Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-15 / 3. szám

L

őrincz Gyula festőművész, kűzélet! személyiség hetven éves. Vajon mi az, ami meghatározta az életét? — indulok hozzá, hogy beszélgessünk. Előbb szülőföldjéről faggatom. Életrajzi adataiban Diószeget jelölik mint szülőhelyét, de tudtommal Donaszerdahelyhez és má' helyekhez is gyermekkori emlékek fűzik.

— Igen, valóban, ez az egész dolog az én szülőfalummal egy kicsit bonyolultabb. Mielőtt megszülettem volna, nem Diószegen éltek a szüleim, hanem Dögösön, egy Szeli melletti majorban, ahol az apám főgépész volt. Anyám félt attól, hogy akárcsak a széliek, az ő fia is „blcskás“ lesz, ezért aztán két héttel a szülés előtt elment a szüleihez, Diószegre és aztán ott is szült meg egy kis nádfödeles házban. Szülés után visszavlttek Dögösre, ahonnan később Vörösmajorba, egy Nógrád megyei uradalomba kerültünk és Itt éltem egészen kilenc éves koromig és láttam először a Kyttl baronest festeni, ami teljesen elvarázsolt. Még ma Is emlékszem a szürke bársonyos pasztell-papírra, meg a csodálatos krétáira. Nagyon szerettem volna ilyen krétákat én Is. Később az egyik Inas csent is nekem belőle, így kipróbálhattam, hogyan is lehet velük firkálni, rajzolni. Csodálatos volt. Itt értek bennünket a Tanácsköztársaság eseményei. Még ma Is emlékszem egy felvonulásra, meg arra is, ahogy az apám beszélt a sellyel kantln udvarán. „Leszakadt a szánkról a lakat“ — mondta nagyon is szemléletesen. Ez a kép valahogy meg is maradt az emlékezetemben.

— Apja gépész volt, tehát ön is a cselédek között élt, akárcsak Illyés Gyula.

i— Valóban, ml Is ott éltünk, akárcsak Illyés Gyula, a cselédek között. Mindazt, amit Illyés Gyula megírt, én is átéltem és egyszer később mondtam is, kifogásoltam Illyésnek, hogy miért irta meg előttem ezt a művet...

— A Tanácsköztársaság után mi történt az apjával?

— Elbocsátották. Előbb Szirákra kerül-' tűnk, majd Homokpusztára. Ez egy meglehetősen félreeső hely volt. Nyolc kilométerre volt a legközelebbi falu, Szalkszentmár- ton, ahová Iskolába jártam. Ez a hely nagy hatással volt rám. Egy Időben ugyanis itt volt Petőfi apjának kocsmája, meg az a bizonyos mészárszéke, és már akkor volt ott az egyik falon egy emléktábla. Innen is továbbvándoroltunk, és akkor kerültünk ismét vissza szűkebb szülőföldemre. Előbb Diószegre, majd Dunaszerdahelyre, ahol végül is a legtovább maradtunk. Így érthető, hogy ehhez a városhoz fűződik legtöbb gyermekkori emlékem. Innét indultam el, hogy festő legyek ...

■— Abban az időben Ounaszerdabely nem sok inditékot adhatott egy fiatal fiúnak, hogy festő legyen.

— Nem bizony. Mint már említettem 8 szüleim egyszerű emberek voltak, tehát ők sem művésznek szántak. Engem mégis vonzott ez a pálya. Egyszerre jártam Komáromba Harmos Károly magániskolájába és Bratislavába Gustáv Maliy magániskolájába.

— Komárom és Bratislava után a budapesti Képzőművészeti Akadémia következett ...

— Nem egészen. Előbb még Prágában próbálkoztam, de Itt egy kis hiba csúszott be. Az egyik tanár ugyanis felvett, de mégsem Iratkozhattam be az Iskolába, mert a jelentkező ívre ráírtam, hogy magyar nemzetiségű vagyok, és ezt nem akartam még a tanár kérésére sem átírni. Aztán Bécsben is hiába próbálkoztam.

— Miért?

— Apró kis történet, de jellemző az akFelvételünkön: LÖRINCZ GYULA: „Anya gyermekével“ tusrajz

ITT

EZEN

A

TÁJON

(Beszélgetés LÖRINCZ GYULA festőművésszel)

kori időkre. A fölvételi feladatok egyike Így bangzott: Baleset. Egy kis jelenetet kellett rajzolni valami balesettel kapcsolatban. A többiek valami olyasmiket rajzoltak, hogy a kisasszony elejtette a zsebkendőjét és hasonlókat. En viszont azt a Jelenetet rajzoltam meg, ami az apámmal történt meg. Egyszer ugyanis elkapta a cséplőgép szíja és letépte róla a ruhát. E jelenet ábrázolása akkor felzúdulást jelentett. Mindenki erről beszélt. Ogy néztek rám, mfnt valami csodabogárra és bolsevtkoztak. Volt ott az Iskola tanítványai között a Maliy iskolából egy idősebb barátom, aki megpróbált megvédeni, de hiába magyarázta, hogy ez igazán így történt.

— Es végül?

— Végüils sikerűit bejutni a budapesti Képzőművészeti Akadémiára, ahol előbb Réti István festőművész, majd pedig Vaszary jános tanítványa, később tanársegéde lettem.

— Miért lett Vaszary tanítvány?

— Modernebb festő volt. Meg aztán abban az Időben már nála több baloldali beállítottságú festőnövendék tanult, Így én is

mellé szegődtem. Nem mondom, szerettem Réti Istvánt Is, csak éppen Vaszary valahogy jobban vonzott. Réti Istvánnak, aki akkor az Iskola rektora volt, nem nagyon tetszett, és amikor Vaszaryt elbocsátották éreztette Is ezt velem.

— Abban az időben a baloldali beállítottságú frók, költők, festők és tudósok egyre háttérbe szorultak.

— A hivatalos vonal háttérbe szorította őket, de különben az életben ez nem Így volt, mert én Is, mint annyian akkor Budapesten, részt vettünk a Bartha Miklós Társaság munkájában és a Kassák Lajos munkacsoportjában ts. A Bartha Miklós Társaságban inkább csak hallgattunk, figyeltük a vitákat, de a Kassák-körben már komoly szerepünk volt. Vitatkoztunk, szavaltunk, de árultuk a lapot Is.

— Kik jártak akkor a Bartha Miklós Társaságba?

— Sokan. így többek között Illyés Gyula, Kodolányl János, Tamás Aladár és persze Kassák Lajos is. De ezt rosszúl Is mondtam, hogy a Kassák eljárt, nem, 6 nem járt, nem jött, hanem felvonult. Rendkívül szug- gesztív egyéniség volt és nagyokat tudott vitatkozni. Vitákból rendszerint győztesen került ki, mert rendkívüli módon tudott érvelni.

— A fiatalok természetesen inkább Kassák köré csoportosultak.

— Igen, ott volt akkor Zelk Zoltán, a hazai közül pedig Csáder László, aki végig kitartott Kassák mellett. Persze, Kassák mellett nem lehetett sokáig megmaradni. Kérlelhetetlen volt, mint egy próféta. Mint egy szobor ült a kávéházi asztal mögött.

— Ebben az időben már a csehszlovákiai magyar fiatalság szervezkedni kezdett.

— így van. Évközben Budapesten, a Bar- tha-társaság vitáin és Kassák Lajos munkakörében dolgoztunk — ahol egyébként még szavaltam Is — de amikor a vakációra hazajöttünk, már a Sarlósok között voltunk. Akárcsak a többiek vándoroltunk, mint a- hogy azt Balogh Edgár már akkor a „Tíz nap szegényországban“ című riportsorozatában megírta.

— Hogyan éltek a vándorlásaik alatt, mit tapasztaltak?

— Az első évben, amikor Balogh Edgárral, Sáfáry Lacival meg Bertók Jánossal a református püspök fiával jártuk a Tiszahá- tat, nagyszerűen, hiszen mindenhol vendégként fogadtak és volt, ahol nemcsak kacsát meg csirkét vágtak, hanem borjút is, Viszont a következő évben, amikor Pro- bászka Pistával, Morvay Gyulával meg egy Tóth nevezetű fiúval Indultunk útnak, bizony még éheztünk is.

— On számára, aki mint fentebb már idéztük, gyermekkorát majorokban, malmokban töltötte, nem volt új a paraszti élet.

— Ez igaz, s jómagam már akkor csodálkoztam azon, hogy hogyan fedezi fel magának Balogh Edgár a falut, a paraszti élet mindennemű titkát. Számomra ez nem volt titok, mert hiszen mint ahogy fent is említettem, a Puszták népét akár én is meg£* 9

frhattam volna, de persze, élmény azért akadt. Mint ahogy azt már annak idejön Balogh Edgár is megírta, az egyik falu papja csak a pipatóriumára volt büszke, csak erről tudott beszélni. Ezzel szemben viszont a faluból kiűzött, a mocsár szélén éló vályogkunyhóban éló kommunista nemcsak a falu múltját, de embereinek az életét Is jobban Ismerte, mint a pipáiról beszelő lelktatya.

*— A Sarlós-mozgalom tagjai közül többen a kommunista párt tagjaivá váltak.

— Igen, jómagam is már 193ö-ban beléptem a kommunista párt tagjai sorába. Már ebben az Időben akadt olyan feladat, mint amivel a fiatal párttagokat megbízták.

•— Milyen feladat volt ez?

i— Többek között az, hogy az itt, Csehszlovákiában megjelenő kommunista kiadványokat és baloldali irodalmat csempészszem át a határon.

— Hogyan?

— Egyszerűen. Volt egy fa kofferom, amiben a ruháimat, alsöneműmet hordtam és ezen a kofferon volt egy rézből készült, úgynevezett ördöglakat, amit az apám csinált. Az volt a jellemző rá, hogy számokra nyílt. Ez egy nagyon okos kis jószág volt. Csak a születési adataimra nyflt. Aki csak meglátta, így a fináncokat Is nagyon Izgatta a titka. Sokáig bíbelődtek vele, megpróbálták kinyitni, de nem tudták. Viszont, amikor én kinyitottam és megmutattam, akkor már soha nem ellenőrizték a koffer tartalmát.

— Háború, fölszabadulás. Sok minden volt közben. Párizsi ösztöndíj, a spanyol polgárháborúba induló csehszlovák önkéntesek irányítása, a francia határon való átjuttatása.

— A felszabadulás után egy ideig a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága propaganda osztályán dolgoztam. Aztán én is visszajöttem. Ogy gondoltam, hogy mégiscsak tudok talán majd valamit segíteni, hiszen nagy szükség volt ránk akkor, mert szinte értelmiségi nélkül maradt ez az egész kis népcsoport... Előbb politikai plakátokat csináltam, majd rajzoltam, s végül pedig az Oj Szó főszerkesztője, később pedig a CSEMADOK elnöke lettem.

— Attekinteve a pályát sok mindenről beszéltünk, de két dolog még mindig izgat. Az egyik: Rajzain, festményein, az alakok magasan a táj fölé emelkednek. Minthacsak úriások lábalnának át a nagy síkságon. Miért van ez Így? A másik pedig: mi az, ami még mindig izgatja, illetve, mi az, amiben úgy érzi, hetven évesen is Önre vár, hogy elvégezze?

— E két kérdés, úgy érzem, szorosan összefügg. Először Is a síkság. Mint ahogy a beszélgetésünk fenti részéből ts kitűnik, életem, kora gyermekkorom legnagyobb része síkságon pergett. Nagyon szeretem a síkságot. Nem szeretném, ha bárki is azt hinné, hogy, Petőfi gondolatait visszhangzom, de én csak a síkságon érzem magam igazán Jól. A hegyek között bezártnak érzem magam, a síkság pedig felszabadít, testben és lélekben Is felemel és talán ezért Is nőnek a táj főié az alakjaim. A másik kérdés, ami persze ezzel függ össze, hogy mindig is ennek 8 tájnak és e téjon élő népnek az elkötelezettje voltam. Vagyis: Itt születtem, Itt éltem le életem nagy részét és ezért úgy érzem, hogy itt még

— már a probléma természeténél fogva Is

— mindig van mit tenni. A nemzetiségi kérdés megoldását ugyanis soha nem lehet megoldottnak tekinteni. Az elmúlt években nagyon sok mindent megoldottunk. Tudom, hogy mennyi minden megváltozott Itt körülöttünk. Igaz az is, hogy űj és új problémák merülnek fel és én azt szeretném, ha továbbra Is módomban lenne a megoldásokat keresni, hiszen ezt a kérdést csak higgadtan, okosan lehet újra és újra megolda ni.

NÉMETH ISTVÁN