Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-09-23 / 39. szám

Szlovákia 19 ezer főiskolai hallgatója számára is megkezdődött az új tanév, de a beiratkozás után sokan közülük nem az előadótermekbe mentek, hanem a konzervgyárakba, mezőgazdasági szövetkezetbe, hogy segítsenek az idénymunkák mielőbbi befejezésében.

Munkatársunk a rimaszombati (Rimavská Sobo- ta) konzervgyárban dolgozó diákokat látogatta meg.

Barackmagozás naponta nyolc órán át

Én viszont tudom, hogy a gyár állandó munkásai is csak kevéssel kapnak többet, ráadásul naponta ingáznak is, s őket még a szerződésbe foglalt kirándulásokra sem viszik a hétvégeken. Amikor mindezt tudomásukra hozom, hitetlenül néznek rám, hosszabb csend következik, majd kissé akadozva űjra megindul a beszélgetés.

t-4 Általában három műszakban dolgozunk, csak néhányan kettőben.

fes Ha sok nyersanyag jön a gyárba, akkor még szombaton is dolgozunk, most éppen hozzák a paradicsomot. Egynapi munkabérünket a szolidaritási alapra adjuk.

f—i A lányok a kompótrészlegen panaszkodnak, hogy az itteni alkalmazottak kiválogatják előlük a barack nagyját.

í—< Néhány diák csak Itt tudta meg, hogy ezért a munkáért bért is kapnak, így aztán ráhajtottak. 5.

Ezután gyárszemlére indulunk, ahol Viera Turlsovával, a gyár SZISZ-aa ml elvárásaink túlzottnak is tűnhetnek. Öt negyvennél — hat húsznál magasabb bért nem tudunk fizetni, Így a norma szerint, ha teljesítik a tervet, 160 kilogramm elsőosztályú barack meghámozásáért 49 korona 60 fillért kaphatnak egy műszakra.

Általános tapasztalata? m Volt itt olyan csoport is, melynek tagjai csak harminc százalékra teljesítették a normát, s egyre azt hangoztatták, hogy ők építőtáborba jöttek, nem munkatáborba. Egyébként vannak iskolák, amelyekről előre tudom, hogy diákjaik fognak-e dolgozni, vagy inkább fizetnének azért, hogy ne kelljen... Volt itt olyan szakközépiskola is, amelynek diákjait úgy kellett visszatartani, mert mindenáron tizenhat órát akartak dolgozni. Ezt pedig még a közgazdasági szakközépiskolásoknak sem engedhetjük meg, mert azok Dolny Kubínban is fiatalkorúak... A főiskolások ősszel többet teljesítenek, mert akkor pedagógus van velük, nagyobb a fegyeDIÁKOK A KONZERVGYÁRBAN

Gaál Mátyás művezető az irodájába kísér, majd összeverbuválja az e- gyes csoportok vezetőit. Iveta Simo- vá és Anna Bezáková a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola Vegyész- mérnöki Karáról, Dana Bieliková és Alena Faltanová a Banská Bystrica-i Tanárképző Főiskoláról érkeztek fiatalabb diáktársaik „istápolására“, míg Alena Vojníková a presovi leendő pedagógusokkal Jött, Lubomíra Cierniková negyedéves martini orvostanhallgató pedig az orvosjelöltekre felügyel.

Bevezetőben gyors létszámfelmérést végzünk, amelyből kiderül, hogy a résztvevők döntő többsége lány, a fiúkat általában kocsikísérőkként alkalmazzák. Felváltva viszik a szót, egymást kiegészítve:

s—i Három nap a betanulási idő, akkor órabérben dolgozunk, azután már teljesítménybérben, akárcsak az állandó munkások... Az előttünk lévő turnusban ezerháromszáz korona körül kerestek a diákok.

*!-- Ez szerintem kevés, többet is fizethetnének — Jegyzi meg az egyik, és valamennyiük arcán látni, hogy egyetértenek vele. Nyilván környezetükből, ismeretségi körükből senki sem dolgozik az élelmiszeriparban.

lapszervezetének elnökével beszélgetünk. Neki az a véleménye, hogy az adódó problémák ellenére jól jön a gyárnak a diákok segítsége.

f-H A problémák talán abból adódnak, hogy ezeknek a fiataloknak nagy része soha sem dolgozott, most meg megkapják a munkaköpenyt, és gyerünk dolgozni... Az első három nap a legnehezebb, aztán úgy-ahogy belejönnek. Szükség is van rájuk, hiszen például a zöldségfeldolgozó részlegen van úgy, hogy a gépkezelőkön kívül egy-egy műszak teljes személyzetét ők teszik ki. Teljesítményük így két hét után nagyjából eléri az állandó munkásaink teljesítményét. Egy biztos: aki meg akarja tanulni, mit jelent dolgozni, és nehezen megkeresni a pénzt, itt megtanulhatja ...

Szavaira szinte „rímel“ Hegedűs László vegyészmérnök véleménye. A fiatal gyártásvezető-helyettest kimutatások között találom. Számokkal érvel, amikor azt magyarázza, hogy a diákok segítsége nélkül nem tudnák elvégezni a csúcsidőben nyakukba zúduló többletmunkát.

—i Sajnos, olyan körülményeket nem tudunk számukra biztosítani, mint sok más „menőbb“ üzem, s így

Hegedűs László vegyészmérnök

lem, mint nyáron, amikor az Idősebb diáktársaiktól kevésbé tartanak. Nekünk ilyen szempontokat is figyelembe kell vennünk, mert nálunk bizony dolgozni kell.

Mészáros János Gyökeres György felvétele

>

;

MÁSFÉL HÓNAP MÚLVA

Másfél hónap múlva, november 7- én átadják a forgalomnak a Prágát Bratislavával összekötő autópályát. Ez azt jelenti, hogy a két város közötti 305 kilométeres távolságot az autósok hátom óra alatt tehetik meg.

Néhány adat a még épülő autópályáról.

Ez az első ilyennemű és méretű építkezés hazánkban. Az útépítési munkák Csehországban 1967-ben, Szlovákiában 1969-ben kezdődtek meg. A CSKP XV. kongresszusának határozata értelmében az utat teljes hosszában 1980-ban kell üzembe helyezni.

Az autópálya építése iskola volt beruházónak, tervezőknek, kivitelezőknek, karbantartóknak egyaránt. Oj

módszerekkel folytak a felszíni, út- testi munkák, új módszerekkel épültek a felüljárók, hidak; az egész autópálya nálunk addig nem alkalmazott újszerű eljárásokkal készült. Két részből áll: a D—1 hossza 188, a D—2 hossza -117 kilométer. Az építési költségek kilométerenként 30 millió koronát tesznek ki.

Távirati stílusban az autópálya arculatáról: összesen 223 felüljárója, illetve hídja van, a leghosszabb a Breclav melletti, amely a Morava két partját köti össze. Ennek hossza 880 méter; a bratislavai Doprastav munkásai építették. Az úttest mindenütt legalább néhánysávos, amelynek mindegyike 3,75 méter széles, a választósáv középütt 5,60 méter. Az

autópálya közútjelzésekkel, biztonsági berendezésekkel, telefonokkal van ellátva. A rajta közlekedők számos szolgáltatást igénybe vehetnek: motelek, pihenőhelyek, benzinkutak stb.

Hazánk első autópályájának beruházási költségei csak milliókban fejezhetők ki. Az ilyen úton való közlekedés előnyeivel valamennyien tisztában vagyunk, és az autópályát valamennyien igénybe is vehetjük. Viszont jő, ha tudjuk, hogy ezen a tökéletes felületű, biztonságos úton is csak józan, higgadt és minden eshetőséggel számoló vezetők utazzanak.

Takács Éva

Színházban, szórakozóhelyen, de az utcán Is szinte kapkodom a fejem: modetiruhák, luxuscipók, levéltáskák. Amit délelőtt egy divatlapban látok, az este már életre kel á korzón, esetleg másnap, riportutam során egy középiskolában látom viszont. Nem, nem a tanító nénin, hanem Kovács Ildikó elsős gimnazistán.

Soha olyan szélsebesen nem terjedt a divat, mint most. Annak idején a hosszú szoknya napok alatt hódította meg a lányokat, a mini villámgyorsan a rongyhulladékok közé került, és ott van a rríbi napig is. Ez még csak hagyján, hiszen ez „csupán“ két-háromszáz koronás tétel, de ma már éppoly közönséges utcai látvány csitrt IáA KEVESEBB A JOBB

nyokon a 10—12 ezer koronás irhabunda is. Az Irhabunda, a bőrkabát, az importcsizma és a sok-sok felesleges kacat, a divat szeszélyeit szolgáló holmi, amely általában egyetlen szezon alatt idejemúlt ócskasággá válik. Viszont az árukat nem egy szezonra méretezték", sőt mint valamennyi divatcikk, általában az átlagon felüli drágák.

Kérdésem nagyon szokványos, de nem rosszindulatú: Honnan veszt egy tizenéves fiatal minderre a pénzt? Természetesen e szüleitől, akiknek teszem azt nincs irha- bundájuk, és nem is lesz soha és gyakran a nevét sem tudják annak a furcsa izének, amire csemetéjüknek a foga fáj.

De nem sokáig, mert nincs az a szülő, akinek szívét elöbb-utóbb ne enyhítené meg gyermeke hízelgése, nyafogása: de anyu, az osztályban már mindenki ilyet visel..,. Sokszor persze nyafogni se kell, elég a szokásosnál kedvetlenebbül elfogyasztani az e- bédet... Egyszer kivágott, másszor zárt nyakú blúz kell, egyszer buggyos, másszor vádlira feszülő csizma után áhítozunk, és persze ruhatárunkból semmiképp sem hiányozhat a farmer, kikötjük még a márkát is, mert ugye ki visel ma egy „egyszerű", hazai gyártmányú farmert?

Miért is vagyunk ilyenek?

Szüléink — mit is tehetnétek? — legfeljebb szidják a divattervezőket, de bennünket, gyerekeket dehogyis bántanak ...

Barátnőm a minap kétségbeesetten panaszkodott: Nem bírom ép ésszel, hidd el. Két hétig tenisztrikót hajtottam a fiamnak, a kollégám külföldön is kereste, míg tegnap végre kaptam itt a szomszédos sportáruházban. Mit gondolsz, örült, amikor meglátta? A fenét! Azt mondta, ő sötétkék, és nem fekete felirattal akarta! Mit tegyek? Te, nincs ismeretséged valamelyik sportüzletben?

Barátnőm fia tizenöt éves. Magnó-, gitár- és sportkerékpár-tulajdonos. Többek között. Es igen, kutyája is van. Egyetlen gyerek, de nem teniszezik. Lehet, hogy ennek épp a tenisztrikó fekete (és nem sötétkék) felirata az egyetlen akadálya. Nem, nincs ismerősöm sport szaküzletben — válaszoltam barátnőmnek a telefonkagylóba.

Más példa:

Erika másodikos főiskolás, a szünidő a- latt egy tervezőiroda sokszorosítójában dolgozott. Fizetéséből egy pár luxus cipőt és egy kötött kosztümöt vásárolt. Egyik sem volt olcsó, de Erika csupán megjegyézte: Eddig nem volt egy rendesebb holmim sem, most már van, de nagyon megbecsülöm, hiszen csaknem két hónapig dolgoztam értük.

Bea is dolgozott, a nyáron át két újságnak is tudósított, csak így tudott megvár súrolni magának néhány értékesebb hanglemezt, amelyekre a tanév alatt nem futotta az ösztöndíjából.

Elkényeztetett nemzedék — háborognak a középkorúak és idősek a mai fiatalokra. Háborognak, de közben épp ők azok, akik gyerekeiket mindennel ellátják. Eleinte leckét írnak helyettük, később a lábukat lejárják a csemetéjük óhajtotta holmiért, intézkednek, telefonálgatnak, hálálkodnak, elnézést kérnek — gyerekük helyett —, járják előttük a járatlan utakat. Hogy aztán elmondhassák: elkényeztetett nemzedék vagyunk.

Csupán az újságíró logán van beleszólásom a fentiekbe, de élek ezzel a joggal, és felteszem a kérdést: Nem a kevesebb len- ne-e a több?

ZÄCSEK ERZSÉBET