Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-21 / 34. szám
3 AZ JETTÉ AZ ESZME... „Az emberek megváltoztatják a világot, de e változásokban ők is másokká válnak. Éppen a Szlovák Nemzeti Felkelés s az azt megelőző, majd követő események olyan történeti aktusok, amelyek alapvetően járultak hozzá, hogy a szlovák nép kis világa megváltozzék, s amelyben maga a nép is lényeges változásokat élt át.“ Gustáv Husák: Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésről A Felső-Nttra vidékét a Szlovák Nemzeti Felkelés Ideje alatt nagyon szegény nép lakta. Ipar itt — egy szeszfőzdén kívül — nem volt, a lakosság nyomorúságos körülmények között tengette életét. A környékbeliek egy emberként a partizánok mellé álltak, életük kockáztatásával ruhát, gyógyszert, élelmet és híreket juttattak el a harcolókhoz a hegyekbe. A szenvedés, a közös sors egymásra utalta a nép fiait. Szájuktól vonták meg a falatot, hogy a partizánoknak jusson. Mindenféle cselekkel, járatlan ösvényeken jutottak el a harcolókhoz, mert a hegyi utakat elárasztották a németek. Áruló ritkán akadt. Az erdészek nagy hősiességgel állták a mindennapos házkutatásokat, de egy sem akadt, aki kiszolgáltatta volna társait. Az itt élők többsége német anyanyelvű volt, Így a felkelőkkel való együttműködés még súlyosabb bűnnek számított a fasiszták szemében. A Thälmann-raj csupa német nemzetiségű partizánokból állt. Jozef Eli- scher parancsnokkal az élen gyakran félrevezették az ellenséget. Több partizánnak magas- rangú tiszt rokona vagy ismerőse volt a német hadseregben, akiktől feltűnés nélkül tömérdek hasznos értesülést tudtak kiszedni. A Major Istvánról elnevezett raj tagjai Cígel falut mentették meg a pusztulástól. A faluban Hitler és Tiso bérencei 1945. január 13-án százharminc embert a kocsmába zártak és megkínoztak. Azzal gyanúsították őket, hogy együttműködtek a felkelőkkel. Közben a partizánok elfogtak egy német altisztet, és megtudták tőle, hogy január 16-án Cígerre is Baláze, Kaliäte... sorsa vár. Az a parancs, hogy kő kövön ne maradjon. Szerencsére e jelentős értesülés birtokában a partizánoknak sikerült a falut megmenteniük. Príevidzán jozef Cvancinger, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége járási bizottságának titkára igy emlékezik: — Huszonhárom évesen Zvolen közelében az SZNF elnevezésű ezredben tizedesként harcoltam. A Magyarország felől Losoncon (Lucenec) át előretörő német csapatok feltartóztatását kaptuk feladatul. A magyar hadseregből sokan átpártoltak hozzánk. Nehéz dolgunk volt. A fasiszták mindenre elszántan, vadállati kegyetlenséggel gyilkoltak. Hitler beléjük oltotta a szláv népek i- ránti gyűlöletet, különösen ránk, szlovákokra uszították őket, mert ez a kis nép merészelt fellázadni az „übermenschek“ ellen. Nagyon kemény tél köszöntött ránk, szörnyű volt az élet. Rengeteget fagyoskodtunk, a reumámat is akkor szereztem. Az ellenség sokkal jobban volt fölszerelve, számbelileg is jelentősen túlszárnyalt minket. Egy alkalommal Donovaly környékén visszaszorítottak a hegyekbe, csupán tizenegyen maradtunk életben. Felszólítottak bennünket, adjunk meg magunkat, akkor megkegyelmeznek, ha nem, szitává lőnek valamennyiünket. Akkora köd volt azonban, hogy az orrunk hegyéig sem láttunk, szerencsére ők sem, így megpróbáltuk a lehetetlent. Egyikünk sem tette le a fegyvert, megszöktünk. A terepet nem ismertük, két napig bolyongtunk a környéken, végül Martinban kötöttem ki. Itt jelentkeztem az I. Csehszlovák Hadseregbe, és a felszabadulásig harcoltam. Dr. jozef Lletavec elvtárs, veterán kommunista szintén a felkelés aktív harcosa. Fiatalos, és mint mondja, ezt annak köszönheti, hogy soha nem tétlenkedik, állandóan mozog, tesz-vesz. Most, hatvanöt évesen ahelyett, hogy pihenne, gyűlésekre, összejövetelekre, baráti találkozókra jár. Az erdőtől nem tud megválni, nagyokat sé tál, gyönyörködik a tájban. Kedvenc időtöltése a vadászat. Bojnlcén a háza falait díszítő trófeák is erről árulkodnak. Amikor a néhány évtizeddel ezelőtt történteket idézi, szeme gyakran felcsillan, hangja átforrósodik: — Ne higgye ám, hogy a felkelés egyik napról a másikra csak úgy kitört. Hosszú időn át készülődtünk rá, legnagyobb feladat a CSKP-ra hárult. Én az SZNF előtt már többízben börtönben ültem Nitrán, Haván és Bratislavában. Tizenhat évesen léptem be a pártba. Huszonegy éves koromban ítéltek el először, amiért tömeg előtt szónokoltam, a fennálló rendszer ellen lazítottam. A köztársaság földarabolása után jura] Po- tock? álnéven bujkáltam. A fasizmus győzelmekor sokan elvesztették fejüket, a fiatalság azonban nem adta fel a reményt. De ezekben az i- dőkben nemcsak hősök, hazafiak harcoltak, az á- rulők sem tétlenkedtek. Egy besúgó jóvoltából 130 társammal Havára toloncoltak, ttt a börtönben ért bennünket a hír, hogy kirobbant a felkelés. Azonnal cselekednünk kellett. Augusztus 30-án a napi sétakor lefegyvereztük őreinket, megszereztük a kulcsokat, és elmenekültünk. Ban- ská Bystricára kerültem, ott az újonnan alakult Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé választottak, tagja lettem a szlovákiai partizánmozgalom vezérkarának és a járási forradalmi nemzeti bizottságnak. Amikor a németek ideiglenesen leverték a felkelést, elhatároztuk, hogy a végsőkig kitartunk. Visszavonultunk a hegyekbe, és rajtaütésekkel gyengítettük az ellenséget. Soha nem felejtem el azt az Időt, amelyet a cseh nép nagy fiával, ján Svermával töltöttem, aki a kitartás, odaadás, önfeláldozás példaképe. Tüdőgyulladást kapott, mégsem szállt fel az utolsó Szovjetunió felé induló repülőgépre, pedig akkor megmenekülhetett volna. Szörnyű hideg volt, nekünk azonban át kellett jutnunk a Cha- benec túloldalára. Csak ott érezhettük magunkat biztonságban. A hegygerincet méteres hó borította,, amelyre vastagon ráfagyott a jég. Novem bér 7-én Ján Sverma a szovjet nép hősiességére hivatkozva öntött lelket a csüggedőkbe. Kimondhatatlanul sokat szenvedtünk, míg átjutottunk. A németek állandóan támadtak, mi egyszerre védekeztünk és menekültünk is. A csúcsra tizedikén értünk. Aki az éhségtől és a kimerültség tői csak egy pillanatra is leült, nyomban megfagyott. Százan pusztultak így el, köztük Sverma Is. A harcot azonban folytattuk. Rengetegen meg sebesültek, nem volt gyógyszer, műszer, orvos. Orvostanhallgatók láng fölött fertőtlenített késsel, minden érzéstelenítés nélkül vágták fel az iiszkösödő sebeket. Horné Lehotán megférgesed tünk, fertőző betegségek pusztítottak, mérhetet lenül sokat szenvedtünk. De kibírtuk! A szovjet hadsereg segítségével sikerült kivívnunk a győzelmet. Boldog vagyok és büszke arra, hogy nem éltem hiába. Fiatal éveim alatt én is hozzájárultam a korhadt, régi rendszer felszámolásához. Sajnos, a fasizmust a világon még nem irtották ki. A mai ifjúság feladata, hogy a fasisztaellenes harc ne fegyverrel, hanem eszmeileg és alkotó munkával folytatódjék. Mert csak így lesz hajnalpír az éjből, a munka a boldogság forrása így válik tetté az eszme, tüzzé az értelem... Mi nem olyan korban élünk, hogy fegyverrel a kézben kelljen bizonyítanunk elkötelezettségünket. Most a termelésben, a gépeknél, tervezöasz tatoknál szükséges a helytállás, A harmincöt évűéi ezelőtti események résztvevőinek, a Szlovák Nemzeti Felkelés partizánjainak hősiessége u- gyan nem hasonlítható Össze napjaink munkahelyi helytállásával, ennek ellenére korunknak is megvannak a maga hősei. TÖTH ERIKA MEGLOPTÁK Egy rövidáruüzlet előtt sorban állnak a nők. Egy ősz haiti elárusítónő egyenként engedi be a vásárlókat, közben mindig kulcsra zárta az ajtót. Vajon mi lehet itt olyan izgalmas? — Mijük van benn? ■— kérdezem vagy tízperces sorbanál- lás után az előttem várakozó hölgytől. — Nem tudom, senki sem tudja. Nem lettem okosabb, az igaz, de azért csak állok türelmesen tovább is, mert rém kíváncsi vagyok. Az ősz hajú néni aztán előttem is kinyitja a „meseajtót', majd kulcsra zárja. Na, nézzük csak, mire áldoztam a drága időmből! Az önkiszolgáló üzletben nyolc kosár van jorgalomban, és ha az inaslányokat meg az ajtót zárogató nénit is beleszámítom, akkor az üzlet alkalmazottaiból is legalább annyi van, mint ahány vásárló.. Többen közülük csak álldogálnák, vagyis jelügyelnek, és lehet, hogy várják a vevőket. A vevőket, akik előtt kulcsra zárják az ajtót. Végigsétálok az üzleten a- nélkül, hogy valamit is vásárolnék, de kifelé menet mégiscsak megkérdezem az ajtónálló elárusítót: — Mire föl ez a nagy sor- banállás? — Délelőtt árut kaptunk, és délután már vagy fél órával a nyitás előtt sorba álltak a vásárlók. — És mit vásárolnak? — Azt, amit maga! — válaszolja a kosaramba nézve. Nagyon rossz a szám íze, és dühös is vagyok. Valaki meglopta az időmet, de az ts lehet, hogy én voltam a tolvaj.„ Az eset Bratislavábán a Cesko- slovenská armáda utcai rövidáru üzletben történt. A LÉNYEG Tegnap két fiatal diák barátommal beszélgettem, akik t- dénymunkásokként dolgoznak egy zöldségraktárban. — Tegnapelőtt másfél árát késtek a teherautók, a zöldség és a gyümölcs meg ott fony- nyadt a napon, mert mi Időben kikészítettük. De volt olyan nap is, például a múlt héten, amikor csak tíz óra körül, tehát háromórás késéssel jöttek az első kocsik ... — Én bizony nem tudom, ki veszi meg azt a zöldséget. Nem is értem, minek építjük ezeket a költséges hűtöházakat, ha aztán két óra alatt kárba veszik a termelők munkája és a mi igyekezetünk is. Valaki azt hihetné, hogy a diákok érdekeltek a gyümölcs és a zöldség időben való elszállításában. Érdekeltek, de csupán annyira, mint mi, vásárlók. Órabérben dolgoznak, ha elkészítik az árut, utána lógatják a lábukat. Csakhogy valahol hiába várják a szállítmányt, amelyet nektk kellett volna küldeniük, valahol a kétórás késés felborította a munkarendet, és ezt a fiúk tudják, ugyanis a közgazdasági e- gyetem hallgatói. Ä lényeg, az eredmény: fonnyadt gyümölcs, zöldség. Senki sem firtatja, hogyan és hol válik a kiváló minőségű termés másodosztályúvá, pedig nem titok. Valaki, valahol a teherautók ütemtervének összeállításakor helytelenül értelmezték azt a szót, hogy szervezés. A tény annál szomorúbb, hogy erre nem a Zelenina vezetőt, hanem két közgazdász diák mutatott rá kétheti idénymunka után. Zácsek Erzsébet
