Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-04-08 / 15. szám

JÓZSEF ATTILA:

CURRICULUM

VITAE

(Részlet]

1905-ben születtem, Budapesten, görög- -keléti vallást! vagyok. Apám — néhai József Áron — háromesztendős koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz. Itt éltem hétéves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek — disznópásztorkodtam. Hétesztendős koromban anyám — néhai Pőcze Borbála — visszahozott Budapestre s beíratott az elemi iskola II. osztályába. A- nyám mosással és takarítással tartott el bennünket, engem meg két nővéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltől estig, s én szülői felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem.

Kilencéves koromban kitört a világháború, egyre rosszabbul ment a sorunk. Kivettem a részemet az üzletek előtt való áll- dogálásból — volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem előtt várakozó sorba, és reggel fél nyolckor, mikor már sorra kerültem volna, jelentették ki, hogy nincs több zsfr. Ügy segítettem a- nyámnak, ahogy tudtam. Vizet árultam a Világmoziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi-pályaudvarról, hogy legyen füte- nivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorban élő gyerekeknek. Kosarat, csomagot hordtam a vásárcsarnokban stb. 1918 nyarán Abbáziában üdültem a Károly király-féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából. Anyám már betegeskedett, méhdaganata támadt, s ekkor én magam jelentkeztem a Gyermekvédő Ligánál — így rövid időre Monorra kerültem. Visszatérvén Budapestre, újságot árultam, bélyegekkel, majd kék és fehér postapénzzel kereskedtem, mint egy kis bankár. A román megszállás alatt kenyeresfiú voltam az Emke-kávéházban. Közben — őt elemi elvégzése után — polgári iskolába jártam.

1919 karácsonyán meghalt az anyám. Gyámommá pz árvaszék sógoromat, a most elhunyt Makai Ödön doktort nevezte ki. Egy tavaszon és nyáron át az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógőzösein szolgáltam. Ekkor vizsgáztam magánúton a polgári negyedik osztályából.

Ä gimnázium VI. osztályát színjelesen végeztem, jóllehet pubertáskori zavarok miatt, több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg, hiszen valójában sem akkor, sem előzőleg nem állott fölvilágosító barátként mellettem senki sem. Már megjelentek első verseim is, 17 éves koromban írt költeményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.

A VI. osztály elvégzése után otthagytam a gimnáziumot meg az internátust, mert elhagyatöttsígomban nagyon tétlennek é- reztem magamat: nem tanultam, mert a tanárok magyarázata után is tudtam a leckét, hiszen erről jeles bizonyítványom is tanúskodott. Kukorica csősznek, mezei napszámosnak mentem Klszomborra és házitanító- nak szegődtem el. Két kedves tanárom ké- réséte mégis elhatároztam, hogy érettségizem. A VII. és VIII. osztályból összevont vizsgát tettem, s így egy évvel előbb végeztem, mint volt osztálytársaim. Tanulásra mindössze három hónap állt rendelkezésemre, s így történt, hogy a hetedikből tiszta jó, a nyolcadikból tiszta elégséges osztályzatot kaptam. Érettségi bizonyítványom már jobb volt a nyolcadikosnál: csak magyarból és történelemből kaptam elégségest. Ekkor már egy versemért istenkáromlás miatt pörbe fogtak. A Kúria fölmentett.

Elhatároztam, hogy végképpen író leszek és szert teszek olyan polgári foglalkozásra is, amely szoros kapcsolatban van az I- rodalommal. Magyar-francla-filozófia szakra iratkoztam a szegedi egyetem bölcsészeti karán. Fölvettem heti 52 órát, és 20 órából kollokváltam kitünően. Napokat nem ettem, verseim honoráriumából fizettem lakásomat. Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte. az hogy Horger Antal profesz- szor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott, s két tanú előtt — ma is tudom a nevüket, ők már tanárok — kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert „olyan emberre — úgymond — ki ilyen verseket ír“, s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, „nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését“. Sokszor emlegetik a sors iróniáját, s itt valóban arról van szó: ez a versem. Tiszta szívvel a címe, igen nevezetessé vált, hét cikket írtak róla, Hatvány Lajos az egész háború utáni nemzedék dokumentumának nyilvánította nem egy ízben „a kései korok számára“, Ignotus pedig „lelkében dédelgette, simogatta, dünnyögte és mormolgat- ta“ ezt a „gyönyörűszép“ verset, ahogy a Nyugatban írta róla, és ezt a verset tette Ars Poeticájában az új költészet mintadarabjává. (1937)

A

dy írta, hogy „ifjú szívekben élek“, de mellette nagyon jól megfér az ifjúk szívében a másik nagy géniusz, József Attila. Középiskolásokat, a bratisla- vai Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium diákjait kérdeztük meg, hogy él bennük a költő, melyik volt. első József Attila-versélmény ük, és mit jelent számukra a proletár zseni. A válaszok közreadása előtt még csak annyit: mindegyikük legalább egy vagy több József Attila-varset el tudott mondani.

Latika Hajnalka, III. A:

— Nagyon jól emlékszem: óvodás koromban az öcsém elszavalta nekem e- „De szeretnék gazdag lenni“ kezdetű verset. Any- nyíra megrázó élmény volt számomra: rengeteget jelentett, magát a költészetet. Szavalóversenyeken gyakran mondom a verseit, s úgy érzem, rezonál bennem mindaz a mondanivaló, emit beléjük sűrített.

Om aszta Hilda, I. B:

— Számomra József Attila más, mint a többi költő: mondanivalóját mindenkinél közvetlenebbnek, örök értékübbnek érzem. Ha jól emlékszem, még óvodás koromban hallottam tőle az első verset, a Tiszta szívvel címűt. Azóta Is ez a legkedvesebb számomra.

Farkas László, IV. C:

— Alapiskolás koromban ismerkedtem meg közelebbről József Attllá költészetével,

ZOLCZER JÁNOS

Korai sirató

Balatonszárszón, a vasútállomáson állok. Mindkét sorompó leengedve, már messziről hallani: zakatol a vonat; főn, közeleg. Tehervonat. Nem, ez nem lehet az 1284-es számú, ezt nagyon jól tudom, mégis meg borzongok, bizsereg a hátam, a kerekek csattogásának monoton moraja szinte belém mar. Fáj. Nagyon fáj.

Tudom, ilyenkor április elején nem szabadna erre a decemberi napra gondolnom, emlékeznem, a betlehemi ufjongás, dicshimnusz lenne inkább Ildomos. Lehet, ünneprontó sorok ezek, de attól, hogy letagadjuk, elhallgatjuk az emlékeket, a valóságot, még nem változnak meg. A balaton- szárszói állomás már csak mindig sír lesz:

amikor a Dunánál című versét elolvastam, és beszélgettünk róla magyar órán. Azóta sokszor végigolvastam a verseit, és itt a gimnáziumban nemrégiben ellátogatott közénk Oszvát István bácsi, aki Becsben e- gyütt volt diák a költővel. Elmondta, milyen szegényesen, nyomorúságban éltek, meg azt is, hogy József Attila könyvtáros volt az egyetemen, s egyszer a könyvtárszobában kapott Is tőle egy dedikált könyvet. E beszélgetés után úgy érzem, még közelebb került hozzám a költő.

Koudelka Katalin, II. B:

— József Attilát akkor; fedeztem föl magamnak, amikor Koncz Zsuzsa előadásában meghallottam a Kertész leszek című dalt. Azonnal elővettem a verseit, és érdeklődéssel tanulmányoztam őket: milyen lehet azoknak a költeményeknek a mondanivalója, amelyeket ilyen szépen meg lehet ze- nésítent? Aztán az első szavalóversenyen elért győzelmemet Is József Attilának köszönhetem, ugyanis tőle szavaltam a Város peremén című verset. Mélységesen tiszteletet ébresztő a munkássága, mivel hétköznapi dolgokról tudott verset írni. És milyen remekül, szépen, őszintén!

Mészáros Ferenc, IV. B;

— Neki köszönhetem, begy elkezdtem verseket írni.

áprilisban és decemberben egyaránt. Éppenséggel kettős sír: nem messze innen egy másik zseni, Latinovits Zoltán is ezeket a síneket választotta megbékélésre és halhatatlanságra.I

Elhessegetem a gondolatokat, de újra meg újra elém tódulnak. József Attila-ver- seket olvasok — tudom őket már fejből, de olvasomI —, és körüllebeg, mint egy ködös, elmosódó álomkép az állomás komor épülete, háttérben a ringatózó habok. Aztán összekuszálődik minden a fejemben, az ő- rület határáig, variálni próbálom a lehetőségeket, mi van akkor, ha ...? Aztán a versek olvasása olyan fölvillanyozott megnyugvásban részesít, hogy a gyönyörűség mámorának határán ebbe a korai siratóba fogok — legyen bár Unneprontóan szemérmetlen.

Es most is, mint mindig, Fábry Zoltán egysoros tündöklése ad viszonylagos nyugalmat:

„Csitt, csend: angyal jár köztünk. BékességI"

99

SZÜLETÉSNAPOMRA“

PpSifP--í:”-:

,1

w

SZÜLETÉSNAPOMRA

Harminckét éves lettem én —. meglepetés e költemény csecse becse:

ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam

Harminckét évem elszelelt s még havi kétszáz sose telt. Az ám,

Hazüml

Lehettem volna oktató, nem ily töltötoll-koptató szegény legény.

De nem lettem, mert Szegeden eltanácsolt az egyetem fura ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért a „Nincsen apám“ versemért, a hont kivont

szablyával óvta ellenem.

Ide idézi szellemem hevét s nevét:

„ön, amíg szóból értek én, nem lesz tanár e féltekén“ — gagyog s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr, hogy költőnk nem nyelvtant tanul, sekély e k$+xy -«

En egész népemet fogom nem középiskolás.•- fokon tanítaniI

TISZTA

SZÍVVEL

Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedöm, se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset.

Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg.

Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek, áldott földdel elfödnek s halált hoző fű terem gyönyörűszép szivemen.