Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-03-25 / 13. szám

I

smét elérkezett a szalagavatók időszáta. Az érettségiző osztályok íltalános témája egy rövid ideig ai-ézalagavató gondjai.

A zöld szalagok kitűzése már magában hordozza a negyedikes diákság legjelentősebb megoldásra várő problémáját, az érettségit és az egyetemi felvételi vizsgákat. Az iskolában nagy a sürgés-forgás, a leendő abitu- riensek az utolsó simításaikat végzik a főiskolai vagy egyetemi jelentkezőkön. Izgul és drukkol a tanár, a szülő, de főleg a diák. Az érettségiző diákok félszemmel már az egyetemek felé kacsingatnak.

Ebből adódóan számos olyan kérdésre szeretnének feleletet kapni, a- melyek a közeljövőben sorsdöntőek lehetnek az életükben: Melyek azok a főiskolai vagy egyetemi karok, amelyekre kitűnő érettségi bizonyítvánnyal felvételi vizsga nélkül lehet bekerülni? Milyenek a jelentkezési arányok a különböző főiskolákon? A magyar iskolákban szerzett érettségi szintje megfelel-e a cseh vagy a szlovák nyelvű intézetekben szerzett érettségi szintjének? Milyen szlovák nyelvi készséggel indul el a leendő egyetemista a diploma megszerzésének útjára?

Áhhoz, hogy ezekre a kérdésekre Isielégítő válaszokat kaphassunk ismernünk kell a társadalom és a felsőoktatási intézmények igényeit, de tisztában kelj lennünk a nemzetiségi iskoláink speciális helyzetével is.

Ismeretes, hogy a nyelv tanításában szerte a világon erősödik az anyanyelvre való támaszkodás, ami azt jelenti, hogy az idegen és az anyanyelv egybevetésével diákságunk életszemlélete szélesebbé válik. Nem elég, ha csak a saját irodalmát ismeri. Ahhoz, hogy internacionalistává váljon, ismernie kell más népek irodalmát, kultúráját és történelmét is.

' A nemzetiségi iskola akkor teljesíti küldetését, ha az anyanyelvi kultúra mellett megadja diákjainak a tökéletes szlovák nyelvtudást is, hogy az anyanyelven szerzett alapismereteket és az egyetemi szakismereteket az egész szocialista hazánkban kamatoztatni tudják. A magyar nemzetiségű polgárok száma az utolsó népszámlálás alapján a szlovákiai lakosságnak 12,2 százalékát tette ki, és mégis az ország felsőoktatási intézményeiben a magyar diákok csak 4,8 százalékban részesültek. Ez az állapot ellentétben áll kormányunk és pártunk céljaival is, hiszen tudjuk, hogy az egyetemekre a magyar diákságot arányszám alapján kell felvenni.

Vegyük példának a Dunaszerdahe- lyi Magyar Gimnáziumot, ahonnan az elmúlt hároméves időszakban a felsőoktatásé intézményekbe a jelentkezők száma 62, 68, 70 százalék volt. Az Idei tanévben a jelentkezők száma 76 százalékra emelkedett. Meg kell említeni, hogy a szlovákiai átlagok ;8Ö százalékot és a nyugatszlovákiai ; kerület jelentkezési átlagai is 77 százalékot tettek ki.

A kérdés most már csak ott áll megválaszolatlanul, hogy az alkotmányadta lehetőségeket a magyar iskolák miért csak korlátozott mérték: ben használják ki. Ezek a tények ö következő okokra vezethetők vissza,.

A magyar nemzetiség zöme általi* ban a mezőgazdasági övezetekben él. Ebből adódik az a tény is, hogy nálunk és más iskolákban is a tanulók túlnyomó többsége mezőgazdasági családokból származik. Többéves tapasztalataink olyanok, hogy ezek a diákok alacsonyabb százalékarányban jelentkeznek a főiskolákra még akkor is, ha számos párt és kormányhatározat biztosítja ezeknek a tanulóknak a továbbtanulás lehetőségeit. A következő tény vonható le: Nem a nemzetiség határozza meg a diákság továbbtanulásának százalékarányát, hanem az, hogy milyen családi környezetben él, milyen a család szemlélete a felsőoktatási intézményekről.

Az iskola és a kormányszerveink is azt szeretnék elérni, hogy a magyar diákság arányszám alapján végezze a' főiskolákat és az egyetemeket.

— Milyen feltételek között folyik az oktató-nevelő munka a Dunaszer- dahelyi Magyar Gimnáziumban? Milyen eredményeket ért el az iskola az elmúlt 25 év alatt? Hogyan érvényesülnek az iskola volt diákjai népgazdaságunk számos területén? Milyenek az iskola jövőbeli tervei?

Ezekről a kérdésekről Horváth Tibor az iskola igazgatója a következőket mondotta: — Közös épületben három iskola működik, ebből a tényből adódóan a három oktatási Intézmény komoly hiánnyal küszködik. A mintegy tizennyolcezer lakosú város két magyar általános iskolája küldi

hozzánk a továbbtanulni szándékozó fiait, lányait. Természetesen jönnek a járás más területeiről is tanulók, de vannak diákjaink is, akik Nitra környékéről érkeznek hozzánk. Jelenleg 12 nappali — ős 2 esti osztálya van az iskolának, ez annyit jelent, hogy évente megközelítőleg 100 diák érettségizik, ezeknek zöme tovább szeretne tanulni. Az 1979/80-as tanévben az előzetes kimutatások a- lapján közel 76 százaléka jelentkezett különböző felsőoktatási intézményekbe. Sajnos a múltban elterjedt egy olyan téves nézet az általános iskolákon, hogy a gimnáziumokba főleg a gyengébb tanulókat kell küldeni. Ez azt eredményezte, hogy a legjobb tanulók a szakközépiskolák végeztével általában megrekedtek, mert ismeretes az a tény, hogy „kenyérrel a kézben“ nem jelentkeztek főiskolákra. Nálunk pedig ez azt vonta maga után, hogy a közepes vagy annál rosszabb tanulók nagyon kis eséllyel indultak a felvételi vizsgákra.

Jelenleg a csehszlovákiai iskola- rendszer átépítés alatt áll, ebből kifolyólag már negyedik éve 8. és 9. osztályból kombinálva nyitunk osztályokat. örvendetes, hogy a 8. osztályokból érkezett tanulók döntő többsége kitűnő, és általában tovább szeretnének tanulni.

A folyosón számos tabló hirdeti az iskola 25 éves múltját. A tablókról olyan diákok néznek le ránk, akik orvosok, mérnökök, jogászok, pedagógusok lettek. Évente 4—5 tanuló a baráti szocialista országokban folytatja tanulmányait.

— És milyen a nyelvi oktatás színvonala az iskolában, megfelelő szintű nyelvtudással fejezik-e be az iskolát a tanulók? — teszem fel indokolt kétséggel a kérdést Horváth Tibornak.

— Köztudomású, hogy járásunk lakosságának nagy része magyar nemzetiségű. Ebből az is adódik, hogy tanulóink egy részénél a szlovák nyelv elsatátítása nehézségekkel jár. A szlovák nyelv ismerete kulcsfontosságú. Ezért a természettudományi tantárgyak keretén belül bevezettük a szakkonverzációkat. Az egyetemi tanulmányok sikeres elvégzéséhez természetesen nemcsak a szlovák nyelvtudás szükséges, hanem a szorgalom és a tárgyi tudás is. Volt diákjaink mondották: a nyelvi nehézségek sem a felvételi vizsgákon, sem pedig a tanulmányok alatt nem Jelentettek olyan problémákat, mint amilyennek a közhiedelem tartja. Azt hiszem, hogy el kell oszlatni azt a tévhitet, mely szerint a magyar iskolákban végzett diákság azért vesz búcsút idejekorán az egyetemektől, mert nem bírja eléggé az oktatási nyelvet. Tapasztalataim szerint pl. a Csehországban tanuló magyar diákok esetében a lemorzsolódás nem haladja meg a cseh nemzetiségű diákok százalékarányát.

Olgyay Ede mérnök, az igazgató helyettese a következőket mondta:

— Iskolánk 1975-ben megkapta a „kiváló munkáért“ című magas állami kitüntetést. Ez a tény arra kötelezett és kötelez bennünket, hogy még jobban és hatékonyabban dolgozzunk. Szintmérőként számít, hogy az elmúlt évben két tanuló képviselte iskolánkat Brnoban és Nitrán megrendezett országos matematikai és fizikai döntőben. Egy-egy tanulónk pedig az országos földrajzi és orosz nyelvi olimpián lett eredményes megoldó, illetve résztvevő. Kapcsolatot létesítettünk a poprádi gimnáziummal: az őszön három pedagógus és húsz tanuló látogatott el az együttműködés keretében Poprádra.

Az Iskolának még számos tennivalója van annak érdekében, hogy jó szlovák nyelvi tudással vértezzük fel tanulóinkat, hogy a későbbiek során hasznossá váljanak a népgazdaságunk számos területén.

Dr. TRGÖ IMRE

ISKOLÁNK PROBLÉMÁI

OLVASTAM EGY KÖNYVET

z embereket ősidők óta érdekelte a gyógyítás, a betegségek, a vészes kórok leküzdése. Különféle módon, de védekeztek is ellenük, gyógyították is a bajokat, s már időszámításunk előtt az 5—4. században a gyógyítással foglalkozó egyének gyógyítóvarázsló rendet alkottak. Ennek a rend nek volt tagja Hippokratész is, akitől a máig használatos orvosi eskü szövege származik. Egynémely része ugyan elavult, de egészében mégis helytálló, s a gyakorló orvosok etikai abc-je ma is.

„Bármely házba lépek, a betegek hasznára leszek, tartózkodom mindenfajta szándékosan kárt okozó jogtalanságtól,.. Bármit látok vagy hallok kezelés közben vagy a gyógyításon kívül az emberek hétköznapi életében, amit - kifecsegni nem szabad, arról hallgatok, s mint'orvosi titkot megőrzőm." — Hippokratész esküjével kezdődik a Medicina könyvkiadó gondozásában megjelentetett „Vallomások a gyógyításról“ című gyűjteményes kötet is, amelyet Székely Sándorné állított össze.

ízléses, finom rajzü Illusztrációit Károlyi András készítette. A könyv összesen 112 írást tartalmaz, hatvanöt szerző tollából. Van közöttük újságíró, belgyógyász, műtősnő, ápolónő, irodalmár, egyetemi tanár, de közös vonásuk, hogy a gyógyítás milliónyi kérdését feszegetik írásaikban, ki belső, ki külső szemlélőként e nem könnyű problémakört.

A hat fejezet mindegyik írása érdé kés, tanulságos olvasmány mindenki számára, legyen az orvos, egészségügyi dolgozó vagy akár más foglalkozású ember. Az első fejezet az orvoslás múltját tükrözi. Semmelweis Ignác, az a»

nyák megmentője, Balassa János, a korszerű magyar sebészet megteremtője, Blaskovics László a szemműtétek nagy mestere, Hetényi Géza a neves belgyógyász — mind-mind olyan egyéniségei a magyar orvostudománynak, akik munkásságukkal, felfedezéseikkel az egyetemes orvostudományt is gazdagították. A róluk, életükről, törekvéseikről szóló írások jól példázzák a kornak az orvos- tudománnyal szembeni álláspontját is. Ebben a fejezetben olvashatunk az első magyar gyógyszerkönyvről, amely 1872. március 15-én jelent meg Than Károly

a magyar tudományos kémia megalapítójának tevékeny közreműködésével.

A második rósz riportok sorozata. Áldozatkész, idejüket, erejüket nem kímélő orvosokról, mindig helytálló ápolókról, rátermett gyógytornászokról, szakképzett radiológusokról, készenlétben álló mentősökről. Hová is lenne nélkülük a sok-sok rászoruló beteg?

„Nem kell megkívánni az orvostól sem, hogy emberfeletti ember legyen, aki mindenhez jól ért, de bírnia kell

avval a képességekkel, hogy mindenfajta emberrel kontaktústoa kerüljön“ — olvashatjuk a harmadik fejezetben, amely a „Gyógyítás és erkölcse“ címet viseli, egyik írásában. Ez a rész foglalkozik a legtöbbet az orvos és a beteg ideális kapcsolatával, a gyógyítás pszichikai hátterével, a szocialista orvos e- gyéniségével, magatartásával.

Különös címével „A lelkeß új mechanizmusa“ hívja fel a figyelmet a negyedik fejezeti A fejezet címét adó írás Bajor Nagy Ernő tollából való s nagy* szerűen rávilágít arra, hogy az új gaz*

daságt mechanizmus egyúttal újszerű; hatékonyabb nevelőmunkát kíván a gyógyászatban is, hogy a gyógyszerre rászoruló ne csak tablettát, de néhány emberséges szót, hogy a beteg ne csak kezelést, de egy-egy biztató mosolyt is kapjon.

Az orvosok általában művészetszeretők, rajonganak a zenéért, verset írnak vagy a festészetben jeleskednek. A sok tehetséges, művészetben jártas orvos kő* zül mutat be néhányat az ötödik fejezet Bemáth Aurél, Vikár György, Benedek István, Szakonyl Károly, Borsos Miklós tollából.

A hatodik fejezet az egészségügy hu* moréval foglalkozik. A kötet sok-sok komoly írása után érdeklődéssel olvastuk a kacagtató, sajátos vicceket, történeteket.

„Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb“ — mondta Szophoklész. Az ember testi, lelki gyógyítását, épülését szolgálni, pedig az egyik legszebb és legnehezebb hivatás. Hippokratész óta óriásit fejlődött az orvostudomány, de tengernyi felfedezése mellett Is egyike a legbonyolultabb tudományoknak. E könyv írásai nagyon érzékletesen bizonyítják mindezt.

Benyák Mária

Vallomások a gyógyításról