Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-08 / 2. szám
\ im ü SEBES TIBOR SÉTA A — Harő-heral... Harooő-héééral... Ha- rooó hééral... A fájdalmas kiáltás nem halkult, százak és százak álltak körül a két tucat embert, akik Kataragama istenségnek hódolnak, s amikor teljes sötétség borul majd Kolona- vára, az izzó parázson gyalogolnak ... Késve érkeztünk, a ceremónia már elkezdődött. Dobok és sípok szolgáltatják a monoton zenét, s az utcákon ünneplő férfiak és asszonyok, kíváncsi gyerekek egyre áramlanak a kis térre. Oldalt kis buddhista szentély, amilyeneket számtalan ház vagy iskola udvarán láttunk már, akárcsak a colomból Ceylinco House tetejéről a laktanyaudvaron. De most elárasztották gyümölcsáldozatokkal, virágokkal, a margosa — a tisztaság fája — ágaival a kapukat is. S mindenfelé kókuszvirágok borították a földet. A kókuszvirág — Kataragama hindu hadiistenség virága, öt, a hatarcú istent dicsőítették az egyre erősödő kiáltások: — Haró-hera ... haró-heral... A férfiak közül többen piros nadrágot vagy piros leplet viseltek. Ők gyalogolnak majd át a parázson. — Miért tűzték ki a sok buddhista zászlót? — kérdeztem kísérőmtől. — Kataragama nemcsak a hinduk, hanem a buddhisták és sok más vallás Istene, ahogyan a hinduk is tisztelik Buddhát. S ahhoz, hogy Kataragamát tiszteljük, hogy megtisztuljanak az emberek a bűntől a tűzben, nem kell okvetlenül megvárni a nyolcadik újholdat, és nem Is kell elzarándokolni Ka- taragamába, ahol akkor a nagy ünnepségeket és tűzsétákat tartják. Atszfirt arcok A dobok egyre gyorsabb ütemben peregtek. A pirosba öltözött férfiak közül kiváltak néhányan, körbetáncolták az üvöltő tömeg szorításától egyre szűkülő kis térséget, azután félkörben letérdeltek. Egy turbános, félmeztelen férfi lépett hozzájuk, és valamivel bekente testüket. Kísérőm, Perera szerint ez szent hamu volt, de nem maradt időnk a találgatásra, mert a turbános férfi egy ruhadarabból tűhegyes drótokat vett elő, és sorban átszúrta velük a férfiak arcát. Nyolc férfi arcát szúrták" át a tűk, először arcuk bal oldalát, a szájnyílás közelében, és szájukon át a jobb oldalon jött ki a tű. Közben nyelvüket ezüstszínű fémlappal nyomták le, nehogy megsértsék a tűvel... Mindezt vallási megszállottságból, Istenük — vagy isteneik? — iránti ragaszkodásukból teszik, valamit kérnek tőlük cserébe ezért a szenvedésért. Mások hálából teszik ezt, mert Visnu, Siva vagy Kataragama jót tett velük, családjukkal — s most fizetnek érte. Kolonavában ezt majdnem egy tucat férfi csinálja, s olyan némán tűrték a maguk választotta szenvedést, mintha ezért valóban a mennybe, illetve a nirvánába kerülnének. Végül a turbános férfi is átszúrta az arcát, azután a térség közepére vezették öt azok, akik a buddhista zászló színeibe öltözve a szertartást lebonyolítják. Kezükben különféle hegyű — s Kataragama Istennek tetsző — lándzsákét tartottak. Ratune a neve annak a férfinak, aki a mai kataragama-ünnepség fő attrakciója lesz. A több ezresre duzzadt tömegnek egymagában ezért érdemes volt eljönnie erre az ünnepségre. A negyven esztendő körüli férfi feleségének öt lánya született, s csak a hatodik gyermekük lett fiú. A második lány után fogadalmat tett Kataragamának: ha fia születik, minden esztendőben háromszor végigsétál az izzó parázson. Addig pedig évente egyszer. A fiú most megszületett, ott sír az asszony ölében. Ratune nagyon boldog, ezért határozta el a „külön áldozatot“ Kataragamának. A férfi hol maga elé néz, hol a messzeségbe. Igyekszik erőt venni magán, Perera szerint „felajánlja magát istenének“, de azt hiszem, helyesebb úgy fogalmazni, hogy Ratune „transzba esik“. Az önszuggeszciót a lándzsás férfiak segítik fokozni azzal, hogy újabb és újabb tűket döfnek Ratune hátába, karjába, sőt gyomra tájékán is a bőre alá. A férfi ezután néhány lépést hátrál. Jól lehet látni, hogy mezítelen talpával olyan fasarun jár, amelyből 6—8 centiméteres szögek állnak ki. „Haró-hera“ A rendezők utat törnek maguknak a tömegben, és egy kiskocsit vonszolnak be a térre. A tömeg felmorajlik, a dobok és a sípok üvöltése a végletekig fokozódik, azután csak az örjöngésszerü ütemes kiáltást hallani: — Haró-heral... Haaróóó-heeraaal.., > SÖ CN in O 2 Sebes Tibor a budapesti Világ Ifjúsága főszerkesztője a földkerekség sok országában járt és élményeit eddig hat riportkötetben gyűjtötte össze. A Kataragama istenségnek izzó parázson sétálva áldozatot bemutató Sri Lanka-iakrói készült riportja a távoli Kelet világába vezet) az olvasót. A szerző többször járt Sri Lankában és helybeli kísérőjének segítségével jutott el Kolonavára ... Ezüst tűkkel és lapocskákkal szúrják át arcukat, testüket a Kataragamának hódoló zarándokok Sri Lankában, Maurítiuson és a buddhista világ más országaiban. Ratune előre hajolt... A kötél és a horog megfeszült a bőrében — de a kocsi meg sem mozdult... A szerző felvételei Néhány nő lép a körbe. Buddhista zászlókkal díszített kis dledalszerű állványokat tartanak a fejük fölé, így táncolják körül az áldozatra készülő férfit. Három „szertartásmester“ lép Ratunéhoz, és az Imént előállt négykerekű kocsi elé állítják. Az üvöltés lecsöndesül. Dárdát adnak Ratune kezébe, azután a kocsi vontatókötelét a hátához helyezik. De mit csinálnak vele? 0. Kataragamal Te kívánod ezt? Három horgot akasztanak Ratune hátába, pontosabban a férfi sovány bőrébe. Jó nagy horgot, talán a harcsákra horgászók használnak Ilyeneket, persze ezeknek nincs az a kis visszafelé álló foguk, ami megnehezítené, hogy „használat“ után könnyen kihúzzák a testből. Ratune már alighanem istenével beszélget, mert se lát, se hall és talán semmit sem érez. Mindenki őt nézl-bámulja, de nem úgy, mint ha ez egy cirkuszban kerülne bemutatásra, indiai fakir produkciójaként. A gyerekek sem döbbennek meg, a tömeg előtt ácsorgó férfiak csípőre tett kézzel figyelik a jelenetet, s valószínűleg nem Is a fájdalomra gondolnak, hanem azt lesik aggódva, Ratune bőre elbírja-e a kocsi súlyát, hogy azt magával tudja vonszolni. A kocsi ’ fagyialtos taligához hasonló tákolmány, amit színes — főként piros és aranysárga — selymekkel, a margosa leveleivel meg virágokkal díszítettek. Ratune előre hajolt. A kötél és a három horog megfeszült a bőrében — de a kocsi meg sem mozdult. Először látszott fájdalom a férfi arcán. A tömeg csendben figyelt, de nem részvéttel vagy lrtózattal. Csak a gyerekek lélegzete áll el —• és a miénk. Az egyik „ceremóniamester“ a kocsi háta mögé ment és megtolta. A négy vaskerék kimozdult helyéről, s most már Ratune vonszolja, saját bőrével húzza maga után a kocsit a göröngyös földön, körülbelül nyolc-tíz méter távolságra... A tömeg ujjong, Ismét felhangzik a „haró- bera“. Ünnepük Ratunét, aki elmegy a kis buddhista szentélyhez, hálásan örvendezni, hogy fia született... Colombóból, a fővárosból Idevetődött fiatalok állnak mellettünk. Némelyik szörnyül- ködve takarja el a szemét a látványtól... Egyetemisták. Ők már más világot képzelnek el a maguk számára, tőlük már Idegen ez a vallási megszállottság. Mégis, mintha félve tisztelnék azokat, akik Itt szöges cipőkben járnak ezüstlűkkel szurkálják át arcukat, s parázs szőnyegen járnak... A tűzséta A tűzséta még hátra van. Perera éhes, azt ajánlja, vacsorázzunk, s közben elmondja, hogyan zajlik le ez a ceremónia odalent délen, 168 mérföldre Colombótól, Ttssama- harama közelében, a Kataragama szentélyben. ... A dzsungel-borftotta szűk völgyekben több mint kétezer évvel ezelőtt, Dutugemu- nu király építette a kataragama! szentélyt, bálából Skanda Istenségnek, amiért győzelemre segítette őt Elara tamil király elleni hadjáratában. Kataragamában a tűzsétát a perahera előtti utolsó éjszakán rendezik meg, hajnali három óra körül, még mielőtt ktvilágosod- na. Ez Is vallásos ceremónia. Kegyelmet és könyörületet kérnek általa az istenségtől. Ha a máglyába rakott fa lassan leég, csak a nagy halom parázs, s néhány égő rönk marad. A férfiak botokkal egyenletesen szétteregetik a parazsat négyszög alakú területen, melynek hossza három-négy, szélessége mintegy két méter. A hőség olyan nagy, hogy a tűz közelében csak rövid ideig lehet tartózkodni. Időközben a tűzsőtára készülő nők és férfiak felkészülnek: megfürdettek a közeli Menik Gangéban — folyóban —, és a Maha szentélyben az istenség áldását kérik. Tudósok jzerint, akik régóta tanulmányozzák a kataragamal ceremóniákat, a résztvevőknek az „én“ tudatát teljesen ki kell kapcsolniok, csak ily módon lehetséges, hogy a test elviselje a tüzet anélkül, hogy érezze és hogy sebeket kapjon. Először Ratune lépett — mezítláb — a tíz-tizenöt centiméter vastag parázsszőnyegre, s mintha gyermekével sétálna, végigment rajta. De a néhány hetes kisfiú anyjánál volt, s csak a következő tűzsétán vett részt, apja karjában. A tömeg szinte extázisbán kiáltozott: — Haró-heral... Haarooó-heerrááál.., Ratunét a táncos férfiak követték, majd mások jöttek, köztük asszonyok, lányok és fiúk Is... Egyiknek az arcán sem látszott fájdalom. Valamennyien kétszer-háromszor tették meg az utat — ki sétálva, ki ugrálva — az ötmé- teres parázsszőnyegen. Perera a közelembe húzott egy férfit, s kérte, hogy mutassa a talpát. Szürke a hamutól, de nem látszottak rajta hólyagok. Felmarkolt egy csomó parazsat és egyik kezéből a másikba szórta, azután megmutatta tenyerét, hogy nincsenek égési sebei... Pedig a parázs árasztotta magából a forróságot, azokat is perzselte, akik a közelében álltak. A tömeg pedig ütemes dobolás mellett énekelte: — Haró-heral... Harooó-heraaál..,
