Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-08-19 / 34. szám

Az egész világ csak felsőfokon beszél a XXII. Nyári Olimpiai Játékok záróünnepélyéről, amelynek egyik leg látványosabb Jelenete az volt, amikor az óriást Misa mackó belibegett a stadionba, aztán a könnyeit hullatva a levegőbe emelkedett és eltávozott. A legkisebb, de még a felnőtt nézők között is sokan voltak, akik vele együtt könnyeztek. Misa végleges távozása annyira elszomorította a szovjet gyerekeket, hogy mindjárt másnap többen is kérdezték a szerkesztőségektől: hová távozott kedvenc mackójuk. Nagy volt az öröm, amikor közölték a hírt. hogy Misa mackó nem ment világgá, hanem épen, „egész­ségesen“ földet ért. Misa mackó hatalmas mása ugyanis egy távirányítású léggömb volt, amely szelepek segítségével végezte a szükséges mozdulatokat. Miután a záróünnepélyen inte­getve, a levegőbe emelkedett, egészen 800 méter ma­gasra szállt. Innen szemlélte a pompás ceremóniát, az­tán a földi irányítók utasítására leszállt a Lenln-hegyen. Aki nem hiszi, találkozhat vele a műszaki múzeumban, ahol több más irányítható jármű, társaságában kapott helyet. — o — Elhamarkodottan ültek tort azok a nyugati körök, amelyek idejekorán eltemették az olimpiai Játékokat. A „páciens“ — orvosi kifejezéssel élve — jó egészség­nek örvendett, senki és semmi nem fogott ki rajta, túlélt minden leselkedő veszélyt. Ugyancsak találóan fogalmazott ezzel kapcsolatban . Ä \ jfgr j^ap^ a játékok egyik szemtanúja, a 90 éves Lord Philip Noel- -Baker, Nobel-békedíjüs brit közéleti személyiség. — Az olimpiai mozgalom erős maradt — jelentette ki Noel-Baker, aki 1920-ban maga is rajtolt az olimpián, ezüstérmet nyert az 1500 méteres futásban. — Bár 1980-ban „megsérült“, megölni nem tudták. Tovább fog élni és fejlődni. Minden sportoló, aki olimpiai győzel­met szerzett hazájának, megérdemli, hogy tiszteletére felvonják a nemzett zászlót és felhangozzék országá­nak himnusza. Sajnos, némely ország sportolóit kormányuk meg­fosztotta ettől a csodálatos élménytől. — o — Közéjük tartoztak többek között a brit küldöttség tagjai is, akik a tokiói olimpia óta Moszkvában szere­peltek a legjobban. Nem csoda, hogy a csapat kikülde­tését mindenáron megakadályozni igyekvő Margaret Tchatcher miniszterelnöknő élcelődés tárgya lett. Allan Wells, a 100 méteres síkfutás meglepetésre olim­piai bajnoka például kijelentette: — Az aranyérmet természetesen Margaretnek aján­lom, aki nagyon szívesen látta volna a brit logobót a legmagasabb árbócon az ünnepélyes eredményhirdetés­nél. Az újságírók kitörő nevetésére hozzátette: — Természetesen a feleségemre, Margaretre gondo­lok ... — o — Talán időközben a „Vas-Ladynek“ nevezett miniszter- elnökasszony is megbánta, hogy olyan erélyesen kiállt az olimpia bojkottja mellett. Mindeneseire meleg hangú táviratban üdvözölte Moszkvában az aranyérmet nyert Goodhew-t, Wellst, Ovettet és'Coet. De hogy mégse ta­gadja meg önmagái, kijelentette: — Számomra mindig jó érzés, amikor az angol spor­tolók jól szerepelnek, de őszintén szólva azt szerettem volna és azt is tanácsoltam nekik, hogy ne utazzanak az olimpiára. Mindazonáltal, ha már elutaztak a ver­senyekre,' elégedett .vagyok, hogy jól szerepeltek. Most már csak az a kérdés, hogy az angol sportolók és a nép is elégédétt-e az ilyen kormányfővel. Persze Albionban voltak olyan sportszövetségek is, amelyek megtiltották, hogy versenyzőik elmenjenek Moszkvába. Ezek közé tartozik a gyeplabdaszövetség is. józanabb belátású tagjai — mint D. Watson, a London Purples női gyeplabdázóinak vezetője —, hiába küzdöt­tek a kiküldetésért, alulmaradtak. Watson, aki a televízióban is többször fellépett az olim­pia védelmében, nem hagyta annyiban. Elintézte, hogy a London Purples négy nappal az olimpiai játékok zá- róünnepélye után a moszkvai Dinamo stadionban meg­mérkőzött a szovjet lányokkal. — Megmondtam, hogy a brit gyeplabdázónők ott lesz­nek Moszkvában — jelentette ki a derék férfiú. — o — A tiltakozásnak hasonló formáját választotta az.ame­rikai turisták egy csoportja is. David Himmelberger ja­vaslatára már a repülőgép fedélzetén megegyeztek, Moszkvában futóversenyt rendeznek, hogy megmutas­sák: nem minden amerikai ért egyet Carter-elnök értel­metlen bojkottjával. A Lenin-hegyen hat kilométeres távon meg is ren­dezték a tiltakozó versenyt, amelyet az ötlet értelmi szerzője nyert meg. A moszkvaiak értékes jutalomtár­gyakat nyújtottak át az olimpiák történetében egyedül­álló futöverseúy résztvevőinek. És hasonlóképpen gondolkoztak még sok más, a boj­kotthoz csatlakozott ország állampolgárai is. A tíztusázó olimpiai bajnok Francis Daley Thompsont például elkí­sérte Moszkvába a nagynénije. Az öreg hölgy egész idő alatt egy hatalmas jelvényt hordott a mellén a követ­kező jelirattal: „Olympics yes — Tchatcher ng!“ A fordítást nyilván mellőzhetjük. M. J. A krónika csak kevés o- lyan sportolót tart nyil­ván, aki három vagy több egymás után következő olim­pián képes volt diadalmaskod­ni. Még ritkább eset ez az atlé­tikában. A kevesek közé tarto­zik Viktor Szanyejev. A szov­jet hármasugró 1968-ban Me­xikóban, négy évvel később Münchenben és 1976-ban Mon­trealban állt a dobogó legfel­sőbb fokán. Ezenkívül még e- gész sor kiváló eredmény és nagyszerű győzelem fűződik a nevéhez. Többek között három ízben Javította meg a világcsúcsot, kétszer nyert Európa-bajnok- ságot, és a fedettpályás Euró- pabajnokságon nem kevesebb- szer, mint hatszor diadalmas­kodott. Két évvel ezelőtt a prá­gai Európa-bajnokságon egyet­len centiméteren múlott az a- ranyérme, ennyivel ugrott na­gyobbat nála az utolsó soro­zatban a jugoszláv Milos Szre- jovícs. Amerre megfordult a világ­ban — és hosszú, az atlétiká­ban hihetetlenül hosszú pálya­futása során sok helyen meg­fordult —, mindenütt megked­velték a nézők és a : verseny­társak egyaránt. Nyugodt, sze­rény, kedves, közvetlen termé­szetében volt valami megnye­rő. Bratislavábán is gyakran rajthoz állt, a szlovák főváros közönsége is kedvencének fo­gadta. Három ízben ítélték oda neki az öreg kontinens legjobb ugróatlétájának évente kiosz­tott Bratislava-díját. Érthető tehát az atlétika hí­veinek kíváncsi várakozása, hogy a népszerű hármasugró­nak sikerül-e negyedszer is megszereznie az aranyérmet. Nem sok esélyt adtak neki, Idestova harmincöt éves, és ez bizony a hármasugrásban, ahol nagy szerepe van a ruganyosság­nak, a gyorsaságnak, é.s amely különösen igénybe teszi a lá­bakat, nem a legideálisabb kor. Egy csodálatos karrier legszebb befejezése lett volna. Nem sikerült. Szanyejev a- zonban nem vallott szégyent. Utolsó ugrásával maga mögé utasította a világcsúcstartó Carlos de Oltveirát, és ezüst­érmet nyert. Méltón búcsúzott a számára világot jelentő atlé­tikai pályától. Személyében az atlétika egyik legnagyobb e- gyénísége távozott. Mitől lesz valaki naggyá? Mi a titka annak, hogy valaki a sport állandóan változó világá­ban hosszú évekig az élen tud maradni? Ha valaki, hát Sza­nyejev valóban hivatott arra, hogy e kérdésekre választ ad jón? ,,A hármasugrás nem vicc — vallja Viktor Szanyejev. — Az atlétától teljes odaadást köve­tel. Csak Így számíthat sikerre. És még valami: meg kell ta­nulnia jobban végeznie a dol­gát, mint mások. A sportpálya nem sétatér, a győzelmeket nem adják ingyen. A versenye­ken rendszerint azok idegesek, akik nem készültek föl kellő­képpen. Személy szerint két szerencsés tulajdonságom van. Az első: a győzelemvágy. Bár pályafutásom során többször veszítettem, de mindig töretlen akarattal törtem a győzelem­re, és küzdöttem. A másik jó tulajdonságomat hosszú éveken át ápoltam ki magamban. Va­lóságos rítus. Minden nagyohh győzelmem után szuggerálom magamnak, hogy nem vagyok olimpiai vagy Európa-bajnok, hanem egyszerű kezdő vagyok. Ez azt jelenti számomra, hogy tulajdonképpen még csak le­hetek sikeres sportoló, és eh­hez egyetlen út vezet — a ke­mény edzés. Ez a recept nem új, de jobbat még nem talált ki senki. Semmi nevetnivaló sincs azon sem, hogy minden évben január elsején kezdek edzeni, jóllehet az aktív spor­tolónak egy nap kihagyás nem számít. Számomra a január el­sejének külön jelentősége van. Ösztönzést ad az egész évre, az egész versenyidényre. A spor­toló győzelméhez egyébként két dolog szükséges: a saját képes ségébe vetett hit és szerencse Montrealban Is az utolsó pilla­natig hittem, hogy* győzök. Az utolsó kísérlettel sikerült Is.“ Moszkvában Is az utolsó kí­sérlet hozta meg számára az ezüstérmet. A szerencsével ez­úttal azonban hadilábon állt Többnyire 1,40, Illetve 2,56 mé­teres másodpercenkénti ellen­szélnél ugrott, míg legnagyobb ellenfelei, az aranyérmes Uud- mae és Oliveira minimális el­lenszélnél, Illetve az utóbbi egy ízben ideális 1,91 m/másodperc hátszéllel ugrott. A szakértők véleménye szerint Szanyejev esetében az erős ellenszél 15— 20 centis hátrányt jelentett. Ennyi elég Is lett volna az a- ranyéremhez. Más ember bosszankodott volna, hogy mindössze 11 cen­timéter, és a kedvezőtlen kö­rülmények közrejátszása fosz­totta meg a páratlan sikertől Szanyejev azonban úgy örült a második helynek, mintha éle­te első nagy versenyét nyerte volna — pedig lehetett volna első Is. „Lehettem volna meg nem is — jelentette ki a verseny, élete utolsó versenye után. — Elégedett, nagyon elégedett va­gyok. Nem szabad elfelejteni, hogy már nem vagyok a leg­fiatalabb, az éveket megállítani nem lehet. De most is boldog­ság töltött el, amikor az egyik oszlopon felkúszott a szovjet lobogó, mint tizenkét évvel eze­lőtt. Hosszabb ideje fájt a lá­bam. már már úgy tűnt, hogy Moszkvában nem állhatok rajt­hoz. De mégis kijött a lépés. Boldog, végtelenül boldog va­gyok.“ S valóban boldog volt. A kró­nikások följegyezték, hogy a győztes sem kapott annyi gra­tulációt, mint ő. A fekete ha­jú észt jaak Uudmae is először Szanyejevröl nyilatkozott. „Viktor puszta jelenléte lel­kesített, buzdított — jelentette ki. — Mióta a válogatott tag­ja vagyok, lápten-nyomon ér­zem a szívélyes, közvetlen, em­berséges magatartását. Sikerei­nek titka a jellemében rejlik. Mindig ember maradt, amit a sport egyes nagy csillagairól nem lehet éppenséggel fenn­tartás nélkül elmondani. Ter­mészetesen boldog vagyok, hogy győztem. Lehetett volna első Szanyejev? Igen, lehetett volna, sokan várták, hogy meg­nyeri negyedik olimpiai arany­érmét. Szanyejev hősiességét azonban így is aligha múlja bárki is fölül. Én erre már nem is gondolhatok, szeptem­berben már 26 éves leszek. De addig, amíg versenyezni fogok, Viktor nagyon fog nekem hiá­nyozni. 1977 óta, amióta a „szborná“ tagja vagyok, min­dig segített jő szóval, tanács­csal. Egyszerűen biztonságot ad, ha közelünkben van egy ember, akiről meg vagyunk győződve, hogy helyesen cse­lekszik. Carlos de Oliveira, a nagy ellenfél, aki már Montrealban Is kénytelen volt megelégedni a bronzéremmel, akárcsak Itt Moszkvában, elsőként gratulált Szanyejevnek. „Viktor nagyszerű sportoló és ugrő — jelentette ki tárgyi­lagos tisztelettel. — Hogy győz­hetett v.olna? Természetesen, és nem sok híja volt.“ Az új olimpiai bajnokról, Jaak Uudmaeről szólva kijelen­tette: „Jó, nagyon jó, tehetsé­ges, bajnok, de az első közöt­tünk az egész világon Viktor Szanyejev. Viktor Szanyejev, aki utolsó ugrásával ezüstérmet nyert a világ legjobb sportolóinak via­dalán. Mihez kezd ilyenkor egy visz- szavonult sportoló? Szanyejev korábban már agrármérnöki diplomát szer­zett. Időközben azonban elvé­gezte a testnevelési főiskolát is, és minden jel arra vall, hogy edzőként folytatja pályafutá­sát. Szerencsés ember lehet, akit az atlétika ilyen kiváló szakértője tanttja majd. M. J. [NBUL A LIGA ÉVFOLYAMA GOGH, MÖDER JÖZSEF, FRANTISEK VESELY iS JÖZSA NÉLKÜL Lapjaink még a moszkvai olimpia eseményeit taglalják, egy- re-másra olvashatjuk az értékeléseket, kommentárokat. Nesz­telenül —, mint abban a híres Ady-versben az ősz —, beszö­kött azonban mindennapjainkba ismét a loci: rövidesen elraj­tol a legfelsőbb labdarúgó bajnokság újabb évfolyama, meg­kezdődik a liga. Egyre kevesebb szurkoló megy ki a stadionokba abban az országban, amely sikersportjának mondhatja a focit; amely­nek játékosai az olaszországi Európai-bajnokságon bronzér­met, az olimpián pedig aranyat szereztek! Az ellentmondás olyannyira feszítő, hogy szinte hasonlat sincs rá. Mi az oka e szomorú — és valószínűleg az új ligaidényben Is folytatódó — jelenségnek? Miért játszanak általában — kivételt alig néhány csapat és néhány mérkőzés képvisel — csapnivalóan itthon játéko­saink, s miért múlják önmagukat felül a válogatott találko­zókon? A kérdés olyan sokféle magyarázatot kívánna, hogy meg sem kísérlem elemzését. Pár nappal a liga megkezdése előtt viszont arról szólnék inkább, hogy négy, egyéniségszámba menő futballistával szegényedik legfelsőbb bajnokságunk me­zőnye. Három csatár és egy védő döntött úgy, hogy itthon ab­bahagyja a labdarúgást, azazhogy a ligában. Józsa László, az utóbbi évtized legeredményesebb hazai csatára, az utolsó Iga­zán nagy bombázó, a százgólosok klubjának örökös tagja, a j négyszeres gólkirály beváltotta sok évvel ezelőtt tett Ígéretét, és visszavonult. Pontosan úgy vonult vissza, ahogy tervezte: hazatért oda, ahonnan elindult, Sládkoviőovóra (Diószeg). A focinak azért mégsem fordított teljesen hátat, a helyiek edzéseit vezeti. A legtöbb szurkoló roppant sajnálja Józsát. látszhatott volna még, ha akar, fejesei, góljai, távoli bombái és közelről bepat­tintott ravasz dugói élményszámba mentek. Ma nincs utódja nálunk, dp valószínűleg a szomszédos országokban sem, nagy kár, hogy ilyen korán befejezte. (Pályafutása sok vándorlás­sal járt. Most — reméli, utoljára — költözött tizenegyedszer!). Möder József a szomszédos Ausztriába szerződött. A grazi AK új játékosaként futkároz a gyepen, a helyi lapok szuperla- tivnszokban írnak játékkedvéről, lövőerejéről, gyorsaságáról. Móder is elégedett, reméli, nem éri sérülés, és jól megy majd az új együttesben is a játék. Franti&ek Veséig, a Slávia Praha elnyűhetetlen jobbszélsője is megvált egyesületétől és az egyik belga klubban próbál sze­rencsét. Ausztriába szerződött Gogh Kálmán, aki augusztus elejétől a V. 0. E. S. T. Linz új tagja. Gogh kátávre szóló megállapodást kötött az osztrákokkal, melyet egy újabb esz­tendőre esetleg meghosszabbíthat. Tanulmányait (a bratisla- vai edzőképzőn) folytatja azonban, és ha hazatér edzőként szeretné ausztriai tapasztalatait (is) kamatoztatni. Biztosra vehető, hogy szegényebb lesz nélkülük — legalább­is egyelőre — a liga mezőnye. Nincs kizárva azonban, hiszen ezt előre nem lehet kiszámítani, hogy felbukkan majd éppen az idén egy bombázó vagy egy kitűnő hátvéd. Az egyik nyári délelőttön megtekintettem a ZfS KoSice ed­zését. A játékosokat Anton Svajlen irányította. Megtudtam, bár nyílt titok, hogy Svajlen lesz a gépgyáriak új edzője, per­sze csak akkor, ba az eddigi (Karel mérnök) nem akarja meg­hosszabbítani a szerződését. Az edzés után elbeszélgettem Ondrej Dankóval, a ZTS egyik legtapasztaltabb játékosával, az utolsóval, a hírmondóval, aki a régi nagy csapat kulcsembere volt. Daiiko nem vár különö­sebb szfnvnnalat az idei ligától. Azok viszik az idén is a prí­met, akiket támogat a közönség is, mint például a Zbrojovka Brno csapata, jegyzi meg. és elindul zuhanyozni. (batta) ' Az utolsó ugrás

Next

/
Thumbnails
Contents