Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-08 / 2. szám

második világháború, majd a koreai és a vietnami háború. 3. Az ideológiai harc harmadik szaka­sza a szocialista világrendszer kialaku­lásával vette kezdetét. Ekkor már még erőteljesebben a szocializmus Javára mó­dosultak az erőviszonyok, ami az anti- kommunizmusban, a reakció Ideológiai harcában is éreztette hatását. Az anti- kommunizmus most már egyre inkább manőverezésre, az új feltételekhez való alkalmazkodásra kényszerül. Az új felté­telek nem a kapitalizmusnak, hanem egyre inkább a szocializmusnak kedvez­nek. Ez a nemzetközi politikában és a gazdasági együttműködésben egyaránt érezhető. A marxizmus-leninizmus ideo­lógiája újabban már azokban az orszá­gokban és társadalmi rétegekben is u- tat tör magának, amelyekben néhány évvel ezelőtt ez szinte még elképzelhe­tetlen volt. Az imperialisták számára ez azt Jelenti, hogy nemcsak az ideológiai harcot kell fokozniuk, hanem katonai erejüket is. A fegyverkezés — amely­nek célja a kapitalista világuralom új­bóli visszaállítása és a szocializmus megsemmisítése — veszélybe sodorja a világot. Az imperializmus azt a társa­dalmi rendszert próbálja megsemmisíte­ni, amely új értékrendszer, új emberi és államközi kapcsolatok kialakítására tö­rekszik, amely egyértelműen visszauta­sítja a háborút és a békét propagálja, amely mindent megtesz annak érdeké­ben, hogy ezek a célok világszerte va­lósággá váljanak. AZ ANTIKOMMUNIZMUS LÉNYEGE Vajon miért Jelenti az antikommuniz- mus az ideológiai harc alkotóelemét és formáját? A kérdésre az emberiség eddigi fejlő­désének tapasztalatai, az osztályharc, a kizsákmányoltak elnyomás elleni küz­delmének történelme ad választ. Tudjuk, hogy a termelés társadalmi jellege és a magántulajdon közötti ellentét moti­válja a társadalmi osztályok, rétegek és egyének történelmi állásfoglalását és tetteit. Igaz, az előző fejlődés során is változtak a társadalmi-gazdasági formá­ciók, változtak az osztályharc formái és különböző osztályok kerültek hatalom­ra, de ezek a változások nem járultak hozzá az ellentétek okainak felszámolá­sához, a kizsákmányolás megszünteté­séhez. Csak a hatalmon levő osztályok cserélődtek ki; a rabszolgatartókat a feudális urak váltották fel, a feudális urakat pedig a kapitalisták. A kapitalista társadalomban a terme­lés hatalmas mértékű társadalmiasodá- sával és az iparosodással új társadalmi osztály jött létre — az ipari proletariá­tus. Szervezettségének, fegyelmezettsé­gének, kollektivizmusának köszönhetően ez az osztály új elemet vitt a társadal­mi fejlődésbe, új minőséget az ósztály- harcba és a társadalmi fejlődésbe. Mind­ez az Ipari termelés jellegével függött össze. Az új minőséget, az új emberi kapcsolatokat és követelményeket Marx. Engels és Lenin ismerte fel. A marxiz­mus-leninizmus klasszikusai egységes eszmerendszerben foglalták össze a fel­ismeréseiket. Rámutattak, hogy a mun­kásosztály küzdelme nemcsak a kizsák­mányolás alóli felszabadulásra irányú', hanem a kizsákmányolás és minden faj­ta elnyomás teljes megszüntetésére is. A marxizmus-leninizmus Így a munkás- osztály ideológiájává vált. A tudományos eszmével felfegyverzett és a kommunis­ta pártok által vezetett munkásosztály így felelősségteljesen, céltudatosan har­colhat, tudományosan dolgozhatja ki stratégiáját és taktikáját, megfelelő kö­zeli és távolabbi célokat tűzhet ki maga elé, az ügynek megnyerheti a dolgozók tömegeit, szövetségeseket szerezhet ma­gának a többi kizsákmányolt osztályban, az értelmiség, valamint az uralkodó osz­tály köreiben. Az értelmiségiek és az uralkodó osztályokhoz tartozók közül a- zok válnak a munkásosztály szövetsé­geseivé, akik felismerték a fejlődés irá­nyát és a haladás szükségszerűségét, akik alávetik magukat e harc szükség­leteinek és a munkásosztály érdekeinek. A kommunisták politikai harcainak tör­ténetében nem egy olyan esettel talál­kozhatunk, amikor jelentős személyisé­gek a történelmi szükségszerűség felis­merése nyomán váltak a kommunisták támogatóivá. Mindez arra Is rámutat, hogy az ideo­lógiai harcban milyen kapcsolat van a burzsoázia és a munkásosztály között. Az ideológiai harcban akkor sincs fegy­verszünet, amikor a gazdasági szféráiban és a politikában együttműködnek a szo­cialista és a tőkés államok. Az ideoló­giai együttműködés és megalkuvás ép­pen az osztályjelleg miatt lehetetlen. Ezt a CSKP XV. kongresszusa is hang­súlyozta, amikor megállapította: „A munkásosztálynak — e legforradalmibb erőnek — az ideológiája derülátó, jövő­be tekintő ideológia. Ezen ideológiára az emberben, az ember alkotó erejében, méltóságában való hit a Jellemző. Olyan ideológia' ez, amely nagy tettekre ösz­tönzi az embert, amely a világ forra­dalmi, kommunista átalakítására ösztö­nöz. Az emberiség nem Ismer ennél ha­ladóbb ideológiát. Az ideológiai tevékenység, az ideoló­giai harc Jelenleg a szocializmus és a kapitalizmus közötti küzdelem fő for­mája. A harcban az összes erő jelen van. Jelen vannak a revizionisták és az opportunisták, valamint a maoisták is, akik a munkásosztály szent céljait elárulták, akik a kapitalistákkal szövet­keztek, hogy gyengítsék a nemzetközi munkásosztály hatalmas erejét. Ezek az áruló erők így hozzájárulnak a szocia­lizmus és a kommunizmus végső győ­zelmének elodázásához. A kizsákmányo­lás teljes felszámolását azonban végül is nem akadályozhatják meg, és a fej­lődés kerekét sem fordíthatják vissza. Ezeket az összefüggéseket a szocialis­ta országokban élő ifjúság és a kapi­talista rendszerben élő fiatalok haladó része is felismerte. A szocialista orszá­gokban élő fiatalok tevékenyen részt vesznek az országépítésben, a tőkés or­szágokban élő Ifjúság pedig aktívan harcol ez imperializmus különböző meg­nyilvánulásai ellen. A nemzetközi jel­legűvé terebélyesedett akciók, amelyek „Az Ifjúság vádolja az imperializmust“ jelszó alatt zajlanak, szintén ezt a célt szolgálják. FIATALOK A HALADÄS ÉLVONALÁBAN Az ifjúság a társadalom leghaladóbb erőihez tartozik. A kapitalista orszá­gokban a fiatalok — a kommunisták mellett — a kizsákmányolás, a megkü­lönböztetés legkövetkezetesebb ellenzői közé tartoznak. Ez érthető Is, mert a kapitalizmus válsága elsősorban a fia­talokat érinti. Az entikommunizmus 1- deológusai ezért elsősorban az ifjúság­ra összpontosítanak. Fő céljuk a fiata­loknak az osztályharctól való távoltar­tása. Azzal számolnak az imperielisták Ideológiai kiszolgálói, hogy ha sikerül megnyerniük az ifjúságot és távol tar­tani a jövő nemzedékét az osztályharc­tól, akkor biztosítani tudják az osztály­békét, másszóval a megalkuvást. Ügy gondolják, hogy apolítikus ifjúságnak nincs érdekében ez osztályellentétek megoldása. Ezek a számítások azonban nem válnak be, így az antikommunista központok újabb, rafináltabb módszerek keresésére kényszerülnek. A kapitalista országokban a televíziós és rádióállomások sűrű hálózata, a táv­közlő műholdak rendszere, a- film, a burzsoá sajtó és könyvkiadás, az egész propagandarendszer és az államhatalom teljesen az antikommunizmus rendelke­zésére áll. Az antikommunizmus 1958 után — azt követően, hogy az imperializmus hasz­talan próbálte korlátozni a szocializ­mus hatását és növekedését (főleg Eu­rópában és Ázsiában) — radikálisan megváltoztatta harcmodorát. Elsősorban a nacionalizmusra kezdett építeni, ki­használva a nemzeti érzést. Jobban mondva: visszaélve a nemzeti érzéssel- Ügy tünteti fel a dolgokat, hogy a nem­zeti érdekek előbbre valók a szocializ­musnál, a munkásosztály Ideológiájának érvényesítésénél. Az antikommunista centrumok később azokra a szocialista országokban működő kommunistákra kezdték a figyelmüket összpontosítanij akik készek voltaik a szocializmus „Ja­vítására“, „demokratizálására“, „ember­arcúvá tételére. A gyakorlatban ezek az emberek készek voltak a kapitalis­ta országok érdekeinek, politikájának, gazdasági igényelnek a kiszolgálására. Csehszlovákiában Is erre törekedtek az opportunisták és & revizionisták az 1988—69-es években. A Jobboldali opportunisták és kiszol­gálóik azonban hazánkban teljesen kom­promittálódtak, így az antikommunista központok Jelenleg már másokra össz­pontosítják a figyelmüket. Olyanokra, akik készeknek mutatkoznak a kommu­nista párt és a szocialista' állam poli­tikájának bírálatára és rendszerünk bomlasztására, akik készek az elért e- redmények semmibe vételére, akik kro- kodiluskönnyeket hullatnak az „emberi jogok“ állítólagos korlátozásé miatt Persze, ezek az emberek sajátosan ér­telmezik az emberi Jogokat. Szerintük ezek a jogok csak azt Jelentik, hogy kri­tizálni lehet a hazai állapotokat, hogy semmibe lehet venni az eredményein­ket, hogy egy gyékényen lehet árulni az antikommunistákkal, és hogy meg lehet gazdagodni mások és az állam ro­vására. Az antikommunizmus 1956 után nem ok nélkül változtatott taktikát. Megvál­toztak a viszonyok, a szocialista világ- rendszer kedvezőbb körülmények között fejlődhetett. A burzsoá ideológusok a ré­gi taktika átértékelésére kényszerültek, mert most már nemcsak a kommunista pártok, illetve a szocialista államok el­leni harcra volt szükségük, hanem a többi haladó erő elleni harcra Is. Te­hát támadásokat Indítottak a békemoz­galom, a nemzetközi és nemzeti szak- szervezett szövetségek, a haladó ifjúsá­gi szövetségeik és a nőszervezetek el­len. Harcolni kezdtek azok ellen az erők ellen, amelyek felléptek az impe­rializmus és a háborúk megfékezése ér­dekében. A teoretikusok megfogalmaz­ták a „hidak építésének“ elméletét, és alkalmazni is kezdték e politikát. E té­ren különösen a Kennedy és a Johnson kormány tett sokat az Imperializmus ér­dekében, de a többi fejlett tőkésország (főleg az NSZK) is szorgalmazta az el­mélet gyakorlati alkalmazását. Az Imperializmus ezzel is a szocialis­ta világrendszer egységének bomlasztá­sára, az ifjúságnak a szocialista rend­szertől való elidegenítésére, a naciona­lista szenvedélyek szítására, a szocialis­ta országoknak a Szovjetuniótól való elszakítására törekedett. Nem nehéz felismerni, hogy e politi­ka alkalmazásával akarták pótolni azo­kat a veszteségeket, amelyeket az előző időszakban elszenvedtek. Különösen ér­zékenyen érintette az imperialista erő­ket az 1956-os magyarországi ellenforra­dalom kudarca-. A katonai kalandoknak is hozzá kellett volna Járulnia a szocia­lizmus belső bomlasztásához. Ehhez já­rult még a fegyverkezés fokozása is. Csakhogy magukban a burzsoá orszá­gokban sem minden vezető azonosult az úgynevezett „konfliktuselmélettel“, a- roelv lényegében a háborús szakadék stzélén velő egyensúlyozást, illetve ma­gát a háborút jelentette. A „konfliktus- elmélet* tó támogatói főleg a pénzügyi oligarchia képviselői és a fegyvergyáro­sok, valamint a magasrangú tábornokok voltak. A „hidak építésének“ politikájára nagy figyelmet fordítottak az Imperializmus ideológusai. Akcióikba' a televíziót, a rádiót, a postát, a kiadókat egyaránt bekapcsolták. A lakosságra nem általá­nosságban próbáltak hatni, hanem dif­ferenciáltan. Máshogy befolyásolták az Ifjúságot, más eszközökkel hatottak az egyetemi hallgatókra, mással a dolgozó értelmiségre és a munkásságra. Viszályt próbáltak szítani az egyes társadalmi osztályok között, megfogalmazták az v,elitről“ szóló elméletet. Szerintük az i,elitnek" kell a társadalmat Irányítania, az „elitnek“ kell a fontos kérdésekben döntenie. Az Entikommunizmus azt is megpró­bálta kihasználni a maga javára, hogy az SZKP XX. kongresszusa utáni idő­szakban a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban megváltozott a helyzet, és a pártokon belül bírálni kezdtek egyes személyeket. Intenzíveb­bé vált a burzsoáziának a nemzetköz' kommunista' és munkásmozgalom elleni osztályharca, a reakciónak a haladó e- rők elleni küzdelme. Az Imperialisták az ifjúságnak a marxizmus-leninizmus- tól való elszakítására törekedtek. Vér­mes reményeket tápláltak a revizionis­ták iránt, akik látszólag e marxizmus- -lenlnizmus talaján állanak, de a való­ságban a kommunista és munkásmozga­lom ellen áskálódnak. Az Ilyen irány­zatok ellen már V. I. Lenin Is kemé­nyen harcolt, de két évtizeddel ezelőtt a burzsoázia megint megpróbálta az op­portunistákat és & revizionistákat ki­használni a kommunista mozgalom el­len. Az Imperialisták még ma Is támo­gatják ezeket az erőket, amelyek lé­nyegében a munkásosztály árulói. Nap­jainkban a dlsszidenseknek, a szocializ­mus belső bomlasztóinak a támogatásá­ra fordítanak nagy figyelmet az impe­rializmus Ideológusai. Abban remény­kednek, hogy ezek az árulók mind ha­zájukban, mind a nemzetközi politiká­ban árthatnak a szocializmusnak. A „hidak építése“ taktikájának kere­tében a hatvanas években Csehszlová­kiára összpontosult az antikommunisták figyelme. Az imperializmus egyrészt megpróbálkozott a szocialista rendszer befolyása növekedésének megtorpentá- sával, másrészt pedig saját gazdasági nehézségeinek megoldása is a reakció céljai között szerepelt. Olyan megnyil­vánulásokat keresett a reakció, amelyek­ből kiindulva megvethette volna a lá­bát, majd hozzáláthatott volna t> szocia­lista országok egységének megbontásá­hoz. Az imperialistáknak ezeket a tö­rekvéseit részletesen elemzi „A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanul­ságai“ című pártdokumentum. Az elem­zésből kiderül, hogy bizonyos politikai fogyatékosságokat és következetlensége­ket miként használták ki a jobboldali és revizionista erők, amelyek egyre na­gyobb szerepet követeltek az állam Irá­nyításából. Az Ilyen elemek a pártba Is befurakodtak, és itt elsősorban az ideológiai tevékenységben, a tömegtájé­koztatás területén okoztak jelentős kárt. Törekvéseik azonban kudarcot vallottak. Csehszlováklát nem sikerült elszakíta­niuk a szocialista világrendszertől, a Szovjetuniótok Számításaik nem váltak be, vereséget szenvedtek az imperialis­ták szekértolói. Ezek az erők teljesen felmorzsolódtak, később azonban kiscso­portokban újjá akarták éleszteni a ká­ros politikai koncepciót. Ez abban nyil­vánult meg, hogy Csehszlovákig rágal­mazásával próbálkoztak, miközben rá­galmazni kezdték azokat, akik követ­kezetesen a fejlett szocialista társada­lom építése, a nehézségek, a fogyaté­kosságok leküzdése mellett szálltak sík­ra'. Nyilvánvaló, hogy a szocializmus é- pítése közben erősen negatívan ható té­nyező a kapitalista világpiac válsága, a gazdasági ingatagság a nyersanyag, a tüzelőanyag és ez energia árának roha­mos emelkedése. JELENTŐS FELADATOK AZ TFJÜSÁG ELŐTT A fiatal nemzedék számára egy má­sik dokumentumnak, „A csehszlovákiai gyermek- és ifjúsági mozgalom fejlődé­sének alapvető kérdései“ című elemzés­nek is nagy jelentősége van. Ezt a SZISZ KB III. ülése hagyta jóvá, majd a SZISZ I. kongresszusa Is elfogadta. A dokumentumban a következők olvasha­tók: „A Jobboldali erők, főleg a tömeg- tájékoztató eszközökben dolgozó ténye zők, a párt és a szocializmus elleni harc keretében frontális támadásokat indított a CSISZ és a CSISZ Pionírszervezete el­len. Negativista kritikával illették a CSISZ egész addigi húszéves tevékeny­ségét, a szervezet munkájában előfor­duló hibákat és fogyatékosságokat fel­nagyították, közben pedig elhallgatták az eredményeket. A CSISZ-t adminisztra­tív-bürokratikus rendszer termékének minősítették, a Pionírszervezetről pedig azt állították, hogy az egy társadalmunk hagyományaitól Idegen szervezet. A CSISZ elleni támadások keretében per­sze az apparátus objektív fogyatékossá­gait is felhasználták saját céljaikra. Visszaéltek a helyzettel, eltúlozták a szervezet és egyes SZISZ vezetők hibáit, és éles, nem egyszer botrányos kritikát alkalmaztak. Az volt a reakció politikai célja, hogy elhitessék az országgal, a fiatalokkal: a CSISZ már túlhaladott, el­avult szervezet. Így akarták megterem­teni az Ifjúsági szervezet szétbomlasz­tásának, majd teljes megsemmisítésének előfeltételeit.“ Az antikommunisták reményei azonban itt sem váltak valósággá. A reakció kudarca azonban nem jelen­ti azt, hogy az imperialisták feladták a Csehszlovákiával kapcsolatos terveiket. Nem adták fel, csak taktikájukat mó­dosították, mégpedig a megváltozott kö­rülményeknek megfelelően. A további tervekről Nixon, az USA elnöke annak idején így nyilatkozott: „Továbbra is re­ménykedünk, hogy a kommunista or­szágokban élők egy új nemzedéke meg­változtatja a kommunisták céljait. Per­sze, ha ezek a változások nem követ keznek be, magunknak kell döntenünk a kommunisták céljaival és politikájával kapcsolatban.“ Nixon már távozott az USA elnöki 1 posztjáról, de nézeteit e téren J. Car­ter, a mostani elnök Is a magáénak vallja. Erről akkor is meggyőződhetett a világ, amikor Carter nagy garral ki bontakoztatta az „emberi jogokkal“ kap­csolatos kampányát. Ezt a szocializmus árulóinak tömeges aktivizálására törek vés előzte meg. Nyilvánvaló, hogy ezzel a reakciós kampánnyal a kapitalista vi­lágban dolgozók tényleges problémáiról próbálták elterelni a figyelmet. Azt a- karták bebizonyítani, hogy a szocializ­musban még rosszabbul élnek az embe­rek minit a tőkés világban, és hogy a szocializmusban ráadásul még az em­beri jogokat Is megsértik. Végső követ­keztetésként azt szerették volna bebi­zonyítani, hogy a világon minden a leg­nagyobb rendben lenne, ha nem lenne szocializmus. Azonban ezek a törekvések is kudarc­ba fulladtak. A CSKP KB 11. ülésén er­ről Gustáv Husák elvtárs a következő­ket mondotta: A burzsoá propaganda minden erővel a ml fejlődésünk meg- torpantására törekszik. Semmibe veszi azokat az eredményeket, amelyeket a párt és az egész társadalom 1969 ápri­lisa óta elért. A pártvezetésben szerin­tük meglevő ellentétekről vagy e- pénz- reformról szőlő agyszülemények Is ilyen célokat szolgálnak. Ezeknek a rágalmak­nak egy a célja: letérltenii bennünket a megkezdett útról. Az ilyen próbálko­zások eleve kudarcra vannak ítélve. AZ ANTIKOMMUNIZMUS Oj ELMÉLETEI Ahhoz, hogy az antikommunizmus az ideológiai harcban a lehető leghatéko­nyabban érvényesüljön, követőinek el­méleti koncepciókra Is szükségük van. Igaz, ezeket az elméleteket gyakran vál­toztatják, módosítják az új feltételek­hez. Rugalmasan reagálnak a világban végbemenő változásokra. Ebből a- stra­tégiából is nyilvánvaló, hogy az antl- kommunizmusnak nincs átfogó eszme- rendszere, hogy az erői szét forgácsolód­nak, a szocializmus elleni túlhaladott eszméit erőteljesen bírálják. Erőfeszíté­seit viszont a kapitalista társadalmi rendszer, annak politikai, gazdasági és katonai háttere alapján egységesítik. Az antikommunisták valamennyien egysége­sek abban, hogy nem csupán a szocia­lizmust pusztítanák el nagyon szívesen, hanem mindazokat, akik & szocializmus gondolatait terjesztik és támogatják, a- kik a szocializmust a gyakorlatban, a nemzetközi politikai és gazdasági együtt­működés síkján valósítják meg. Az antikommunisták taktikája e te­kintetben is megváltozott, hogy ma már nem rágalmazzák durván a szocializ­must, s nem fordulnak ellene gazdasági illetve katonai erővel. Látszólag a tu­dományos kutatásokat, a régebbi eljárá­sok, elméletek állításait, bírálatát hasz­nálják ki. A marxizmus-leninizmus és a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom ellen meggyőzőbb és hatékonyabb érvek felsorakoztatására, keresésére tö­rekszenek. Az ellen a szocialista világ- rendszer ellen küzdenek, amely napja­inkban a világ fejlődése szempontjából a meghatározó tényező. Látszólag a ks<- pitalizmus fogyatékosságait is bírálják, de mivel elméleteik alkotói burzsoá szakemberek, nem képesek leküzdeni azt az elméletet, amely köldökzsinórként köti össze őket a kapitalizmussal, s végső soron meg is kell azt védeniük. Ez a háttér ugyancsak meghatározza, hogy valamennyi új elmélet nem lehet következetesen tudományos, ezek az el­méletek elsősorban spekulatív jellegűek, s ily módon kell hatniuk a közvéle­ményre is. Az alábbiakban csupán néhány elmé­letről szólunk dióhéjban, azokról, ame­lyeket az utóbbi években az antikommu­nisták a leggyakrabban kihasználtak. „A gazdasági növekedés stádiumai”"’..“ elmélete W. Rostow USA-beli bu. .soá teoretikus műve. Az elmélet egy 1960- ban megjelent könyv, „Nemkommunista Kiáltvány“ alcíme alatt található. E könyvben a társadalmi haladás Ismér­veit torzítva magyarázta, létrehozta a fejlődés új stádiumait, amelyek — a szerző szerint — az emberi társadalom haladásának mozgatőrúgól. A marxista- -lenlnista és a tudományosan indokolt elméletek, valamint a történelemnek tár­sadalmi-gazdasági formációkra való ta­golása ellen W. Rostow felállította az úgynevezett hagyományos társadalmat, az előkészítő feltételek létrehozásának, a haladásnak, az érettségnek Illetve a magas fokú tömegfogyasztásnak az Idő­szakát. A fejlődés utolsó fokozatába csupán az Egyesült Államokat sorolta, ezzel egyértelműen azt állítva, hogy e- gyedül az USA példája- követésre mél­tó és helyes. W. Rostow és követői sze­rint a szocializmus történelmi anomá­lia, amelynek fokozatosan vissza kell térnie a kapitalista rendszerhez. Ezen­kívül ajánlotta, hogy „konstruktívan dolgozzanak a nacionalista ás liberális-

Next

/
Thumbnails
Contents