdistáival. A- zokkal a most már 25—30 évesekkel, akiknek az életéből egyszerűen kimaradt az iskola, akik ma munka- és szakképzettség nélkül ténfe'- regnek naphosszat, és akikkel nem a könyvesboltban vagy a műhelyekben találkoztam, hanem a pekingi utcákon, ahol bandákba verődve' fényes nappal is megtámadják, kirabolják az á- rujával piacra tartó parasztot, verekedést provokálnak a trolibuszmegállókban, és nyitástól zárásig hangoskodnak, randallíroznak a mostanában ismét üzemelő kávézókban. Legutóbb új módszerrel próbálkoztak megfékezésükre: az utcabizottságok, a- melyek évek éta tevékenykednek Peking minden e- gyes utcájában, a tanárok, a szülők és természetesen a rendőrség bevonásával nevelő brigádokat hoztak létre, amelyek nemcsak megidéznek, dorgálnak, hanem büntetést is kiróhatnak a visszaesőkre. 2. K ínában országos vitatéma, hogy visszaköl- lözhetnek-e családjukhoz és mikor az erőszakkal falura telepített fiatalok milliói. A városokban ugyanis több tízmillióra — egyes statisztikák szerint 100 millióra (I) — tehető a munkanélküliek száma, és ezek többsége - fiatal. Ha tehát máról holnapra visszatelepülnének az elmúlt években, évtizedekben falura küldött fiatalok milliói, munkát a- ligha találnának, csak a munkanélküliség immár társadalmi méreteket öltő problémáját súlyosbítanák. Hogy a városi fiatal nem szívesen költözött falura, az Kínában kétszeresen is érthető, hiszen a 800 millió kínai paraszt világát minden vonatkozásban 10 ezer mérföld választja el a várostól. Kínai újságban olvastam arról a parasztemberről, aki 1970-ben nem tudta, ki az a Mao Ce-tung, A pekingi Zsenminzsipao írt arról a 20 tagú parasztcsaládról, amelyben három nemzedék élt együtt, és nyolc felnőtt dolgozott. Az egy főre jutó évi jövedelem 80 yüan, azaz 600 korona volt, aminek kétharmada ment el élelemre, és fejenként 20—30 yüan, azaz 150 —200 korona maradt évente szerény igényeik kielégítésére. És mi volt a lap következtetése? „... arra kell törekedni, hogy minden kínai parasztcsaládnak legalább ilyen életszínvonala legyen!“ Ráadásul ehhez az életnívóhoz a kínai paraszt nemcsak, sőt nem is elsősorban a közösben dolgozott, hanem — amikor engedték — disznót tartott, a háztáji zöldséget igyekezett a szabadpiacon értékesíteni (még olyan időkben is vállalva a kockázatot, amikor a mostanival ellentétben burzsoá csökevényként tiltották, és a legsúlyosabban büntették a maszekolást, a háztájit). A parasztok tehát abból próbáltak pénzt előteremteni, amiből csak lehetett. A városi fiatal viszont, aki örült, ha egyáltalán megkapaszkodhatott a rendkívül zárt faluközösség peremén, ha fedél került a feje fölé, ha a közösben egyáltalán kapott munkát, az említett pénzforrásokon természetesen kívülrekedt. Ss mivel nem volt szaktudása, és a paraszti munkához sem volt szokva, az év folyamán még csak megélt valahogy abból, amit előlegbe kapott, az év végén azonban hiába számolgatta szüKÍNAI MOZAIK P. Szabó József éveken át dolgozott Kínában. Az 50-es években mint a Magyar Rádió főmunkatársa, később pedig újra és újra megfordnlt hosszabb-rővidebb időre Pe- kingben. Ezenkívül bejárta a Távol-Kelet más országait is, Japántól Indiáig, a Fülöp-szigetektől vagy éppen Szingapúrtól Burmáig és Thaiföldig a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az ott szerzett tapasztalatairól a közeljövőben számol be olvasóinknak. Az elmúlt évben több könyve jelent meg. A legújabb, amely sajtó alatt van, Ktna külpolitikáját tárgyalja. P. Szabó József a Magyar Televízió külpolitikai kommentátora: írásai gyakran jelennek meg a Magyarország, az Ország-Világ és a Világ Ifjúsága című lapokban és más magyar sajtótermékekben. Az Új Ifjúságban először publikál. P. SZABÖ JÓZSEF soknak, másutt több községet kiszolgáló ördögűző központot hoztak létre, mégpedig a helyi pártszervezet és az ifjúsági szervezet tudtával, sőt közreműködésével... 4. A kínai iskolákban oktatják a szovjetelle- nességet. Az egyetemi felvételi vizsgákon mostanában a „szaktudást“ helyezik előtérbe: öt tantárgyból egyenként 100 pontot lehet, és összesen minimálisan 350 pontot kell szerezni. Kiemelt tantárgy a történelem; a felvételizőnek például arra, hogy milyen területi követelései vannak Kínának a Szovjetunióval szemben, honnan erednek és mivel indokolják ezeket a követeléseket stb. A szigorú kívánalmak jellemzésére csak egyetlen a- dat: a kitöltött minta kérdőív szerint a helyes válasznak tartalmaznia kell azt, hogy „a Szovjetunió másfél millió négyzetkilométernyi kínai területet tart jogtalanul megszállva...“ Talán még jellemzőbben tapasztaltam azonban a szov- jetellenesség oktatását a százötvenes számú pekingi középiskolában, ahol az alsó tagozat tízéves diákjainak kívülről kellett megtanulniuk azt az olvasmányt, a- mely arról szólt, milyen munkaügyi, bérezési és e- gyéb „sérelmeket szenvednek el" a munkások a Szovjetunió gyáraiban. Ebben nincs semmi új, hiszen megfelel a kínai politika immár több évtizedes irányvonalának. Új vonásként vagy mozzanatként ezt kös munkapontjait, a várva várt pénzösszeg helyett többnyire még neki kellett a kommunának az adósságot, az előleget visszaadnia... \ Ezt pedig abból fizette, a- mft a városban maradt szülők küldözgettek zsebpénzként rendszeresen a falura telepített gyerekeiknek. Lin Piao, a kegyvesztett néhai hadügyminiszter és a Négyek bűneként tartják ma számon azt a mondást is, hogy jobb tíz tanulatlan munkás, mint egyetlen tanult burzsoá, s ezzel az „elvvel“ száműzték az iskolákból a burzsoá csökevé- nyeknek minősített tanulást, a tanárokat és tanítókat, a burzsoázia legfőbb szálláscsinálóinak tekintették, a diákok számát pedig tudatosan , minimálisra korlátozták. Ma nemcsak a középiskolák, hanem az egyetemek kapui is újra megnyíltak a fiatalok előtt — papíron, mert a legutóbbi tanévben húszmillió jelentkezőből a- lig egymilliót tudtak felvenni. A munkaalkalmak hiánya mellett tehát az iskolai férőhelyek szűkössége is akadályozza, hogy a falura telepített fiatalok tömegesen visszatérjenek a városokba, 3. A kulturális forradalom totális csődjét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy máról holnapra visszatérnek olyan jelenségek, amelyeket joggal minősítettek feudális csökevény- nek már 1949-ben, de a felszín alatt szinte érintetlenül élték túl Mao Ce-tung kulturális forradalmának nagyon is felszínes viharát, tömegkampányát. A kínai falu aggasztó gondjai közé tartozik ma például az, hogy a parasztok ismét a szántóföldeken temetik el halottaikat, holott ezt éveken át törvény tiltotta, megszabva, hogy a halottakat el kell égetni. A kínai parasztok ma egyszerűen nem hajlandók krematóriumba vinni megboldogult családtagjaikat, arra hivatkozva, hogy ezzel meggyaláznák az ősök tiszteletét, ami a vallásnál is mélyebben gyökerező hagyomány. A hatóságok viszont kiszámították, hogy ha a régi temetkezési szokások ismét elterjednek, néhány éven belül több millió hektár termőföld vész el, válik temetővé. A halottak különben érthető tiszteleténél súlyosabb szellemi örökség az ördögűzés, a vájákosság visszatérése. Nagy port vert fel Kínában az az eset, amelyből gyilkossági ügy, bírósági per lett, pedig mindennapos e- setnek indult. Hasfájásos fiatal parasztasszonyhoz hívták ki a község ördögűzőjét, azaz hivatásos vájákosát, aki egykettőre megállapította a diagnózist: vízimajom bújt az asszony hasába. Hogy a gonosz szörnyeteget kiűzzék, a családtagok lefogták a szerencsétlen beteget, a vá- jákos pedig fojtogatni kezdte, mondván „a vízimajmot lefelé kell kiszorítani a beteg testéből, és amíg ez nem sikerül, nincs remény a gyógyulásra.“ Máig sem derült ki a vízimajom sorsa, de a pekingi újságokban is elrettentő példaként megírt per anyaga szerint a vájákos addig fojtogatta az asszonyt, míg megfojtotta. A kínai újságokban jő néhány hasonló esetet olvastam, azzal a még elrettentőét) kiegészítéssel, hogy e- gyes kommunák vezetősége státust létesített a vajákoma inkább olyasfélék egészítik ki, hogy kínai ösztöndíjasokat küldenek amerikai, japán és nyugat-európai e- gyetemekre. Kína nagyvárosait valósággal megszállták a nyugati, főleg amerikai szakértők, turisták, üzletemberek, akikkel megsokszorozódott a kapcsolat. A tévé külön csatornán oktatja az angol nyelvet. A régi idők mozija Kínában pedig inkább a nyugati filmek moziját jelenti, hiszen több kihagyott évtized nyugati filmtermését láthatja a kínai mozilátogatő, a tévében pedig magam is láthattam, a- míkor Pekingben jártam, azt a tizenhét részes, amerikai sorozatot, amely az amerikai szupertechnikán túl a mindent legyőző amerikai szuperemberrel ismertette meg a kínai tömegeket: a hárommillió maszek és a sok tízmillió kollektív tévékészülék tulajdonosait. Hogy a kínai tévé egyáltalán játékfilmeket ad, óriási újdonság a korábbi évekhez képest, amikor még a tévéhíradó is csak kínai témájú riportokat sugárzott. A nyitás: a befelé fordulás és a teljes elzárkózás felszámolása egyértelmű, de egyirányú is, hiszen kizárólag a Nyugat felé fordul napjaink Kínája. ■ fM 5 Az Egyesült Államok egyik legnagyobb példány- számú lapja, a New York Times interjút készített Georgij Arbatov professzorral, ismert közéleti személyiséggel, a moszkvai Ame- rikakutató Intézet igazgatójával. Arbatov professzor kijelentette, hogy a Szovjetunió kész haladéktalanul megkezdeni a középható távolságú rakétákkal és az a- merikai előretolt erőkkel kapcsolatos fegyverkorlátozási tárgyalásokat, noha a SALT—2 szerződést mégnem ratifikálták. Ám semmi sem léphet hatályba addig, a- meddig a nagyobb egyensúly, a SALT—2 nem jön létre, Arbatov professzor fél- remagyarázhatatlanul leszögezte azt a tényt, hogy „a Szovjetunió nem kíván könyörögni az Egyesült Államoknak az enyhülésért, mintha az valamiféle kegy lenne. Az érdekeltség kölcsönös, és az enyhülés csak akkor lehet hatékony, ha ezzel mindkét fél tisztában van.“ A nyugatnémet választásokon ismét az eddigi szociáldemokrata-szabaddemokrata koalíció győzött. A választási eredménnyel kapcsolatban találó a szovjet rádió kommentárja, amely megállapítja, hogy a kormánykoalíció győzelmét elsősorban az általuk megjelölt külpolitikai irányvonal határozta meg, és idézte Schmidt kancellár kijelentését arról, hogy a koalíció a jövőben is az eddigi nemzetközi politikát kívánja folytatni. Szélesebb értelemben az eddigi kormányzás fennmaradásától, az enyhülési politika továbbvitelét reméli a kommentátor. Lapzártakor még mindig folyik a háború Irak és Irán között. A háborúval kapcsolatban egyre nyugtalanítóbbak azok a hírek, amelyek bizonyos amerikai katonai köröknek kardcsörtetéséröl érkeznek. Ezek ugyanis beavatkozással fenyegetőznek, ha a térség hajózása bizonytalanná válik. Az amerikai fenyegetésekkel kapcsolatban hadd idézzük a már említett Arbatov professzornak a véleményét: „Mi pontosan tudjuk, mit jelent az olaj Nyugat-Európa, az Egyesült Államok, japán és sok más ország számára. Ez azonban véleményünk szerint semmiféle különleges jogot nem biztosit nekik a térségben. Mindenki szempontjából jobb lenne, ha a Perzsa-öböl térségét demili- tarizálnák.“ Fontos határozatokat hozott a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága. A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy kezdjék meg a párt IX. rendkívüli kongresszusának előkészítését. Sokoldalú programot kell kidolgozni, a- melynek alapján kivezetik az országot a jelenlegi nehéz helyzetből és felvázolják Lengyelország fejlődésének reális perspektíváját. A fő garancia a termelés optimális ritmusához való gyors visszatérés, a termelékeny, jól szervezett munka, a társadalmi fegyelem és a gazdálkodás hatékonyságának javítása. A jelenlegi legfontosabb kérdés az alapvető élelmiszerek és fogyasztási cikkek iránti píacígények kielégítése. A mezőgazdaságnak és az élelmiszergazdaságnak jelentős preferenciát kell biztosítani. A népi ellenőrzés szervei kötelesek felülvizsgálni minden olyan magánépítkezést, amelynek anyagi eredete kétséges e- redetü. A Központi Bizottság felmentette központi bizottsági tagságuk alól azokat a vezetőket, akik az elmúlt időszakban súlyos hibákat követtek el. v
