Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-22 / 4. szám
Schubert professzor úr egy délnémet városkában lakott, közel a svájci határhoz. A városnak egyik fele dombokon épült, másik fele, régi házakkal, zegzugos utcákkal s világhíres katedrájával a dombok alján elterülő síkságon. A város fiatalsága tavasszal a domboldalra járt fel csókolózni, ősszel a síkságra házasodni. De megesett, hogy az ember télen a magas parkokban járván, a zúzmarás fák a- latt, a fagyban, egy-egy mozdulatlan szerelmespárt pillantott meg, amely némaságában úgy hatott, mintha a nyárnak egy ottfelejtett szoborqsoportozata volna. Schubert professzor úr ebben a szerelemre termett városrészben lakott Elly nevű feleségével és Musi kutyájával. Villájukat egy nagy kert kerítette, amelyben Musi, a fekete foltos, drótszőrtt foxi télen-nyáron s éjjel-nappal oly szabadon s vidáman élt, hogy még gazdái is megirigyelték olykor egy-egy rosszkedvű pillanatukban. Az irigység egyik ilyen hevesebb kirobbanásának tulajdonítható, hogy elhatározták, megismertetik Musít a szerelem édességeivel. Ne legyen neki oly könnyű az élete, gondolhatták, nyilván egy sanda oldalpillantással a háborúkra, gazdasági válságokra, a felekezeti, faji és szociális kérdésekre, amelyek saját emberi életüket szünet nélkül körülhullámozták. Must oly fehér volt, mint az ártatlanság, négy lába egyenes és merev, mint négy pálcika, pofája pamacsos és röhögő, egy nagy fekete folttal bal szeme körül, teste rugalmas, mintha acélrugókból építették volna, a szeme pedig oly huncutul, oly édesen és derűsen ragyogó, eleven, ficánkoló és szemtelen, hogy százat lehetett tenni egy ellen, még a legmogorvább agglegényeket is megbabonázza, ha sor kerül rá. Musl tudniillik hölgynemü volt. Pedigrésére s fiatalságára való tekintette! gazdái eddig nem adtak neki alkalmat, hogy bárkit Is megbabonázzon. Ennek a gondtalan életnek a- zonban most, úgy látszik, vége kellett, hogy szakadjon, mert Schubert professzor úr, a kutyabarátok egyesületének helyi csoportja révén megismerkedett Bierbaum professzor úrral, aki a város e- gyetemén élettant adott elő egyrészt, másrészt tulajdonosa volt egy Römi nevű, fajtiszta és hím- nemű drótszőrű foxinak. Május volt, a természet teljes rügyezés- ben, még a város legszűkebb és legvénebb utcáiba is behatolt a hegyoldalról a kertek Illata, a parkok tele voltak andalgó párokkal. Schubert professzor úr Musl nevében bejelentette Bler- baum professzor úrnak, hogy védence hajlandó ideiglenes frigyre lépni a fajtiszta Rőmlvel. Bier- baum professzor a bejelentést tudomásul vette, majd a két úr hazament, ki-ki saját feleségéhez, hogy megbeszéljék, mint gondos szülőkhöz illik, az ügy közelebbi részleteit. Muslt s Römlt egyikük sem kérdezte meg. Egy verőfényes tavaszi napon Schubert tanár úr elzarándokolt Bierbaum professzor úrhoz, aki a város másik végén, jó másfél órai távolságra lakott, s délben, ebédidő előtt, Römivel a karján beállított saját lakásába. A két pamacsos pofájú vidám teremtés, meglátva egymást, szédítő ugatás ba tört ki, s két önműködőn mozgó, 'golyószerü, fehér tünemény- nyé alakulva át, villámsebesen gurultak egymás mögött a lakás egyik végéből a másikba, majd hirtelen kitörtek a kertbe s hosz- szabb időre eltűntek a szem elől. Mire est'ére éhesen és kócosán újra beállítottak, a Schubert család ban az a vélemény alakult ki, hogy Itt két szív egymásra talált. Egy teljes hétig a ház csak úgy visszhangzott a vidámságtól. A ház gazdái csak a legnagyobb ó- vatossággal közlekedhettek a szobákban, mert soha nem lehetett tudni, hogy melyik pillanatban vágtat vad iramban lábuk közé a fiatal házaspárnak egyik vagy másik tagja, esetleg mind a kettő. Musi és Römi enyelgő játékai oly viharosak voltak, hogy nem törődtek sem a bútorok, sem élő környezetük testi épségével, a Mári cselédlányt egyszer feldöntötték, több díványpárnát megettek, a háziasszony fél papucsát pedig elrejtették, hogy csak fél évvel később, ősszel találtak rá áfonyaszedés közben a kert egyik bokra alatt. Schubert professzor úr és felesége, Elly, sőt még a derék s egy ízben feldöntött Mári is elnéző mosollyal figyelte a gondjukra bízott teremtmények kíméletlen, de szívderítő hadmozdulatait. Schubert .professzor ugyan egy ízben az emberi méltóságra hivatkozott, amikor Römiék hancúrozás közben laboratóriumába törtek, s feldöntöttek egy asztalt két tucat üres lombikkal, súlyosabb erkölcsi következtetéseket azonban nem vont le az esetből. Ha az ember figyelmesen megnézte Musi arcát, megállapíthatta, hogy lágyabb s ábrándosabb kifejezést öltött, mint azelőtt, tekintete derűs volt s már nem olyan ördögi és ficánkoló, de hálásabb és engedékenyebb. Römi pofája pedig állandóan röhögött, s oly vidámakat vakkan- tott, mintha láthatatlanul fehér kockacukorral kínálná szünet nélkül a foxterrierek védőszelleme. Egy hét múlva Schubert professzor feltette kalapját, szíjra kötötte Römlt, s elvitte hazulról. Römi nem értette, hogy ml történik vele, s csak akkor eszmélt föl s kezdett hevesebb ellenállásba, amikor észrevette, hogy Schubert professzor úr villamosra száll vele. Olyan mondhatatlanul szomorú, szinte megtört pillantást vetett a kertre s a kertkapu mögött ugató Musira, hogy a tanár úr jóságos szíve belesajdult. Fél óráig utaztak villamoson Bierbaum professzor úr lakásáig, ahol is a teljesen letört Römi rögtön a dívány alá bújt, s úrnőjét is, aki valamivel később jött be a szobába, csak egy rekedt vakkantással s néhány fáradt farkcsóválással üdvözölte. Másnap hajnali hat órakor Schu bért professzor úr vészes ugatásra ébredt. Az ugatás oly elfajzott, szomorúan vinnyogó és szívsza- kasztó volt, hogy a tanár felkelt az ágyból, s az ablakhoz ment. A kertkapu mögött megpillantotta Römit, aki két hátsó lábán állva, elülső lábaival a kapu dróthálózatát tépegette, s közben megállás nélkül sírt és vinnyogott. — Te, Elly — mondta a tanár feleségének —, itt a Römil — Hogy-hogy? — kérdezte az asszony álmosan. — Hát nem vitted tegnap haza? — Dehogynem — Aondta a tanár. — De úgy látszik, elszökött hazulról az éjjel. — Hogy talált ide? — kérdezte az asszony felélénkülve. — Bier- baumék legalább másfél órányira laknak gyalog, s Römi csak kétszer tette meg az utat, egyszer, amikor hoztad, s amikor visszavitted. — Egy Rómeó ez az állat — mondta a tanár. — Nyilván egész éjszaka szaladgált és szimatolt, a- míg idetalált. Úgy látszik, esett az eső az éjjel, mert egy víz és sár az egész állat. A tanár hálóingben lement a kertbe, s beengedte Römit, aki vad örömében majd fellökte. Musi. aki a földszinten, a konyhában lakott, oly vad ugatásba fogott a bezárt ajtó mögött, hogy Mári ijedtében majd kiesett az ágyból. Egy újabb paradicsomi nap következett a két paradicsomi ártatlanságé állat számára. Estére Schubert professzor fel- pakolta Römit s villamoson hazavitte Bierbaum-féle otthonába, ezúttal arra kérve meg kollégáját, hogy zárják vagy láncolják le éjjelre a kutyát. De úgy látszik, a zár rossz volt, vagy a lánc gyönge, mert harmadnap reggel pontosan hat órakor az ablak alatt újra felharsant a szívhez szóló üdvözlés. Schubert professzor ezúttal megvakarta fejét. — Mit tegyünk? — kérdezte feleségétől. Ez vállat vont. — Engedd be — mondta —, mert ez úgysem hagy fel az üvöltéssel. — A tanár egy negyedóráig várt, aztán felkelt, hálóingben lement a kertbe, s beengedte Römit, aki nem látszott észrevenni Schubert tanár úr kissé mogorva arckifejezését. Negyednap reggel hatkor Römi újra megjelent a kartkapu előtt. Ötödnap elmaradt, a hatodik napon pedig délben állított be. A tanár úr új módszerrel próbálkozott, nem engedte be a kertbe. De a két kutya, Musi a kapun belül, Römi a kapun kívül oly pokoli lármát csapott, hogy egyórai türelmes várakozás után Schuber- ték kénytelenek voltak engedni. Este, amikor a tanár visszavitte Römit gazdájához, a két úr között hosszabb tanácskozás indult meg akörül, hogyan lehetne a szerelem kényelmetlenül viharos áradatának gátat állítani. A tanácskozás eredményeképp Römi két napig nem mutatkozott, az utána következő héten azonban még háromszor megjelent, mindegyik alkalommal pontosan hajnali hat órakor. Schubert tanár úr egy délelőtt az egyetemről hazajövet, villamosra szállván, a kocsi peronján megpillantotta Römit, aki a sarokba húzódva, csendesen ült két hátsó lábán s úgy tett, mintha nem venné észre a tanárt. Ez körülnézett, gazdája után, de sem Bierbaum kollégáját sem annak feleségét nem látta a villamoson. — Kivel utazik ez a kutya? — kérdezte végül is a kalauztól. A kalauz elnevette magát. — Egyedül — mondta —, egyesegye- düll Már második hete utazgat így magában, rendszerint reggel, az első járatot szokta megvárni a Reinhold utcai állomásnál, ott felugrik, behúzódik egy sarokba s a Schöneck utcánál kiszáll. Hát persze — tette hozzá —, egy ku tyának is hosszú az út a Rein- hold utcából a Schöneck utcáig. A Schöneck utcánál a tanár s a kutya leszálltak a villamosról, s együtt bementek a házba. Römi volt a legravaszabb foxi, akivel Schubert úr életében találkozott. ■ KAREL ÜAPEK: A NYÁR TELJÉBEN Ömődi kis szoba, telis-tele szűzi emlékekkel. Az igen öreg költőnő, Marie Pokorná-Podhorská kisasszony csendes belenyugvással épp meghalni készül aggkori vég- elgyengülésben, a néhai édesatyjától örökölt karosszékében. Egyszer csak erélyes csengetés hasít bele a csendbe, s Magdolna, a hűséges öreg szolgáló riadtan jelenti: — Egy úr van itt, kisasszonyként. — Bocsásd be — sóhajt a költőnő, és fonnyadt kezével megigazítja ómódlan fésült haját. Ruganyos léptekkel bevonul a Film Körül Forgolódó Férfiú, kezében aktatáska. Mélyen meghajol. — Engedje meg, nagyság, hogy gratuláljak. Legragyogóbb filmtársaságunk, a Béta Film meg akarja vásárolni A nyár teljében című remek kisregényének megfilmesítési jogát. — A nyár teljében?... — suttogja Pokorná-Podhorská kisasz- szony. — Istenem, hiszen idestova ötven éve, hogy megírtam. Hol vannak már azok az idők! A nyár teljében ... A költőnő szemében könnyek csillognak. (Közel) — Tudja-e, hogy az ifjúságomról szól? Az x-i malomban töltöttem akkor a szünidőt ... afféle régi-régi malom volt egy szép erdős völgyben ... Még ma is hallom a kelepelését, a fák suhogását, a patak csobogását. — Kitűnő hanghatás — jegyzi meg a Férfiú. A költőnő elpirul. — Valahányszor virágot szedtem, mindig találkoztam Z. gróf uradalmának délceg fiatal erdészével. Nem mintha egyszer is meg mert volna szólítani, uram, ó, akkor még nem voltak az emberek olyanok. De képzeletem ebbe a romantikus keretbe szőtte bele egy városi leányka, Jarmila, és egy ifjú vadász szerelmének regényét. A nyár teljében, igen. azt akartam, hogy ez az ártatlan történet a rétek, az erdők illatát árassza. — Éppen ez az — vág lelkesen a költönő szavába a Férfiú. — Ugyanis épp júliusban van szabad időnk a külső felvételek forgatására. És a közönség, asszonyom, a mai közönség torkig van már az izgalmas, modern anyaggal, romantikát, valami költőit szeretne, amolyan visszatérést a természethez. Látta a Tavaszi rege című filmünket? — Még sohasem voltam moziban — vallotta be az idős hölgy. — Óriási siker. Az emberek szerelmes filmet akarnak nézni. Hagyjanak már nekünk békét a problémákkal, mondják, pihenni akarunk a moziban. A valóságot akarjuk, mondják. A Tavaszi regében is egy városi leánynak jutott a főszerep, de azt Márinká- nak hívták, s pap nagybátyjánál élt a régi-régi papiakban. A fiatal tanító járogatott hozzá, és hegedült neki. Volt ott egy bűbájos jelenet, amikor Márinka, az ártatlan hajadon fürdik, és ellopják a ruháját, a nagybátyja kénytelen elküldeni neki a talárját, hogy hazamehessen, nos, mondhatom szenzációs! Az-ön filmjében is kell lennie majd legalább egy jelenetnek, amikor Jarmila kisasszony fürdik az erdei tóban. Remek felvétel lesz. — Feltétlenül szükséges ez? — kérdi az idős hölgy szégyenlősen. — A mi időnkben nem fürödtek a lányok, uram. Ml nem voltunk olyanok. — Valamit kell adnunk a népnek — legyint fölényesen a Film Körül Forgolódó Férfiú. — így például Jarmila kisasszony csirkéket is fog etetni a malomban, meg kismalacot tart az ölében. Az 1- lyesmi mindig hatásos. A vadász meg vadászkürtöt fúj, és énekel a lány ablaka alatt. Tetszik tudni, hogy a filmben benne legyen a vidék és a nyár igazi költészete. A nyár teljében, ragyogó cím. Meg lesz lepve, nagyság, hogy mit hozunk ki ebből a témából... ( A kép elmosódik). Az idős költőnő, Marie Pokorná- -Podhorská, újjáéledt. Boldogan rendezgeti régi leveleit, emléktárgyait, s közben beszélget a hűséges Magdolnával. — Már szeptember van — mondja. — Bizonyára hamarosan láthatom A nyár teljében című filmemet. Képzeld csak el, jő Magdolnám, hogy újra látom az ifjúságom, a régi kelepelő malmot ott X.-ben, a keskeny pallót, a- melyen jártam, s két kezem telis- -tele volt virággal! Kíváncsi vagyok az ifjú vadászra... félek, Magdolnám, félek, hogy túlságosan elragadják az érzelmei. Ő, Magdolnám, minő csodálatos dolog látni, hogyan valósulnak meg leggyönyörűbb álmaink... (Elsötétülés) (Közel) Az írónő aszott keze letépi a falinaptárról a november 30-i lapot. (Áttünés) (Közel) A falinaptár január 27- ét mutat. A naptár alatt ott ül Marie Pokorná-Podhorská költőnő meg a Film Körül Forgolódó Férfiú, s az utóbbi sajnálkozva vono- gatja a vállát. — Hát igen, egy kicsit el kellett halasztanunk a dolgot. Júliusban nem volt szabad rendezőnk, augusztusban az operatőr más filmen dolgozott, szeptemberben nem voltak színészeink... De a jövő héten, asszonyom, igazán megkezdjük a külső felvételeket. — De hiszen beköszöntött a tél — veti ellen bátortalanul a költőnő. — Már nincs virágos rét, a malompatak elnémult... — Ja igen, ezért egy kicsit meg is változtattuk a forgatókönyvet. A film címe ez lesz: Ujjé, a hegyek közt! A cselekmény a síterepen játszódik meg egy első osztályú hegyi szállóban. Tudja, az emberek mondén környezetet a- karnak látni. A kis Daisy egy a- merikai milliárdos lánya, a vadászból meg sítrénert csinálunk. Lesz ott egy bűbájos jelenet, a- mikor a fiú kilopakodik éjjel a lány szobájából... Most, így lesz ez csak az igazi. El lesz ragadtatva nagyság, hogy mit hoztunk ki az ön bájos költői müvéből... Fordította MAYER JUDIT » WWWWH m
