Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-04-15 / 16. szám
:S0V0cro gf omárnóban az Európa Szállodá- val szemben áll egy büfésbódé. Bocsássa meg nekem az olvasó, hogy nem tudom, a város melyik üzeme látja el áruval, de számomra, a fogyasztó számára ez teljesen mellékes. En mindenekelőtt itt az éhségemet szeretném csillapítani. — Kérek két lángost... — Parancsoljon, még valamit? — hangzik odabentről, az ablaküveg mögül. A elárusítónő viselkedése bizalomkeltő, olyan vérbeli kereskedő típusra váll. Az Ilyenekről, szokták mondani, hogy „rátukmál“ a vevőre mindent. Erről. azonban most szó sem lehet. Ugyanis mögöttem tálán tízen is sorban állnak. Fizetek, fogom a lángost, és barátnőmmel leülünk a park egyik padjára. — Imádom a lángost — mondja barátnőm. — En ts — válaszolom, de az első falat után csalódottan nézzük egymást: — A tiéd is.,. olyan? — Az enyém is... Az enyém is, tiéd is, övék is. Tegnapi vagy tegnapelőtti maradék — felmelegítve, belül még egészen nyers. Tudjuk, hogy helytelen a szemétbe dobni azt ,aminek valamiképpen még hasznát lehet venni, mégis ezt tesszük mindketten, és a szemétkosár tartalmából ítélve ezt tették előttünk jó néhányon. Pazarolunk — de dühösen. A két lán- gosért kifizettem három korona hatvan fillért, ennyibe került a tanulság, hogy itt, ebben a büfében ugyan nagyon lU ledelmes a kiszolgálás, de a lángos itt nem lángos. KI tudja, hányán mentek el aznap hozzám hasonló véleménnyel a városból, de hogy nem kevesen, az biztos, Hiszen Komárom középiskoláiban és' gimnáziumaiban a környező járásokból aznap felvételiztek a nyolcadikosok és kilencedikesek — természetesen szüleik kíséretében. Lehet, hogy a komáromiak haragusz- nak majd rám — pedig nem szeretném megbántani a városukat —, de én azt a szólást tartom helyesnek, amely a mi vidékünkön járja, hogy a káposzta melegítve, a lángos pedig frissen jó. Nádask? Erzsébet /*.. . akran látogatom a nitrát köny= VJ y vesboltot, és szívesen vásáro- - lók könyvüjdonságokat; Igaz, magyar könyvekből eléggé kicsi a választék annak ellenére, hogy a pedagógiai és a mezőgazdasági főiskolára sok magyar diák jár. A múltkoriban örömmel pillantottam meg a kirakatban Alex Haley Gyökerek című regényét, amelynek filmváltozatát a közelmúltban mutatta be a Magyar Televízió. A könyvnek nagyon megörültem, beléptem az üzletbe, hogy megvásároljam. Eredménytelenül keresgéltem a polcokon, gondoltam, bizonyára elkerülte a figyelmemet, ezért az egyik elárusítőnőhöz fordultam segítségért, ö készségesen átnyújtott egy példányt a könyvből. Kértem, csomagolja be, meg3 vásárolom. Az elárusítónő felém nézett, csak a fogai között szűrte ki: — Hetvenhat korona. — Igen, tudom — válaszoltam, — S meg akarja venni? — kérdezte leplezetlen meglepetéssel. Végképp nem értettem a kérdést. — Jól meggondolta? Hát ez borzasztó! Honnan van egy diáknak ennyi- pénze? Méghozzá könyvre! Sietve fizettem, még mielőtt ezt az elárusítónő megakadályozta volna, és gyorsan távoztam. Vegyes érzésekkel: milyen szerepet tölt be ez az elárusító a könyvesboltban? Könyvet árul'-e vagy éppen ellenkezőleg: megpróbálja lebeszélni a vevőket könyvvásárlási szándékukról? Kántor Mária A Nyttrat Tanárképző Főiskola második évfolyamának magyar tagozatos diákját a nagycétényi (Vet. Cetín) alapiskolába , járnak peda» gógiai gyakorlatra. Ez egyelőre csak a tanítási órák megfigyeléséből áll. Legutóbb Motai Milánná negyedik osztályos tanulói közé ültünk be. A tananyag: József Attila Mama című verse. Motai Milánná halkan, megfontoltan, hangsúlyozva a fontosabb részeket is» mertette a költő életrajzát. Az osztály feszülten figyelt, még a légy zümmögését is meghallottuk volna, és aztán következett a vers. Mindenkiben oldódott az, ami fájt, ami kínozta, nyugtalanította. Mi, pedagógusjelöltek, akik az órán részt vettünk, ámulva figyeltük, hogyan kell tanítani. Szíwel-Íé3 lekkel, a lehető legtöbbet nyújtva a gyerekeknek, egy „egyszerű“ olvasásórán is. Csodálatosan szép élmény és érzéseinket felkavaró volt, amit a szülő! szeretetről, az anya és gyermeke közti kapcsolatról ott, az osztályban akkor hallottunk, Azt sem szégyellem leírni, hogy mire a tanítónő az életrajzi ismertetésben a balatonszárszói öngyilkosságig ért, mi a hét főiskolai hallgató könnyeinkkel küzdöttünk. Az óra után szokás szerint leültünk beszélgetni. .Érdemes, volt: odafigyelni mindarra, amit Motai Milánná a tanításról, a pedagógiáról' mondott. — Az óráimba, a tananyagtól függetlenül, szinte kivétel nélkül mindig belopom valamilyen formában a szeretetne való nevelést. Ezt nagyon fontosnak tartom. A mai gyerekek jólétben nőnek fel, ami valaha az embereket meghatotta, az számukra kevésbé meg' TANÍTANI (JÖZSEF ATTILÁT) Balázs Irén Mama című illusztrációja ható. Az érzelmeket is el kell ültetni 9 gyerekekben, és ezt sosem lehet elég korán elkezdeni. Azt hiszem, semmi értelme sem lett volna, ha az órán csupán elszavalom József Attila versét. Azt akartam, hogy a gyerekek megértsék a kort is, amelyben a költő élt, így talán könnyebben felfogták a vers mélységét, lényegét is, Apa nélkül nevelkedni abban a korban egyáltalán nem volt könnyű, s a költő ráadásul tizennégy éves korában az é=> desanyját is elveszítette. Minden gyermek szomjazza a szülői szeretetet, a mai gyermekek sem kivé3 telek. A szülők általában mindketten dolgoznak, késő este érkeznek haza, és ha törődnek is a gyermekekkel, az őszinte szeretetre bizony nem nagyon futja az idejűikből. Azt pedig saját tapasztalatomból 'ál3 Htom, hogy lehet a tanulókat már a negyedik osztályban is az irodalom és a költészet szeretetére nevelni, Sőt kell isi Mindig Benedek Elek mondását tara tóm szem előtt: a házat is alulról kell felépíteni, azonképpen a magyar iroda3 lom olvasóközönségének nevelését is alul, a gyermekeknél kell kezdeni. Motai tanítS néni öráira mindig vá» ragozással Ülünk be, s ő minden alka» lommal újat ad — magas színvonalon. Ha az életbe kikerülve hozzá hasonlóan nekünk is sikerül majd ügy feíké» szíteni nebulóinkat a további tanulásra, akkor bennünket, jövendő tanítókat Is megszeretnek majd a tanítványaink, Ügy, mint ahogy őt szeretik a gyere3 kék. Ha így lesz, akkor valóban boldogan mondhatjuk majd magunkról, érdemes volt az egyik legnehezebb, legszebb hivatást választanunk. KÁNTOR MÁRIA A TABLETTÁK veszélyei Nem örvendetes a gyógyszerfogyasztás állandó emelkedése hazánkban. Egyrészt bizonyítja ezt, hogy gyógyszer- iparunk megtermeli a szükséges mennyiséget, de van egy „másrészt“ is: többet szedünk a megengedettnél, és még ennél is nagyobb' mennyiséget pocsékolunk el. Sokan azt állítják, ez a civilizáció velejárója, de ez inkább elszomorító, mint vigasztaló érvelés. E gyszerű volna hatósági tollvonással megszüntetni minden gyógyszer recept'nélküli árusítását, de ez lehetetlen. A betegek öngyógyítása nélkül ösz- szeomlana egészségügyi rendszerünk, az orvosokat elárasztaná a jelentéktelen esetek tömege, és az igazán betegek napokig várhatnának, míg sorra kerülnek. Kórházban dolgozom már hetedik éve, van tapasztalatom a betegek orvosságigénye, — fogyasztása terén. Tudom, hogy gyakran segít két C-vitamin tabletta, de vannak végtelenül bizalmatlan betegek is, akik azt hiszik, hogy felgyógyulásuk érdekében el kell fogyasztaniuk az orvosságos- szekrényünk teljes tartalmát. És ezt a kúrát különös előszeretettel általában a számukra idegenül hangzó gyógyszerekkel kezdik. Mindenkire rá kell bízni, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel gyógyítsa önmagát. Gyógyítsa, de vállalja is az ezzel járó kockázatot! Ez a kozkázat azonban egyáltalán nem kicsi. Felesleges az aránylag kis fájdalmakra azonnal fájdalomcsillapítót (analgetikumot) bevenni. Erre főleg a nők hajlamosak. A derék- vagy fejfájás lehet átmeneti, gyorsan műló tünet is. Ha pedig huzamosabb ideig fennáll, akkor meg kimondottan káros egy marék csillapítóval kísérletezni, mert ez csupán elhallgattatja azt a bizonyos „vészcsengőt“, amely eligazítja az orvost a betegség megállapításában. Ha egy nőnek minden reggel ébredéskor fáj a feje, ennek oka emésztési zavar is lehet, vagy az, hogy a kimerültség határán van. Egy-két tabletta megszünteti ugyan a fejfájást, de nem gyógyítja meg a bajt, a nagy bajt, amely esetleg fejfájással kezdődik. Ráadásul a rendszeresen, ok nélkül és nagy mennyiségben szedett fájdalom- csillapítók függőségi állapotot is teremthetnek a „betegben“, akár az alkohol vagy a kábítószerek. És ilyenkor azíán a beteg valóban nem ismer mértéket a gyógyszerfogyasztásban, ÜgyszólVán nincs olyan orvosság, amelynek ne lenne valamilyen káros mellékhatása. Az orvostudomány senkit sqm akar elriasztani a helyénvaló orvosi javallat a- lapján alkalmazott ésszerű gyógyszeres kezeléstől, de ez a kockázatok tudatosítása nélkül egyenlő a lassú öngyilkossággal. Csupán egy példa a közelmúltból, közvetlen környezetemből: egy asszony enyhe lefolyású vesegyulladásban szenvedett és belehalt abba, hogy önkényesen fenacetint tartalmazó fájdalomcsillapítókat szedett fej- és hasi fájdalmakra. Kezelőorvosa egész biztosan más fájdalomcsillapítót ajánlott volna neki, ha erre megkéri, mert a fena- cetin bizonyos esetekben még az egészséges vesére is káros. Másodrendűnek tűnik, de mégsem mellékes szempont a fölöslegesen felhalmozott és a szemétbe dobott gyógyszerek népgazdasági kára. A rendelésen az ismerős beteg már ezzel kezdi: Tessék szíves lenni felírni ezt és ezt... Az orvos rendszerint fel is írja, mert azt akarja, hogy a beteg meg3 gyógyuljon. És gyógyulásának elengedhe3 tetlen feltétele, hogy a beteg higgyen az or3 vosban, bizalommal szedje az előírt gyógyszereket. A betegek számára a gyógyszerek halmozása és tékozlása csupán egy korona kérdése. Az eltékozolt milliókat nem én, vagy te érzed meg, hanem valahol a közös háztartás. Rengeteg gyógyszer kapható nálunk recept nélkül és a receptes orvosságokhoz is úgyszólván korlátlanul hozzájutnak a betegek. Mert az orvosnak rengeteg idejét venné igénybe, míg betegének megmagyarázná, hogy néhány gyógyszert csupán pszichológiai okokból ír elő. Tudom, hogy nehéz hivatkoznom itt a betegek erkölcsi megfontolására, pedig jő lem ne, ha az etika szigorú szabályait megtartva rábíznák magukat kezelőorvosukra. Az orvosság a gyógyításnak csak egyik és nem is mindig a legfontosabb eszköze. Minden egyéb utasítás, tanács, diéta, amelyet az orvos a recept mellett ad. éppen olyan fontos mint maga az orvosság — sőt sokszor fontosabb. vondrAk Agnes
