Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-22 / 4. szám
míJkmii M 9 « máUáiik A uschwitz főpályaudvarával szemben van egy kisvendéglő. Lengyel szót itt inkább csak a pincérektől lehet hallani, mintsem a vendégektől. Hátizsákot, fényképezőgépet cipelő turistáktól teli a vendéglő a nap minden órájában. Az egykori ha- láltáborbői visszafelé bandukoló turisták térnek be ide egy csésze forró teára, egy szendvicsre, sörre. Ritkán csendül fői itt kacaj, ritkán mozdul mosolyra az arc. Nyomott, gyászos a hangulat. Az emberek vagy könnyekkel kínlódnak, hallgatnak, vagy arról suttognak egymásnak, kfnnal-keser- vesen feltörő szavakat, hogy: a 11-es barakk egyik cellája emele tes ágyának lábához ácsolt akasz tófa... a halálfal állandóan ríkí tó virágai... a kegyetlen állócella... csontváz arcok, testek paneleken ... tonnaszámra lenylrt és összegyűjtött hajtömeg... krema- tőrluml égetőkemence... a tábor bejáratának felirata: ARBEIT MACHT FREI — A MUNKA SZABADDÁ TESZ ... Aztán megérkezik a Krakkó felé tartó döcögő vonat, és a halk beszéd a táborban látottakról tovább folytatódik. Amit e szörnyű skanzenben látott az ember, arról nem lehet hallgatni! xxx „Aki fért Auschwitzban, Birkenauban, vagy olyan falvakban, ahol szekercével nyakaztak, tömegsírba gépfegyvereztek őslakosokat, idegzetében őrzi: skanzen az is, nevetőbb minden, csak olvasmányból merített tananyagnál." Illyés Gyula A NEVELŐ SKANZEN Statisztikák bizonyítják: nincs a világon még egy múzeum, képtár, vagy éljünk Illyés Gyula szóhasználatával, skanzen, amelyet any- nyi turista keresett volna föl, mint az auschwitz-birkenaui hitlerista haláltábort. Naponta — ha süt a nap, ha fúj a szél —• ezrek, tízezrek járják a kis városnegyednek beillő telep fákkal, gyeppel szegélyezett utcácskáit; járják végig a barakkok folyosóit, celláit; állnak meg hosszabb-rövidebb idő re egy-egy cella vasrácsos ajtaja előtt; helyeznek el vörös szegfűt, rózsát a szögesdrőt kerítésekre, ajtók kilincsére, cellaágyak agyon- koptatott deszkáira, a krematórium kemencéinek nyílásába és az előtte sínen futó „kocsikéra. Test vért, szülőt, rokont. Ismeretlen ismerőst jönnek ide siratni, gyászolni: négymillió embert. Ez a néhány hektáros terület európai temető lett. Nincs kontinensünkön olyan ország, amelynek ártatlan csecsemőit és aggastyánjait ne to- loncolták volna ide az SS-legé nyék marhavagonokban, eleve azzal a szándékkal, hogy halálba küldik őket. Az egészségesekre e- lőbb embertelenül kemény és kiszolgáltatott munka, majd amikor a rosszul tápláltságtól és kegyetlenkedésektől legyengültek, a Ciklon B nevet viselő gáz és a kemence várt. Ez a gáz már az akkor Ismert legszörnyübb mérgek eA tábort övező hármas drótkerítés, amelybe áram volt vezetve gylke volt. Nem akármilyen véget szántak a hóhérok az agyongyötört embereknek: a halált belső fulladás okozta, amelyet félelemérzet, szédülés és hányinger kísért. Beszéltem olyan emberekkel, a- klk évekig „éltek* Auschwitzban, és a felszabadító szovjet hadseregnek köszönhetik menekülésüket. Elmondták, már hónapokat töltöttek a táborban, de nem tudták, hogy a reggeli „appel“ után miért nem jön vissza ágv- és cellatársuk, hová tűnik mellőlük a testvér, a szülő, a barát, az ismerős. Nem tudták, hogy a tömegmészárlások központjában vannak, és életük órái meg vannak számlálva. Elmondták azt is, hogy kimerítő munkát végeztek — gyerekek, aggastyánok egyaránt —, és egésznapi élelmük sem volt annyi, mint amennyit manapság reggelire elfogyasztunk. Egy pici szelet kenyeret kaptak meg valami lötiyöt. Ehetetlent, de ha életerejüket tneg akarták tartani, meg kellett mindent enniük. Az egyik beszélgető- társam elmondta, hogy már hetedik hónapja volt a táborban — már csontig lesoványodva, lélekben megtörve —. amikor megtudta, hogy naponta ezreket égetnek el. Nem akarta elhinni. Bedig a mai ember számára már-már elképzelhetetlen kegyetlenségből, kínzásokból bőven kijutott mindegyiküknek. Es mégsem I Mégsem akarta elhinni, tudatosítani, hogy annyira mélypontra süllyedt volna az ember: égetőkemencébe dugja társát. Harmincöt évvel a történtek u- tán Auschwitzban járva a turista sem akar hinni a szemének. Létezik ez...?| A tények, az archív fotók, a felszabadítás alkalmával készített archív film azonban erről tanúskodik. Aki eddig hitetlen Tamás volt, aki eddig nem tudta, nem akarta elhinni, hogy a hitleri SS-legények itt az állatnál is állatabbá aljasultak, az most a megdöbbenéstől kővé meredve áll. All és azt gondolja: aki még nem volt, jöjjön el Auschwitzba! jöjjön és lásson! Mivé tette az embert az emberiség fölötti uralkodni vágyás, az esztelen fegyverkezés, a felsőbbrendflségl őrzési Aztán tovább szövi gondolatait: Leonyid Brezsnyev újabb békejavaslatára NATO-rakéták Nyugat-Európába való telepítése a válasz. Néhány kapitalista ország szabadon engedélyezi az újfasiszta szervezetek gyülekezését. A hajdani, hitlerista „fejesek* közül többen még most is szabadlábon és fontos pozícióban ténykednek. Hát még mindig nem okult a világ Auschwitz példájából! Ha a II. világháború többi elesett milliójától el is tekintünk, az itt balomra ölt négymillió ártatlan ember mementója nem elég nagy felkiáltójelül Negyvenöt januárjában a közeledő Szovjet Hadsereg arra késztette a tábor vezetőit, hogy meneküljenek. A férfi és női foglyok utolsó gyalogos transzportját január 18-án Indították útnak, majd felrobbantották a raktárakat, a II., III. és V. krematóriumot. Nagy sietséggel tették mindezt, mert takargatni akarták, hogy volt Ilyen is. A Szovjet Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái 1945. január 27-én Konyev marsall vezetésével szabadították föl a haláltábort, de sajnos már csak a járni képtelen gyermekeket és felnőtteket találták ott. XXX Amíg ezt a cikket megírtam, jó két óra alatt, addig az emberiség százhúszmilltő dollárt költött fegyverekre: percenként egymilliót. Es még egy adatot ide írok: a Földön pillanatnyilag egymillió, a hirosimainak megfelelő atombomba van fölhalmozva. Z. 1. Fenti képünkön: A haláltábor bejárata, a híres felirattal: ARBEIT MACHT FREI Foto: a szerző Kíváncsian nyitottam be Nagy jános szobrászművész érsekújvári (Nővé Zámkyl kiállítására. Nem azért, mintha nem ismertem volna munkáit, mert hiszen korábban már meglátogattam helenbai (Chrabaj haragos békétlen magányában, hanem mert kiváncsi voltam arra, hogy mivel gyarapodott és mindenekelőtt, hogy mit hangsúlyoz munkáiban. s hogy ezek miképpen hatnak függetlenítve a környezettől, amelyben születtek. Egy-egy személyes látogatás alkalmával ugyanis nemcsak a munkákat, hanem az embert is vizsgáljuk, mérlegeljük szavait, ás így olykor egymásba hajlanak, egymásra rakódnak az élmények, és ennélfogva nem mindig tudjuk tisztán és objektiven értékelni a valódi eredményeket. Maguk az alkotások olykor rejtve maradnak. Viszunl a kiállításon sterilebb, tisztább, világosabb képet kapunk az alkotó eredményeiről, és utána már nyugodtan feltehetjük akár a legnagyobb kérdést Is: tud-e, képes-e önálló világot teremteni, meg tndja-e valósítani szándékait, képes e vallani önmagáról és korunkról? Melyik az a terület, ahol a legmaradandóbbat tudja lélrehuzni? A válasz ez esetben 3 minden melléklztől mentes igen, s bozzátebetjük még. hogy ezt az igent elsősorban az éremmüvészet területén tudja megvalósítani Nagy jánus szobrászművész beszélgetésünk .tanulsága szerint messze, egész a régmúltba kalandozik; összehasonlításokat végez, vizsgálja a szobrászatban vándorló motívumokat, a stílus je gyeket, a klasszikus mezopotámiai agyagtábláktn egészen a népművészeti faragásokig áttekinti a> anyagól, és utána leginkább tenyérnyi kis piakei tokra gyűri, dagasztja a mondanivalóját, és végsf soron itt, ezen a területen, mirmint az éremmű vészeiben éri el a legnagyobb és a legszuggeszlt vabb eredményt, amit maga is tudatosít, biszer az Érsekújvári (Nővé Zámkyj Képzőművészeti Ga lériában megrendezett kiállítása ezt bőségesen dokumentálja is. Hogy miért van ez igy, könnyű megválaszolni. Itt, ezen a területen tudja magát legtisztábban függetleníteni. Ö ugyanis, aki olyan erősen éli társadalmi életünket, hogy félreházódntl határszéli tanyán sem tud mindig megnyugodni, s haragosan rázza az öklét a nagyvilág felé, érméin, plakettjain függetleníteni tudja magát mindentől, át tudja élni nemcsak a szerelem tiszta, felemelő élNéhány megjegyzés NAGY JÁNOS kiállításáról Nagy jános: Bácskái Béla festőművész édesanyja ményét, hanem a történelmi tanulságokat Is, s mindezt vissza tudja adni a formán révén. Nem tudunk eleget csodálkozni azon a gazdagságon, amely a kis dombormfiveken megtalálható. A gazdagság mellett az egység az, (a szobraival ellentétben), amit as ember első pillanatra Is észrevesz. Nagy jános már vagy tizenöt vagy húsz éve műveli ezt a műfajt, s az elsőktől az utolsókig mindegyiken látható néhány sajátos, csakis Nagy Jánosra jellemző stílusjegy. Markáns, erős egyénisége széles gesztusokban, robusztus, kontrasztos formákban |nt kifejzésre, s ez benne van nemcsak a Szlovák Nemzeti Felkelés tiszteletére 1974-ben alkotott ciklusában, hanem a Zene címűben éppúgy, mint az 1977-ben Érsekújvár alapításának évfordulójára készült Lovas I—II. című szuggeszlfv erős plakettjában Is. Felsorolni Is nehéz lenne azt a gazdagságot, amely a kiállításon elénk tárul. És újabban még gazdagodik ez a gyűjtemény, mert a már kész kis plakettok motívumait nagyobb, tél négyzetméternyi tatáblákra vési fit, hogy újabb gondolatokkal, a fa hatásmechanizmusának másfajta lehetőségeivel Is gazdagítsa műveinek a mondanivalóját. Persze, végső soron kfir, hogy nem láthatjuk a teljes művet, s hogy a szerény keretek mellett maga a „műsorfűzét" is szerénynek mondható. Mert valójában innen, ebből a szögből látható, hogy szembe kellene már végre nézni az egész művei, és mérlegelni azt, hiszen köztéri szobrok (és nem is akármilyen köztéri szobrok), belső épületdiszl- tő alkotások vannak mögötte. Vajon milyenek ezek, hogyan egészítik ki, juttatják kifejezésre a mester mondanivalóját. Egyáltalán: csupán a mesterember készségeiből, vagy az alkotó izzó kohójából kerültek-e elő, ás miképpen függnek össze, miképpen rokonfthatók azokkal a művekkel, amelyek az alkotó magányában saját maga gyönyörködtetésére születtek? Aztán még egy megjegyzés: nem hiszem, hogy Nagy János művészetét jobban és behatóbban Ismernék a nagyvilágban, mint idehaza. Lehet, és ez Igaz Is, hogy minden egyes nemzetközi éremkiálll- táson ott vannak alkotásai, s hogy ott előkelő helyet foglalnak el a munkál, de ezt még ne tévesz- szük össze aszal a figyelemmel, amellyel kezdettűt fogva munkáit kísérjük. NÉMETH ISTVÁN „Játszani is engedd64 Hetekkel ezelőtt zártuk le az 1979-es évet, amelyet az ENSZ nemzetközi gyermekévvé nyilvánított. Itthon és szerte a világban társadalmi és politikai szervezetek, egyének és kollektívák figyelme fokozottan a gyermekek felé Irányult. Hol kisebb, hol nagyobb igyekezettel vettük számba gyermekeink jelenét és jövőjét. A tévéműsor is előbb kitekintett a világba: milyen Földünkön gyermekeink helyzete, élete. Tudnunk kell, hogy gyermekév ide, gyermekév oda, bolygónkon még mindig negyvenöt millió gyermek rosszul táplált, s szintén milliókra tehető azoknak a száma, akik már óvodás vagy kisiskolás korukban a tanulás helyett dolgozni kényszerülnek. Sokszor tízegynéhány éves fiúk és lányok tartják el a szülőket, kisebb testvérkéiket. Másutt meg hajléktalanul, apátia- nul, anyátlanul kóborognak az út- tálán utakon a gyermekek, akiknek szüleit barbárok hada lőtte halomra talán szülőházuk küszöbén. Az ilyen hírek hallatán az emberben fölvillannak a Valahol Európában, Radványi Géza szép, és kegyetlen filmjének képsorai, majd azt is tudomásul veszt: A szocialista országokban mindez nem érvényes már a gyermekekre, de nem kell messzire, elég csak kontinensünk távolabbi vidékeire tekinteni. Es akkor hol van még Afrika, Dél-Amerika, Ázsia egyes részeinek kínkeserves-nyomorúsága. A „Játszani ts engedd“ főcím a- latt futó sorozat első tétele mindezt számba véve azt kérdezi: ml a helyzet környékünkön, milyen körülmények között élnek, játszanak, tanulnak a . gyerekek. Bár a műsor — mivel a pesti tévé adásáról van szó — a magyarországi viszonyokat vizsgálja, a következtetések nagyon sok esetben a ml viszonyainkra is helyénvalóak. Olyan kérdések vetődtek föl, a- melyek nálunk is nagyon időszerűek, amelyekre akár egyedül, a- kár a környező országokkal ősz- szefogva közösen kell keresnünk a megoldást, a választ. Mert... Bár gombamódra szaporodnak az új lakótelepek; bár soha annyi szép, kényelmes óvoda, bölcsőde, iskola nem épült, mint napjainkban, és a játszóterek száma is egyre több, tennivaló mégis akad bőven. Hiszen — mondja a riportban megszólaltatott orvos — a gyermek egy-, másfél éves koráig ugyan még elvan a négy fal között, a lakásban, de később már kt kell vinni, nem az autóktól zsúfolt, szmogos utcákra, hanem zöldövezetbe; később játszótér kell neki, ahol szórakozhat, kltellesít- heti fantáziáját és bizony nem jelég még a jó környezetben, okosan fölépített játszótér. Később 6- vodába megy és a zsúfolt tantermek bezártságán kívül szabadba is kívánkozik, tágas óvodai játszótérre, amivel még sok-sok óvoda nem rendelkezik. Aztán iskolába megy, ahol az órák feszültségéi a szünetekben, a tanítás után szeretné levezetni, szeretne ficánkolni, tombolni, hogy aztán újult erővel, kedvvel üljön be a pattba. Bár az újonnan épült iskolákhoz nagy, jól felszerelt tornatermek sportpályák is épülnek, de még mindig sók tanulónak kell az osztályban. a folyosón tornásznia és a szünetek öt, tízpercét sem tölt heti a szabadban, az udvaron, mert az nincs. Bs a szülőket Is érte, érheti némi vád: vajon foglalkoznak-e, játszanak-e gyermekeikkel? ... Tudom, ezek a vágyak, a mondjuk éhhalállal küszködő afrikai gyermekéhez képest csillagászatinak, extrának tűnhetnek. Ez igaz, de az is igaz, hogy ezek számunkra már mind reális, valós tervek — sok esetben valóság is —, mert gyermekeink még nyűgöd- tabb, boldogabb, örömtelibb jelenéről és jövőjéről van szó. Gyerekekről, akik tanulni és játszó ni egyaránt gondtalanul, nyugodt körülmények között, önfeledten, boldogan akarnak. ZOLCZER jANOS
