Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-09-23 / 39. szám
Az asszony, aki énekel főszerepében Alla Pugacseva Imellette partnere, 'Alekszandr Horslnszki// csak előadóként kitűnő, hanem dalszerzőként is. Ha látni, hallani akarod őt, válts jegyet novemberi koncertjére. S hadd mondjam el Álla Pu- gacseváról azt is, hogy túl van az első filmszerepen. Az asszony, aki é- nekel című alkotást a jövő hónapban ismét műsorra tűzik a mozik. Álla neve Annára változik a filmben, és sorsuk sem lesz sokban hasonló. Anna ugyanis örökké elégedetlen önmagával, csak a fény, a siker izgatja. Aztán váratlanul visszavonul, magára zárja szobája ajtaját, s egyedül az anyaszerep segíti át magánélete legnehezebb akadályán. S hogy a komoly zene kedvelőkről se feledkezzünk meg: öt hét múlva hazánkba látogat a Moszkvai Filharmónia szimfonikus zenekara is. Színes lesz h'át a szovjet kultúra napjainak palettája; nem lesz könyŐSZI TALÁLKOZÓ (Tudom, te is beállsz majd a sor végére ... S ha sikerül jegyet venned, november elején biztosan találkozunk. Ha nem a Nemzetiben, akkor a Hviezdoslav Színházban, ha nem á Szlovák Filharmónia hangverseny- termében, akkor a Kultúra és Pihenés Parkjában vagy valamelyik moziban. Mert ha érdekel a színház, a balett, a néptánc, ha te is bolondja vagy a zenének és a filmnek, el kell, hogy jöjj. A szovjet kultúra napjait kár lenne kihagynod. Itt lesz például a Szovjetunió első hivatásos néptáncegyüttese, amelyet 1937-ben Igor Alekszandrovics Moj- szejev alapított. Ä népszerű együttes az egész világot bejárta már, s mindenütt új híveket szerzett magának. Ha szerencsés vagy* „élőben“ is láthatod leghíresebb műsorszámaikat, az Orosz szvitet, a Partizánokat és a (Saucsot. A moszkvai Művész Színház és a leningrádi Kirov Balett eddig nem jelezte a bemutatásra kerülő darabok címét. Egy biztos, a siker ezúttal sem marad el. Álla Pugacseváról, a legtehetségesebb szovjet énekesnőről biztosan hallottál már. 1975 nyarán aratta első nemzetközi sikerét, majd három évvel a várnai Arany Orfeusz-díj u- tán a sopoti nemzetközi dalfesztivál Álla, az énekesnő nagydíját is magáénak mondhatta. A karvezetői és karmesteri diplomával rendelkező fiatal énekesnő nemnyű választani, mire is menjünk, kivel is találkozzunk. lg. szabó}------------É* 9 MINDEN GYERMEK TEHETSÉGES Leonyid Venger professzor, a lélektani tudományok doktora, az iskoláskor előtti neveléssel foglalkozó kutatóintézet lélektani laboratóriumának vezetője: „Egyesek feltételezik, hogy korunkban, a tudományos-műszaki forradalom korában több a korán megmutatkozó tehetség. Szerintem ez a jelenség nem a kor függvénye, noha a gyermekek szellemi fejlődése napjainkban valóban gyorsabb. Egyszerűen arról van szó, hogy ma jobban értesülünk az ilyen esetekről, mint valaha, és a hírek széles körű érdeklődést keltenek. A pszichológusokat és pedagógusokat érthető módon foglalkoztatja a kérdés: mérhető-e a tehetség. A gyermekek alkotóképességeinek kiderítését szolgáló tesztek nem tökéletesek. Vitatják, hogy mit is nevezünk tehetségnek. Szerintem gyakorlatilag mindenki lehet tehetséges. Sajnos, ez korántsem sikerül mindig. Lényegében véve a képességek szociális jellegűek: megtanulhatók, fejleszthetők és csak azután nyilvánulnak meg teljesen. Egy új tudományág van születőben, a képességek pedagógiája. Azt vizsgálja, hogyan lehet tudatosan alakítani a képességeket. Egyes bölcsődékben már a kétéves kisgyermekek programszerű zenei nevelést kapnak. Nem lenne csoda, ha ezek a kicsinyek már ebben a korban zenei tehetséget árulnának el. Gyakran fordulnak hozzánk „csodagyerekek“ szülei. Rendszerint szülői nagyravágyásról van szó ilyenkor. Hiszen a gyermek nagyon formálható, belé lehet sulykolni a matematikát, az olvasást, az építészeti stílusokat (ilyen eset is volt), de ez a felhajtás a „jövendő lángész“ körül többnyire nemkívánatos erkölcsi tulajdonságokat fejleszt ki. Ráadásul a szülök erőfeszítései legtöbbször meghiúsulnak: a nagy reményekre jogosító gyermekből átlagos, „normális“ felnőtt lesz. Az ilyen vélt zseni legalább olyan gyakori, mint az olyan valódi, aki elég későn indul viharos fejlődésnek. Felmerül a kérdés: hogyan bánjanak a nevelők azokkal a gyermekekkel, akiknél életkorukkal nem arányosan, nem természetes módon jelentkezik az oltha- tatlan szomjúság bizonyos ismeretek iránt? Fejlődésük üteme szemlátomást 'gyorsabb, mint a velük egykorúa- ké... Azt tanácsolom, semmiképp se fogják vissza ő- ket. Es ami nagyon fontos: semmi felhajtás, produkál- tatás, hatásvadászat. Ezek a valóban kivételes tehetségek kifinomult érzéket és bölcs irányítást követelnek a felnőttektől. A gyermek fejlődése kényes és sokrétű folyamat, a sietség nem mindig üdvös. Nem ok nélkül hangoztatjuk a harmonikus nevelés szükségességét. És azt, hogy minden életkornak megvannak a megismételhetetlen lehetőségei és sajátosságai. A gyermekkor az érzelmek, a képszerű memória és gondolkodás, a szabad fantázia fejlődésének kora. És ebben az értelemben minden gyermek tehetségesl Mesélik, hogy Lev Vigotszkijhoz, a híres szovjet pszichológushoz egyszer elvittek egy öt-hatéves „csodagyereket“. -— Hadd sétálgasson egy kicsit az udvaron — mondta a szülőknek Vigotszkij. És amikor a gyermek a homokozót megpillantva Önfeledt játékba kezdett, várakat, utakat, hidakat épített, a tudós ezt mondta a szülőknek: 1— Az önök-fia valóban tehetséges gyerekl Most már magam is látom.“ Tények események Gyilkosság avagy öngyilkosság? EGY ÜGY, AMELY NINCS LEZÁRVA A Szovjetunió londoni kereskedelmi képviselete 1979. április 8-án a következő telefonértesítést kapta az angol rendőrségtől. Előző nap, azaz 7-én, Aarau svájci város egyik szállodájában megtalálták Leonyid Pan- csenko szovjet állampolgár holttestét. Pancsenko egy hete érkezett Svájcba Nagy-Britanniából. öngyilkossággal vetett véget életének. A szovjet diplomaták azzal a kéréssel fordultak berni kollégáikhoz, hogy egy szovjet orvos is részt vehessen a boncoláson. Kívánságuk természetes és jogos volt; a svájci hatóságok meg is ígérték, hogy teljesítik. De mire a szovjet képviselők megérkeztek Aarau-ba, a boncolást már befejezték. Hátravolt még az azonosítás a halottasházban. A szemlén a szovjet orvos Pancsenko mindkét karján mély vágásokat fedezett föl, amelyeket éles tárggyal ejtettek: hetet az egyik oldalon, hatot a másikon. Az öngyilkosságnak ez a szokatlan módja gyanút keltett. A szovjet nagykövetség kérte, hogy adják át a boncolás anyagának és a tanúkihallgatás jegyzőkönyvének a másolatait. Az egyetlen, amit azóta megkaptak, az a szűkszavú „jelentés“ volt, amelyet Aarau kanton rendőrsége készített. Ráadásul feltűnően durva módon kiemeltek belőle hét oldalt (a lapok számozásának megváltoztatása nélkül). A jegyzőkönyv ilyen állapotban csupán egy csomó homályos, ellentmondásos magyarázatot tartalmazott, lényegtelen részletekkel foglalkozott: ki, mikor, milyen körülmények között fedezte föl Pancsenko vezető közgazdász halálát, aki 1979. április 1-én érkezett az aarau-i értekezletre Londonból, ahol a Nemzetközi Kakaószervezet állandó munkatársaként dolgozott. Miért állítja a rendőrség, hogy Pancsenko zsilettpengével vágta föl az ereit, mikor mindig villanyborotvát használt? Hová tűnt a penge borítója, ha azzal a szándékkal vették és vitték a szobába, hogy öngyilkosságot kövessenek el vele? Milyen bizonyítékok alapján írták a jelentésben, hogy Pancsenko elveszítette diplomata útlevelét, és egész héten rengeteget ivott? A svájci orvosi szakvéleményében, amelyet csatoltak a jegyzőkönyvhöz, kijelentette, hogy Pancsenko a halál pillanatában gyakorlatilag józan volt. A berni szovjet nagykövet címére április 19-én megérkezett Pancsenko útlevele, amelyet a hivatalos változat szerint április 1-én veszített el a repülőtéren. Hogyan fordulhatott elő, hogy ilyen fontos okmány két és fél hétig hevert a talált tárgyak hivatalában? És hogy az űrlapon, amelyet minden holmihoz mellékelnek, ezúttal nem szerepel a megtaláló neve, holott ezt még a legjelentéktelenebb esetekben is okvetlenül fel kell tüntetni. Ha öngyilkosságról van szó, akkor miért kellett a boncolást a szovjet képviselők nélkül elvégezni, megszegve ezzel az előzetes megállapodást? Ha pedig nem szokványos öngyilkosság volt, akkor miért csak két bét elteltével jelentek meg a közlemények? Ki hallgattatta el az efféle szenzációra mindig éhes sajtót? Miért kellett a hatóságoknak ilyen sokáig összekuszálni a véleményük szerint oly világos ügyet, és megakadályozni a haláleset körülményeinek tisztázását? „Nem hittem, és soha/ nem hiszem el, hogy Leonyid végezhetett magával — nyilatkozta Pancsenko özvegye. — Erre az égvilágon semmi oka nem volt, sem a családban, hiszen kiegyensúlyozottan éltünk, sem a munkahelyén, amellyel elégedett volt, és ahol megbecsülték. Bárki megerősítheti, hogy Leonyid egészséges, életvidám, jó humorú ember volt. Otthon szinte egyáltalán nem ivott, és vendégségben vagy fogadáson is csak nagyon keveset." ). Slutuegh, a Nemzetközi Kakaószervezet munkatársa, Pancsenko kollégája: „Eleinte azt mondták nekünk, hogy Leonyid az ágyban halt meg. Ez nagyon furán hangzott, hiszen fiatal és egészséges volt. Aztán olyasmit rebesgettek, hogy állítólag felvágta az ereit a fürdőszobában. Nos, közülünk ezt senki nem hitta el. Leonyid nem az az ember volt, aki ilyen lépésre elszánná magát. Ezt a véleményt sokan osztják az Irodában. A munkahelyén egyébként a legkitűnőbb jellemzést adták Pancsenkóről." Keith Simpson professzor angol kórboncnok a londoni televíziónak adott interjújából: „A svájci kollégák szerint az öngyilkosság túlzott alkoholfogyasztással függ össze. Ez kizárt dolog. A boncolás bebizonyította, hogy a halál pillanatában Pancsenka színjózan volt. Ha pedig mindazt megissza, amit rá akarnak bizonyítani (állítólag palackok tömkelegé maradt utána az Aarauer- hof-szálló szobájában), akkor nem lett volna képes átvágni az ereit. Egyszerűen nem lett volna mozgóképes állapotban ...“ Moszkvában, a Szklifoszovszkij Intézetben április 17én a kórboncnokok és a törvényszéki orvosszakértők újra elvégezték a halottszemlét. Bár Pancsenko agyát és belső szerveit még Svájcban gondosan eltávolították, kétségtelen volt: Leonyid Pancsenko szervezetébe halála előtt óriási adag LSD jutott. Ű maga sehol és semmilyen körülmények között nem tudott volna ekkora mennyiségű kábítószert beszerezni. „Mit szól az oroszok állításához?“ — kérdezte a BBC tudósítója Műtétéiért, a svájci kórbonctan professzorát. „Semmit — mondta a professzor. — Nálunk Bernben ezt nem tudják megállapítani, csak Zürichben.“ „Akkor miért nem tették meg Zürichben?“ „Mert tilos volt". „Ki tiltotta meg?“ „A rendőrség. Ügy döntöttek, hogy az elvégzett vizsgálat elegendő.“ Nehéz lenne hinni az őszinte beismerés lehetőségében, ha az aarau-i kórház (ahol a boncolást végezték) orvosával készített interjút nem veszik fel képmagnóra. Mi is történt valójában? Túladagolták a készítményt, mellyel gyengíteni akarták Pancsenko akaratát, rávenni a fiatalembert valamiféle „őszinte vallomásra?“ Vagy előre megfontolt gyilkosság történt? Pancsenko nem akart együttműködni a külföldi hírszerzéssel, és ezért tették el láb alól? Az eset semmiképpen sem vall öngyilkosságra. Több ízben megesett, hogy a nyugati különleges szolgálatok megpróbálták erőszakos pszichikai befolyást gyakorolni a külföldön dolgozó szovjet állampolgárokra: légkondicionálón bejuttatott gázokkal, ételbe kevert kábítószerrel vagy orvossággal. Nem is szólva a „szokásos“ fenyegetésekről, üldözésekről, zsarolásokról, a- melyeket az amerikai CIA és a brit CIC alkalmaz, hogy a számukra nem kívánatos szovjet „elemeket" munka- képtelenné tegyék. A bűntettek köre a hasonló esetekben túllépi az a- dott ország határait. A nyugati titkosszolgálatok érthető okokból alkalmasabbnak és előnyösebbnek tartják, hogy a terrorakcióikat a velük szövetséges országokban hajtsák végre, ha az ottani hatóságok nem törekednek megfékezni a külföldi hírszerző szervek gátlástalan viselkedését. Előnyös ez számukra még azért is, mert így a „fiatalabb partnereket“ rávehetik a Szovjetunióval való viszony megrontására. Korántsem akarjuk azzal vádolni a svájci hivatalos szerveket, hogy részük volt Pancsenko meggyilkolásában. Minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy az adott esetben a svájci kémelhárítás, segítve az „idősebb partnernek“, a svájci kormány és nép háta mögött tevékenykedett. Minden ország félti az évtizedek során megszerzett jó hírét. Nem törekszünk Svájc reputációjának megrontására. Ezt mások teszik, nagyon is aktívan és rosszindulatúan. Csak az ország hasznára válhat, ha hatóságai fényt derítenek arra a súlyos bonyodalomra, a- melybe a külföldi hírszerzők belerántották. „A Pan- csenko-ttgyet nem szabad ad acts tenni“ — írta a Blick című svájci lap. Ezzel csak egyetérthetünk. —APN— \
