Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-06-10 / 24. szám
A lányt, akit ki tudja hányadszor visznek már vissza a magas téglakerítéssel körülvett nevelőintézetbe, Dzsudinak hívják. Lelki sérült, szeretette éhes sorstársai, megértő nevelői azonnal visszafogadják. Jól érzi magát a rácsos ablakok mögött, ám arra is rájön, hogy kint a vakvilágban sokkal jobb. Ott senkinek sem tartozik beszámolóval, azt csinál, amit akar, addig kóborol az éjszakában, a- míg bele nem fárad. Apjára, a kocsmai mosogatóra nem számíthat. Ha rá várna, talán sosem jutna ki a nevelőotthonból. S mivel egyedül nem engedik, kiszökik. Pedig volna más megoldás is ... például, ha valaki pártfogolná. Olyan valaki, aki őszinte szeretettel ragaszkodna hozzá; aki mellett el tudná felejteni zaklatott gyerekkorát, rendezni tudná felborult lelkivilágát. Csakhogy Dzsudinak nincsenek jó tapasztalatai. Egy szocialista brigád tagja csak azért vitte ki, hogy kipipálhassa a vállalást. „Az éjszaka angyalai“ között bizonyára akadna társa, ezt viszont ő nem akarja. Marad hát a nevelőintézet, marad a várakozás egy megértő társra, és addig is maradnak a szökések. Nem tudom, hány középiskolában járt Rózsa János, a Vasárnapi szülők rendezője, azt azonban biztosra veszem: több száz diák közül szemelte ki Nyakó Júliát, a hányatott sorsú kamaszlány megformálóját. S hogy jól választott, minden kritikusa elismeri. Pedig Nyakó Júlia korábban egyetlen filmben sem szerepelt. Színészi képességeiről bizonyára nem sokat sejtett, ezért is érte meglepetésként, hogy megkapta a film főszerepét. És síiig néhány hónappal a forgaAki fennmaradt a rostán: Nyakó Júlia. SZÍNÉSZNŐ LESZ? tás befejezése után újabb próbafelvételre hívták. Lugossy László kérte fel új filmjének főszerepére. A Köszönöm, megvagyunk egy öntőipari szakmunkás és egy munkáslány szokatlan érzelmi kapcsolatát tárja fel. Éva —• őt játssza Nyakő Júlia — Dzsudi édestestvére lehetne. Anyja nem él már, részege^ apját ritkán látogatja. Magánéletébe a munkatársával való találkozás hoz változást; elköltö(Markovics Ferenc levétele) zik a munkásszállóból, és megértő partneré lesz egy embernek, aki korábban értelmetlennek találta életét. A tizennyolc éves debreceni diáklány időközben a második főszerepén is túljutott. A film bemutatójára még várni kell, ám a szakmabeliek véleménye ezúttal is több, mint biztató. „Nyakó Júlia egyenlő rangú partnere Madaras Józsefnek...“ lg. SzabóJ ko, Kohl és Kondyra portréján.is munkálkodók, és egy komoly rendelést kaptam, hogy Koéice (Kassa J részére készítsem el • Lenin dombormílvét. Különben is ebben a városban van a legtöbb alkotásom. Nézegetem a müveket, köztük van a krompachyi emlékmű pályázatára készült javaslat, nagyszabású munka kicsiben is. Tüstént szembe ötlik a Maratoni futó (ez talán a művész legismertebb alkotása), nagy érdeklődést vált ki a különleges formájú Szív, az Agy, a lírai Poézis, a szökőkúthoz készült kisplasztika, de a falra aggatott rajzok és vázlatok mellett sem mennek el érdeklődés nélkül a látogatók. Raőkó Árpád most volt ötven- esztendős. es« Egy kis szünetet kell tartanom, igazán rám fér. Számos kiállításon vettem részt, igaz, az elsőre elég sokáig vártam, mert úgy éreztem, várnom kell még a bemutatkozással. Amikor befejeztem a képzőművészeti főiskolát, odahaza már szinte őshonosnak érzem magam a keleti metropolisban. A Képzőművészek Szövetségének kerületi szervezete kiállítást rendezett az otthoni tagok műveiből, és ezen én is több alkotásommal részt vettem. Ez még a városfejlesztés korszakában volt, új negyedek épültek fel, s mi képzőművészek sem tétlenkedhettünk, magam Is igen szép rendeléseket kaptam, és igyekeztem tudásom javát nyújtani. Tizennégy művet készítettem, közöttük olyan alkotásokat, mint Eudovít Kukorelli emlékművét Splsská Belá részére, a Szlovák Nemzeti Felkelésben életüket áldozók emlékművét, a Maratoni futót, Hviezdoslav, Palárik A Maratoni futó és egyéb alkotások Elfoglalt ember Raőko Árpád szobrászművész, aki néhány héttel ezelőtt kapta meg az érdemes művész kitüntető címet. <-i Hogy most min dolgozom? a» kérdez vissza. — Krompachy részére készítek egy figurális kompozíciót, emlékművet a felszabadulás tiszteletére. Ez a négy és fél méteres bronz szoborcsoport Krompachy központjába kerül. Közben három duklal hós, Grecsbronz mellszobrát és életnagyságban a Lány a hegedűvel-t. A Dóm és a színház tőszomszédságában lévő szökőkutat is én készítettem. Közben volt néhány kiállításom is. Hogy hol lesz a legközelebb? Budapesten és Finnországban. Mi tagadás, őrülök az érdeklődésnek, de azért azi hiszem, érthető az előző nyilatkozatom, hogy talán egy kis szünetet kellene tartani, legalábbis a kiállítások rendezésében, már csak azért is, hogy zavartalanabbá! alkothassak. —; Hogyan kezdtem a szobrászáért? Elég különösen, mert a békéscsabai iskolában, ahol elemibe jártam, az a veszedelem fenyegetett, hogy rajzból megbukok, ha nem igyekszem jobban. Nem tudtam rajzolni nyulat, hiába segítettek az osztálytársaim, csak 16 lett, ha meg lovat akartam rajzolni, abból malac vagy valami más állat sikeredett. Igen szerencsétlennek éreztem magam. Ma sincs különösebb vonzalmam az állatok ábrázolására, pedig egyik bronzszarvasomat nálunk állították fel. De persze mindezt már csak jóval később. Talán éppen ezért igyekeztem, s lám nem volt okom a megbánásra. A gimnáziumban már jól rajzoltam, felfigyeltek rám a tanárok, s már mint diák, kiállíthattam rajzaimat, sőt külföldre is elküldték őket. Hát ilyen az élet, az Igyekezet csodára képes. A kassai képzőművészeti körben fejlesztettem rajzkészségemet, később krétából aprő plasztikákat faragtam. Ennek a körnek a grafikusa és Bukovinsky érdemes művész volt a vezetője. Amikor Bukovinsky látta, hogy szívesen faragok, elvitt Máté szobrászhoz, s nála Ismerkedtem meg az agyaggal, a modellezéssel. Az ő Irányításával kezdtem figurális kompozíciókat készíteni. Amikor aztán felkerültem a prágai Képzőművészeti Akadémiára, megkaptam az Akadémia díját és az Antonín Zápotockf- -alapdíját. Ml még annyit fűzünk az elmondottakhoz, hogy az egykoron a rajzolással sokat küszködő kis Árpádból a modern szlovák szobrászat egyik jeles képviselője, érdemes műv'észe lett. —OS. HORVÁTH RE2jSÖ A RABLÓVÁR VÉGNAPJAI 1945. április 24. Ez a nap bizonyos reményekkel kéz- dödik. Hitleréit a bunkerben bízva bíznak hogy a huszonkettedikén kiadott parancs értelmében ottenzívához fejlődik fel Wenck tábornok hadserege, és tehermentesíti Berlint a Vörös Hadsereg hatalmas nyomásától. Egész nap szólnak a telefonok, tábori rádióadók: Hol van Wenck? Mikor Jön Wenck? Támad-e már egyáltalán. A fejetlen zűrzavarban ellentmondásos hírek érkeznek. Már támad Wenck, már úton van. Majd megint; még csak felvonul, majd később az a hír járja, hogy már Itt van a közelben. Estére azután megérkezik egy hiteles hír- a délről és északról támadó szovjet egységek találkoztak Berlintől nyugatra. Bezárult a gyűrű a város körül, Berlin végleg kelepcébe került. Ekkor már senkit sem érdeke! Wenck. Mindenki tudja, hogy a „felszabadításból“ már nem lesz semmi. Visszavonhatatlanul elérkezett a vég. Mit tesz ilyen kilátástalan helyzetben Hitler? Eszébe jut, hogy előző nap menesztette Göringet, és ezzel tulajdonképpen a német légi haderő (pontosabban ennek maradványai) már huszonnégy órája parancsnok nélkül van. Háborúban parancsnok nélkül hagyni egy egész fegyvernemet — ez is csak Hitlernél fordulhatott elő. Tehát űj parancsnokot kell kinevezni. De kit? A választás hosszas töprengés után Ritter von Greim vezérezredesre esik. Von Greim eddig a 8. légiflotta parancsnoka volt. Tüstént távirat megy Münchenbe Greimhez: azonnal jelentkezzen a birodalmi kancelláriában (illetve ennek bunkerében) Berlinben. De a város már körül van zárva. Egyetlen lehetőség a légi út. 1943. április 23. Von Greim, bár értelmetlennek látja a parancsot, de mert fegyelmezett katona, azonnal útnak Indul. Münchenből a Berlin közelében levő Rechltnbe repül. Ennek az útnak van egy pikantériája: a repülőgépet Hanna Reltsch berepülő pilótanő vezeti. Hanna Reitsch valamikor Hitler személyes ptlőtanője volt, majd később berepülő pilóta lett. Most viszont von Greim vezérezredeshez tűzik gyengéd szálak. Nyilván ezért is ez a közös repülés. Repülés közben gépük komoly sérülést szenved, úgyhogy nem tudják tovább folytatni útjukat. Itt már csak egy kis felderítő gép áll rendelkezésükre, egy pilótával. Ezzel kell tovább menniük a gatowi repülőtérre, a- mely az egyetlen még német kézen levő repülőtér a körülzárt Berlinben. A felderítő gép csak kétszemélyes, ezért von Greim Reitschet Rechlinben akarja hagyni. De ez nem akar elszakadni kedvesétől. Ezért kénytelenek egy szűk nyíláson a gép testébe préselni. Itt kuporogja végig az egész repülést. A gép kíséretére kiparancsolják a Rechlinben rendelkezésre állő negyven vadászgépet, hiszen a szovjet gyűrűn kell átrepülni. A légvédelmi ütegek pergőtüzében, csodával határos módon sikerül nekik leszáíl- ni Gatowban. A vadászgépek felét a szovjet tüzérek lelövik útközben. Csakhogy a Vörös Hadsereg egységei már helyenként behatoltak a városba. így a birodalmi kancelláriát nem tudják megközelíteni. Egy kis Iskolagéppel próbál ják megtenni ezt az utat. Most von Greim ül a vezető helyén. Mögötte Reltsch. Szinte a háztetőket súrolva repülnek. Persze ez sem menti őket meg a szovjet katonák tüzétől. Egjl iöveg eltalálja a gépet, szétroncsolja von Greim lábát, és így az alkalmatlanná válik a vezetésre. Reitsch nagy bravúrral áthajol a válla felett és megfogja a kormány- ' rudat. Így viszi tovább a gépet, és sikerül neki leszállni a Tiergarten park sugárútján. Itt azonnal elsősegélyt nyújl a sebesült vezérezredesnek, majd elrek- vtrál egy arra haladó gépkocsit, s ilyen kalandos út után végre jelentkezik a bunkerben. Hitler azonnal fogadja Reitschet, gratulál neki magatartásához, majd miután az orvosok kezelésbe vették meglátogatja von Grelmet is. Ez várja a fontos közleményt, amiért ilyen körülmények között Ideparancsolták Berlinbe. Ami ezután következik, ez már igazán erősen hasonlít az elmegyógyintézethez. Hitler közli, azért parancsolta Greimet Berlinbe, mert személyesen akarta neki bejelenteni, hogy kinevezte a német légi haderő parancsnokává. Persze mindezt elintézhette volna táviratban Is, de Így mégiscsak hatásosabb. Tehát a légi erő nek már ismét van parancsnoka, de ez — elvágva a vtlégtöí — a berlini bunkerben fekszik szétroncsolt lábbal. Ennél abszurdabbat még a legélénkebb fantázia sem tudna kitalálni. [Folytatjuk)
