Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-08-19 / 34. szám
Hahn Péter testvérlapunk, a budapesti Magyar Ifjúság külpolitikai rovatának a vezetője. KeresztQl-kasul bebarangolta a világot. Az DSA-ban háromszor járt: egyszer hat hónapot töltött ott ösztöndíjasként. Ekkor is és más alkalmakkor is „csavargott“ az európai méretekben orszégnyi kiterjedésű Vadnyugaton. Most innen, a cowbnyok földjéről meséli el élményeit. El Paso, a határváros, ahol véget ér a Törvényenkívüliek Ösvényé. Vadnyugat - álromantika A figyelmeztetést egy táblán olvastam Texasban, Brackettvllle környékén, kifelé jövet Alamo Viliágéból. Ez állt rajta: „Ha tetszett mindaz, amit itt láttál, mondd el mindenkinek. Ha nem, jobb,' ha tartod a pofád.“ Az Egyesült Államok vezeti a világ gyilkossági statisztikáját. De a texasi fűszeresnél még ma is bárki vehet magának fegyvert. Az erőszakot, az önbíráskodást még ma is elfogadja az a- merikai közerkölcs. Az üzleti élet sehol sem olyan nyers, brutálisan rámenős, mint Amerikában. S vajon hol máshol képzelhető el, hogy a benzinhiány lövöldözéshez vezet, mint például Kaliforniában történt tavaly? A nevadai sivatagon átvágó mini teherautók hátsó ablakába még ma is kiteszik a puskát. Egy jól értsd: hónapokon keresztül f— formált deszperádó-kalap többet ér két cilindernél. A kézzel kívarrt cowboycsiz- ma árából két pár olasz import cipőt lehet kapni a New York-i Fifth Avenue-n, a farmernadrág pedig az e- gész világon hódít Ez u,többi abból az időből való, amikor megindult 1849-ben a kaliforniai, 1868- ban a colorádói és wyomin- gi aranyláz. Ekkor népesítették be tömegesen a Nyugatot, s ekkor keletkezett a mítosz, amiben keveredik a cowboyromantika, az indiánlegenda, és főleg: az úgynevezett gunfighterek hitregéje. A gunfighter nehezen fordítható magyarra. Körülbelül annyit jelent, mint fegyveres harcos, pisztolylövő. Ezzel, a szóval jelölik a vadnyugat útonál- lóit, a marhatolvajokat, a deszperádőkat. De értik rajta a seriffeket, a fejvadászokat is, s a magányos, nyughatatlan férfiakat, a- kikbe minden táncosnő szerelmes a Pecos folyó táján, akik készek meghalni az i- gazságért, kezük gyorsan jár, szemük éles, nyereg nélkül törik be a legvadabb musztángot is, s nem érik meg sosem a nyugdíjkorhatárt, csizmájukon örök tanyát vert az út pora. Az Egyesült Államok története — az amerikaiak legőszíntébb sajnálatára *— mindössze 204 éves. Ezért valami elképesztő kegyelettel vesznek körül bármit, ami régi. Ez talán az egyik magyarázata a vadnyugat mítoszának. Hiszen az ország nagyobbik részének a- merikai történelme a múlt század derekán kezdődött. A hangsúly persze az amerikain van. Mert ha úgy fogalmaznék-, hogy Amerika rézbőrfi lakóinak története, akkor már más mértékkel kellene mérnem az időt. De az amerikaiak nem nagyon számítják be nemzeti múltjukba az indián örökséget. A Vadnyugat történetéhez azonban hozzátartozik a kegyetlen indiánmészárlás is. A nevadai Winnemucca városka egyik bankjában, a First National Bank of Nevada irodájában hatalmas fényképre lettem figyelmes, öt keménykalapos, jól öltözött úriembert ábrázol. Csak egészen közelről olvashatók el a nevek, ezek aztán annál ismertebbek: Bill Carver, Kid Curry, Ben Kilpatrick, Sundance Kid és a legismertebb: Butsch Cassidy. A légkondicionált irodában egyenruhás fekete őr, öles revolverrel az oldalán ügyei a rendre. A sárguló fotó abból az alkalomból került a falra, hogy az említett öt úriember egy ízben kirabolta az intézményt, s a hálás utókor megtisztelve érzi magát, hogy maga a nagy Butch Cassidy saját kezűleg söpört be harmincezer dollárt. Ami pedig nagy pénz volt akkoriban, hiszen egy jó fajtájú tenyészbikát már két dollárért meg lehetett szerezni. Persze Butch Cassidy, ha kellett, harmincezer marhát is úgy elhajtott csapatával, hogy bottal üthették a nyomát, mire az üldözők észbe kaptak, már a másik állam területén legelésztek a lopott állatok. Nem véletlenül őrzik Butch nevét népdalok, filmek, regények tucatjai. Különös figura lehetett. A legenda szerint jóképű, jó modorú, kellemes fickó volt, aki mindig tartotta a szavát. Például ha valamelyik farmer akadékoskodott, Butch ígéretéhez híven nyomban golyót röpített a fejébe. Az e- gyik verzió szerint 43 ember élete szárad a lelkén. A másik változat egyetlen gyilkosságot sem tud *-i vagy talán nem Is akar v—: utólag rábizonyítani. Butch Cassidy is előszeretettel használta az úgynevezett Törvényenkív üllek Ösvényét. Ezt ma is így nevezik. Fent kezdődik Monta- nában és húzódik t—* több ezer kilométeren át m délre Wyomingon, ütahon, Co- lorádón, Arízónán és Oj-Me- xikőn keresztül El Pasóig. Az ösvény keresztezi az Union Pacific, a Santa Fé és a South Pacific vasútvonalakat Érinti a nyugat valamennyi nagy marhatenyésztő központját, s az úti vonalat, amelyen a cow- boyok a marhákat északra hajtották St. Josephba, Kansas Citybe és Chicagóba, a marhapiacokra. A Törvé- nyenkívüliek ösvényén ma is megtalálhatók a múzeumként kezelt deszperádóta- nyák, az alig megközelíthető kanyonokban az útonál- lók búvóhelyei. Ilyen volt Robbers Roost, ami szabad fordításban annyi, mint: Rablószállás. Végül is ez a tábor a környék szociális központjává lett. Ide jártak a farmerek kártyázni, sport- eseményeket, ródeókat rendezni, S ahogy egy újság megírta: „Ha a törvény képviselője betette ide a lábát, a halál olyan biztosan és gyorsan járt a nyomában, mintha valaki a száját egy vulkánra tapasztaná.“ Olyan nevek fémjelzik a Törvényenkívüliek Ösvényét, mint például Jesse James és fivére, a McCarthy testvérek, Matt Warner, vagy a nagyorrú George Parrott, aki úgymond művészetből ölt. A postakocsik specialistája volt. A nemrégiben elhunyt John Wayne alakította figuráját nem is egyszer. No és Tom Horn, a magányos gyilkos, aki a törvény nevében ölt, vérdíjért. Ű volt a misztikus fejvadász, aki maga is az akasz- tőfán végezte, meglincselték. Sosem derül ki, hogy tényleg eltett-e láb alól egy- -két földi halandót a saját szakállára is, vagy csakugyan törvénytisztelő volt. Legendáját filmek, regények, népdalok őrzik. És rá hivatkoznak az itt-ott még ma is dolgozó fejvadászok. Mítosz, legenda, hitrege. Pedig mindez a múlt század végén történt. Sőt Butch Cassidyt a még ma is élő, 95 éves húga állítólag a húszas években is látta még, noha a fáma szerint 1909- ben Bolíviában lelőtték. Mondhatná valaki, hogy az egész — már csak az időbeli egybeesés miatt is — kissé hasonlít a múlt századi magyarországi betyárvilágra. Rózsa Sándorék, Ve- szelkáék állítólag részt vettek Kossuth oldalán a szabadságharcban, s körüllengi őket az a hiedelem, hogy a szegényeket sosem bántották. De Butch Cassidyék, William Ellsworth-ék és a többiek nem voltak Robin Hoodok: pénzre hajtó kö„Ne löl a zenészekre!' zönséges útonállók voltak. Az utóbbiak, miután megalapították a Vonatrablók Szindikátusát, ás két év leforgása alatt három vonatot raboltak ki, nem válogattak sem eszközben, sem áldozatban. Billy the Kid 21 éves korában azzal hencegett, hogy 21 embert küldött a másvilágra. Két év múlva már ő lógott magasan egy póznán. Nemrégen láttam egy japán turistát, a- kinek ingjéra Billy the Kid neve volt ráfestve. A Törvényenkívüliek ösvényét rendszeresen 'látogatják komplett iskolák, afféle történelmi emléktúra gyanánt. Élelmesebb utazási Irodák a turistákat lovastúrára csábítják meg vonatrabiással egybekötött, múltidéző a- ranyásásra. Lenn Texasban a már említett Alamo Village, azaz Alamo falu sosem létezett. A hasonló című szuperprodukció — természetesen John Wayne-nei a főszerepben —j forgatására építették fel a kietlen préri kellős közepén. Később aztán több filmet ts készítettek itt, köztük a Hét mesterlövészt Is. Aztán az egészet kikiáltották múzeumfélének, ahová két és fél dollár le- szurkolása után beléphet a kedves turista. Alamo Village olyan település, amilyennek valamennyi becsületes vadnyugati városkának lennie illett volna, és amilyen természetesen egy sem volt valójában. Igaz, a filmforgatás megelégedett a homlokzat megépítésével, tehát belépve a templomocskába, nem is csodálkoztam, hogy a szabad prérin találtam magam. De ez mit sem változtat a lényegen. Mert van itt minden, posta, bank, a- hol rácsok védelmeznek a banditáktól, fűszeres, templom és persze börtön is, a- hová egy rézbőrű bábu van beláncolva, mert — mint a tábla tanúsítja — túl sok tüzes vizet Ivott a disznó. És persze a főutca közepén hívogat a saloon, azaz a kocsma, ahol felirat figyelmeztet: „Ne lőj a zenészekre“. Nem is teszem, mert ők már csak egyet igazítanak az elektromos erősítőn, és kezdődik a show. Megszólalnak a gitárok, a bendzsó, és jöhet a színjáték. Természetesen a hősidőkben vagyunk. Az ivóban a fiúk iddogáinak, amikor betoppan a hírhedt dészperádő, akinek fejére tetemes vérdíj van kitűzve. A fickó arról híres, hogy jobban lő tíz másiknál. De azért belekötnek. Verekedés tör ki. Megérkezik a seriff, s a csata golyőváltásba torkollik. Igen ám, csakhogy a szép csaposné időközben lángra gyűl a jóképű bandita Iránt, akinek nincs más választása, mint egyenként leteríteni a fiúkat, hogy édes kettesben maradhasson a csa- posnéval. Persze közbeszól a sors: a fiúnak mennie kell, várja a Vadnyugat Később a banditával sikerült néhány szőt váltanom. Sam Jefferson, civilben Alamo Village Igazgatója. Amúgy gépészmérnök. De f—i legalább is átmenetileg *—i izgalmasabbnak találja a hivatásos coltforgatást, a napi lovaglást, ezt a félszínjátékot, mint egy irodában ücsörögni. S a pénz se rossz. Hogy vaktöltény van a tárban? Vállat von. Néhány perc múlva már ő ül a bakon, amikor a postakocsi befordul a főutcára. 0- jabb két dollárért egy kört lehet tenni vele. S csak félig titok, hogy útközben ú- tonállők fogják megtámadni... S a kocsis az utolsó csepp véréig harcolni fog önökért, tessék csak hölgyeim és uraim, két dollár mindösszel A kocsi pillanatok alatt megtelik, mint a- hogy ezen az isten háta mögötti helyen, a prérin is összejön kétóránként egy saloonnyi közönség egy-egy show-ra. Vajon ezek az a- merikaiak azzal a boldog tudattal mennek haza, hogy megismerkedtek a Vadnyugattal ...? A Rio Grande mentén A- Tantö Viliágétól nyugatra fekszik Langtry, amely csak néhány házból áll: égypár boltocska, egy apró posta- hivatal és a múzeummá kinevezett faház: Roy Bean békebíró háza. Roy Bean — világszám! Mint a háza homlokzatára pingált ákombá- kom Is tudtul adja: a Pecos folyótól nyugatra ő volt a törvény. 1825 körül szüSam Jefferson Alamo Village főutcájára befordul a postakocsi A szerző felvételei letett, és 1882-ben nevezték ki az akkor még Sasfészek Kanyonnak hivott település békebírójának. A joghoz mindössze annyit értett — s erre egész életében büszke volt *—, hogy New Orleansban egyszer alkudott egy törvénykönyvre. De hát a kereskedő irreálisan magas árat követelt, s emiatt a Pecostól nyugatra az ítéletek nélkülözték a felesleges bürokráciát. Roy Bean kocsmát, azaz saloont nyitott, amit Lily Langtryről, a kor ünnepelt angol színésznőjéről nevezett el. S az ivóban a nagy művésznő hírnevéhez méltó rendet vezetett be, amelyet saját kezűleg Írott táblán hirdetett ki. Ez így hangzott: „Nem szabad lövöldözni, verekedni, szellemem, hangosan vU tatkozni, és abszolúte tilos a földre köpnil“ Roy Bean csak kétféle 1- téletet ismert: a kötelet vagy a készpénzbüntetést. Házának volt ugyan börtönszobája ts, de a fogoly etetése ugyebár költséges dolog. Ezért főleg a pénzbüntetést alkalmazta, már csak azért Is, mert a birság a békebirót illette meg. ítéleteit mindig a bölcsesség jellemezte, s mindig a nagy Lily Langtry nevében hozta. Nem is szerették a deszpe- rádők, mert Roy Bean furi fangján kifogni nem lehetett, s az öreg kegyetlenül levágta őket, ha másként nem, hát a kártyában. Roy Bean óriási sakkhűi zása — amiért a világszám jelzőt is kiérdemelte — az volt, ahogy túljárt az amerikai és a mexikói kormány eszén. 1896 februárjában meghirdették az akkori nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnokság döntőjét, a Bob Fitzsimmons -— Pete Maher párharcot. Az amerikaiak között valóságos ő- rület tört ki, valóságos fogadási láz lett úrrá, amikor a meccs előestéjén bekövetkezett a csapás. A szenátus antihumánus sportnak minősítette, és betiltotta a bokszot. Máig sem tudja senki a szenátor urak váratlan finnyáskodásának a valódi okát. A döntés azonban valóságos katasztrófaként érte a fogadók ezreit. A függő helyzetben lévő Mexikó gondolni sem mert arra, hogy vállalja a lebonyolítást. . Erre előállott Roy Bean, az ismeretlen texasi porfészek békebirója a maga rettenetesen nagy eszével. Odalent a folyó, a Rio Grande a határ. Alacsony vízállásnál viszont zátonyok keletkeznek. És ugyan melyik országhoz tartozik a folyó közepén a zátony? Egyikhez sem. Senki földje. Nos, Itt, egy tenyérnyi homokon verekedett meg a két ökölvívó. Roy Bean mint törvény- tisztelő polgár, nem szedett belépőt az odaözönlő népektől. De ivójában abban az időben egy borjú árába került egy pofa ital vagy egy harapás étel. S más kocsma nem akadt többszáz kilométeres körzeten belül. Külön ügy a békebíró és Lily Langtry levelezve gyűlt »szerelme. Mert személyesen sosem találkoztak. Roy Beannak az volt a terve, hogy operaházat épít a művésznőnek a Rio Grande partján. A saloon mögött fel is húztak fából egy toldaléképületet, amelyre kiírták: Roy Bean Operaház. De itt legfeljebb bilíárdbemutatő- kat tartottak. Az öreg közben szorgalmasan írta szerelmes leveleit az ünnepelt sztárnak. A végén még rávette, hogy, látogassa meg abból az alkalomból, hogy a falucskát a művésznőről keresztelte el. Lily Lángtry el is jött a keresztelőre, de mire odaért, Roy Bean meghalt. így a nagy művésznő nem szállt le a vonatról, lába sosem érintette a róla elnevezett földet. Persze film — több is készült Roy Beanről. A vásznon Lily Langtry a cseppet sem öreg, de annál jóké- pűbb békebíró karjaiba — legutóbb Paul Newman alakította — omlik, miközben mindent betölt a bús-dallamos country-zene. Ahogy ez a westernekben lenni szokott.
