Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-10-07 / 41. szám

Hajdú András, az' Oj Szú szerkesztője nemrégiben Leni ugráltban, majd a Karéliai Autonóm Szovjet Szo­cialista Köztársaság fővárosában, Petrozavodszkban járt, onnan Mnrmanszkba is elutazott. Riportjában er­ről az ntazásről számol be olvasóinknak. HAJDŰ ANDRÁS nyoz. Megtudom: legalább 200 ha jőegységet fogadhat a kikötő. Ez az adat azért ér­dekes, mert telente, amikor 1 a Baltikum és a Fehér-ten- f ger kikötői meg a hasonló : szélességi fokon levő Izland és Alaszka kikötőt befagy­nak, Itt még akkor Is zavar­talan a forgalom. Ez a meleg azonban vi­szonylagos, mert mikor a kikötői őrség laktanyájában megkérdezem az egyik ten­gerészt, hogy miféle zsá­kocska 16g az ablakpár kányra akasztva, csodálko­zik a kérdésen, majd meg- , magyarázza, hogy a gyorsan romló élelmiszert tartja ott. Vagyis: hfitőszekrényt he­lyettesít a zsákocska. A tengerészek nyílt, be­csületes emberek. Hiába próbálok közöttük olyan Popey-típusú, kedélyeskedő világfira találni. Nincs egy se. Nagyon tárgyilagosan, őszintén tájékoztatnak még a kereseti lehetőségekről ts. Elmondják, hogy mint min­denütt, a sarkkörön túl, a dolgozók legalább 40 száza­lékos bérpótlékban részesül­nek, amely az ott töltött é- vekkel arányosan emelke­dik. És kérdezik: „Hány 1- dős embert látott a város­ban?“ Murmanszk a fiatalok vá­rosa, bár mindent megtesz­nek azért, hogy az emberek AZ ÉSZAKI SARKKÖRÖN TÚL Kéken, sárgán, zölden ás Illán szikrázó fényfüggöny takarja, illetve világítja meg a tájat, mely az Ark- tylka expressz ablakából lát­ható. Nemsokára éjfői, de egészen jöl kivehető a táj, mert a nap még e horizont fölött áll, ős a sarki fény tüneményesen világit. Dél­ben Indultunk, holnap esté­ra Murmanszkba érkezünk. Ónom már a függöágyon valö heverészést. Órákkal előbb még érdekes volt a Fehér-tenger, vagyis a Ba- rents-tenger partvidékét szemlélni, csodálni a sarki fény feltűnését, de már meg­szoktam a látványt. Akár­csak az expressz száguldá­sét. Fél órával ezelőtt buk­kant elő a Kandalaksal-öböl, azóta mást sem látok, mint az öbölbe úsztatott, vízen lebegő farakományokat. Né­ha feltűnik egy-egy kisebb vontatőhajö, viszi, húzza maga után a rakományt, vi­szi a kandalaksal papírgyár Irányába, de ez sem külö­nösebben érdekes. Esetleg csak arányaiért, bogy íme, ennek az egyetlen papír­gyárnak micsoda készlete van, órákig száguld mellet­te az expressz, de valljuk be őszintén: aki a szovjet­földet járja, hamar meg­szokja az óriási arányokat. Kimegyek a folyosóra. Balra tekintve már más tá­jat látok, de különben is, most nyugaton áll a nap, természetesebb a vonattól balra elterülő táj megvilá­gítása. A „gyezsurnaja“, vagyis a kocsi ügyeletese a- zonnal észrevesz, megkérde­zi, kérek-e teát. A kocsi vé­gében egy kis fülkében izzó parázs fölött ott duruzsol a szamovár, és Maruszja, az ügyeletes már a poharakat Is előkészítette. Köszönöm, nem kérek teát, Inkább ar­ra vagyok kiváncsi, hogy mit csinál Ilyenkor, amikor az utasok többsége alszik. Olvas? Mit? Belelapozok a könyvbe: mértani ábrák, számítások. Tanul, mert Ma­ruszja Kovalková Klrenszk kijevi diáklány vizsgára ké­szül, és amikor ideje is jut rá Komszomollstaként éppen azért vállalt Idénymunkát és Ilyen beosztást, mert szol­gálat közben tanulásra is jut Ideje. Nem is zavarom tovább, s 6 viszonzásul tapintatos­ságomért figyelmeztet: ha még nem vagyok álmos, ma­radjak fönn még egy ki­csit, mert a következő vas­útállomás a Sarkkör, ott u- gyan csak három percre áll meg a vonat, egy kis faház az állomásépület, de előtte földbe helyezett fémtönk jelzi a sarkkör vonalának egyik pontját, át Is léphe­tem, ő Is Így tette, amikor először utazott ezen a vo­nalon. Átléptem a sarkkörön £s még arra Is jutott 1- dőm, hogy a Sarkkör vasút­állomás épületét lefényké­pezzem, mert szerencsémre a szerelvény úgy állt meg, hogy kocsink közel került az épülethez. Most már el­hatnék, de megint csak he- verészek, lesem, figyelem a tájat ,, , Miért Is? Nem esupán tér­kép számomra ez a táj. Kép­zeletben nem Is egyszer jár­tam már Itt Nagyapám meg a szomszédunk, Mezei Gábor bácsi, amikor gyerekek vol­tunk, sokat, nagyon sokat beszéltek erről a tálról. Kandalaskán túl már nincs tenger, de a száraz­föld sem az Igazi, mert az már a Kola-félsztget Szé­les, gleccser vájta, kopár völgy húzódik a közepén, ahová csak néha tévednek be a csordába vert vén- szarvasok. Oda kellett épí­teni a Murmanszk felé ve­zető vasútvonalat. Oda haj­tottak minket a cár kato­nái, francia mérnökök pa­rancsoltak, mi pedig robo toltunk, építettük a vasútvo­nalat, de megváltozott a sorsunk, mert jöttek a vörö­sök ... Valahogy így mondták, így mesélték. Es így Is van. A tájra ráismerek, a vasút­vonal azonban más, hiszen villanymozdony húzza a sze­relvényt. A későbbi évtize­dekben átépítették a szov­jet emberek, villamosították a vasútvonalat De talán a talpfák közt akad még o- lyan, vagy legalább a síne­ket tartó töltésben megma­radtak a sziklák és a kövek, melyeket nagyapa meg Gá­bor bácsi... Most, talán ép­pen most azok fölött szá- guldunk. Különben pedig mi­lyen jő így képzelődni... a- Iudnt. Az a tő? Az csak az I- mandra lehet. Cslpkézettnek mondták nagyapáék, mert hiszen ők olyan kifejezése­ket nem használtak, hogy fjordokra emlékeztető ... Az a kopár, kerek csúcsú hegv a Klrovszk, arra Is ráisme­rek. A városról nem beszél­tek. Nem is beszélhettek, hi­szen az apatltbánvákat már szovjet geológusok fedezték föl. meg a várost Is később építették. KÉT KAKAS ÉS HÁROM TYÜK? Ezt kérdezem útitársam­tól, amikor a modern mor- mans-zki vasútállomáson meg áll az Artyika expressz, és kinézünk az ablakon. Értik az élcelődést, bér a har­minchat órás utazás után mindenki fáradt. Értik, hi­szen közismert a cári kor­mányzó, Travers márki 1916- ban elhangzott legendás hí­rű nyilatkozata: „Murman lakatlan vidék, ott csupán két kakas és három tyúk képes megélni.'' Kísérőnk, Szvetlána azonban igazi ön­tudatos hazafi, és nem hagyja sző nélkül a márki nyilatkozatára való utalást: „Régen volt, talán Igaz sem volt.“ És biztatva ajánlja, hogy nézzünk csak szét jöí a városban, azután három nap múlva mondjuk meg ne­ki, hogy érvényes-e még a márki nyilatkozata. Szvetlána Igaza vitathatat­lan. Csaknem 70 fok széles­ségen vagyunk, de Igazi, nagy városban járunk, mely közel kétszer akkora, mint fővárosa Illan, amikor az egyik te­remben megmutatja Mur­manszk város első munkás- és katonatanácsának, vagy­is szovjetjének a névsorát, s a tizenhetedik név: Sze­keres |ános. CtrlllbetQkkel Írva, de bizony magyarosan: Szekeres János. És most, amikor a hang­zatos névé Észak Tengeré- sze-szálló éttermében rén­szarvas-pörköltet vacsorá­zunk, erre a Szekeres Já­nosra gondolok Szvetlána pohárköszöntőjét hallva: „Éljen a Szovjet és minde­gyik bű barátja, harcostár­sa“! A KIKÖTŐBEN Olyan, mintha nagy, he­gyi tó partján állnánk. A víz áttetszőén kék, sirályok röpködnek fölötte, szárnyai­kon átsüt a nap. A nyolc kilométer hosszúságú kikö­tőben sok-sok hajó horeo­a sarki tájat ts hazájuknak tekintsék. Kísérőnk, a vá­rosi szovjet küldötte nem­csak arra büszke, hogy az utúbbl bárom évtizedben tízszeresére nőtt a város, ha­nem arra Is, hogy a lako­sok átlag életkora már nem 28 év, mint korábban, ha­nem 35. Enyhe ténnyel ragyog a hónapokon át le nem nyug­vó nap fölöttünk, mégis azt kérdezem most Viktor Nyl- kolajevics Pripjatkovtöl, aki közel negyed százada lakik a városban, nyugdíjasként hídőr a kikötőben, hogy a hosszú tél és a hosszú éj­szakák nyoma6ztö érzésétől miként szokott megszaba­dulni. Nem tagadja, néha elfogja Ilyen érzés, de el­hiszem a magyarázatát: „Ml, szovjet emberek hiszünk a barátságban, és ugyebár sok-sok barátunk van, azok mindig gondolnak ránk, ír­nak, üzennek, amikor itt kezdődik a tél... hiszen te is tudod, elvtárs, hogy me­lyik kora téli nap az, ami­kor ml, te is, én Is, az em­beriség nagy tavaszára gon­dolunk ...“ Lehet-e hát most, a kora őszi hónapban, képzeletben, gondolatban nem visszaláto­gatni Murmanszkba? A Rose Luxemburg halász- hajún A Sarkkör vasútállomás Anatolij Bredov, a hős kom- szomolista szobra Ahol Viktor Nyikolajevics Pripjatkuv hídőr A szerző felvételei Olyan ez egyébként, mint bármelyik más hősi város. Megilleti a hősi jelző, nem­csak azért, mert az egykori halászfaluböl várost építet tek Itt a szovjet emberek, hanem azért is, mert nem adta meg magát a német fasisztáknak. A hősi harcra, városvédelemre emlékezte' Anatoli) Bredov komszomo- lista szobra meg sok más emlékmű. Bemegyünk a múzeumba is, hiszen a város történe­tét ott lehet megismerni. A bejáratnál megkérdezi tő lem Szvetlána: KI VOLT SZEKERES JÁNOS? Fogalmam sincs róla, és csodálkozom is, hogy ezt a nevet kérdezi, de elfogadom az Indoklását: „Ez magyar név.“ Mondom neki, hogy szerte a világon vagy 15 milltő magyar él, s olyan gvakori ez a név. hogy még a nótába Is bekerült. Tré­fálkozó kedvem azonban el­i i IM 5 Ä világbéke megőrizhető Mint már arról hírt ad- j tunk, Szófiában szeptember 23 -27-a között ülésezett a Népek világparlamentje a békéért. A résztvevők több fontos dokumentumot, töb­bek között akcióprogramot fogadtak el a békemozga­lom időszerű tennivalóiról. A dokumentum többek kö­zött leszögezi: A Népek parlamentje a békéért Szófiában olyan idő­szakban tanácskozott, ami­kor a háború veszélye hir­telen fokozódott. A több mint 2000 résztve­vő — a különböző tömeg­szervezetek, mozgalmak és politikai pártok képviselői, tudósok, kulturális, vallási, közéleti és politikai szemé­lyiségek — kifejezve 134 ország­ban élő polgártársaik béke­vágyát, — mélyen aggódva azért, hogy megromlott a nemzet­közi helyzet, és állandóan j fokozódik az az igyekezet, hogy erőszakot alkalmazza­nak, vagy erőszakkal fenye­getőzzenek, bojkotthoz, blo­kádhoz vagy a nemzetközi kapcsolatokat megrontó lé­lektani badviseléshes folya­modnak, — mélyen aggódva amiatt, bogy a világon gyorsai a fegyverkezés üteme, felhá­borodva a fegyverkészletek további felhalmozódásához vezető felelőtlen politika miatt, — aggódva azért, hogy a szociális, gazdasági és po­litikai problémák a katonai kiadások növekedése miatt kiéleződtek, — széles körő és nyílt vi­ta után a békeerők a kö­vetkező megállapításra ju­tottak: A népeknek elvitathatatlan joga van a békés élethez! Békében élni minden em­beri lény és minden nép szent és elvitathatatlan jo­ga. A béke az egész embe­riség kincse, a haladás fő feltétele és előfeltétele. A szociális, gazdasági és politikai jogokat csak ak­kor lehet érvényre juttatni, ha biztosítva van a békés élethez való fog. E szent jog bármilyen megsértése, a háború terve­zése, előkészítése vagy ki- robbantása az emberiség el­len elköveletl legsúlyosabb bűn. A béke megőrzése érde­kében követeljük: — hogy mielőbb ratifikál­ták és tartsák be a SALT— II szerződést, és folytatód­janak a tárgyalások a stra­tégiai fegyverek korlátozá­sáról; — hogy azonnal kezdőd­jenek tárgyalások a közép hatótávolságú rakétákról és az előretolt rendszerekről; — oszlassák fel párhuza masán a katonai szövetsé­geket, és számolják fel a külföldi katonai támaszpon­tokat; — állítsák helyre az ál­lamok közötti bizalmat, a- mely a hetvenes években az enyhülési folyamaiban je entös haladást hozott. Azoknak, akik felelősek az új nemzedék neveléséért, a béke, a barátság, a szoli­daritás és a népek tisztelet­ben tartásának eszméit kell szolgálniuk. A háború nem elkerülhe teilen A béke megőrizhető és megerősíthető Ezt azonban egyedül e- gyellen ország, nép, párt vagy szervezel sem érheti el. Csak közös harccal hiú­síthatjuk meg a világbéke elleni bűnös összeesküvést. Más alternatíva nincs. t A 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents