Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-09-09 / 37. szám
F riss festék illata, tökéletes rend, tisztaság mindenütt. Szeptember első napjaiban ez |ellemzí a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Egészségügyi Szakközépiskola épületét. Az iskola a nyári szünidő alatt nagyobb tatarozáson esett át. Erről és az új tanév kezdetéről Simon Mihály, az iskola igazgatója tájékoztatott. — Iskolánk működési hatásköre kerületi jellegű, négy járásból — Dunaszerdahely, Galánta, Komárno és Bra- tislava-vidék — jelentkezhetnek hozzánk diákok Hogyan töltik növendékeink a vakációt? A harmadikosok már júniustól „vakációznak", hosszabb szakmai gyakorlaton vesznek részt a járás egészségügyi intézményeiben. Azok a lányok, akik már betöltötték a 18 életévüket, a nyári szünidő alatt píonírtáborokban egészségügyi szolgálatot is teljesíthetnek. Természetesen nem minden szünidei gyakorlat szakmai jellegű. Diákjaink minden évben hagyományosan a prágai Orion csokoládégyárba járnak dolgozni. Hogy szeretik őket és számítanak segítségükre, azt ml sem bizonyítja jobban, mint hogy a gyár vezetői már februárban eljönnek hozzánk megkötni a szerződést a nyári idénymunkára. Tavaly diákjaink a SZISZ JB építőtábort versenyében a második helyet szerezték meg, reméljük, idén sem lesznek rosszabbak. Befejezésül hadd szóljak még néhány szót iskolánkról. Tízévi fennállása óta több mint 300 diák kapott itt szakmai képzést, és büszkék vagyunk valamennyiükre, mert mindenütt munkaszeretők hírében állnak. Évente általában 4—5 tanulónk jelentkezik főiskolára, egyetemre, ez nem sok, viszont tudni kell, hogy mi elsősorban egészségügyi nővéreket képezünk ki. Sokan szeretnének iskolánk tanulói lenni. Az idén például a két szakra — általános és gyermeknóvér — 112 jelentkezőből csupán 54-et tudtunk felvenni. Köszönjük a tájékoztatót, az iskola 54 elsősének pedig most, a tanév kezdetén sok erőt és kitartást kívánunk. SZÉLLÉ BEÁTA Foto: archív R ozsnyón (Roíiíava) a Bányászok terétől számítva félórányi járás a város egyik legszebb uteája. Itt lakik Kardos Ferenc mérnök. Háza udvaráról belátni az egész várost... Megnyomom a csengő gombját, kitárul az ajtó, és jókedvűen összeparolázunk. Kardos Ferenc 35 éves, mezőgazdasági gépészmérnök, a rozsnyói Agrokémiai Vállalat főmérnöke. Elismert szakember, ezenkívül a járás fiataljai körében is rendkívül népszerű. A Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán kapott mérnöki képesítést, di- ákkorában az ottani Juhász Gyula Ifjúsági Klub egyik aktív szervezője volt. Egy ideig a rozsnyói traktorállomás gépjavító részlegének a főnöke volt — itt megalakította az ifjúsági szervezetet, jelenlegi munkahelyére 1978-ban került. Fontosnak tartom elmondani róla azt is, hogy hét éve a SZISZ járási bizottsága mellett működő fiatal mezőgazdasági szakemberek klubjának az elnöke. Ez az ország legjobb ilyen jellegű klubjai közé tartozik. Fő célja a legújabb mezőgazdasági szakismeretek terjesztése, Ismertetése, t— Mondj valamit a munkádról. — Vállalatunk fiatal; alig négyéves múltra tekint vissza, nincs ínég megfelelően kiépítve. Műszaki adottságát sem ideálisak, nem a tervezett feladatok igényeiből Indulnak ki. Gyakran kell rögtönöznünk a tervezésben, hogy a tervet teljesíteni tudjuk. m A mezőgazdasági szakemberek továbbképzése ma már elképzelhetetlen külföldi kapcsolatok nélkül. Tudom, hogy a klub és te is több ország fiataljaival tartotok fenn kapcsolatot. — Tíz évvel ezelőtt Franciaországban jártam tanulmányi úton. Mezőgazdasági gépgyárakat, üzemeket látogattunk meg. Sok tapasztalatot és Ismeretet halmoztam fel magamban, és ezt későbbi munkám során kamatoztattam. 1977-ben a SZISZ Központi Bizottságától háromhetes kubai jutalmutazást kaptam, és ezt sohasem felejtem el. A kubai fiatalok között nagyon sok barátot találtam, és remélem, hogy lehetőségem lesz viszonozni vendégszeretetüket. Néhány országot turistaként is meglátogattam, otthon mégiscsak itt Rozsnyón érzem magam. Amikor a tervei felől faggatom, megérkezik a feleség, Kardos Ferencné és kétéves kislányuk, Éviké. Az asztalra illatos kávé kerül, ezután már valóban cseveghetünk a jövőről. — Szeretem a munkámat, azt a munkakört, amelyet rám bíztak. Elsősorban ebben szeretném magam tökéletesíteni, Célom, hogy a járás az agrovegyészet terén az ország legjobb járásai közé kerüljön, és én is elsősorban ezen a szakterületen szeretném gyarapítani ismereteimet.. Késő este van, mikor elköszönök Kardoséktól. Kilépek meghitt, meleg otthonukból, ahol a tudománynak és az igazi barátságnak is helye van. KORCSMAROS LÄSZLÖ BESZÉLGETÉS A VÁROS SZÉLÉN- 4M 3 Pedagógusok nyara Amiről most Írok, már tulaf- dóriképpen a múlté, hiszen szeptember Vén azok a gyerekek is. akikről jegyzetemben szó lesz. beültek az iskolapadokba, és elkezdődött számukra is a kemény munka. A nyáron a jarnadi (Barnát — lévai járás — alapiskolájában jártam. Diákokat kerestem és találtam is. Ugyants az iskola épületében működött a járás cigány származású gyermekeinek nyári tábora. A tábor vezetője. Gunyics elvtárs — akt különben a jarnadi iskola igazgatóhelyettese — elmondta, hogy mi különbözteti meg ezt a tábort a hagyományos pionír- táboroktól. — Naponta négy órát tanulunk a gyermekekkel, valamennyi tantárgyat átvesszük, átismételjük az alapvető tudnivalókat. Délután játszunk, szórakozunk, pihenünk. Szombat- -vasárnapra egésznapos kirándulásokat, túrákat tervezünk. Tennivaló van itt bőven. A gyerekeknél el kell mélyíteni a tisztálkodási szokásokat, lépten- -nyomon hangsúlyozzuk a tisztálkodás fontosságát, a rendszeres étkezés szerepét stb. Közösségi életre is „tanítjuk * a gyerekeket. Jöjjön, tekintse meg a kiállításunkat, nézze meg, mire képesek ezek a 7—14 éves gyerekek. Megtekintettem. Kézimunkák, Jényképktállítás, krónika — amelyek mögött érezni a pedagógusok munkáját, tudatos vezetését. Megtudom azt ts, hogy a nyárt iskolának — mert ml másnak Is nevezhetnénk — a járásban már hagyománya van. És ami engem különösen megragadott, az az a tény, hogy a tábor vezetői, pedagógusai között szinte minden évben egyazon nevek szerepelnek: Klutka Vendelln, Anton Pavlov’S stb. A tény emberi mivoltát még inkább kifejezi az, hogy a tanév alatt a két fentebb mégnevezett pedagógus Iskolaigazgatóként dolgozik. JUDITA MRAZOVA kellett fogni a dolog végét. Nyáron a földön dolgoztam, télen tizenéves fejjel favágónak szegődtem. PARTIZÁNOK KÖZÖTT Közben kitört a háború, Jozef Hanzel bevonult Tere- besre, a 6. gyalogezredhez. 1944 júniusában a szovjet hadsereg már a Kárpátokban szorongatta a német fasisztákat, a 6. gyalogezredet gyorsan Dolnf Kubínba evakuálták. Itt már egyre több szó esett a katonák közt a felkelésről, a partizánmozgalomról, az ellenállásról. Az események gyorsan követték egymást, és az ismert körülmények között augusztus végén kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés. ■— A tisztek is rokonszenveztek a felkelőkkel — idézi fel a történelmi nevezetességű napok emlékeit Jozef Hanzel -—, határozatlanságuk azonban bosszantott minket. A németek nagy túlerővel törtek a felkelőkre. Szeptember hatodikén vagy hetedikén elesett RuZombe- rok, a németek alig tizenhat kilométerre voltak Dol- ny Rubintól, és gyorsan nyomultak előre. Eltökéltem magamban, hogy én nem hagyom magam lefegyverezni és elhurcolni. Korábban már így is csak nagy üggyel-bajjal bújtam ki a frontra való kivezénylés alól. Ezért szeptember nyolcadikán, amikor a felkelők teherautón megérkeztek a kaszárnyába, hogy ruhafélét és élelmet vételezzenek, felültem a járműre és kereket oldottam. Zázrívá térségében csatlakoztam a Vpred partizánosztaghoz, amely szovjet csekistákból állt, akiket ejtőernyővel dobtak le Szlovákiában. Különleges megbízatással érkeztek, parancsnokuk a legendáshírű Mor- szkoj alezredes volt, akinek a rendes nevét nem is tudták. Csak jóval a háború befejezése után került ki, hogy polgári nevén Mihail Petrovics Oszipovnak hívták. A Morszkoj fedőnév nyilván úgy ragadt rá, hogy a háború elején tengerész- gyalogosként harcolt Sze- vasztopol mellett. A maroknyi csoport, a- melynek magvát a Cseka ja szovjet biztonsági szolgálat) légi úton érkezett nyolc tagja alkotta, egész sor sikeres, rajtaütésszerű támadást hajtott végre a német hadoszlopok ellen, hidakat, vasúti szerelvényeket röpítettek a levegőbe. A Morszkoj név fogalommá vált a legfelsőbb német hadvezetőségben is rettegve emlegették. A fiatal partizánparancsnok fejére vérdíjat tűztek ki, ügynököket küldtek a közvetlen környezetébe, hogy tegyék ártalmatlanná, de az ördögi tervüket soha sem sikerült megvalósítani. Talán azért sem, mert a partizánok valósággal rajongtak érte, úgy óvták, mint a szemük világát. í— Parancsnokunk vérbeli katona volt — emlékszik vissza a szovjet partizánparancsnokra Jozef Hanzel. — <atonai dolgokban nem ismert tréfát, a pihenés pillanataiban azonban kedves, közvetlen, barátságos volt mindenkihez. Az utolsó cigarettáját is megosztotta az egyszerű partizánokkal. Embersége abban is megnyilvánult, hogy mindennél jobban óvta a partizánok épségét. Nem bocsátkozott kockázatos vállalkozásokba, a- melyek veszélyeztették volna az életünket és egészségünket. Ha túlságosan veszélyesnek találta az akciót, inkább maga vállalkozott rá, hogy végrehajtsa. E- miatt a központ gyakran meg is fedte. Októberben az egység parancsot kapott, hogy vonuljon vissza Besztercebányára (Banská Bystrica). A németek azonban már a felkelés központját is szorongatták, és hamarosan innen is kénytelenek voltak visz- szavonulni a hegyekbe. Ettől kezdve Kaliste, Baláze, Brezno térségében folytatták hadműveleteiket egészen márciusig. Az osztag időnként hatalmas egységgé gyarapodott, amelyben az orosz és szlovák partizánokon kívül más nemzetek fiai is harcoltak. MAGYAROK A PARTIZÁNOK KÖZÖTT «—i Január elején két magyar katona jött a táborunkba — mondja Jozef Hanzel. — Az egyiknek a nevére is emlékszem, Pil- lárík Ernőnek hívják, és azóta is tartom vele a kapcsolatot. Elmondták, hogy Banská Bystrica környékén sok magyar katona van. Nincsenek elragadtatva a németektől, nem akarnak velük harcolni, sőt, szívesen ellenük fordítanák a fegyverüket. A partizánparancsnokság ekkor már több forrásból is értesült a magyar katonák elégedetlenségéről. Megszületett a döntés, hogy meg kell őket nyerni vagy legalább semlegesíteni, hogy ne jelentsenek veszélyt. Többek között engem is kiszemeltek a csoportba, a- mely azt a feladatot kapta, hogy Salkován lepje meg a magyar egység katonáit, és próbálja átállásra bírni ő- ket. Az ukrán áruló Vlaszov tábornok katonáinak álcáztuk magunkat, német egyenruhát öltöttünk, és így állítottunk be a Salkovái kocsmába, amely valóban tömve volt magyar katonákkal. Mi mindössze tízen vagy tizenketten lehettünk, de minden kijáratot azonnal elálltunk, és néhányan az asztalra felugorva, kibiztosított géppisztolyokkal felszólítottuk őket, hogy adják meg magukat, és kövessenek minket. A falut ötszáz partizán zárta körül, minden ellenállás felesleges vérontást jelentene. A katonák szó nélkül megadták magukat. Miután kiszedtük a tölténytárakat, a puskáikat is meghagytuk nekik. Volt köztük két szakaszvezető, koäicei fiúk, Vandrák és Bernát, akik szlovákul is beszéltek és elmondták, hogy már vártak bennünket. Először a- zonban ők vezettek el bennünket ezredparancsnokukhoz, egy alezredeshez. Németeknek mondtuk magunkat, de aztán felfedtük a kilétünket. Az alezredes habozás nélkül, sőt látszólag jókedvűen rákiáltott a csics- kására, hogy hozza a legfényesebb csizmáját, mert ő ezentúl partizántábornok lesz. Azon az éjszakán Salko- váről kétszázötven magyar honvéd távozott a partizánokhoz. Teljes felszereléssel és a parancsnoki karral. Utána továbbiak követték a példájukat. A korábban már átállt honvédekkel együtt Jozef Hanzel szerint hatszá- zan is lehettek, akik a Kaufte, Brezno, Báláié térségében folytatták a harcot. ■—i Vandrákkal, Bernáttal időnként ma is találkozom — mondja. — Jó lenne a- zonban másokkal is felvenni a kapcsolatot. Emlékszem például egy budapesti Illetőségű főhadnagyra és egy banktisztviselőre. A nevüket, sajnos, elfelejtettem. És egy orvosra • szintén névtelenül —aki a megfagyott lábamat ápolta. Valamennyiüknek szeretném ismét megszorítani a kezét, ha olvassák e sorokat, jelentkezhetnének. A parancsnokság vagy száz magyar honvédet bízott a gondjaira. A Donova- lyn, Buly hegyi településen állomásoztak. — Volt egy kis kellemetlenségem, mert a helyi lakosok nehezteltek rárn e- miatt. Rám rontottak, hogy jozsó, megint ilyen ingyen- élő éhenkórászokat hoztál a nyakunkra, és ráadásul még ellenségek is. Miféle ellenségek? — gurultam dühbe. Már az is jó, ha nem harcolnak ellenünk, pedig hát fenntartás nélkül segítettek is. Sokszor pusztán magyar honvédekkel mentem bevetésre, és mindig nagyon derekasan tartották magukat. Ha nem is értettük meg egymást, szó nélkül minden feladatot pontosan végrehajtottak. Egy bizonyos budapesti honvédnek, akivel egy ízben roppant kockázatos körülmények között fogtunk „nyelvet“, még a nevére is emlékszem. Schmídtnek hívták, és a falu' szélén úgy tartóztatta fel a német fogatot, hogy tartotta a 16 kantárát, míg én ártalmatlanná tettem a bakon ülő katonát. Elég lett volna egy rossz mozdulat, és az én honvédem a halál fia. Szóval nagyszerű fiúk voltak mindannyian, szívesen gondolok rájuk vissza. Igazolták a feltevésemet, hogy nem az egyenruha a fontos, hanem az, milyen ember van benne. Közeledett a front. Március közepén a Vpred partizánegység azt a parancsot kapta, hogy Korytnica irányában próbáljon áttörni a frontvonalon. Kimerítő menet után a hegygerincek legjáratlanabb ösvényein március 19-én Myto pod öumbierom térségében e- gyesültek a szovjet hadsereggel. Úgy emlékszem erre a napra, mintha csak tegnap lett volna — csillan fel jozef Hanzel szeme. — Jó- zsef-nap volt, és én ts József vagyok. Ez volt életem legszebb József-napja. TÖRETLEN ELVSZERÜSEG- GEL Néhány nap múlva hazatért az elveszettnek hitt fiú, mert így fogadták: é- desanyja, öccse és kishúga. Épp szükség volt már a két kezére, és gondolta, hogy csendesen elgazdálkodik majd, sikerül elfelejteni mindent, ami a háborúra, a fegyverekre, a sok rettegésre és szenvedésre emlékeztette. Elege volt már belőle. Am amikor meghallotta, hogy a környéken banderis- ta martalócok rabolnak, zaklatják a békés lakosságot, önként jelentkezett, hogy fegyverrel harcoljon a fasizmus hátramaradt pribékjei ellen. — Ügy látszik, nem nekem találták ' ki, hogy az élet napos oldalán sütkérezzek — mondja mosolyogva. Valóban nem, mert elég volt egy alkalmi út Bratis- lavába, találkozás a régi harcostársakkal, akik figyelmeztették, hogy a partizán békeidőben is az első vonalban jár, és ő rádöbbent, hol a helye. Azóta, idestova harminchárom éve különféle szakszervezeti tisztségekben, az Antifasiszta Harcosok Szövetségében küzd azoknak az elveknek a megvalósításáért, amelyekért harminchat éve fegyvert fogott. Néhány éve töretlen elvszerűséggel irányítja a Nemzeti Front II. városkerületi bizottságán a pártalapszervezet munkáját. Ogy ahogy azt a legnehezebb időkben a szovjet elvtársaktól tanulta. PALÄGYI LAJOS (A szerző felvételei ......................... V. pél Szeptember első napjai ]
