Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-05-20 / 21. szám
2 fM Aktív békepolitika tanúbizonysága A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülése a múlt héten ért véget Varsóban. Az ülésről közleményt hoztak nyilvánosságra, mely többek között hangsúlyozza: A Politikai Tanácskozó Testület ülésén összegezték a Varsói Szerződés Szervezetének 25 évi tevékenységét és megtárgyalták az európai enyhülésért és biztonságért, valamint a világbéke megszilárdításáért folyó harc időszerű kérdéseit és feladatait. Az ülésszak résztvevői egyhangúlag nyilatkozatot hagytak (óvá, amelyet külön tesznek közzé, értékelték az Európában és a világban kialakult jelenlegi helyzetet, és javaslatokat terjesztettek elő új lépések megtételére, amelyek az európai kontinensen a politikai és a katonai enyhülés fejlődéséhez, a fegyverkezési hajsza korlátozására irányuló hatékony intézkedések megvalósításához és a világban uralkodó politikai légkör általános javulásához vezetnének. A Varsói Szerződés tagállamai megerősítették szilárd eltökéltségüket, hogy folytatják a harcot az európai biztonság és együttműködés erősítéséért, a világbékéért, a népek szabadságáért és függetlenségéért, a nemzetközi enyhülésért, a fegyverkezési hajsza megállításáért és leszerelésért. Ebben a harcban készek szorosan együttműködni mindazokkal az államokkal és társadalmi e- rőkkel, amelyeknek érdeke a béke és a népek biztonságának szilárdítása. Megállapodás született, melynek értelmében a Lengyel Népköztársaság, az ülésszak vendéglátója, a nyilatkozatot mint az Egyesült Nemzetek Szervezetének hivatalos dokumentumát kibővíti, és a nyilatkozatról tájékoztatja az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vett valamennyi állam kormányát. Megállapodás született, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága saját ülésén megtárgyalja az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vett államok képviselőinek madridi találkozója előkészítésével, valamint az európai katonai enyhüléssel és a leszereléssel foglalkozó konferencia összehívásával kapcsolatos kérdéseket. A Politikai Tanácskozó Testület meghallgatta Viktor Kulikovnak, a Szovjetunió marsalljának, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának jelentését a közös parancsnokság tevékenységéről. A Politikai Tanácskozó Testület ülésszaka a barátság és a teljes kölcsönös egyetértés légkörében folyt, és tükrözte a résztvevők nézetazonosságát a megtárgyalt európai és nemzetközi problémákkal kapcsolatban. A Varsói Szerződés tagállamainak küldöttségei részt vettek testvéri szervezetük 25. évfordulójával kapcsolatos ünnepi jubileumi akciókon. EGYZETÜNK UTAT AZ ÚJNAK A Szocialista Ifjúsági Szövetség tanácskozásain évek óta vissza-visszatérő probléma, hogy a mezőgazdasági termelésben nehezen vernek gyökeret a különféle mozgalmak: a szocialista munkaverseny, a ZENIT, az Ifjúsági Fényszóró, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt a jelenséget a mező- gazdasági dolgozók „konzervativizmusával" magyarázzuk. Ugyanakkor elkerülte a figyelmünket, hogy jobb politikai szervező munkával már nagyobb érvényt szerezhettünk volna az egyes versenyformáknak. Ügy, ahogy azt a kelet-szlovákiai kerületben tették. A SZISZ kelet-szlovákiai kerületi bizottsága valóban a jobbik véginél fogta meg a dolgot, amikor két évvel ezelőtt meghirdette „Az állattenyésztés nagyobb hatékonyságáért“ elnevezésű mozgalmat. Tavaly már 176 SZISZ- -tag kapcsolódott be, 75 százalékkal több mint egy évvel korábban. A megnövekedett érdeklődés annak tulajdonítható, hogy a fiatal állattenyésztők eredményeit állandóan figyelemmel kísérték és nyilvánosságra hozták. A folyamatos összehasonlítás lehetősége fokozta a fiatalok versenykedvét. A közelmúltban értékelték a verseny tavalyi eredményeit, amelyek azt bizonyítják, hogy az egyes kategóriákban egészen kivételes teljesítmények születtek. A tehenészek kategóriájának győztese, fán Tirpák, a soli szövetkezet zootechnikusa például ÚZ,8 százalékra teljesítette a tejtermelés tervét. Úgy liter tej kitermeléséhez mindössze 0,35 kiló szemestakarmányt használt fel, és száz tehéntől 102 borjút választott el. Jozef Ivozűák a SáriSské Michalany-i szövetkezetből 1,86 kiló szemestakarmány felhasználásával napi 83 dekás súlygyarapodást ért el a vágómarháknál. Peter Kováéik Luöivnáról egy bárányról 3,63 kiló gyapjút nyírt le, és a száz anyajuhtól 120 kisbárányt választott el. Idén a versenyt új tartalommal töltötték meg. Mindenekelőtt arra törekszenek, hogy az új munkamódszerek és technika alkalmazásával — amely már az állattenyésztésben is napirenden van — fokozzák a fiatalok hozzájárulását az önellátási program megvalósításához. Ha továbbra is ilyen módszeresen szervezik a versenyt, akkor még sok szép eredményt mutathatnak fel. P. L. 35 ÉVES A VARSÖI SZERZŐDÉS Ivan CsernahovszkiJ tábornok, a Harmadik Belorusz Front parancsnoka 39 éves korában, 1945 februárjában esett el. ö volt a szovjet hadsereg legfiatalabb hadseregtábornoka. A Nagy Honvédő Háború számos ismert hadvezére — Birjuzov, Bugyonnij, Grecsko, Rokosz- szovszkíj, Zsukov, Vaszil- jevszkij, Malinovszklj, Tolbu- hin, Vorosilov és sokan mások, a Szovjetunió marsall- jai, a szovjet hadsereg tábornokai a háború után hunytak el. Helyükre, az é- let örök törvénye szerint a szovjet fegyveres erők vezetésének legfelsőbb posztjait jórészt még ma is olyan hadvezérek töltik be, akik fiatal tisztként harcoltak a hitleristák ellen — egyre több az olyan magas beosztású szovjet katonai vezető, aki csak a második világháború után kezdte meg katonai pályafutását. Különösen a katonai körzetekben szolgálók java része. A hadosztály- és a dandárparancs- nokok szinte kivétel nélkül a második világháború után nevelkedett katonai vezetők. MINŐSÉGI KIVÁLASZTÁS A szovjet hadsereg és a haditengerészeti flotta szervezeti felépítése a hatalmas ország területi tagozódásához és a védelmi követelményekhez igazodik. A parancsnoki utánpótlás bázisai a tisztképző iskolák. AZ évenkéát megjelenő nyilvános pályázati felhívások alapján ide a kötelező tíz osztály sikeres elvégzése vitán jelentkezhetnek a fiatalok. A képzési idő három, egyes szakokon négy, illet ve öt év. A Szovjetunióban népszerű a hivatásos katonai pálya. Vonzereje híven tükrözi a hadsereg és a hadiflotta iránti társadalmi megbecsülést, s azt, hogy a honvédelem ügyének sziláid a társadalmi bázisa. A legtöbb tiszti iskolára háromszoros-négyszeres a túljelentkezés, a haditengerészet és a légierő tisztképző intézeteibe pedig a szükségletet ötszörösen-hatszorosan meghaladó számú fiatal kéri felvételét. A nagy érdeklődés, a sok jelentkező biztos alapja a minőségi kiválasztásnak. Azonos tanulmányi eredmény esetén azok a fiatalok, akiknek az édesapja hivatásos vagy nyugdíjas tábornok, tiszt, illetve tiszthelyettes, a felvételnél elsőbbséget élveznek. Ugyancsak elsőbbségben részesülnek a szovjet hadsereg szolgálati vagy hősi halottainak gyermekei, valamint azok, akik a Szuvorov, illetve a Nahi- mov iskolában végezték el a tíz osztályt. A tiszti iskola elvégzésekor a felavatott hadnagyok diplomát kapnak. Ez a diploma középfokú katonai végzettséget tanúsít. A pályakezdő tisztek szakaszvagy századparancsnoki beosztásban kezdik munkájukat. Aki munkájának elismeréseként néhány éven belül legalább zászlóaljparancs- nok-helyettesi beosztásba kerül, az jelentkezhet a Frunze összfegyvernemi vagy valamelyik fegyvernemi katonai akadémiára. Itt a tanulmányi idő három év. A pályázati felhívás értelmében a jelentkezés felső korhatára a 32. életév. Az akadémiát végzett, tehát felsőfokú képzettségű tisztek ezred- és ennél magasabb parancsnoki beosztásba, illetve különböző törzsek vezető posztjaira kerülnek. A NEVELÉSI CSÜCS A Szovjetunióban a legmagasabb szintű katonai képesítést a Vorosilov Vezérkari Akadémia nyújtja. Ide a- zokat a negyvenkét évnél nem idősebb, legalább őrnagyi rendfokozatú tiszteket, valamint tábornokokat veszik fel, akik már hadosztályparancsnok-helyettesi, illetve ennél magasabb beosztásban szolgáltak, s a Frunze Akadémiát, vagy valamelyik fegyvernemi akadémiát elvégezték. A vezérkari akadémián a kétévi tanulmányi idő alatt a hadművészet legfelsőbb szintű ismereteit sajátítják el a hallgatók. Aki itt diplomát szerzett, azt a hadsereg bármely vezető posztjára kinevezhetik. (Néphadseregünk számos katonai vezetője is itt szerzett képesítést.) Milyen tábornoki és marsain rendfokozatok léteznek a szovjet hadseregben? A tábornoki rendfokozatok megegyeznek a néphadseregünkViktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka meghitt beszélgetésben Gustáv Húsúk elvtárssal. ben ismertekkel: vezérőrnagy, altábornagy, vezérezredes és hadseregtábornok. A Szovjetunió marsallja cím pedig a jelenleg adományozható legmagasabb katonai rendfokozat a szovjet fegyveres erőknél. E rendfokozatban szolgál Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, Viktor Kulikov, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres e- rőinek főparancsnoka és még két-három különösen fontos beosztású katonai vezető. (A most 59 éves Kulikov a hitlerista támadás i- dején rajparancsnok őr- vezető —. volt.) Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a csapatoknál szolgáló tisztek átlagéletkorát az optimális szinten tartsák. Hiszen a század-, zászlóalj- és ezredszintű vezetőknek lényegében ugyanúgy el kell viselniük a fizikai és a szellemi fáradalmakat, mint a huszonéves sorkatonáknak, s egyidejűleg megfeszített szellemi tevékenységre is képesnek kell lenniük. A csapattisztek elöregedésének veszélyét hárítja el az a rendszabály, amelynek értelmében a századosokat, illetve az ennél alacsonyabb rendfokozatú tiszteket negyven, az őrnagyokat és az alezredeseket negyvenöt éves korukban nyugdíjazzák. Az ezredesek ötvenöt éves korukban kerülnek nyugállományba. Ez a korhatár — egyéni elbírálás alapján ■— szolgálati érdekből öt évvel meghosz- szabbítható. A tábornokok nyugdíjkorhatárát egyénileg bírálják el. A megítélés legfőbb tényezője: az egészségi állapot. Mindazok az erények, amelyeket a világ első szocialista hadseregének tisztjei a nagy megpróbáltatások idején tanúsítottak, a szovjet tisztet ma is alapvetően jellemzik. A szovjet hadsereg persze már nem ugyanaz, mint amelyet a világháború éveiről szóló memoárokból, szépirodalmi művekből meigsmerhettünk. A legszembeötlőbb minőségi változást a haditechnika nagy fejlődése okozta. KÉTEZER KATONAI SZAKMA A szovjet hadsereg központi lapja a Krasznaja Zvezda ezzel összefüggésben több érdekes adatot hozott nyilvánosságra. A hadtörténészek megállapították, hogy az első világháborúban mindössze tizenöt-húsz katonai szakma létezett, a másodikban már százhatvan, ma pedig több mint kétezer a nyilvántartott katonai szakmák, szakágak száma. Ezzel összefüggésben többszörösére nőtt a mérnöki, technikusi képzettségű parancsnokok aránya: a szovjet hadseregben az 1945-ös szinthez viszonyítva számuk csaknem négyszeresére növekedett. Ugyancsak a lap írja, hogy míg a Nagy Honvédő Háború előtt a szovjet parancsnokoknak mindösz- sze 5—6 százaléka végzett egyetemet, főiskolát vagy katonai akadémiát, ez az a- rány jelenleg már megközelíti az 50 százalékot. Sőt, vannak fegyvernemek például az atom-tengeralattjáró flotta !—, ahol kivétel nélkül minden tiszt felsőfokú képzettségű. A szovjet katonai vezetők igen fontos meghatározó jellemzője a szilárd eszmei- -politikai elkötelezettség. A tisztek 90 százaléka tagja az SZKP-nak vagy a Kom- szomolnak. Képzettségben, felkészültségben és a szocializmus ügye iránti elvhűségben, áldozatkészségben az elődök méltó utódai. Bertalan István Béla Mi legyen? Módfelett izgalmas kérdés ez a pályaválasztás előtt álló fiatalok, de talán még izgalmasabb a pályaválasztás előtt álló fiatalok szülei számára. Nyilván senkinek sem mindegy, hogy elrontja-e az életét vagy megtalálja annak értelmét. Valamikor apáról fiúra szállt a mesterség. A gróf az grófnak született, a suszter maradt a kaptafánál. Időközben azonban alaposan megváltozott a világ, és vele együtt az egyes szakmák becsülete és értékrendje. E- gyes foglalkozási ágak teljesen kihaltak, másoknak alaposan megnőtt a társadalmi megbecsülése, és teljesen ú- jak is születtek. Ma már csak elvétve találkozunk azzal, hogy a fiú folytatja apja mesterségét, jóllehet van ennek előnye, ha valaki már zsenge gyermek korától kezdve ellesi a szakmai fogásokat. Az esetek túlnyomó többségében a mai fiatalok már nem lépnek és nem is léphetnek az elődök nyomdokaiba. Felmerül a kérdés: akkor viszont minek az alapján döntsenek? Honnan tudják, melyik mesterség lenne kedvükre való, ha alkalmanként fogalmuk sincs arról, mivel foglalkozik egyik-másik szakember? Legjobb ezért az „ősi" módszer; ha már gyermekkortól módszeresen az egyes szakmákra irányítjuk a felnövő nemzedék figyelmét. Ügy, ahogy a bratislavai Va- zov utcai Általános Iskolában teszik. Az iskola folyosóin néhány faliújság állandóan a TESLA híradástechnikai gyár életéről tájékoztatja a tanulókat. Képpel, szóval ismerteti a gyárban űzhető foglalkozások szépségét, lényeges vonásait, felhívja a figyelmet az érvényesülés lehetőségeire, többek között a kereseti és szakmunkás bizonyítvány megszerzésének lehetőségeire. A képek és az írások gyakran cserélődnek a faliújságokon, időnként gyárlátogatásra hívják meg a fiatalokat, akik ily módon szinte együtt élnek a gyárral, megismerkednek a szakma rejtelmeivel még mielőtt kitanulnák. A pályaválasztásnál nem sokat tétováznak, túlnyomó többségük a gyár iparitanuló-iskoláját választja, és rendszerint nem bánja meg. A gyár is jól jár, mert évek óta ntncs gondja az utánpótlással. Ha máshol is így járnának el, kevesebb lennne a pályatévesztett ember és a csalódás. Palágyi Lajos A szabadság gyermekei Hazánk felszabadításának 35. évfordulója alkalmából Cakajovce község tisztségviselői a nitrai járási művelődési központtal találkozót rendeztek az 1945-ben született polgároknak. A sza- badság gyermekei meghitt ünnepségen fejezték ki hálájukat a felszabadító szovjet hadseregnek. Mártonvölgyj László A szovjet hadsereg a szövetség támasza i