Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-22 / 4. szám
A katonaoryosok nem győznek eléggé csodálkozni a 19 éves daliás fiatalembereken, akiknek már ötszáz méteres gyaloglás után lélegzési nehézségeik támadnak. Elhagyják magnkat, lépten-nyomon leheverednek — és rágyújtanak egy cigarettára. Nemrég kezembe került egy diákok között végzett közvéleménykutatás kérdőíve, amelynek egyik pontjában ez állt: Állítsd össze a tantárgyak fontossági sorrendjét! A diákok többsége az utolsó legfeljebb az utolsó előtti helyen tüntette fel a testnevelést. AZ UTOLSÓ ELŐTTI i, A folyosón sílécek, -bakancsok, vészjósló jelel annak, hogy kificamodhat még majd néhány kéz és láb. A legjobbkor jöttem: a galántal gimnázium másodikosai sítanfolyamra készülődnek. Vadonatúj itt minden. A gimnázium épülete, meg a két tornaterem — ezek még az iskolánál Is újabbak, mert először volt az iskola, és csak jóval utána a tornatermek —, a fedett uszoda pedig a legújabb, talán csak az Idén vagy jövőre adják át. Ki tudja? De egyelőre tegyünk úgy, hogy Itt vagyunk, és minden tetszik. Mindenre rá is csodálkozunk, mert hiszen Ga- lántán sem volt ilyen ideális a helyzet — még egy évvel ezelőtt sem. A diákok hetente kétszer birtokukba veszik a minden szükségessel felszerelt tornatermeket. A gimnázium a testnevelésen belül atlétikára, kosár- és röplabdára szakosodott. jelenleg Javában folyik az iskolabajnokság.. ‘Az iskola diákjai eddig e- gyetlen sportágban sem értek el bajnoki címet, de találkozhatunk velük a SZISZ valamennyi kerületi sportvetélkedőjen. A gimnáziumnak a testnevelésben viszont ennél sokkal nagyobb érdemei vannak: küldetéséhez híven számos sporttanár itt szerette meg jövendő hivatását. Ennek értékét csak az képes kellőképpen becsülni, aki tudja, hogy a giminek mindössze fél éve van saját tornaterme. Míg nem volt, addig a diákok ott tornáztak, ahol lehetett, a tornaóra felét futással töltve. Futással az iskola épületétől az alkalmi tornaterembe. Arendásné Lelovics Anni is az iskola nevelte, hat éve tanít testnevelést a gimnáziumban. Hogyan is fest egy test- nevelési óra? — Sorakozóval és jelentéssel kezdődik, a tornaruha és tornacipő természetesen kötelező. Ezt az általános, majd a speciális bemelegítés követi. £n szívesen alkalmazok zenét- a. belemelegítésnél, modern zenét, a lányokat például egyáltalán nem kell buzdítani a testmozgásra egy Bo- ney M-felvételnél. A bemelegítést az óra tanterv szerinti fő része követi, és az egészet testtartás-gyakorlatokkal zárjuk. Nincs lazsálás, nyafogás; ha egy osztály kollektívává kovácsolódik, teljesítményükön észre sem veszem, hogy akad köztük egy-két teltkarcsú leány. Mert őket nem is annyira az ügyességük, mint inkább a szorgalmuk, igyekezetük viszi előre. 2. Czigler Sándor több mint húsz éve tanít testnevelést a gimnáziumban, a sport nagy elkötelezettje, tagja a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottságának és a helybeli futballcsapat edzője. — A testnevelést főleg a hiedelem tartja másod vagy ki tudja, hányadrendű tantárgynak. Tény, hogy testnevelésből nem kell naphosszat készülni, a diákok azt tartják, játék az egész. A testnevelés órán a diák elsősorban rátermettségéről ad számot. Ez igaz, de igaz az is, hogy nevelő hatása is van. Növelheti a diák önbizalmát, a gyöngébbeknél az igyekezetre ösztönöz, általa edzettebb lesz a test. Diákjaink egyhar- mada sajnos túltáplált. Van köztük néhány 80 kilogrammon felüli is, és az ilyenektől nem kívánhatom, hogy u- gyanúgy ugorjának, mint 45 kilós osztálytársaik. Nálunk már az is sikernek számít, ha 18 másodperc alatt lefutják a 100 métert. De igenis tornásznak, nem keresnek kibúvókat, felmentést a testnevelés alól, sok az igyekezet ezekben a gyerekekben, Izzadságban fürdő arcuk többet ér számomra, mint egy iskolarekord. A gimiben délutánonként háromféle sportkör működik: atlétikai (fiúk, lányok), röp- labda-(lányok) és kosárlabdakör (fiúk). Ezenkívül szór galmasan tanulják a sparta klád gyakorlatait is. Az iga zl sportélet azonban csak majd az uszoda átadásával kezdődik meg az iskolában A 25 méteres négysávos uszoda tulajdonképpen már rég kész, csak egy hiányzó szűrő- berendezés miatt nem használhatják. Rossz nyelvek szerint kivitelezője, a Járási Építőipari Vállalat elkésett a berendezés megrendelésével. Sajnálatraméltó feledékeny- ség. A JÉV nem is találhatott volna jobb helyet felületes munkájának dobra verésére: naponta legalább ötszázan mennek el a félig befejezett uszoda mellett. Köztük sok az úszni nem tudó is... . 3. A Komáromi (Komárno) Mezőgazdasági Szakközépiskola tornatermében három elsős Is a büntetőpadon ül. Otthon felejtették a tornafelszerelésüket, így büntetésül az órájuk igazolatlan marad, ráadásul kénytelenek betölteni a közönség szerepét. Szép Lajos tanár panaszkodik: — Testileg gyengécskék a mai gyerekek, mintha nem is faluról, hanem üvegházból jöttek volna. De azért vannak élsportolóink is. Ha egy Iskola sportolói sokat jelentenek a város sportéletében — élsportolók —. az nagyon Jó, gondolom magamban, és majd hanyatt e- sek, amikor meglátom az élsportolók tábláját: Jankovics Tibor, az iskola negyedikes diákja ezüstérmes a birkózók ifjúsági világbajnokságában; Tóth Iván a birkózók csehszlovákiai bajnokságának harmadik helyezettje; Póló Olga, a judobajnokság hazai harmadik helyezettje; ötvös Tibor, kajak-kanu kategóriában 20 kilométeres távon tavaly 3. volt a csehszlovák bajnokságon ... Valamennyien jelenleg is az iskola diákjai. Micsoda eredmények — és mennyit Azt beszélik, hogy Jankovics Tibor több mint valószínű, a moszkvai olimpiára is eljut. Hát ezek után már igazán kíváncsi vagyok, milyen az a tanár, aki a bajnokok, de a nem bajnokok testmozgását is irányítja. Szép Lajos már több mint 15 éve tanít testnevelést, és pontosan olyan, mint amilyenek a testnevelő tanárok emlékezetünkben megmaradnak. Talán egyetlen tantárgynál sem annyira fontos a tanár személyisége, mint a testnevelésnél. A tornatanár legyen mindig sikkes, tipp-topp, legyen megjelenése, legyenek fizikai adottságai. Képtelenség lenne összeszámolni, hány kilót emel fel csupán egyetlen tanítási óra alatt, hányszor kell elkapnia, felsegítenie a tornaszereken a diákok 40-50 kilóját. Ha atlétikai gyakorlatokat végeznek: hány kilométert fut le naponta az öt tanítási óra alatt? Arról nem is beszélje, hogy a diákok az ötödik Órán is ugyanúgy figyelik, tehát a tanárnak ugyanolyan lelkesen és frissen kell bemutatnia a gyakorlatokat, mint az elsőn. Valaki kiszámította, hogy a tornatanár kalóriaszükséglete körülbelül annyi, mint egy kőbányai munkásé... De térjünk vissza Szép Lajoshoz! — Vannak bajnokaink, az igaz, de engem mégiscsak az bosszant leginkább, hogy 32 lány közül 30 nem tud úszni; hogy ha nem lennék kapcsolatban az iskolaorvossal, akkor talán az osztályok fele is ellógná az órákat; hogy nemcsak a lányok, hanem a sorozás előtt álló fiúk sem bírják megtartani magukat a körökön... Nem is tudom, mi történne, ha egyszer a- zon múlna az életük, hogy három percig kibírják-e hat emelet magasságban az erkélyen lógva. — Rossz nyelvek azt rebesgetik, hogy Szép Lajos még négyest is ad testnevelésből. — Ez nem a teljes Igazság, mert már ötöst is adtam. Három fokozattal csak a főiskolán osztályoznak. Nézze, itt ez a leány: az első osztályban négyese volt, most negyedikes, és a félévi bizonyítványban már egyese lesz. Itt egy hasonló eset: hármasból egyes. Volt értelme a rossz jegynek. Általában meg tudomi ítélni, mire képes egy gyerek, csak ha belébújik az ördög, akkor még bukfencet sem akar vetni. 4. A fiatalok súlyfeleslege, balkezessége, tunyasága a tanárokat, szülőket egyaránt izgatja. De ez nem elég. A megoldás kulcsa ngyan az 6 kezükben van, mert mint a fenti két iskola példája is matatja, ahol a tanárok kezdeményezők, ott a diákok rátermettsége körül kevesebb a kérdőjel. Az ő kezükben van, csak sajnos, már szinte rendszeressé vált, hogy az épülő új iskolák tornatermei egy vagy két évvel az intézmény átadása után használhatók. Miért? És miért csak sajnálkozni tudunk ezen? Mikor érjük el végre azt, ami az NDK-ban már több éves gyakorlat: a világ legtermészetesebb dolgának tekintik azt, hogy nem épül iskola tornaterem nélkül, és egyetlen iskolát sem adnak át tornaterem nélkül. Épp elég olyan idejétmúlt iskolánk van, amelyek nélkülözni kényszerülnek a tornatermet. Igen, úgy tűnik, hogy a megoldás kulcsa az iskola kezében van; csak néha nehéz megtalálni a kulcshoz a zárat. ZACSEK ERZSÉBET Cementgyárban Hat évvel ezelőtt Tornán (Túrfia nad Bodvouj jelépült Kelet-Szlovákia legkorszerűbb cementgyár ra, és a közhiedelem szerint a falu lakossága azóta szennyezett levegőt lélegez be. Már bevezető* ben elmondhatjuk, hogy ez nem a teljes Igazság. — Az erdei tisztások levegője bizonyára frissebb, tisztább, mint az, amelyet a cementgyár dolgozói itt a gyárban belélegeznek, de hogy a környék levegője mértéktelenül szennyezett lenne, az nem igaz — válaszolja kérdésemre Szabó Benjamin, a gyár személyzeti osztályának vezetője. — Korszerű szűrőberendezések gondoskodnak arról, hogy a cement gyártásánál felszabaduló vegyi anyagok ne szennyezzék a levegőt. A szűrőberendezéseket rendszeresen tisztítjuk, és szinte naponta mérjük a környék levegőjének vegyi összetételét. Szeles napokon természetesen nem tudjuk teljesen megakadályozni azt, hogy a levegőbe ne kerüljön a megengedettnél több mészpor. A közeljövőben remélhetőleg ezt a problémát is sikerül megoldani. — Szeretném, ha dióhéjban bemutatná a gyárat. — A nyersanyagtárolástól a cementraktározásig minden munkafolyamatot egyetlen gép, a Siemens 305/16 számítógép irányít. Két programozó mérnökünk az NSZK-ban sajátította el a gép kezeié sét. — Milyen szociális juttatásokat biztosítanak dől gozóiknak? — Szövetkezeti és vállalati lakásokat építünk az idén például 117 ilyen lakást adunk át dolgozóinknak. Stará Lesnán, a Magas-Tátrában felé pült a gyár egész évben üzemelő üdülőközpontja ezenkívül évente hat-hat család külföldi üdülésre kaphat beutalót. Rácz Antal mestertől a gyár iparitanulót felöl érdeklődöm, — Jelenleg 52 szakmunkástanuló, jövendő gép szerelő, lakatos, villanyszerelő, esztergályos végz' szakmai gyakorlatát a gyárban. Nemcsak nálunk dolgoznak „teljes bedobással“, hanem kitűnnek szakköri munkájukkal is. Nagyszerű sportolók, és akad köztük néhány jó szavaló Is. Kürthy Veronika Gombos mérnök a cementgyár számítóközpontjában