Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-07-22 / 30. szám
6 fsag 1949. Július 13-án Víceméficé- ben, a kis morvaországi faluban a molnáréknak lányuk született, akit a Helena névre kereszteltek. 'Ahogy felcseperedett, gyakran meglátogatta munka közben édesapját, és Ilyenkor mindig beállt a munkások közé segíteni. Köny- nyedén vette a hátára a lisztes- zsákokat, meg sem kottyant neki a nehéz teher. Tizenötödik születésnapjára kapott egy súlygolyőt, a 6 ekkor jegyezte el magát a Súlylökéssel. y Helena Fibingerová t—i mert róla van sző m azonban ennek ellenére nem tartozott az őstehetségek közé. Fejlődése igen lassú volt, különösen a versenyeken többnyire a vert mezőnyben maradt. Mikor azonban Vitkovicébe került Jaroslav Smíd keze alá, az egykori csehszlovák súlylökő csúcstartó nem vesztette el a türelmét. Szerencsére tanítványát sem keserítette el a sok gyenge eredmény. A kemény edzésnek meglett az eredménye. A müncheni olimpián még csak hetedik lett, de két évvel később, 1974. szeptember 21-én 21,57 méteres eredménnyel elhódította a világcsúcsot. A montreali olimpián is kénytelen volt megelégedni á bronzéremmel, közben két ízben fedettpályás Európa-bajnoki címet nyert. A versenyeken azonban továbbra is balszerencse üldözte. A közelmúltig még így is ő tartotta 22,32 méteres eredménnyel a világcsúcsot, de akkor jött egy NDK-beli lány i—■ milyen különös szeszélye a sorsnak, hogy őt is Ilonának, Ilona Slupianeknek hívják aki május elején kétszer is tovább vitte a rekordot; 22,36, majd 22,45 méterre. A moszkvai olimpián tehát nagy küzdelemre van kilátás Ilona és Helena között.- Bízunk benne, hogy Helénának végre teljesül az álma, és kettejük párharcából ő kerül ki győztesen, s ’aranyéremmel tér haza, Az utóbbi időben jó eredményeket ért el, és maga is bizakodik. Ez derül ki a szavaiból. + Nem nehezedik súlyos teher b vállaira? tr-i Miért...? Az egyetlen dobóatléta, aki érmet szerezhet a csehszlovák versenyzőid közül. t-i Remélem, hogy nem így lesz. És abban is nagyon bízom, hogy nekem sikerül majd a dobogóra állnom. + Hogyan készült? ARCKÉPCSARNOK ,— Már október végén elkezdtem a dobóedzéseket. És nem egyedüli Hogy ne legyen egyhangú a gyakorlás, a fiatal Vitoulová is ott volt mellettem a dobókörben, s rendszeres vendégünk volt Prágából Jarda Brabec, a férfi csúcstartó, aki többedmagával hajlandó volt arra, hogy edzőtársként elfogadjon. Kemény csatákat vívtunk. Méghozzá jó hangulatban. Észre sem vettük, milyen gyorsan múltak az órák, s hogy közben milyen nagy volt a megterhelés. + Bírják az ízületei? — Néhány hónappal ezelőtt, a- mikor a térdem rakoncátlankodni kezdett, nagyon el voltam keseredve. Szerencsére teljesen rendbe jöttem, nagyon jól érzem magam. + Történt-e valami a súlylökőnők nemzetközi táborában az o- limpia előtti évben? Semmi különös. A világranglistán csupa ismert név szerepel. A listavezető és világcsúcstartó az egyetlen, aki rajtam kívül túljutott a 22 méteren. Az Európa- bajnoknőt honfitársai követik, Adam és Pufe. A bolgár Petrova egyszer jutott túl a 21 méteren. A Szovjetunióban Kracsevszkaja és Abasidze a legjobb. + Mennyit javulhatnak az e- redmények? — Biztos, hogy néhányan túljutunk a 22 méteren. De más a ranglista, és más az olimpiai döntő. Moszkvában a jó forma mellett az idegeknek is döntő szerepe lesz. 4. Erre hogyan készül? — Ez maradjon az én titkom. Az biztos, hogy nem ismétlődik meg a prágai Európa-bajnokság és a montreáli olimpia számomra keserű története: esélyesként érkeztem, s nem tudtam nyernil Moszkvában Idegileg rendben leszek, s nem érzem mázsás tehernek az esélyesség súlyát. A küzdőképességen is sok múlik majd. 4 Kell-e 22 méter az aranyéremhez? — Nem hiszem, hogy csak világcsúccsal vagy ahhoz közeli e- redménnyel lehessen nyerni. E- setleg jó néhány centivel kevesebb is elegendő lesz. De ki lát a jövőbe ...? A világon sokan készülnek arra, hogy akkor legyenek csúcsformában, amikor Moszkvában, a Luzsnylkiban a dobókörbe szólítják. 4 Az olimpia után mit tervez? — Sokan faggatnak erről, mert egyszer említettem, hogy a nyári játékok után visszavonulok. Jelenlegi véleményem szerint, ha az e- gészségi állapotom engedi, aickor 1984-ig, a következő olimpiáig a dobókörben maradok. Nem titok, akkor leszek harmincöt éves, de ebben a számban nem ritkaság, hogy a „harmincasok“ is eredményesen versenyezhetnek. A csehszlovákiai magyar újságírók labdarúgó csapata immár nyolcadik évé járja az ország falvatt, községeit és városait. Egyre kevesebb az olyan helység, amely egy-egy tájegység fehér foltjainak számítana. Az érsekújvári (Nővé Zám- ky) járást is sikerült az Idén „kipipáznunk“. Csapatunk u- gyanis nagyon szívélyes meghívást kapott a Druístevník MuZla képviselőitől, még a tavasz folyamán. A meghívás nemcsak szívélyes, csábító Is volt: a hagyományos muzslal sportnap főmérkőzését mi vívjuk! Mégis nagyon nehezen álltunk kötélnek — ml ugyanis az öregftúkkal szoktunk viaskodni, a fiatalokból álló tizenegyeknek nem lehetünk partnerei — amatőrök vagyunk és kissé öregek Is már. A muzslatak azonban kötötték az ebet a karóhoz, mondván: hozzatok magatokkal két-három ligást és így kiegyensúlyozzátok a fiatalos lendületet a nagyobb tudással és rutinnal. így esett meg aztán, hegy Sztkorával, Móder Lászlóval, valamint Remessel meg Dra- gúft-nya! megerősítve mindvégig élvezetes, tíz gólt hozó meccset játszottunk a helyiekkel. A közönség nem csalódott, és ez a. lényeg. A volt ligások még ma Is nagyon tudnak focizni. Szlkoráról az Ipolysági mérkőzés kapcsán áradoztunk, Móder Lászlóról, a Slovan Bratislava egykori csatáráról most tesszük u- gyanezt: némi sülyíölöslege ellenére ts mestere a labdának, két gólja élményszámba ment. Remes Sándor és Anton Dra- gúft edző ma már, ám ők Is bebizonyították: nem felejtettek. A muzslal sportnap örvendetes élménye volt számunkra a Drapák Károly vezette helyi cstkőcsapat, amely egy nappal előbb harcolta ki a járási harmadosztályból való feljebbjutást. Az ellenfél rendkívül fia« tál, zömében húsz-körüli já« rákosokból állt, azaz perspek* tlvlkus, de ami még ennél la örvendetesebb: példása» sportszerű, korrekt partnerek-« re találtunk bennükl A sportnap — mint írtam — hagyományos ünnepség Muzslán. Több, mint két. ’évtizede rendezik, s az idén ts sok nézőt vonzott. A pálya kifogástalanul előkészített, az Idő eszményi volt, A szervezők ötletességére Jellemző, hogy a főmérkőzés szünetének Idejére a spanyol bikaviadalok hangulatát Idéző attrakcióval óhajtották a nézőket meglepni: kosfuttatást (vagy kosfogást?) Iktattak ba. A kosfogás lényege: elengednek a pályán egy Rost. A jelentkezők puszta kézzel megfékezhetik, azaz megfoghatják. Ha ez sikerül? Az erkölcsi elismerésen túl az ügyes és erős jelentkezőé lesz maga az állat. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a muzslal kosfuttatéa legfeljebb a lebonyolítás e- lőtt asszociálta a bikavtada- lok hangulatát. Vér nem folyt itt, az állat sem szenvedett, játék volt ez a javából, még- hozzá remek. A közönség élvezte, a szünet sem nyúlt hosszúra, ugyanis a kost a- ránylag hamar megfogták. A vendéglátók kitettek magukért. A Jő bor mellé Ízletes ételeket és történeteket tálaltak; s merthogy mindkét fél elégedettségét fejezte ki a számszerű eredmény (5:5) fölött is, elhatározták: Jövőre Ismét találkoznak a Duna menti községben. J6 érzés volt kezet rázni és elbeszélgetni a Zalaba Andrásokkal, Kozma Jánosokkal, Halasy Frigyesek, kel, Drapák Károlyokkaí, Gu- bő Lászlókkal, SzalSy Jözse- fekkel. (batta1 ISMÉT LEGJOBBAK Kora' tavasszal e helyen Irtunk a naszvadt (Nesvady) kézilabdázó lányok sikereiről. Arról, hogy ez a mindösz- sze 5500 lakosú község serdülőkorú lényal elnyerték az országos bajnoki címet, a'z Ifjúságiak pedig már évek őta Jől szerepelnek az I. ligában. Most újabb országra szólő sikerről adhatunk számot. A serdülőkorú lányok megvédték az országos bajnoki címet. Először májusban; a Szlovák Szocialista Köztársaság bajnokságában diadalmaskodtak. Preáovban a kerületi bajnokságot nyert csapatok négyes döntőjében maguk mögé utasították a hazat, preäovl lányokat, továbbá Nová Dubnlca és a Vlnohrady Bratislava csapatát. A preáovlakkal együtt bekerültek tehát az országos bajnoki címért folyó küzdelembe. Először 13:10 arányban legyőzték a Fr^dek-Místek csapatát, aztán döntetlenre játszottak Preáovval, végül pedig 11:6 arányban legyőzték Ot- rokovlcét. Így jobb gólaránnyal az első helyen végeztek, és megvédték a bajnoki címet. A csehszlovák bajnokság végső sorrendje: 1. Naszvad 5 pont (31:23); 2. Lokomotíva Preáov 5. p. 1(25:23); 3. Jiskra Otrokovice 2 p.; 4. Slezan Frfdek-Místek 0 pont. Az Ifjúságiak az I. liga középmezőnyében végeztek és ezekben a napokban a romániai Brassóban vendégszerepeinek. Augusztus 4—10. között Nová Dubnlcán Indulnak egy rangos nemzetközi tornán. Végül augusztus 15—17-én Naszvadon rendezik meg tíz csapat részvételével a Szlovák Nemzeti Felkelés Kupáját. Az országos bajnokságot nyert csapat tagjai egytőlegyig az alapiskola tanulói. Sikereikhez nagy mértékben hozzájárultak az iskola pedagógusai, elsősorban Hanzely Kálmán iskolaigazgató, akt egyúttal a Slávia sportegyesület elnöke Is. Vlahy fenő, edző aniiiiíiiHiiniifttifmrmiHfmiHiuiiiniiümiiiiimiiiiiiiiiiiiiirii Az idei birkózó Európa-bajnokság kötöttfogású küzdelmeinek utolsó napján már jóval elmúlt éjfél, amikor még mindig az EB tapasztalatairól folyt a vita, egészen illusztríkus résztvevőkkel: Kiss Ferenc és Tombor István képviselték a „szakmát“ egyfelől, míg a partnerek vitatkozó kedvű újságírók. Kiss Feri és Tombor István a tavaly fényesen szereplő magyar kötöttfogású csapat aranykovácsai. Kiss, aki maga is világ- és Európa-bajnok volt néhány évvel ezelőtt többször is — Tóth István és Kocsis Ferenc edzője. Tombor István pedig Székesfehérváron Rácz Lajos edzője. Természetesen, hogy kizárólag birkózásról esett szó, s a „főpróba“ után az „e- lőadásról“, azaz a moszkvai olimpiáról, folyt az esélylatolgatás. A kötöttfogás 74 kilós súlycsoportjában Kocsis Ferinek mindenki előre odaadja az aranyérmet... Edzője szerint, ha valaki megérdemli, akkor az nem lehet más, csak Kocslsl ő pedig csak tudja, hiszen a világbajnok már többször is foglalkozott a vlsz- szavonulás gondolatával. Hogy ez nem történt meg, és Kocsis Feri neve nem tűnt el a btrkőzószőnyegek világából, s nem merült a feledés homályába, többszörösen Is Kiss Ferencnek köszönhető... Kocsis Feri (a képen) viharosan tört az élvonalba, juniorként végigvette súlycsoportja legjobbjait, meg a 82 kiló jó néhány Ismert birkózóját; 1973-ban már magyar bajnok, de a világ- és Európa-bajnokság bukást hozott számára: — Azt hittem, hogy összedől velem a világ... Hónapokig nem tudtam magamhoz térni... — emlékezik vissza azokra az időkre. Ekkor jött Kiss, s elmagyarázta, hogy a birkózáshoz nemcsak erő, ész Is kell, azaz gondolkodjak többet a szőnyegen. Persze, három évig szóba sem jött a válogatásnál. Montreálba Torna utazott, de a 77-es VB-n már harmadik; mégpedig úgy, hogy legyőzte az olimpiai bajnok szovjet Blkovot, de kikapott Máchától. Egy évvel később Oslóban már a repülőtéren kijelentette, hogy az aranyéremért jön. Másfél hibapont terhelte mindössze a számláját a himnuszhoz. 1978 világbajnokságát Mexico-City rendezte. Kocsis, mint kés a vajban, úgy haladt a döntőig. Öt (51) másodperccel a döntő meccs vége előtt vezető állásban őt léptették le a bírák a szovjet Nyiftulajev ellen ... Tavaly EB-t nyert Bukarestben, de hogyan?) Az első fordulóban kikapott — tussal! — a finn Huhtalától... A többi olyan,’ mint egy téboly, de azért a végén neki „zenéltek“. VB, San Diego... A kötöttfogású döntők másnapján így következnek egymás után a súlycsoportok: 52 kg — győz Rácz Lajos; 62 kg: első Tóth István; 74 kg; világbajnok Kocsis Ferenc..#nem akármilyen sorozati.* Az Idei EB-n PrieVldzában nem indult. A döntőre azonban megérkezett: — Azért hagytuk ki az EB-t, hogy ami emberileg megtehető az olimpiai győzelem érdekében, abból el ne mulasszak semmit... Ülünk a nézőtéren, szólítják a 74 kiló döntőinek első párját: Huhtala —‘ Mkrticsev ... Vezet a szovjet fiú: Várható volt... mondja, s le nem veszi szemét a szőnyegről. —Almomban sem gondoltam volna tavaly Bukarestben, hogy kikapok ettől a finntől... Közben Huhtala egyenlít, majd nyer... — Ez bizony meglepetés. Mkrticsev valahogy fáradtnak látszott. Nagyon sokat fogyaszthatott. Magas ő a 74 kilóra. Valószínűleg Moszkvában nem ő indul, hanem Blkov... — Apropo, mi lesz Moszkvában?! — Bikov, Mácha meg a bolgár So- pov vagy Nedev lesznek legnagyobb ellenfeleim. — Nem úgy értem! Ki nyer?! ■- £n akarokl Mészáros János ( MEGNMMKI „KOSFlTMTÁSr HELENA KONTRA ILONA KOCSIS, A BIZTOS TIPP