Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-08-26 / 35. szám

ENNYI AZ EGÉSZ A közelmúltban bemutattuk aranyérmes súly­emelőnket, Óta Zarembát. Ezúttal egy rövid, érdekes visszapillantás arra, ami 1980. július 27-én Moszkvában, az izmajlovói sűlyemelőcsarnokban lezajlott, amikor a 23 esztendős súlyemelő olim­piai bajnokságot nyert. Az edzőterem padján ültek. Az edző a pad egyik, a versenyző a másik végén. Erős emberek, s még­is potyogtak a könnyeik. Egymást figyelték, de egy szót sem tudtak egymáshoz szólni, a tekinte­tük azonban kifejezte azt a közös útjukat, amely­nek a végén olimpiai aranyérem ragyogott. Óta Zaremba, aki az érmet nyerte, s Emil Brzoska, az edző. Amikor aztán a feszültség felengedett, és sorra jöttek a gratulálok, öröm ült az arcukon. Majd visszaültek a padra, és részletesen boncolgatták a kétórás küzdelmet. — Magasan kezdtünk, 175 kilót kértünk a szakí­tásra. Edzéseken Óta mindig magabiztosan telje­sítette. Megengedhettük magunknak a plusz tíz kilót. Zaremba jól érezte magát, s lelkileg is fel­készült a küzdelemre. Majd sikertelen kísérlet következett 180 kilón, de a harmadik gyakorlatra Óta Zaremba ezzel is boldogult. — Erre számítottunk s úgy gondoltuk, hogy ilyen eredménnyel megpályázhatom a bronzérmet — emlékszik vissza a versenyző. — S ha már si­került, s a lökés is kijön, már a zsebemben az érem. De valami motoszkált a fejemben: próbálj meg egy fokozattal feljebb lépni... Lökés. A versenyző és az edző 205 kilóban álla­podott meg, ez azonban egyben az egyéni csúcs megdöntését is jelentette. — A szakítás és a lökés közötti szünetben a pszichológusunk érdeklődött, miben lehetne se­gítségemre. Megköszöntem az érdeklődést, jól éreztem magam. Később rájöttem, hogy majdnem ráfizettem a túlzott önbizalomra. Folytatódott a verseny, a dobogóra léptem, de a súlyzó olyan ne­héz volt, hogy megijedtem, összeszorítottam a fo­gaimat, de óriási erőfeszítéssel sikerült a gyakor­lat. Az egész verseny alatt ez volt a legnehezebb, s talán ezzel túljutottam a holtponton. Ezt köve­tően a verseny simán zajlott. Éreztem, nyugodtan mehetek 210 kilóra, s ez már ezüstérmet hozhat. Nagyszerűen összpontosítottam, s annyira játéko­san emeltem a nagy terhet, hogy, magam is elcso­dálkoztam. Mi súlyemelők ilyenkor azt szoktuk mondani, hogy erre feltétlenül rá kell rakni egy lapáttal. Edzőm úgy gondolta, hogy elég lesz a 212,5 kiló. Rám nézett, a vállát vonogatta, majd szólt: „Hát akkor mindent bele!“ A dobogón moz­dulatlanul ott feküdt a 215 kiló. Tisztában voltam azzal, hogy ha ez sikerül, akkor 99 százalékban aranyérmet nyerhetek. Óriási teher. Amikor szólí­tottak, először sétáltam a dobogón, farkasszemet néztem a súlyzóval. Tudatában voltam annak, hogy olimpiai aranyérmet nem adnak ingyen, azért bi­zonyítani is kell valamit. Végre összeszedtem ma­gam, s végül edzőmmel együtt sírtunk. Hát „csak“ ennyi az egész ... A Ceskoslovensky sport nyomán (ki) A párizsi olimpia zsűritagja volt Az elmúlt hetekben az e- gész világ figyelme Moszk­va felé fordult. Igen, első ízben rendezte meg szocia­lista ország fővárosa az o- limplai játékokat, méghoz­zá kitűnően. Ez alkalmat ad arra, hogy megemlékezzünk az Í924. évi párizsi olimpiai játékok egyik zsűritagjának, Fischer Mórnak életéről, Verbón, (Vrbov) született 1875-ben, családja nemsoká­ra Nyltrára költözött, így a középiskolát már itt vé­gezte. Később a budapesti Műszaki Főiskolán tanult. A MÁV-nál kapott állást, mér­nökként és műszaki taná­csosként. Budapesten halt meg 1945. november 8-án. A magyar munkássport- unozgalom úttörője volt. A- lapítő tagja és- 25 évig el­nöke volt a budapesti Törek­vés sportegyesületnek. Nagy­szerű sportszakember lévén 1914-ben és 1924-ben a FIFA elnökévé választották. Nagy propagátora volt, a labdarú­gásnak és a sportnak, elő­adásokat tartott Dél-ameri- kában spanyolul, Olaszor­szágban olaszul és 31 észak- -amerikal egyetemen ango- lul. Az olimpiai eszme szív­ügye volt. Ezért érthető, hogy nemzetközi feladatok­kal bízták meg. így lett az 1924. évi párizsi olimpiai já­tékok zsűritagja, s a fran­cia lapok nagy elismeréssel írtak róla. Mindenütt ot-t volt ahol a sport, de főként a munkássport érdekei ezt megkövetelték. Mártenvölgyi László A játékvezetők és a labdarúgás színvonala Egy cikkben lehetetlen kimerítően foglal­kozni a problémákkal és mindenre kitérni, csupán egy-két időszerű hibára szeretnék rámutatni. Elsősorban is a megfigyelőkre. Szerintem technikai instruktor, magyarul megfigyelő csak az lehet, aki maga is legalább tíz évet aktív játékvezetőként ténykedett. A játék­vezetők működését tárgyilagosan csak az tudja megítélni, aki maga is volt játékve­zető. Sajnos, ma a megfigyelők között ta­lálunk olyan személyeket is, akik sohasem voltak játékvezetők, esetleg ha egy idény­ben vezettek mérkőzést. Sőt akadnak olya­nok is a megfigyelők között, akik sem já­tékvezetők, de még játékosok sem voltak. Márpedig ez óriási hiba-. Befolyásolja a já­tékvezető tárgyilagos értékelését, így a lab­darúgás minőségét is. Vannak megfigyelők, akik szakmai képzettsége igen alacsony szintű, azt tanácsolják — helytelenül — a játékvezetőnek, hogy úgy működjön, hogy X csapat győzzön. Szerintem az ilyen meg­figyelőknek semmi helye a játékvezetők értékelésénél. Ha színvonalas labdarúgásra törekszünk, elsősorban tárgyilagosnak kell lennünk. Felül kellene vizsgálni a technikai in­struktorokat, megfigyelőket, és akik nem voltak játékvezetők, mellőzni kell. El kell persze azt is mondani, hogy vannak kitűnő játékvezetők járási szinten is, de ahhoz, hogy minél jobb és igazságosabb játékve­zetőket lássunk a pályákon, feltétlenül fon­tos a megfigyelők igazságos, szakszerű ér­tékelése. Sajnos, sokszor a jó, az igazságos játékvezető helytelen értékeléssel nem éri el azt az osztályt, amelyet megérdemelne. A járásokból a 30. életévét betöltött já­tékvezetőt nem lehet felterjeszteni a kerü­leti játékvezetők közé. Ez a megszorítás helytelen. Jó játékvezető is csak az lehet, aki maga is játékos volt. A jó játékos, aki sportsze­rűen él, 32—34 éves koráig, esetleg tovább is játszik, sőt a ligában is találni nem egy harminc éven felüli játékost. Ha egy liga­játékos tehát játékvezető akar lenni, csak járási szinten működhet? Helyes ez? Nemi Mint ahogy az sem, hogy egy kerületi bajnokságban jól működő játékvezető, aki a minősítés szerint az első helyet érte el, de már 37—38 éves, nem juthat a divízióba, mivel csak 35 éves korig terjesztik elő a kerületből a játékvezetőket a divízióba, a ligában viszont 50 éves korig működhetnek. Igen, azt elismerem, hogy a játékvezetéshez is jó fizikai felkészültség kell, de ha a leg­magasabb osztályban 45 'év a korhatár, ak­kor szerintem eddig kellene megengedni az alacsonyabb osztályokból is a feljebb- jutást Nem érv az, hogy aki 35 éves korban kerülne fel a divízióba, az előtt nincs per­spektíva. A győri Palotai Károly magas korig ját­szott az első osztályban. Utána lett játék­vezető, a második évben már az első osz­tályban működött, és csakhamar nemzetközi játékvezető lett, ma pedig a világ egyik legjobb játékvezetője. Minálunk a szabályok értelmében csak járási játékvezető lett vol­na. Nem dobálódzunk mi a tehetségekkel? Be kellene nálunk is vezetni, hogy ha valaki magasabb osztályban játszik, és lab­darúgó pályafutása után játékvezető sze­retne lenni, a vizsga letétele és játékveze­tői működésének tárgyilagos értékelése után nagyobb lehetőséget kellen adni az előrehaladáshoz. Több évtizedes működésem - alatt nagyon sok 40—45. évés játékvezetőt láttam, aki öreg kora ellenére kitümfSen1 vezette a mér­kőzést, és láttam, sajnos 30 éves játékve­zetőket, akik a szabályok és a tárgyilagos­ság ellen vétettek. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy a fiatalok között nincsenek jók, de ne felejtsük el, hogy az a játékve­zető, aki játékos is volt, annak más a szem­lélete, mint annak, aki sohasem játszott. A mostani korhatár azért is helytelen, mert szerintem ha valaki már nem mehet előbbre, abban az ambíciót is megöljük, és ez helytelen. Az egészséges konkurrencia a labdarúgásunknak is csak hasznára vál­na. HOFER LAJOS Játékvezető Ä moszkvai olimpia befe­jeztével a legtöbb sportléte­sítmény szinte azonnal meg­kezdi új életét. Á nagy be­ruházással elkészült, min­den tekintetben a legkor­szerűbb színvonalon álló sportcsarnokok, uszodák és egyéb létesítmények részint a' sportegyesületek, részint a tömegsport céljait szol­gálják majd, s rövidesen be­költözhetnek az új lakók is az olimpiai faluba — Moszkva legújabb és legkor­szerűbb lakónegyedébe. A CSZKA két hatalmas fe­dett csarnoka, amely a ví­vó: és. bírkozőversenyek színhelye volt, eleve az e- gyesület tulajdonaként.épült, s a hadsereg sportolóit szol­gálja majd. Az Izmajlovo- -csarnok, ahol a világ leg­jobb súlyemelői küzdöttek az olimpiai érmekért, a test- nevelési főiskola diákjainak ad nagyszerű lehetőséget a teremsportok gyakorlására. A hatalmas olimpiai kom­plexum, a 45 ezer szemé­lyes sportcsarnok és a fe­dett uszoda elsősorban a tö­megek sportjának céljait szolgálja, s az uszodában és a nagycsarnok két kisebb edzőtermében már a tanév kezdetén elkezdődik a fia­talok sportfoglalkoztatása és a tömeges testedzés, az e- gészségügyi tanfolyamok so­rozata, de az uszodát meg­felelő beosztás szerint a sportegyesíiletek is igénybe vehetik majd. Az óriás csar­nokot, amely az olimpia ide­jén kettéosztva a kosárlabj da- és az ökölvívó-mérkőzé­sek színhelye volt, egyelő­re bezárják. Megkezdődik az építés má­sodik szakasza, amelynek során a csarnok alkalmas lesz arra is, hogy néhány óra alatt téli stadionná vagy hatalmas színházteremmé a- lakftsák át. Ez a munka előreláthatólag a tél kezde­téig tart majd. Tallinnban a vitorlásver­senyekre épült központot át­vette már az Észt SZSZK sportbizottsága. Egyrészt a köztársaság vitorlásverseny­zői kapnak itt új otthont, másrészt a rendkívül nép­szerű ifjúsági vitoflástanfo- lyamok. Ez utóbbi gazdája a Kalev sportegyesület. Az öltözők, tornatermek egy részét a tömegsport szolgá­latába állítják, itt minden­ki helyet kaphat, aki futás­sal, egészségügyi tornával, télen pedig sífutással akar­ja eltölteni szabad Idejének egy részét. Az olimpiai falu építése­kor már meghatározták, hogy a játékok befejeztével itt 14 ezer moszkvainak nyújtanak új, rendkívül kor­szerű otthont. A falu kulturá­lis központját az OSZSZSZK Központi Koncertirodája kapja meg, részint hivatali helyiségeknek, részint elő­adások céljára. A két nagy színháztermet a körzet film­színházaként is használják. A falu rendelőintézete kardiológiai kutatóintézet­ként folytatja tovább „pá­lyafutását“. A négyezer sze­mélyes éttermet több célra is hasznosítják: egy része vendéglő lesz, a másik ré­sze diétás étterem, egy má­sik részét félkész ételek, gyorsfagyasztott ételek elő­állítására és árusítására használják fel, egy további részében pedig önkiszolgáló élelmiszeráruház nyílik, és a csodakonyha ételgyárként is tovább működik. A falu szolgáltató központja válto­zatlan marad, az új lakó­körzet és a környék lakói­nak a rendelkezésére áll majd. Mennyivel más ez, mint a Lake Placid-t és a mon­treali létesítmények sorsa. Mint ismeretes, a Lake Pla- cid-i olimpiai falu ma bör­tön, Montrealban pedig most, négy év után még mindig hét lakatra zárva állnak a drága sportlétesítmények. Ahány h^z, annyi szokás! A krilatszkojei kerékpáros -pályát máris a világ leg­jobb pályájának tartják. So­rozatban születtek rajta a világcsúcsok. APN felvétel Az olimpiai létesítmények úi „szerepben’’

Next

/
Thumbnails
Contents