Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-05-20 / 21. szám
I— Meséld el, mikor és hová vezetett az első külföldi utad? — Meglepődsz: Csehszlovákiába, Komáromba. 1950 márciusát írtuk akkor. Mint fiatal, kezdő újságíró egy CSISZ —. KISZ-gyűlésre igyekeztem a Duna bal parti városkájába. Jól emlékszem, esett az eső, gyalog ballagtunk, át a hídon. Rengeteg fiatal gyűlt össze, sok emberrel találkoztam, és bér csak fél napig voltam ott, hazatérve kényszert éreztem, hogy menten nekiülök egy riportkönyv megírásának. Már erre az első utamra ts úgy Indultam el, hogy napokkal, betekkel előbb minden Komáromról és környékéről szóló írást elolvastam, a lehetőségekhez mérten tökéletesen fölkészültem. Ez azóta Is szokásommá vált, kötelességemnek Is érzem. A riporter felkészülten Induljon a helyszínre, hogy e- gyenlő társalkodó partnere lehessen az ott élőknek, hogy ismerje szokásaikat, kultúrájukat, életüket. Így' könnyebb a kapcsolatteremtés. Komárom után merre vitt az út? ess Még ugyanebben az évben eljutottam az NDK-ba. Hány éves voltál akkor? Húsz, s életem első munkahelyén, a Szabad Ifjúság, a mai Magyar Ifjúság elődének a szerkesztőségében dolgoztam. S még innen, ennek a lapnak a tudósítójaként utazhattam el a brüsszeli világkiállításra, s ezt áz alkalmat felhasználtam arra, hogy egy kicsit bepillanthassak a belgák életébe. Ez a három üt ízleltette meg velem igazán az utazás ízét, azt, hogy utazni Jó, utazni kell, utazni érdemes. » fis s nagy út, az Igazán nagy utazás mikor következett? «*» Bár nem szeretem osztályozni, sorrendbe állítani az e- gyes utakat, a Húsvét-szigete- ken tett látogatásomat néha mégis ezzel a Jelzővel illetem. Erre 1971-ben = került • sor; ■ Délamerikai rlportkörúton voltam, és többek között. három hetet töltöttem az akkor még szabad Chilében. Találkoztam és Interjút készítettem Allende elnökkel. Ezen a körúton úgy adódott, hogy napidíjamból sikerült annyit megtakarítani, ami elegendőnek látszott » innen Indulva t— egy további úthoz. Úgy gondoltam, ellátogatok a Chilétől alig négyezer kilométerre? levő Húsvét-szigetekre, azzal a megfontolással; ki tudja,. hasonlóra mikor lesz alkalmam. Eredetileg három napra terveztem a kiruccanást, mivel Santiagóból hetente háromszor Indul csak repülő' Tahitira, és útközben leszáll a Húsvét-szige- teken Is. Szerencsémre w* mondtam akkor n a franciák Tahiti térségében atomrobban- tásl kísérletet végeztek, s a gép. nem tudott visszajönni, így egy teljes héttel meghosszabbodott az ott-tartózkodásom. Mivel akkor még olcső volt a benzin, a sziget pedig kicsi — Pesten négyszer elférne — napi öt dollárért béreltem egy terepjárót, és bebarangoltam a szigetet, felkerestem valameny- nyi megismerésre méltó zugát, megnéztem minden híres szobrát. *— Hogyan fogadták a szocialista európait a szigetlakók? *-s Örömmel, barátsággal. U- gyanls Thor Heyerdahl, a világhírű utazó ajánlólevelével érkeztem Martin Rtrpu ?ua házigazdámhoz, aki Heyerdahl szolgálatában állt: Pua úr vezette a szigeten az ásatási és feltáró munkálatokat, pontosabban egy asszonyokból alakult brigádot Irányított Erről az útról nemcsak megírtam egy könyvet, hanem ki Is adtam. Itt leírom, hogy bebizonyosodott: nem földöntúli óriások készítették és hozták ide a Szobrokat, hanem évszázadokkal korábban a szigetlakók kultikus célokból építették. Tiszteletet parancsoló, szinte emberfölötti erőfeszítések árán. Mostanában a szigeten vagy 1500 ember él, magvar útlevéllel én voltam köztük az első. Bár ha most rágondolok, már nem Is annyira állítom, hogy ez volt a nagy utazás. Két évvel később Andorrában jártam, és ott ugyanilyen élményt nyújtott a sok- -sok látnivaló, akárcsak a bur- mai, a thaiföldi vagy a japán út. t-* Ügy tudom, tavaly bosz- szabb utazást tettél Afrikában... >—■ Igen. Kilencedszer Indultam útnak Afrika felé, s akkor Kelet-Afrlka országait Jártam végig. Erről a földrészről elöljáróban el kell mondanom, hogy ma már nem beszélhetünk általánosságokban Afrikáról, mert két egymás mellett levő országban Is óriások a különbségek: kulturális és társadalmi szempontból is. Ezek az országok mind jobban elkülönülnek egymástól. Külön-külön világ mindegyik. <«■* Milyen élményekkel tártál haza? Maradandókkal és különbözőekkel, Mozamblkban már másodszor jártam, tudtam, milyen lehetőségeim vannak az országon belüli mozgásra, közlekedésre, Burundiban, ebben a volt belga gyarmati piciny országban először. Maputo, a mozambiki főváros valóságos európai világváros képében tündököl, Bujumbura, Burundi főVENDÉGSÉGBEN SZERZŐINKNÉL SEBES TIBOR . .»ti 1 Nem sokan dicsekedhetnek azzal, hogy a világ 15S országa közül eddig hetvenegyben már megfordultak, hetvenegy ország földjére léphettek. Sebes Tibor, a budapesti Világ Ifjúsága című nemzetközi Ifjúsági magazin főszerkesztője Igen. Nemcsak megfordult azokban az országokban, hanem meg is ismerkedett a meglátogatott ország életével, kultúrájával, szokásaival. Házigazdánk a szobájában a világ térképe előtt m m 1 < -' illli WßmM PÄtfi A Világ Ifjúsága 5. számának címlapján Sebes Tibor felvétele látható Kenyából. városának utcáira sötétedés u- tán nem volt ildomos kilépni, nem lehetett taxit kapni, hogy a repülőtérre menjek. Ezért megegyeztem egy busz vezetőjével, hogy a rendes városi forgalomban használt mikrobusz- szal elvisz, tesz miattam egy különutat. : Pénzért mindenre kapható volt. Egy másik történet: Barnákéban, a Mali Köztársaság fővárosában a felső- -voltai nagykövetségre beadtam vízumkérvényemet, útlevelemet. Harmadnap' már á konzullal veszekedtem, követeltem, azonnal kerítse" elé áz irataimat, de az a füle botját1 sem mozdította. Végső kétségbeesésemben én kezdtem íróasztalának fiókjában turkálni, és akkor látom, hogy az asztal egyik lába- a- iatt van az útlevelem, oda rakták, hogy ne inogjon az asztal. Egyebek között ebből: is látni, hogy Afrikában az égvilágon minden előfordulhat, és ma már tudóm, semmilyen furcsaságon sem szabad különösképpen csodálkozni, fönnakadni. Megtörtént olyasmi Is, hogy az egyik afrikai országba nem kaptam vízumot. Egy ott élő vadász ‘ barátom vállalta, hogy átcsempész a határon, ami a maga rendjén-módján meg is történt. Az ország fővárosába érve barátommal egy zebracombbal a kezünkben beállítottunk az útlevélosztályra, s a comb fejében máris megkaptam a beutazási engedélyt. Senki sem kérdezte, hogyan jutottam el eddig. w Persze Afrika az idegennek nemcsak ezt a kalandos oldalát mutatja. Izgalmas megfigyelni azt Is, hogyan igyekeznek egyés országok önálló útra lépni, megszabadulni a gyarmati uralomtól, megküzdeni nemcsak a gyarmati örökségekkel, hanem azzal a gazdasági válsággal is, amely a világ számos országát is sújtja. Hogyan értekeztél az afrikaiakkal? Zs:ralik,-. A.iu.aSj. A .szerző [ÍJ és Sebes Tibor (2) felv. í— Tizenhét évvel ezelőtt, a- mikor először Indultam Afrikába, belekezdtem a szuahéli nyelv tanulásába. Igyekeztem, hogy legalább a legköznapibb szavakat elsajátítsam, tudjam őket használni, mivel saját nyelvükön a feketékkel sokkal könnyebb kapcsolatot teremteni, még ha az első mondatok után már angolra váltunk Is át. Aki a nyelvükön szúlal meg, azt eleve barátnak tekintik. t—i Hogyan készülsz egy-egy útra? — Mint mondtam, a Jó diák módjára: megtanulok mindent, amit tudni lehet és kell az a- dott országról. Aztán következik a vízumok beszerzése, ami sokszor nagyon körülményes, hiszen Budapesten nincsen minden országnak képviseleti szerve. Sokszor Európa különböző fővárosaiba kell küldeni az útlevelet, hogy az ottani képviselettől kapjam meg a beutazási engedélyt. A gha- nai vízumot például Prágában ütötték be útlevelembe. De volt, hogy Maputóban próbáltam vízumot szerezni Szvázi- földre, a Dél-afrikai Köztársaságba ékelődő pici királyságba. Egy lengyel kollégával, Zig- mund Broniarekkel voltam akkor. Tudtuk, hogy Szvázlföldre addig szocialista országból érkező újságírót még nem engedtek be, és valószínű, hogy velünk sem tesznek kivételt. Itt még ma Is II. Sophoza mezítlábas király uralkodik, és az ország politikáját a dél-afrikaiak irányítják. A lengyel kollégával kénytelenek voltunk' cselhez folyamodni: szerényen csak annyit mondtunk: Európából jöttünk. És ml történik ekkor? A tisztviselőtől megkapjuk a vízümkérő űrlapot. Mi azonnal kitöltjük és megfizetjük a háromdolláros kezelési díjat, de az ügyintéző nem akarja visz- szaadnl az útlevelünket. Azt mondja, nincs itt a konzul, és a három dollárról nem tud elismervényt adni. Sebaj, egye fene az elismervényt, fő, hogy megvan a vízum. De ezzel a történetnek még nincs vége. A repülőn hely nem lévén, busz- szál vágtunk neki az útnak. A határon egy nagy darab rendőrtiszt várt, elvette útlevelünket és közölte, hogy a vízumot érvényteleníti. Megpróbáltunk tiltakozni, fenyegettük őt, hogy eljárását megírjuk királyának, de ő kajánul ezt válaszolta: „A királyunk úgysem tud olvasni“. És szépen gyalog visszaban- dukoltunk Maputóba, mert a legközelebbi busz csak két nap múlva indult. -. . *—i Melyik ország az, ahová szeretnél, de még eddig nem sikerült eljutni? — Brazília, Kína és Dél-Afri- ka. Bár az utóbbi szinte lehetetlennek látszik, de vajon gondoltuk volna-e akár néhány évvel ezelőtt, hogy a Rhodésiá- ból született Zimbabwében magyar forgatócsoport készít filmet márciusban? (A forgatócsoport majd- beszámol élményeiről lápunkban is t—i'a s2erk. megj.) Azt hiszem, nem. És Itt szeretném elmondani, hogy én nem azért Utazok, hogy gyarapítsam azoknak az országoknak a számát, ahol már megfordultam,- s így valamiféle elsőségre törekedjek, hanem mert külpolitikai újságírónak tartom magam, aki tisztességesen Csak úgy tudja munkáját végezni, ha forrongó; állandóan változó világunk eseményeiről a helyszínen tájékozódik. Ez másképp elképzelhetetlen. A külpolitikai újságíró létszükséglete az utazás. Sebes Tibor német és angol nyelven tájékozódik a Világban, de olvas spanyolul és olaszul Is. Eddig nyolc könyve jelent meg, a kilencedik és á tizedik most van készülőben. S lehet, mire pzek a sorók megjelennek, már Ismét valahonnan hatln-Amerikából kapunk tőle üdvözlőlapot és riportot újabb útiélményétről. ZOLCZER JANOS
