Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-04-22 / 17. szám

Befejezés az 1. oldalról mely pillanatban észrevehetőit valamit. Épp ezért biztonságos rejtekhelyről kel­teit gondoskodnunk ... A rét a kis Razliv-tó mögött volt. Ví­zen körülbelül négy versztányit kellelt megtenni, aztán még körülbelül másfél versztányit az erdőn keresztül... A szé­napadlás helyett más búvóhelyre költöz­tek, még kisebbe, mint az első, egy á- gakból épített kunyhóba, melynek tete­jét széné fedte. Ezt a kunyhót voltad­képp „a forradalom főhadiszállásának“ lehetne nevezni, mert Vlagyimir Iljics Lenin és Grigori] Jevgenyevics nyugod­tan dolgoztak itt, terveket készítettek, felmérték a munkások erejét, s ebben a békés környezetten nyugodtan és meg­fontoltan dönthettek minden kérdés­ben ... (Gyurké László: az id. mű 287—289. old.) A Szmolnij masszív homlokzata ki volt világítva, amikor odaérkeztünk, és az odc torkolló sötét utcákból csak úgy özönlöttek a siető emberek . .. Éppen akkor ért véget a Petrográdl Szovjet rendkívüli ülése. Kamenyevhez léptem — egy széles, élénk arcú, rövid nyakú, mozgékony emberkéhez. Kommentár he­lyett folyékony franciasággal felolvasta az imént elfogadott határozatot: „A Munkás- és Katona küldöttek Petrográdl Szovjetje köszönti a petrográdl proleta­riátus és helyőrség győzelmes forradal­mát ... alig ismerünk ennél vértelenebb és sikereseb felkelést...“ „Szóval, ö- nöknek az a véleményük, hogy már győztek?“ Kamenyev vállat vont, „Egyelőre még igen sok dolgunk van. Rengeteg. Még csak a kezdet kezdetén vagyunk.“ __Lenin Is megjelent, óriási üdvri­valgás fogadta. Arról beszélt, hogy a világforradalom győzni fog ... Majd Zinovjev: „Az orosz proletariá­tus a mai nr.ppal lerótta a nemzetközi proletariátussal szembeni tartozását. 0- riási csapást mértünk a háborúra, ha­lálos csapást minden imperialistára, de különösen a hóhér Vilmosra ...“ |)ohn Reed: Tíz nap, amely megrenget­te a világot. Kossuth Könyvkiadó 1977, 75—77-oM.) A TIZENHATODIK ÓRA Vlagyimir Iljics nem sokkal ezelőtt múlt ötvenéves. Csodálatos módon íiatal és eleven volt, mozgásában és a mun­kában is. Egyrészt valószínűleg azért, mert lelki és testi ereje teljében volt, de sokat jelentett számára az ország és a nemzetközi munkásmozgalom helyzete is, ami bár továbbra is nagyon súlyos volt — a közeli javulás reményével biz­tatott. Lenin annyit dolgozott, hogy — mint akkoriban mondogatták — éjfélkor el­mondhatta önmagáról: „Megkezdtem a nyolcórás munkanapom tizenhatodik 6- ráját.“ Azoknak a kérdéseknek a pusz­ta felsorolása, amelyeket egy rövid hét alatt meg tudott oldani, több oldalra terjedne. A Kis Színház idős művésznője, Nyl- kulina segítséget kért: lakásából való kitelepítés fenyegette. „Hagyjátok öt bé­kében!“ — Irta rá Lenin Nyikulina le­velére. Bogdanovo község (moszkvai kor­mányzóság, podolszki járás) parasztjai falujuk nehéz helyzetéről írtak Lenin­nek. Lenin a podolszki járási élelmezé­si bizottságnak küldött táviratában meg­erősítette, hogy £■ parasztok igazat írtak, s kérte, hogy lehetőség szerint csök­kentsék a beszolgáltatást kötelezettsé­güket ... Gorkij fát kért a pétervári tudósok számára. Lenin támogatta Gorkij kéré­sét. Felszólalt az első moszkvai géppus- kás-tanfolyam 6. századának párttaggyű- lésén. Hosszan elbeszélgetett Adolf Ab- ramovics Joliéval, annak a szovjet kül­döttségnek & kinevezett elnökével, a- melynek tárgyalásokat kellett folytatnia Lengyelországgal, majd aláírnia a tűz­szünetet és a békeszerződést. (J. Drabkína: Téli napforduló. Magvető Könyvkiadó 1970, 28— 29. old.) ... Lenin minél magasabbra emelke­dett, annál konokebbul ragaszkodott hozzá, hogy semmiféle különleges jo­gok ne illessék meg. S a forradalom győzelme után ez az életelve szinte rög­eszmévé vált. Ezért, hogy sokáig nem tűrt meg maga mellett testőröket, még egyetlen kísérőjének, gépkocsivezetőjé- nek is megtiltotta, hogy fegyvert visel- jen. Ezért, hogy a legkisebb ajándékot sem volt hajlandó elfogadni, s ha már semmiképp sem szabadulhatott tőle, a- zonnal elküldte valamelyik kórháznak vagy gyermekmenhelynek. (A klinci posztógyár munkásainak, akik egy vég maguk gyártotta szövetet küldték neki, azt írta: „Kedves elvtérsakl Szívből köszönöm az üdvözleteket és az ajándékot. Titok­ban megmondom, hogy nekem nem kell ajándékot küldeni. Nagyon kérem, hogy ezt a titkos kérésemet minél szélesebb körben mondják el minden munkás­nak.“) Ezért, hogy mikor kilencszázhúsz decemberében valahol az országúton el­romlott az autója, a húszfokos hidegben begyalogolt a legközelebbi állomásra, s megtiltotta a leesett állú állomásfőn&k- nek, hogy különvonatot rendeljen: egy arra haladó tehervonaton tért vissza Moszkvába. Ezért, hogy amikor a IX. pártkongresszuson ötvenedik születés­űt pját ünnepelték, türelmesén végig­hallgatott két üdvözlőbeszédet, majd föl­állt, s kérte, hagyják abba, és térjenek át a kongresszus anyagára. És amikor a jelenlévők folytatták az ünneplést, el­hagyta a termet. Később telefonhoz ké­rette az elnöklő Petrovszkijt, s követel­te, szennai vessen véget ennek a ko­médiának: nem megy vissza, amíg az ünneplést abba nem hagyják... ... Rögeszméje nemcsak a szemérmes ember tiltakozása volt, hanem , az állam­vezető megfontolt programja is. Az esz­me, amelyet győzelemre akart vinni, a bálványoktól igyekszik megszabadítani az embereket, az elnyomás és a tőke, a butaság és a hazugság bálványaitól éppúgy, mint az istenektől és a cár atyuSkától. f Gyurké László: az id. mii 13—15. »Id.) LENIN AZ IFJÚSÁG FELADATAIRÓL 1919-ben, a polgárháború súlyos bar­csi idején Lenin mér az új társadalom anyagi-technikai alapjainak létrehozá­sán is gondolkodott. Merész tervvel lé­pett ország-világ elé: szakértők bevoná­sával kidolgozta a GOELRO néven ismert tervet, Oroszország villamosításának ter­vét. Szovjethatalom + az egész ország vil­lamosítása = kommunizmus. így állí­totta fel Lenin a jövő képletét. Ami — behelyettesítve — annyit jelent, hogy a politikai hatalom megtartása mellé ki kell alakítani a jómódú és szabad tár­sadalom gazdasági feltételeit, mégpedig a legmodernebb technika segítségével. (A villamos energia felhasználása ak­kor a legmodernebb technikát jelentet­te.) Oroszországban 1919-ben a vonatokat — ha egyáltalán közlekedtek — fával fűtötték. Még a moszkvai lakásokban is többnyire mécs világított. A munkások nagy része a polgárháború frontjaira ment, a gyárak — részint munkás, ré­szint nyersanyag híján — alig-alig mű­ködlek. Lenin tervét sokan utópiának minősítették. Ű azonban tudta: a forra­dalmárnak nemcsak a mai napot, hanem a holnapot, a holnaputánt is maga előtt keli látnia. Ugyanebben a szellemben beszélt, ta­nácskozott a jövő embereivel: a fiata­lokkal, akikkel a szovjet állam léiének legnehezebb pillanataiban, rengeteg gondja-tennivalója közt is sokat és szí­vesen foglalkozott. 1920-ban, a Komszo- mol III. kongresszusán Az ifjúsági szö­vetség feladatai címmel híressé vált be­szédében például azzal leple meg a kongresszusi küldötteket, hogy a Vran­gel elleni háború, az ellátási, és terme­lési nehézségek kellős közepén a kom­munista jövőről, a jövő szempontjából oly fontos tanulásról meg a kommunis­ta erkölcsről beszélt nekik. „Az ifjú nemzedékre — mondta a többi közt — az a feladat vár, hogy a megtisztított talajon felépítse a kom­munista társadalmat. S ebből a szem­szögből nézve általában az ifjúság s kü­lönösen a kommunista ifjúsági szövetség és más ifjúsági szervezetek feladatait egyetlen szóval jelölhetjük meg: tanul­ni.“ A komszomolisták egy része meghök­kent, túlságosan prózainak, kevéssé for­radalminak találta ezt a feladatot. Le­nin, aki mindig finom érzékkel vette észre hallgatósága hangulatát, megérez­te ezt, és rendkívül világos, meggyőző szavakkal fejtette ki: miért nélkülözhe­tetlen az új társadalom, az új gazdaság megszervezéséhez mindannak a tudás­kincsnek az elsajátítása, amit az embe­riség a tudományban, technikában év­századok alatt felhalmozott. Nem elég azonban mindezt megismerni, s- elvont tudásanyagként a fejünkben elraktároz­ni. Meg kell tanulni a tudást eleven va­lósággá, az új társadalom építésének mindennapos hajtóerejévé változtatni — hangoztatta. A burzsoá társadalom ma­gántulajdoni szemléletét tükröző, indi­vidualista, önző erkölcseivel pedig szem­beállította az új, a nemesebb kommunis­ta erkölcsiséget, mely lényegénél fogva közösségi erkölcs: a proletariátus osz­tályharcát, az elnyomottak felszabadítá­sát szolgálja, e dolgozók érdekeit és esz­ményeit fejezi ki. <E®3 W>­SEGÉDANYAG A POLITIKAI OKTATÁSHOZ A FORRADALMAK HARCOS ÉLETÚTJA 110 éve, 1870. április 22-én születeti Vlagyimir Iljics Lenin. A forradalmár, a napi politikai küzdelmek részese és irányítója egyúttal, hatalmas elméleti munkát is végzett. A Szovjetunió Kommunista Pártja mellett működe intézet pártarchívumában mintegy 30 ezer dokumentumot őriznek Lenin tollából, köztük nagyobb munkákat is, kisebb fel­jegyzéseket, leveleket egyaránt. Összes műveinek 55 kötetes sorozata számos nyelven — köztük magyarul is — meg­jelent. Összeállításunkban arra törekszünk, hogy gazdag, szerteágazó tevékenységének olyan mozzanatait emeljük Id, ame­lyekben megnyilatkozó emberi tulajdonságai mindennél jobban érzékeltetik azt a stílust, amely munkáját, emberekkel való kapcsolatát, politikai működését leginkább jellemzi. Vlagyimir Iljics 1893-ban jött Péter - várra, de én nem mindjárt ismerkedtem meg vele. Az elv társak tói hallottam, hogy érkezett a Volga-vidékről egy igen képzett marxista ... ... csak farsang végén sikerült talál­koznom Vlagyimir Iljíccsel... A konspi­ráció kedvéért palacsinta sütést rendez­tünk ... Később, amikor már jobban megismerkedtünk, Vlagyimir Iljics egy alkalommal elbeszélte, hogyan fogadták e liberális körök testvérbátyja letartóz­tatását. Minden ismerős elfordult az Ul­yanov családtól, s még az öreg tanító sem jött többé, aki azelőtt minden este megjelent náluk egv-két sakkcsatára ... Kétségtelen, hogy ez az ifjúkori él­mény rányomta bélyegét Vlagyimir II- jicsnek a liberálisokhoz való viszonyá­ra. Korán megtudta, mit érnek a libe­rális fecsegések..'. Emlékszem, bogy amikor az Ohtáről a Néva-parton hazafelé mentünk, akkor beszéltek nekem először Vlagyimir Il­jics narodovolec fivéréről, aki részt vett 1887-ben a II. Sándor elleni me­rényletben, és még nagykorú sem volt; amikor a cári hóhérok végeztek vele. IN. K. Krupszkaja: Visszaemlékezések Leninre. Kossuth Könyvkiadó 1974, 11— 13. old.) 1902 májusában érkeztünk meg Lon­donba. ... Azt hittük, hogy tudunk an­golul, hiszen Szibériában egy egész könyvet fordítottunk angolról oroszra... Én a börtönben magam tanultam ango­lul, soha egyetlen élő angol szót sem hallottam ... Antikor aztán megérkez­tünk Londonba, kiderült, hogy mit sem értünk egy kukkot sem, és minket sem ért meg senkii. Eleinte gyakran kerül­tünk Igen komikus helyzetekbe. Vlagyi­mir Iljiicset ez szórakoztatta* de egyben az elevenébe Is vágott. Buzgón hozzálá­tott a nyelvtanuláshoz... (N. K. Krupszkaja: az id. mű 66—88. old.) Nem Ilyennek képzeltem Lenint. Vala­mit hiányoltam. Raccsolt, a hóna alá tette a kezét, s úgy állt. És egyáltalán; valahogy túl egyszerű volt, semmi „ve- zérit“ sem éreztem benne. Én irodal­már vagyok. Hivatásom kötelez, hogy. megfigyeljem az apróságokat... Pleha- nov, amikor „eléje vezettek“, mellén ke­resztbe font karral állt, és szigorúan, kis9é unottan nézett rám, ahogyan a munkájába belefáradt tanító néz egy újabb tanítványra. Egy igen elcsépelt frázist mondott: „Tehetségének hódoló­ja vagyok ...“ Am ez a raccsoló, kopasz, zömök, szí­vós ember egyik kezével szókratészi homlokát dörzsölve, a másikkal kezemet rázva, csodálatosan élénk szemét nyá­jasan csillogtatva, nyomban „Az anya“ című könyvem hibáira terelte a szót... .. nagyon Időszerű könyv“ — ez volt az egyetlen, de számomra nagyon érté­kes bök... Volt Capriban egy másik Lenin... a nagyszerű elvtárs, & jókedvű ember, aki élénk és fáradhatatlan érdeklődést ta­núsít a világon minden iránt, s lenyű­gözően szelíd az emberekkel... Egy másik alkalommal ezt mondta: — Lunacsarszkij majd visszatér a pártba, ő kevésbé individualista ... Pá­ratlanul gazdag tehetségű ember. Ne­kem ő a „gyengém“, az ördög vigye el, milyen ostoba kifejezés: hogy valaki egy másiknak a gyengéje! Tudják, szeretem őt, remek bajtárs. Van benne valami franciás csillogás. A könnyelműsége szintén franciás, az ő könnyelműsége eszteúízmu sóból ered. Részletesen kikérdezett a capri halá­szok életéről, keresetükről... Nem tudok elképzelni másvalakit, aki ennyire magasan állva az emberek fö­lött, távol tartotta volna magától az ön­hittség csábítását, és nem vesztette vol­na el az „egyszerű emberek“ iránti ér­deklődését. Volt benne valami delejesség, vonzot­ta a dolgozó emberek szívét, rokonszen- vét. Nem beszélt olaszul, de a capri be­lő szók, akik találkoztak Saljapinnal és más híres oroszokkal, valami megérzés­ből Lenint azonnal külön helyre sorol­ták. Nevetése megnyerő volt, annak az embernek „szívből jövő“ nevetése, aki bár remekül látja a suté emberi buta­ságot és az elme akrobatikus furfang- jait, élvezni tudja az „egyszerű szivek“ gyermeki naivitását is. i (M. Gorkij: Visszaemlékezések, elbeszé­lések. Európa Könyvkiadó 1963) RAZLIVBÚL A SZMOLNlJBA „Remélem, Uljanov úr; Oroszország­ban nem kell majd annyit dolgoznia; mint itt — mondta genfi házigazdája, amikor elbúcsúzott tőle, és szerencsés utat kívánt. A derék svájcinak ml mást jelentett volna a felemelkedés, mint ké­nyelmesebb életet? „Azt hiszem Kämmerer úr,- Petrográd- ban még töbett kell majd dolgoznom“ — felelte Lenin. Pontosan három hónapot töltött Pet- rográdban, mielőtt illegalitásba kellett mennie. Ezalatt több mint kétszáz cik­ket, határozatot, tanulmányt, kiáltványt írt. Több mint hatszáz nyomtatott oldalt, naponta hét oldalt. S mintegy ötven be­szédét ismerjük ebből az időszakból. (Gyurkó László: Lenin, Október. Magve­tő Könyvkiadó — Szépirodalmi Könyv­kiadó 1975, 283. old.) Nyikolaj Alekszandrovics Jemeljanev,- a szesztoreci fegyvergyár munkásának emlékezéséből: „Felkeresett Szof elvtárs, és közölte; a párt Központi Bizottsága engem bí­zott meg, hogy rejtsem el Vlagyimir 11- jics Lenint és Grigori] Jevgenyevics Zi- novjevet. Megbeszéltük, hogy a Satogo- nov-híd közelében találkozunk: ott vár­tam meg Sztálin elvtársat, akit Zinovjev és Lenin bérkocsin követ majd, Pétervá- rott megváltottam e jegyeket, s vártam a megbeszélt helyen.' Egy idő múlva megjelent Sztálin elvtárs, majd csukott kocsiban Lenin és Zinovjev elvtárs. Né­hány perc múlva a pályaudvaron vol­tunk, az utolsó kocsi peronjára száll­tunk, s. Razliv állomásáig utaztunk. Né­hány perc múlva elértünk a búvóhely­re, egy csűr szénapadlására, ahol Le­nin és Zinovjev az első Időben tartóz­kodott. Mindenekelőtt Zinovjev és Lenin elv­társ külsejét változtattuk meg, Nagyezs- da Kondratyevna Jemeljanova azonnal levágta a hajukat... De bármilyen nagy előnyei voltak Is a szénapadlásnak, r helyzet nem volt valami kellemes. Egy illet éktelen bár- FoJytatás t 4. oldalon.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents