Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-07-15 / 29. szám

- 4M s

gyón óvatosan és

gyelmezetten talán haladni így is, de időnyereség nem kockázatot. Kiváltk

Vannak dolgok, amelyeket csak szeretni lehet!

Így vagyok a Dunával. A szerelem és a barátság vele most már örökérvényű. Nem csak azért, mert szép, csodálatos, gyönyörű, fenséges (...), hanem ■— és főleg mert partjai többről, sokkal többről mesélnek, regélnek, mint könyvtárnyi könyv, rengeteg í- rodalom- és történelemóra. Európa második legnagyobb folyója tudatosan és véletlenül, de mindenesetre Jól „fölépített“ egyetem, amelyet — most már tudom i— nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor végig kell járni. Es talán befejezni lehetetlen: Itt mindig diák marad az ember.

Fél hét után tíz perccel a parancsnok jelez, a matróz felhúzza a horgonyt, a kapitány Jelt ad a gépháznak, ott lassú sebességre kapcsolnak, és óvatosan távolodunk a parttól.

Ami most következik, azt csak azért vetem papírra, mert az úthoz, a teljességhez ez Is szorosan hozzátartozik:

Szerda dél.

Telefon DepeS kapitánynak, a Csehszlóvák Duna-ha]6zás vezető munkatársának. „Holnap délben indul a Dukla vontatóhajó Regensburgig“ *— mondja. Útlevelem a vízum végett hetek óta az NSZK prágai nagy- követségén. Telefon oda. Megígérik, estére kész a vízum, másnap reggel mehetek érte.

Csütörtök reggel » kikötő.

A Duklára már behajózott a legénység. Délre minden készen áll, fél egy felé Indulhatnánk, Prágában a legközelebbi repülő, amely papírjaimat elhozhatná, csak délután kettő tízkor indul. „Megvárjuk“ mondja a Dukla parancsnoka. Fél háromkor már az Ivánkái röptéren vagyok, A gép n természetesen (t) késik. Telefon a kikötőbe. A válasz: „Várunk, de siess". Az 11^18-as négy óra tízkor ér földet. A postai küldeményeket csak fél óra múlva kézbesítik. Ojább telefon. „Várunk“. A röptér postai küldeményeket kezelő hölgyét- megkérem, kérdezze meg telexen prágai kolléganőit, hogy van-e az OK 007-es gépen a nevemre küldemény. Megkérdezi. Nlncsl Nincs...?!, Emelem a telefont, tárcsázom á kikötőt, mondanám, hogy mehetnek, elnézést... amikor:

i- Ei a magáé, ugye? >—i nyújt át a hölgy egy borítékot. Benne az útlevél, vízum, egyebek. Megint telefon: negyed órán belül ott vagyok!

Háromnegyed öt előtt „mär“ a Duklén ülők.

Veszélyes közelségben húz el mellettünk egy magyar hajó

a látvány marad, sőt, fokozódik. Rohanok föl a fedélzetre. A legénység természetesen a távcsőért „verekszik“, mindenki lehetőleg minél közelebbről szeretné látni a partot. A partot, ahol a nudisták egy cseppet sem zavartatják magukat. Figyelembe sem vesznek bennünket. Fólóznak, esznek, isznak, sütkéreznek tovább. Végre rám Is sor kerül, megkapom a távcsövet. Előbb „csorog a nyálam“, aztán perceken belül annyira megszokottá szelídül a látvány, hogy mindenki megy a dolgára, felőlünk akár maga Briditte Bardot Is napozhatna már a parton. Néhány percig még bámuljuk a csónakokat, amelyek mellettünk húznak el, és utasaik a ruhán kívül szintén híján vannak a fürdőruhának. Aztán betelve a látvánnyal eszembe jut: még nem is mosakodtam. Nem mondom, hogv borotválkozás közben nem vetettem egy-egy pillantást a kajütablakon a partra, de higgye el a kedves olvasó, bármennyire hihetetlennek tűnik is, most már érdektelen, közömbös volt a látvány. Esküszöm, inkább arra vágytam, hogy végre jelenjen már meg valahol egy fürdőruhás nő,

ZOtCZER JANOS SZABALYTALAN ÜTIJEGYZETE 1.

világjárók

Amikor tavaly októberben a NITRÄVAL végighajéz- tam a Duna középső és alsó szakaszát, már tudtam, ha médomban lesz, megnézem a felső részét is. Június közepén már csak egy lépés választott el az utazástól. Ogy terveztem, felhajózok a nyugatnémet Regens- hurgig, és autóstoppal jövök a part mentén vissza. Az utazás harmadik napján viszont már láttam: a terven változtatni kell. De arra még a hetedik nap reggelén sem gondoltam, hogy este már Jugoszláviában vacsorázom.

Mégis így lettl

HAJÓ, MERCEDES ÉS KAMION

A fedélzetmester s—. bocman azonnal megmutatja a kabinomat. A hajó gyomrában van. Lakterem a víz alatt lesz.

Kajütöm kör ablaka vállmagasságban, fél méternyire a víz felszínétől. Kicsit fura érzés fog el ebben a helyzetben: de mondd már, biztatom magam, ezt Is ki kell próbálni. Mindezen morfondírozni nem sok idő marad, mert máris sor kerül az útlevél- és vámvizsgálatra. A hajő szalonjában összesereglik a legénység. Velem együtt tizenheten vagyunk. Két nőt is látok, ök a szakácsnők. Ez új fejezet lesz ha- jőséletemben * nőkkel utazom.

Az ellenőrzés simán lezajlik. Csempészárut nem találnak. Régen volt már az, amikor egy hasonló hajón a vámosok az egyik hajósnál' kétszázezer összértékű pénzjegyeket találtak. Sőt, á papírok annyira ismeretlenek voltak számukra, hogy koronára átszámítva még az értékét sem tudták. Előbb nagy felhajtást csaptak az ügyből, de aztán a központból kijött egy szakértő, s mégállapította, hogy a kétszázezer valami értéke koronára átszámítva nyolcvan csehszlovák korona. Ezzel az ügy le is zárult.

Ä kommandón vagyok.

Három uszályt kell felfelé vontatnunk, de csak kettóvel indulunk el. Ennek oka a bra- tislaval öreg híd szűk pillértávolsága, és a csokatlanul magas vízállás. A mélységmérő radar hat métert jelez. Nagy a sodrás, és Ilyenkor három u- szályt húzni hid alatt, életveszélyes. így előbb kettőt kivontatunk a városból, kikötjük ő- ket a jobb partra, majd visszatérünk a harmadikért. Felfelé két kilométeres sebességgel cammogunk. Lefelé repülünk, mint a sárkány. Aztán újra vissza. Fölszedjük a másik kettőt is, és jóval tíz őrá után még mindig a főváros fényeiben gyönyörködhetünk.

Hogy ilyen tempóval mikor leszünk ml Regensburgban, gondolni sem merek, Gyalog hamarább Oda érnék, az biztos. öt-hat kilométert simán lenyom az ember két „fakö lován.“

h És a Duna csak egyre á- rad! í—i mondja kicsit gondterhelt arccal az alacsony termetű, máskor mindig víg kedélyű parancsnok, majd azt fs hozzáteszi: t— A két tank u- szályban benzin van, a harmadikban szén. fis reméli, ennyi súllyal sem topogunk majd egy helyben.

Mikor késő éjszaka mielőtt aludni térnék, már a legénység felét, akik épp szolgálatot teljesítenek, megismerem. Igaz, csevegésre még nincs nagyon Idő, hiszen egyik manőver (tervszerű mozdulatsorozat) a másikat követi, fokozottan kell figyelnie mindegyiküknek.

Ajánlatosabb hát éjfél után lemászni a kajűtbe, és szundítani egyet a „víz alatt“.

A kapitány a vízállásjelentést jegyzi le reggelre

nagyon teát lehetne a félnapos nem éri meg a

Kiváltképpen most nem kockáztat senki, miután néhány héttel ezelőtt két hajó összeütközött. A nyugati sajtóra jellemzően az eseményeket „perverz“ politikai színezettel tálalták, jóllehet még a hajék nevét is pontatlanul írta néhány lap. Valójában csak figyelmetlenségről volt szó: az egyik hajő nem adott előnyt a másiknak.

Szóval a Dukla nem kísérti az ördögöt!

Volt a két uszállyal is elég dolga a kormányosnak. A matrózok s mert ezen a hajón már két matróz van — lehajtották a tévéantennát, az árbocot, és azt a magas vasru- dat is, amelynek végén kék színű, gúla alakú jelző van. Ezt a hajó jobb oldalán mindig fel kell emelni, ha robbanóanyagot, így benzint is szállítanak. Ugyanígy az uszályokon Is van hasonló jelző. Ebből tudhatják a mellettünk elhaladó hajók, hogy mivelünk még álmukban is kerüljék az összekoccanást. Kerülték is.

A kezelő naponta rádió-összeköttetést teremtett az a- nyakíkötővel

Ilyen látványra sem ébredtem még életemben: kajütöm ablakán kitekintve megszámlálhatatlan meztelen embert — férfit, nőt, gyermeket — látok a parton. Minden lehetséges csipát kitörülök a szememből, de

férfi, gyermek. Abban több a fantázia. Aki már járt nudista strandon, az tudja. A meztelenség is, mint általában minden, csak addig érdekes, lebilincselő, míg az ember meg nem szokja. Nem egyszer hallottam tősgyökeres rómaiaktól, hogy nekik még életükben eszükbe. nem jutott megállni és bámulni a Colosseumot. Akárcsak a franciáknak az ' Eiffel-tornyot. Van, és kész, mit kell azon nézni, mondják. És most már ezt mondom én is a nudistákra: megnéztük,1 -és kész.

No de térjünk csak szépen vissza a Duklára!

Már dél felé jár az Idő, de még nem haladtunk át az első bécsi híd alatt sem. Cammogunk. Az éjszaka nem tett ki óránkénti sebességünk három kilométert. És itt újra meg kell ismételni mindazt, amit odahaza. A szenet szállító uszályt a város alatt hagyjuk, a két tankuszállyal pedig fölűszunk egészen a város másik végére, sőt, még jóval tovább. Este hétkor érünk csak ki Bécsből. Az az út, amely fölfelé hét 6- rát vett igénybe, az lefelé nem tart tovább harminc percnél. Bár parancsnokunk azt mondja, a hat bécsi híd alatt naMár majd elfelejtem bemutatni a Duklát. Születési helye: Regensburg. Kora: huszonegy év. Hossza: 45 méter. Szélessége: 8 méter. Motorjai ezerötszáz lóerősek, üzemanyag-tartályába hét vagon nafta fér, s egy motor — kettő van — 6- ránkénti fogyasztása 700 liter. Van rajta konyha, étkező, szalon vagy társalgó, zuhanyozó, kajütök és egyebek. Mindenki külön kajütben lakik, amelyet saját ízlése szerint tesz otthonossá, kellemessé. A legnagyobb óránkénti sebessége árral lefelé harminc kilométer.

Számomra a modern Nitra teherhajó után egy kicsit meglepő, hogy itt van kormánykerék, s így a hajőlapát mozgatása nem hidraulikusan, hanem kézi erő kifejtésére működik. Akárcsak az is, hogy a motorok nem távirányltásúak. Így a kommandóról a parancsnok vagy a kapitány mindig jelzést ad a gépháznak, az ott ügyeletes gépésznek, hogy milyen sebességi fokozatra, fordulatszámra állítsa a jobb, illetve a bal motort. A gépházban a műszerfalon kigyullad a kívánt fokozatot jelző tábla a- latt a fény, a csengő fülsiketítőén berreg, és a gépész intézkedik. A fokozatok: egészen lassan, lassan, félerővel, teljes gőzzel, és hátrafelé úgyszintén. Ezeknek a hajótípusoknak a gépházában dolgozni kész istencsapása. Bár, ezt nem szabadna leírnom, nem épp hízelgő, de Í50 decibeles hangerőre még a legnagyobb jóindulattal sem mondhatok mást. (A 90 decibel már károsan hat a hallószervre). A főgépész nem véletlenül fakad panaszra a fedélzet korlátjának dőlve egyik nap estefelé:

— Többször kértük már, csökkentsék valamilyen úton- médon ezt a tébolyító hangerőt. Jöttek Is az Illetékesek, megvizsgáltak mindent, Írtak, kérdeztek, de nem változott semmi. Fülvédőt nem használhatunk, mert akkor nem halljuk a sebességváltoztatást jelző, arra felszólító csengőt. Vattát dugdosunk a fülünkbe, ami egy keveset segít.

Lemegyünk a gépház mélyére. Hiába ordítunk teli torokból, nem értjük egymás szavát. Félelmetes ez a zaj. Szinte rohanok vissza a fedélzetre. A segédgépész lent éppen ellenőrzi a nyomásmérő műszereket, szelepeket nyit és zár, olajat önt a dugattyúkra. Bámulom őt, és csodálom, hogyan bírja ott ennyi Ideig. Fent a főgépész ezt mondja:

■— Vannak főgépészek, akik a segédet a szolgálat alatt kt sem engedik a gépházból, ott kell állnia tizenkét órát a műszerfal mellett. Marhaság, mégis csak emberek vagyunk, én Ilyenre nem kényszerítem a fiúkat.

A segédgépész Is mellénk áll, kiveszi füléből a vattát, és bekapcsolódik a társalgásba:

Ilyenkor nyáron még csak- -csak elmegy, de esőben vagy télen nem állhatunk ki a íedél- zetre: bent kell maradni. Megszoktam már azt Is. Igaz, a fejem egyfolytában zúg, millió hangya mászkál benne, de mindent megszokik az ember.

— És képzelje el — vág a szavába a főgépész —, már majdnem úgy volt, hogy a zajártalom miatt óránként nyolc fillért kapunk. Nyolc fillért?! Hát ez röhej. Egyébként évente többször Is járunk orvoshoz, s én már itt vagyok tizenkét éve, de eddig még semmi baj a hal- lészervemmel. Lekopogom.

Aztán arról beszélünk, hogyan lehetne a helyzeten vál-. toztatnl; hogy egy kis hangszigetelt kabint kéne a műszerfal körül fölállítani, vagy távirányításra megoldani a vezérlést, vagy ... De ...

— Ez már öreg hajé, erre a vállalat már úgy sem áldoz —< mondják mindketten, majd vattát dugnak a fülükbe, és a- lászállnak.

©

Csillagos az ég,' meseszép az este.

A látóhatár épp felébe szeli a napkorongot, magas fák között bujkál az Ízzé nap. Lángol a bőrünk, ma éjszaka senki sem fog aludni. A szakácsnő bálóköntösben jó éjszakát kíván, a matróz bevonja a zászlókat. Még egy későre maradt motorcsónak húz el mellettünk, aztán végleg elkalandozik a napocska, nekünk szép álmokat, a másik féltekének jó reggelt kívánva. Valahol most van reggel, és nekem sehogy se jön álom a szememre. De haladunk előre, és ez valahogy mégiscsak jó érzés.

Nem igaz .. .71

A szerző felvételei