Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-04 / 10. szám
ANYA A KÖNYVTÁRBAN 1— Egy pillanatnyi türelmet kérek, csak rendbe rakom a gyerekeket — Invitál a lakásba a barnaszemü fiatalasszony — Trgóné—Andics Erzsébet. Az óra este nyolcat mutat. A konyhából edénycsörömpölés zaja szivárog be, a fürdőszobából a gyerekek lubickolása hallatszik. Megszokott, mindennapos kép: a dolgozó asszony — anya most végzi a második (vagy ki tudja hányadik) műszakot. Nem éppen legmegfelelőbb pillanat egy nőnapi cikk megbeszéléséhez. Vagy talán mégis. Így „testközelből“ hitelesebb képet lehet alkotni az „alanyról“. Az ajtóból jőéjszakát kíván a két pizsamába bújtatott gyermek az ismeretlen bácsinak és néhány pillanat múlva már beszélgethetünk. — tátja, így megy ez minden nap. De miről is akar írni, hiszen ez nem egy kivételes eset. Egy vagyok a sok közül. — Ez így igaz, de mi éppen az eggyen keresztül akarjuk érzékeltetni a sokat. Minden dolgozó anyáról kellene írni, de ez sajnos lehetetlen. — De nem csak a Nőnap alkalmából. Ebben is igazat adok neki, persze csak úgy magamban. Aztán a szokásos kérdezgetés kezdődik. Hogyan kezdte, mit dolgozik? Az érettségi után könyvtárosi felépítményi iskolát végzett. Utána megszakítás nélkül a szakmában dolgozik. 1969-től a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Járási Könyvtár dolgozója. — Hét éve mint módszertani dolgozó tevékenykedtem. Szeretem a szakmámat és nincs is szándékomban más munkakörbe menni. *— Mit tesz az, hogy könyvtári módszertani dolgozó? —■ Hát ez nagyon sokrétű munka. Ha valaki bemegy a könyvtárba, hogy könyvet kölcsönözzön, akkor azt hiszi, a könyvtáros munkája, levenni a könyvet a polcról és bejegyezni a ki- kölcsönzést. Hát ez ennél sokkal több. — Például? ■— A jó könyvtáros nem hivatalnok, hanem népnevelő. Feladata nem csak toborozni az olvasókat, növelni a létszámukat, hanem irányítani ízlésüket, szélesíteni látókörüket és ezáltal növelni az általános műveltségűket. Azután itt van az, amit mi tömegmunkának nevezünk. Író-olvasó találkozók, könyvviták szervezése. Mesedélutánok a gyermekeknek, könyvkiál lítások és még sorolhatnám hosszan. — És a módszertani dolgozó? — Mindezt elősegíti. Könyvtárosaink egy részének nincs szakképzettsége. Sokan önkéntes alapon végzik a munkájukat. Ezeknek segítséget kell adni. Kimegyünk a falvakra, tanácsot adunk, megismertetjük őket a legjobb módszerekkel és persze ellenőrzést ís végzünk. — Ez azt jelenti, hogy munkaidejének egy részét a járás falvaiban tölti —, térítem vissza személyére a beszélgetést. — Munkaidőm, körülbelül negyven százalékát kint töltöm. — Ez persze azt is jelenti, hogy családjára, magánügyeire fordítandó idejét jócskán a közlekedési lehetőségek szabják meg. — Ez így igaz. Ez a szakma „hátránya“. De én szívesen vállalom. Nálam az időtervezés nagyon esetleges. Nem tudok magamnak pontos Időrendet felállítani. — Hogyan tudja akkor a család anya, a háztartásvezető és feleség szerepkörét betölteni? — Nehezen. De azért mindig sikerül valahogy. Gyakran olvasok az újságban olyan nyilatkozatokat, amikor hozzám hasonló nőtársaim kijelentik, hogy úgy a munkakörükben mint a családban mindent maradéktalanul elvégeznek. En ezt nem, hiszem el. A napnak csak huszonnégy Órája van. Ha az egyiket helyezem előnybe, kevesebb idő marad a másikra. Illetve a megoldás az, hogy a magamra fordítandó kis időmből lopom el. Persze nem tudora ez a megoldás, megoldás-e? — Mi lenne a megoldás? —* Sajnos ezt nem tudom. Illetve talán az is megoldás lenne, ha a férjek nem csak Nőnapkor vennék tudomásul, hogy feleségeik nemcsak a munkában, de a munkamegosztásban is egyenjogúak. — Tolmácsolni fogom. — Persze, nem siránkozni akarok. Ha néha vannak is problémáim, ezek azért mindig megoldódnak. Egy kis akarással, ügyszeretettel azért mindent el lehet intézni. Még talán any- nyit, az előbb mondottak azért nem érvényesek maradéktalanul a saját férjemre. — Mi a véleménye, megbecsülik-e kellően a könyvtárosok munkáját? — Erre nem lehet egyértelmű választ adni. Inkább egy példát mondok. Múltkor egy falusi könyvtárban voltam. Ottlétemkor az egyik pedagógus elhozta kis tanítványait a könyvtárba. Valamilyen oknál fogva a látogatást előre nem jelentették be és így a könyvtár’ vezetője nem készült fel. De nem jött zavarba. Kapásból improvizált egy könyvtári órát. Mesélt, részleteket olvasott fel, közben oktatott és nevelt, jó néhány éve dolgozom ezen a téren, de én is' el voltam ragadtatva. Természetes, hogy elnyerte a tanító és az én megbecsülésemet és ,a gyermekek háláját. Da ki vett még tudomást erről? Hát így van ez. Munkánknak ez a jellege. Nincsenek látványos eredmények, csak, sok kis apró győzelem. És a megbecsülés? Sajnos még sokan inkább a látványosságot értékelik mint az eredményességet. — Ha azt kérdezném, milyen jókívánságokat fogadna el legszívesebben a Nőnap alkalmából, mi lenne a válasz? .— Kívánság az lenne sok. De talán csak annyit: magamnak személyesen főleg erőt és egészséget és a munkánkban sikert egy olyan mozgalomban, amelyet most mi végzünk — mégpedig azt, hogy lehetőleg legtöbb könyvtárunk érje el a példás népkönyvtár címet. Kívánjuk hát ezt Is és még sok más sikert őszintén! Horváth Rézsű EZ IS KULTÚRA Mint közismert, a kultúrának nagyon sok válfaját ismerjük. Van kultúrája az öltözködésnek, étkezésnek, lakásnak, az utazásnak és még nagyon hosszan lehetne sorolni. Ingázó lévén, most arról az utolsóról, az utazás kultúrájáról szeretnék szólni néhány szót. Nem, most nem a vasúti kocsikat rongáló, ülések huzatát feltépő, villanyégőket lopó vandálokról akarok beszélni, bár erről is lehetne Jócskán. Inkább egy különleges vonatbetegségről szólnék: a vagonok szürkehályogáról. Beszáll az ember, teszem azt, a Bratislava — Komárom (Komárno) vonalon közlekedő vonatra, és hirtelen azt hiszi, hogy elhomályosodott a szeme. Persze csak a kezdő. A haladók tudják, hogy nem a szemük világával van baj, csak az ablakokon tapadó, vastag piszokréteg zárja el a Nap világát, így aztán egyre megy, hogy nappal vagy éjszaka utazik. Sötétedés után, ugyanis nem gyulladnak ki a lámpák. Pedig a fénycsövek a helyükön vannak. A fénycsövek, úgy látszik, nem a vonatpusztítók műfaja. Amikor az ember megszokta a fél* homályt, leül. Persze ha nem fél, hogy odaragad a kosztól tapadó ülésekre. Azután Jön a kalauz, ellenőrzi a Jegyeket. Ez rendben is van. Ha utazni akarsz, fizess! Az viszont már kevésbé van rendben, hogy azt senki sem tudatosítja, a vasúti Jegy megvásárlásával az utazó tulajdonképpen szerződést köt a vasúttal. Az utas megszerzi a Jogot az utazásra, a vasút viszont kötelezi magát, a bekasz* szólt pénz ellenértékéként, kultúráltan és biztonságosan elszállítani az utast célállomására. Ha az utas nem fizet, büntetést kap. Es a vasút? No meg a naptárról ts szólni kellene. Tudniillik a vasút naptárjáról. Ebbe ugyanis nincs bejelölve, hogy minden hétfőn a munkahét kezdete, pénteken viszont a vége van. Ilyenkor a heti ingázók ts szeretnének munkába, majd haza menni. Ezért az u- tasok száma megkétszereződik. A vasút azonban erről mit sem tudhat. Gondolom. Ha tudna, nyilván intézkedne a szerelvény bővítésével. Még egy érdekes Jelenség. Amikor a 2305 vonal beérkezik Dunaszerdahelyre (Dun. Streda) Jócskán tele van utasokkal. Ezeknek zöme itt kiszáll. De legalább ugyanilyen tömeg várakozik Dunaszerda- helyen, hogy felszálljon. Persze, ez normális. Arra van a vonat, hogy utazzanak vele. A szerelvényt egy félreállított másik szerelvény mellé engedik be. Az alig másfélméteres közben a fel- és leszól* ló tömeg kavarodik. Még ez is normális, hiszen a vasútállomás nem nagy, úgy állítják a vonatokat, ahogy tudják. A Java most Jön. Amint a befutó szerelvény megáll a szűk közt elzárják egy targoncával, amiről a szállítmányokat rakják a pogy- gyászkocsiba. A vonatra és vonatról igyekvő tömeg kénytelen az üres szerelvény kocsijátn ke* resztül közlekedni. Tekintettel a sokaságra és a vagonok ajtajának szűkre szabottság ár a, érdekes tornász és birkózó jeleneteknek lehetünk tanúi. Azt mondják, a kritika ne csak taglózzon, de mutasson kiutat. Nem vagyok vasutas, szakmabeli, e- zért a következőt ajánlom: Alkalmazzon a vasút egy csomó feltalálót és felfedezőt. Hátha valamelyiknek sikerül feltalálni egy olyan kalauzt, aki nem csak az utasok, hanem a vasút kötelességeit Is fogja ellenőrizni. Vagy mondjuk feltalál olyan kalendáriumot, ahol a munkahét kezdete és vége is be lesz jelölve. Vagy netán valamelyik felfedező felfedezi (és tudatja a dunaszerdahelyi vasút dolgozóival}, hogy annak a poggyászkocsinak a másik oldalán is Dán ajtaja. —hr— Lassan véget ér az a nagyhírű, nagy jelentőségű sorozat a tévében, mely a II. világháború keleti frontjának legteljesebb felidézése. Lapunk hasábjain szinte számról számra foglalkoztunk az egyes részek ismertetésével. Tettük ezt azért, hogy olvasóink, a fiatal nemzedék figyelmét arra a nagy világégésre irányítsuk, amilyet nem ismer az emberiség történelme, melynek embertelensége minden fantáziát felülmúlt, melynek mondandója most 35 évvel a szörnyű pusztítás után is aktuális. Sok háborús filmet láttunk már, de eddig egyetlen egynek az alkotója sem törekedett ilyen teljességre. A sorozat 252 frontoperatőr fekete-fehér filmfelvételeire épült. Ők voltak azok, akik a háború első óráitól kezdve dolgoztak az első vonalban, és sokan közülük életükkel fizettek azért, hogy megörökítsék a II. világháború küzdelmekkel teli csatáit. A Csehszlovák Televízió e hét szerdáján már a 18. részt sugározza, mely a Berlinért folytatott harcokról szól. Mielőtt oda ülnénk a képernyő elé, pergessük csak vissza a 35 évvel ezelőtti eseményeket. A szovjet hadsereg győzelmei Kelet-Porosz- országban. Lengyelországban, Keiet-Pomerá- niában és Magyarországon megteremtették Berlin elfoglalásának feltételeit. Az utolsó, legnehezebb hadművelet előtt álltak a parancsnokok és a katonák. Buttlar német tábornok Irta: „Az oroszok utolsó nagy támadásukat rendkívül gondosan és minden sietség nélkül készítették elő. A harckocsik és repülőgépek ezreinek egyidejű bevetésével indított támadásnak a Harmadik Birodalom fővárosának Irányában és körzetében tevékenykedő német Szakadatlanul árad az Utánpótlás Berlinhez csoportosítást kellett megsemmisítenie. A szovjet esapatokre az a feladat hárult, hegy szétverjék a „Visztula“ ás a „Közép“ elnevezésű hadseregcsoportokat, azután foglalják el Berlint, majd az Elbánál egyesüljenek a szövetségesekkel. A támadás április lS-án hajnalban közvetlen Berlin irányában fényszórók fénye mellett kezdődött. A birodalom fővárosában már április 21-e óta nem volt viz és villany, a fejadagok minimálisra csökkentek: egy hétre 50B gramm kenyér, 800 gramm burgonya, 150 gramm hús és 75 gramm zsír volt a fejadag. A szovjet csapatok április 20-án betörtek Cottbus körzetébe. Ezzel kedvező feltételek keletkeztek Berlin bekerítésére. Hitler az erről szúló jelentés végén az „árulás“ szón kívül nem talált más magyarázatot a szovjet csapatok sikerére. A jelentést tevő magas rangú tiszt megkérdezte: „Fűhrerem, ön oly sokszor beszél a hadvezetés árulásáról, hiszi-e, hogy valóban oly gyakori az árulás?“ Hitler: „Minden keleti kudarcunk csakis árulással magyarázható.“ Hitler hiába adta ki egyik parancsát a másik után a város felmentésére, április 25-én a szovjet csapatok gyűrűje bezárult. A csata elérte tetőfokát, megkezdődött a bekerített csoportok megsemmisítése. Eddig a krónika. Am a képernyő sokkal többről beszél. Élő képek egész sora pereg le előttünk a győztes csatákról. A filmeposzt világszerte nagy sikerrel vetítették s mindenütt erőteljes visszhangot váltott ki. A világ számos városában nagydíjjal jutalmazták. Aki olvasóink közül nem kísérhette figyelemmel a hősi harcok nagy küzdelmek, győztes csaták filmeposzát, megnézheti a budapesti tévé szerdán este ismétlődő adásaiban. Ezen a béten már a 2. rész vetítésére kerül sor.-csÍJ Győztes csaták filmeposza
