Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-08-19 / 34. szám
8 Két évvel ezelőtt, 1978-ban adták át rendeltetésének a zselízi (2eliezovce) könyvesboltot. A városka és környékének lakossága, az alapiskolák és gimnáziumok tanárai és diákjai örültek az új létesítménynek, azonban még örvendetesebb az a valóság, hogy betérve a könyvesboltba naponta bizonyítják: szükség volt már rá. — Éppen a félévi leltárunkat készítem — fogadott Cserépová Marta, a bolt vezetője. — Mit mondjak, elégedett vagyok, nagyon is. Amikor átvettem a könyvesbolt vezetését, bizony meglepődtem, hogy az egész évi terv egymillió korona értékű könyv, hanglemez, képre- produkciő. Többször is feltettem magamban a kérdést: hogyan lehet ezt az óriási összeget teljesíteni? Nos, azóta bebizonyosodott, hogy lehet, mert a város és a környék lakossága, az iskolák tanulói, az üzemek dolgozói könyvszerető, szívesen olvasó emberek. Ezt mutatja az első félév eredménye. Az egymillió korona felét még jócskán túl is szárnyaltuk, pedig még előttünk az ősz, tél, a karácsony, amikor jóval többet olvasnak, tehát többet is vásárolnak az emberek, mint ilyenkor. Túl egyszerű elmondani, leírni, hogy a zselízi könyvesbolt túlteljesítette félévi tervét. Bonyolultabb azonban a számok, az adatok mögé tekinteni. A könyv ugyanis nem cukor, nem liszt, amelyet az ember gondolkodás nélkül leemel s a kosarába tesz. A könyv nem egyszerűen árucikk, a könyvesbolt dolgozói pedig nem egyszerűen elárusítónők. Munkájuk több, összetettebb, ezért szebb, de nehezebb is. S hogy a félmillió koronánál is nagyobb összeg összejöjjön, a húsz-harminc-negy- ven koronás tételekből, elsősorban az itt dolgozó Rú- fusz Anna és Bálentová Táiía érdeme, de rajtuk kívül többen is részt vettek abban a nemes munkában, amelyet könyvterjesztésnek nevezünk. Fiala Tibor farnadi (Farná) pedagógus tizenötezer korona értékű könyvet adott el tanítványainak. Horváth Géza Garamgyörgyben (Jur nad Hronom) az Iskolában rendezett könyvkiállításokkal egybekötött könyvvásárok során tizenkétezer korona, Sípos Béla a magyar gimnáziumban nyolcezer korona értékű regényt, verseskötetet, szociográfiai riportkötetet adott el. A környék községeinek vegyesboltjaiba ugyancsak innen rendelik meg a könyveket. Ezekben az üzletekben könyvsarkokat rendeztek be. A legeredményesebb a nagyölvedi (Veiké Ludince) és a sárói (Sárovce) könyvsarok, vagyis a legtöbb könyv e két községben kél el. Természetesen mindez nem magától, hanem az üzletvezetők közreműködése révén. — Nagyon sokat köszönhetünk mindegyiknek — jegyezte meg a könyvesbolt vezetője. — Közvetve és közvetlenül is, mert azonkívül, hogy könyvesboltunknak jó bevétel az általuk eladott nagy mennyiségű könyv, segítenek mind több barátot szerezni a könyvnek, az olvasásnak is. A könyvespolcoknál és a hanglemezrészlegen Rúfusz Anna szolgálja ki a vásárlókat. A tanácstalanoknak könyvet ajánl, a törzsvásárlókat arról tájékoztatja, hol találják meg kedvenc témakörük legújabb köteteit. — A legtöbb vásárlónk rendszeresen betér hozzánk. Közelünkben vannak a gimnáziumok, az alapiskolák, rengeteg kedves, okos diák vásárol nálunk. Örömmel figyelem, i hogyan választják, nézegetik a könyveket, ilyenkor mindig arra gondolok: ezek a könyvek jó kezekbe kerülnek! — mohdta. Bálentová Táiía arról szólt, hogy rengeteg lexikon, enciklopédia, szótár fogy. Nagyon közkedveltek a magyar és a szlovák nyelvű sorozatok. S nagy örömmel nyugtázta azt is hogy a könyvszállítmányok mindig pontosan, időben érkeznek meg a könyvkiadóktól. így aztán ritkán fordul elő, hogy a vevők kéréseinek nem tesznek eleget. A zselízi könyvesbolt sikerének, a jó forgalomnak tehát sok összetevője van: a gazdag választék, az elárusítók szakmai felkészültsége, tájékozottsága és nem utolsósorban a lelkes könyvterjesztők gárdája Aki csak egyetlenegyszer is betéved ide, érezheti, hogy ennek a könyvesboltnak hangulata van. vendégmarasztaló hangulata Ezért keresik fel olyan sokan napról napra. BENYÄK MÄRIA Képeinken: Rúfusz Anna, a könyvesbolt elárusítónője és Cserépová Marta, a zselízi könyvesbolt vezetője. TEREFERE PAPP LÁSZLÓVAL — Jókedvű vagy, Laci. — Ökölvívóink adnak rá okot mostani lelkes és lelkiismeretes munkájukkal. Nem tagadom: szaporodnak az örömeim és a gondjaim is, akárcsak az ősz hajszálaim. Mit szépítsük. Nem sokára negyven éve lesz annak, hogy felvettek tnasnak a Ma gyár Optikát Müvekbe, és akkor felvettem a gólrúgó cipőt. — Talán a bokszkesztyűt? — Azt csak később, amikor megalakult a MOM ökölvívó szakosztálya. Akkor is anyám nem kis bánatára. Sohasem jött el mérkőzéseimre, jobban szerette volna, ha megmaradok focistának. Egyik este, amikor meglehetősen megbunyózva jöttem haza az edzésről, csak a fejét csóválta: „Édes fiam, ha szereted a verést, miért nem nekem szólsz? Minden este lefekvés előtt adok neked egy pofont, és kész!“ —■ A múltkoriban dolgom akadt Angyalföldön, ahol valaki azzal büszkélkedett, hogy „itt gyerekeskedett a Guriga“ Ugyanis ez volt az első becenevem. Aztán jött a többi. A MOM- ban úgy hívtak, hogy „Görbe“, gondolom azért, mert huszár koromban egy számmal nagyobb lovat kaptam. Aztán jött a „Kurta“, mert hát alacsony vagyok. Amikor a húgom bemutatott Zsókának, a barátnőjének, annak is önkéntelenül kicsúszott a száján: „Kár, hogy kicsit“ Visszavágtam: „Nem a mennyiség számit, hanem a minőség.“ Hogy miből gondolom? Abból, hogy hozzám jött feleségül. — Hallom, egész nap filmezel? — Egész estét betöltő portréfilmet készítenek rólam. Hp időm engedi, szívesen állok a kamerák elé. — Nem volt lámpalázad? — Csak, amikor a szerepem szerint verekedni kellett. Nem akarták elhinni, hogy én kesztyű nélkül nem merek ütni. — Most látom csak, hogy milyen kicsi a kezed. — Anyámtól örököltem. Nem éppen ökölvívó kéz, de nem is bunyózásra szánták. Evekig hegedülni tanultam. Apám halála után nagy szegénységbe kerültünk, anyám nem tudott tovább taníttatni. Ha nem így történik, akkor ezek a kezek talán egy Stradivárin muzsikáltak volna... Azóta ts szeretem a zenét. — Nem látszik a kezeden semmiféle törés, pedig ha jól emlékszem kétszer is... — Tévedsz, hatszor. Először tízéves koromban, amikor leestem egy szilvájáról, utoljára 1960-ban, az amerikai lou Perry ellent mérkőzésen. Úe inkább elviseltem_ a valódi töréseket, mint a lelkieket. Különben erről ne beszéljünk. Mindenesetre annyi hasznom volt, hogy Idehaza akkoriban annyi keserű szó esett a bokszról, a fiamnak esze ágában sem volt bunyóssá lenni. A kis Laci a televíziónál dolgozik. Már közös munkánk is volt. Amikor a „Most mutasd meg-ben • szerepeltem, ő volt az egyik asszisztens. — Ki a kedvenc színészed? — A hazaiak közül több, a külföldiek közül Belmondo. Amikor Párizsban Anewyvel mérkőztem, ott ült az első sorban. Utána bemutattak neki. Elmondta, hogy maga Is bokszoló volt fiatal korában. Kaptam is tőle egy könyvet, amelyben többek közt ezt írja: „Valaki egyszer azt mondta, hogy a kosz a szegények költészete. Lehetséges, de gazdagnak kell lenni bátorságban, akaratban, hogy kiválasztottjai közé kerülhessen az ember.“ . — Van valami szenvedélyed? — A tévénézés. Megnézek én mindent, az Esti mesétől a harmadik híradóig. Nekem mindegy, mi van a képernyőn, csak mozogjon. — És a favágás? — Az több, mint szenvedély, az szerintem nélkülözhetetlen egy bokszoló számára. Megmozgatja a test legfontosabb részeit, eltünteti a hasat. — Féltél már életedben? — Nem ts egyszer. Ahányszor csak repülőgépre kell ülnöm. Inkább kifutnék a világból. — Egyébként jó a közérzeted? — Azt hiszem, igen. Lelkes légkörben dolgozhatom. A fiúk megértették, hogy a vagányság és a csibészség két különböző dolog. Jólelkü és jószándékú gyerekek. — Mivel fejezzük be a beszélgetést: — K. O-val. — Ki akarsz ütni? — A K. 0. ez alkalommal a Kedves Olvasót jelenti. Ezúton Is szeretném megköszönni szurkolóink bizalmát és támogatását, ez erőt ad további munkánkhoz... RÄTONYI ROBERT s Aranycsalogány A hodosi (Vydrany) régi kultúrházban éppen próbált a tánccsoport amikor beléptem. Szemembe tűnt a fali újság, amelyen a „Példaképeink" cím alatt az Ifjú Szívek képei alálhatók, de nem hiányoznak a helyi tánccsoport fellépéseit megörökítő felvételek sem. Az Aranycsalogány elnevezésű népi táncegyüttes munkájáról és a maguk elé tűzött célokról beszélgettem el a vezetővel. Angyal Sándornéval és a lányokkal. — A csoport 1977-ben alakult, jelenleg koreográfus nélkül működünk, de a lányok táncszeretét ez nem akadályozza. Problémánk van szenével is, ezért tgyek szünk olyan táncokat betanulni.' amelyekben saját hangunkkal pótolhatjuk a zenét. A táncok betanításánál egyébként nagy segítségemre van Győry Béla, aki most iött haza a katonaságtól. — Már alig várjuk, hogy visszatérjen hozzánk Angyal Sándor, aki jelenleg szintén katona, s a komáromi Du- naj katonai művészegyüttes kollektívájának a tagja — mondja Győry Béla. —• Visszatérése után szeretnénk együttest alakítani. A lányok így vallottak a táncról, az együttesről: Angyal Alica: „Nagyon szeretek táncolni, 1978-ban kerültem a csoportba. Ma már elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha ts abbahagyom ezt a nemes kedvtelést.“ Fekete Rozália: „Akárcsak Alica, én is az elsők között kerültem a csoportba. Annyira megszerettem a népi táncot, hogy nem is gondolok arra, hogy valaha Is abbahagyom. Láttam az Ifjú Szíveket, és azóta példaképemnek tekintem ezt az együttest “ Serfőző Ivlca, a legfiatalabb tag: „Két hétig pionírtáborban voltam, és csak ott éreztem igazán, hogy mit is jelent számomra a népi tánc. Nagyon szeretek táncolni, és nem is akarom abbahagyni soha ...“ Karácsony Irénke: „Azt szeretnénk, ha együttesünk olyan lenne, mint a komáromi Dunaj katonai művész- együttes; hogy a műsorunkban szerepeljenek a hazánkban élő nemzetek táncai is.“ Czucz Éva: „Ez meglesz a jövő évtől, ugyanis jövendő vezetőnk, Angyal Sándor visszatér, és ő veszi át a csoport irányítását.“ Megkérdeztem tőlük, mit szeretnek jobban, a népdalokat, vagy a beaí-zenét. Kórusban válaszoltak: — A népzenét! — Mit üzentek az Öj Ifjúság olvasóinak? — Szeressék a népdalokat és a népi táncot. Távozóban elkísért a lányok dala: „Édesanyáin nem megyek én férjhez, jobb a lánynak, mint a menyecskének ...“ Remélem, ezt csak énekben vallják... SZÉLLÉ BEÄTA Hodossy felvétele A könyvesbolt hangulata
