Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-22 / 4. szám

M «

D

e hiszen ez nem Tórshavn...! — szólok oda még a komphajó fedélzetén a vámosnak, a- mikor az apró mólót meg a két part menti kis házat meglátom. Pedig Észak-Norvégtában még azzal az úticéllal szálltunk föl a kompra, hogy huszonöt óra múlva a Faeröer szigetek fővárosában, Tórshavnban leszünk.

— Valóban nem, uram — válaszol a vámőr —, de a fővárosban ma állami ünnep van, ott nem lehet kikötni.

Sebaj, gondolom magamban, a főváros ' ide mindössze huszonnyolc kilométer; huszonnyolc kilométer, de olyan útvonalon, a- mely egy kaszkadőrt is próbára tenne. A Zsigulival csak kettessel tudok haladni, jó egy órát is eltart az út.

Tórshavnba érve azonnal megtudom, hajónk miért nem tudott kikötni: ugyanis július 29. az e- gyetlen nap a Faeröer szigeteken, amikor alkoholt lehet kapni. 1030- ban egy csatában Stiklestad mellett ezen a napon, esett el a ma már szentté avatott Olaf király . (St. Olafs Day). A nagy ünnepen az itteniek isznak-esznek, tart a dínom-dánom. Sokáig kellett járkálnom. nézelődnöm, míg végre találtam egy józan embert; pon- . tosabban kettőt, két lányt az e- gyik kioszkban, s alig győzték a munkát: harapnivalót árultak.

Hivatalosan ugyan nincs a Faeröer szigeteken alkoholtilalom, de sem a főváros négy szállodájában, sem egyéb üzletben nem árusítanak szeszt, bort. Az ide érkező idegeneket az utcákon feliratok figyelmeztetik erre, mint a- hogy arra is, hogy aki mégsem bírná ki alkohol nélkül, az Koppenhágában az F. W. Kattrup cégnél rendelhet itókát. Ugyanis ez az egyedüli cég, amely minden pénteken behozhat bizonyos meny- nyiségű pálinkát, bort. A helybeliek is hasonlóan járhatnak el, de nagyon korlátozott mennyiségben, és minden üvegért magas adót kell fizetni. Így hát nem csoda, hogy július 29-én, az évnek ezen a napján a Faeröer szigetek lakói holtrészegre isszák magukat.

. A Faeröer szó szerinti fordítása bárány szigetek; „névadóból" pedig van itt bőven.. A negyvenegy-, ezer lakosra közel 300 ezer bá-. rány jut. A lakosság főleg juhtenyésztésből él. Kitűnő sajtokat készítenek, a gyapjú ts kelendő, a hús nagy részét pedig exportálják. Tudjuk, a bárány az egyik legigénytelenebb háziállat, és a szigeten legelő akad bőven, az éghajlat is kedvező, mivel a Golf , -áramlatnak köszönhetően szinte még télen sem fagy be a víz. I- gaz, tizenöt-húsz foknál nyáron sincs melegebb. Annak ellenére, hogy rengeteg a juh, az emberek főfoglalkozása a halászat. A nyáj.

• nagy karámokba elkerítve legelész, a gazda pedig egész nap halászik.

Bár az ország tízezer személyautója a négyszáz kilométeres úthálózatot teljesen benépesíti, a fő közlekedési eszköz mégis a hajó. Ha valaki át akar menni az egyik szigetről a másikra, mondjuk meglátogatni a szomszédját, akkor vagy a saját hajójával indul útnak, vagy az állandóan közlekedő öt komp közül választja valamelyiket. Sőt, még a repülőtérre is hajóval keli utazni.

Hajó nagyjából annyi van, mint lakos. A szigetlakók kitűnő tengerészek, hajósok, s (gy természetes az Is, hogy a legközkedveltebb sportág a hajóverseny. Természetesen az évente egyszer megrendezett versengés nem jachtokon, luxushajókon folyik, hanem a halászbárkákon.

A legtöbb versenyző az 1350 lakosú Vestmann városkából kerül ki, amely az egyik kis szigeten terül el. Apró földszintes és egyemeletes, zöldre, sárgára, kékre, feketére festett fedelű; barna, zöld, piros, fehér és egészen fekete falú házakban élnek az itteniek.

— Azért ilyen sokszínűek a házaik, hogy már messziről megismerje ki-ki a magáét — mondja egy huszonkét éves halász a kikötő mólójánál.

Nem messzire a mólótól egy aprócska, a többi háztól elütő szürke épületet látni; a Faeröer-szi- getek huszonnyolc halfeldolgozó üzemének egyike. Közvetlen közel a parthoz, hogy a kifogott halakat ne kelljen messzire cipelni.

A fiatal halász meséli, hogy régebben — legalábbis ő így hallotta —, amikor a halász kihúzta a hálóját, válogathatott a zsákA

BÁRÁNY

SZIGETEKEN

Kétszer jártam már a Faeröer szigeteken. Mind a kétszer véletlenül jutottam el oda. Ólban Izland szigetére és visszafelé itt kiköt a bajé, s az utasoknak ki kell szállniuk, pontosabban átszállniuk egy másik járatra. Először csupán hat órát várakoztam a csatlakozásra, de a második alkalommal — kedvet kapva a korábbi látogatás során — már három napot maradtam. Remélem, legközelebb legalább kétszer ennyi ideig Időzhetek a szigeteken, hiszen látnivaló akad bőven.

mány között. Most megörülnek, hogy valamivel megtelik a háló. Minden darab kifogott halat, legyen az kicsi vagy nagy, osztályoznak. Azt mondják, olyan hal nincs, amely ne lenne jő valamire. Igaz, csak a szép nagyokkal lenne érdemes bajlódni, mert az kelendő exportcikk a világban, de hát, élni kell valamiből, így e- gyetlen halat sem dobnak vissza.

Valamikor elég volt csak a part menti vizeken halászni, most már sokkal messzebbre kényszerülnek. Nemzetközi halászterületekre, Norvégia, Izland partjaihoz fs. :

fii “ fa«* if -i- s» it «. e»;»-v - *

A - szigeteken az emberek állandóan bekapcsolt tranzisztoros rádióval közlekednek, annak ellenére, hogy a helyi adó csupán napi három-négy órán keresztül sugároz műsort. Nem a világban zajló eseményekre kíváncsiak az emberek, hanem az állandóan változó időjárásra. Időről időre megtörténik, hogy a tengeren tartózkodó halászhajók halrajokról adnak jelentéseket, ami az otthon maradottakat nyugtalanítja. Ilyenkor még a hivatalnok is ott hagy csapot-papot, és rohan a kikötőbe. Ottjártamkor épp hasonló történt. Az egyik halász például ötvenhat nagy halat fogott. Amikor kirakta őket a mólóra, mindegyik hal fejére számot tetováltak. Mindezt ősi szokás szerint a helyi bíró végzi, aki megállapítja, melyik hal hány skindet ér. A skind ősrégi mértékegység, amely körülbelül hetven kilogramm. S az egyik 6- riáshal fejére az ötös számot nyomták. Hatalmas példány. Számolgatni kezdtem: ötször hetven az háromszáz ötven kilő, de számomra ez a hal sokkal súlyosabbnak tűnt fel, hiszen négy méter hosszú volt. Aztán a halat felhasították, s egy jó háromnegyed méter hosszú halembriót vettek ki

Fenti képünkön:

A kis halászfalu, Vestmann

Lent jobbról balra:

Az anyahalból kivett „hata! más“ embrió

A főváros szűk utcáin gondol okoznak a motorkerékpározó fiatalok

y/S.W íft*

;•. v •. •:

belőle. Nem állhattam meg, kicsúszott a számon: hiszen ez barbárság. Ogy mesélték az idősebb halászok, hogy valamikor az itteniek csak abban az esetben fogták ki és ölték meg az anyahalakat, ha a lakók az éhhalállal küszködtek. Ma már itt senki sem éhezik: az anyahalakat mégis megölik. Végeredményben saját magukat károsítják ezzel, hiszen így is csökkentik a már úgy is pusztuló halak számát.

Sz. Olaf ünnepének másnapján az őslakosok levetették népviseleti ruháikat, és az általunk is ismert mindennapi öltözékbe bújtak. A népviseletből elegük volt egy napig. De nemcsak a hagyományúkat ápolják Ricsit kényszerbői, hanem korunk újdonságaira sem vágynak. A fővárosban e- gyetlen mozi van csak, ahol sosem játszanak telt ház előtt; nincs érdeklődés az egész napos rádió-, műsor iránt, nincs a szigeteken televízió sem. Az emberek a falvakon azzal töltik idejüket, hogy. elmennek az afféle kultúrházak- ba, ahol varrótanfolyamokat tartanak, a fiataloknak pedig a diszkó a szórakozása. A hajdani szigorú, komor életmód csak a nagyon elzárt kis falucskában maradt fönn, ahol az emberek teljesen önmagukra vannak utalva. A szülő itt egyben tanító is. Csupán havonta egyszer áll meg i- lyen helyeken a hajó, fedélzetén egy hivatásos tanítóval, aki ellenőrzi, hogyan haladnak a gyerekek a tananyaggal. Ezekben a falvakban mindenki mindenkit tegez, keresztnevén szólítja a másikat, az ajtókat nem zárják soha kulcsra, mert valójában Itt még nem loptak. A szigetek nagyobb településeinek lakói azt mesélik, a nagyobb városokban már egyre nagyobb gondot okoznak a fiatalok, akik unatkoznak. A főváros szűk utcáin, a megengedett sebesség csupán harminc kilométer, de a fiatalok apró motorkerékpárjukon száguldoznak a többiek nagy felháborodására. Azt mondták, már nem lehet bírni a fiatalokkal.

A fiatalok pedig büszkék, hogy a Faeröer szigetek lakói, a szigetcsoport dán autonóm terület, de egyetlen itteni kocsin sem a DK jelzés van, hanem az FR. Saját postabélyegeik, pénznemük van, és szigorúan őrzik sajátos nyelvük tisztaságát.

A kikötőben a mólónál minden nagyobb hajó elindulásakor a bennszülöttek egy-egy csoportja áll. Főleg nők állnak itt, de nemcsak a -halászni induló férjüket búcsúztatják, hanem fiukat-lányu- kat is, akik a fővárosban anyanyelvükön leérettségiztek, és most már a főiskolára messzebbre kényszerülnek. Leggyakrabban Dániába, Angliába, s legtöbbjük már nem is tér vissza. Igaz, ma már a Faeröer szigeteken kevés az o- lyan család, ahol nyolc-tíz gyermek lenne, mint valamikor, de annak a kettőnek-háromnak sem adatik meg a munkalehetőség felnőtt korában. Elég néhány mérnök, tanító, orvos, fizikai munkásnak pedig ott az Idősebbek.

— Az én fiam Dániában elektrotechnikát tanul — mondja a szomszédom a hajón, amikor elhagyjuk a szigeteket.

— És hol dolgozik majd, ha végez? — kérdezem.

— Nem tudom. De ide biztosan nem tér vissza. Ogysem találna munkát — hangzik a válasz.

Lassan távolodunk a fővárostól, amely fölött most is néhányszor beborul az ég, és apró szemű eső hull. Még látom, amint a mólót vízsugárral lemossák, hogy eltűntessék a halakból kifolyt rengeteg vért. Szóba elegyednék újra a szomszédommal, de az nem valami beszédes. A vikingek tipikus utódja. Inkább magába mélyedve gondolkozik valamin. Talán azon, hogy ő sem jön már ide vissza? Leheti Nem tudom.

Míg hajónk eléri az európai kontinenset, huszonöt órás vízi út vár ránk, aztán még két és fél óra repülővel. Sok vagy kevés? Kinek hogy...

JAN BLA2EJ Fotó: a szerző