Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-31 / 31. szám
ROZITA PAUUDO (Ciprus) KÖSA ARPÄDiiin-ni - i ii' Egy ének, egy história És utána csak egy szívdobbanás maradt a fronton, 6s egy széttépett szerelmes szó a két kezem között. Es utána semmit se mondtam, és semmit se mondok, mert ntcs még semmim, elvtárs. Nincs még semmim e görcsön kívül, csak ez, a szivem közepében, és e folton kívül az arcomon. Nincs mtt mutatnom, és nincs mtt mondanom, semmit. Ezért a ml történetünk, ez a könnyes érintkezés a kivégzés alatt, és ez a lövés a mellünk üregében, és te, és én, ktk mindig a tavaszról dalolunk és a vérről. És utána semmit se mondok. Elég az énekünk most, mikor a gyermekek sem szeretnek mást lobban ezen kívül. Ezért hallgatok, elvtárs. FÖLDESSY LÁSZLÓ fordítása AZ ÜJ HAJTÁSOK MŰFORDÍTÓI ROZITA PAUUDO ÉN ÉDES KISDEDEM A ma este számunkra történik, Szerelmem. Most, mikor könnytelt szemmel írok, Könnycsepp folyik végig kezemen. A ma este számunkra történik. Egy csillag az egyetlen égen. Szerelmem. Ma este valami érettünk lesz. Érettünk él. Érettünk vész a halálba, S ml kezében keressük egyetlen világunk Igazát. Mit mondasz, szerelmem? En szeretlek, mint mindig, Szavaimban születik a szerelem szikráta. Vörös. Vörös a mi színünk, Vörös szavak, vörös szív, Vörös vér az ereinkben, S mi, akik szeretünk, Ml maradjunk csöndben? Egyetlen sötét ég alatt, egyetlen sötét éjfél Várj reám, szerelmeml Várj reám! 9 ISTVÁN BÁCSI KESERŰ MEZE Emlékszem, velünk szemben lakott István bácsi. Gyérülő haját, kipódrött bajuszát, hosszú szárú pipáját ma is magam előtt látom. Nap mint nap ott üldögélt a tornácon, és gomolygó füstfelhőket eregetett méternyi szárú pipájából. A deszkapalánk résein át lestük, hogyan élvezi a szüzdohány fanyar illatát. Édesanyám azzal ijesztgetett bennünket, ha nem leszünk jók, jön István bácsi és elfenekel bennünket a pipa hosszú szárával. Az öreg egyedül élt a hosszú házban, szeretett állataival. Ha kilépett az udvarra, háziállatok és szárnyasok tarka seregiele zajongta öt körül. Életét bizonyára ezek az állatok tették elviselhetővé. Engem leginkább az öreg méhese izgatott. Kertjében egy hatalmas pajta állt, tele méhkaptárral. Tavasszal, amikor kivirágoztak a fák, az egész környéket a méhek zümmögése varázsolta megfoghatatlanul széppé, szinte ünnepélyessé. Ilyenkor órákig elüldögéltem az udvarunkban virágzó cseresznyefa alatt. Csukott szemmel hallgattam a különös muzsikát. Olyan volt, mintha millió kis manó millió hárfácskát pengetne az én lelkem gyönyörűségére. Egy alkalommal, amikor az öreg nem volt otthon, belopakodtam a kertjébe meglesni a méheket. Először tisztes távolságból figyeltem csak a pajtát, de később közelebb merészkedtem. A méhek figyelemre méltattak. Egyesek éppen megérkeztek, mások pedig indultak begyűjtő útjukra. Élveztem, ahogy elsuhantak mellettem. Szinte keresztülrepültek rajtam. Miután megelégeltem békességüket, egy hosszú fűzfavesszővel piszkálgatni kezdtem az egyik kaptár kijáratában megjelenő méheket. Ellenséges magatartásomra a méhek is hasonlóképpen reagáltak; az édes zsongás egyszerre dübörgő mennydörgéssé változott. Szedtem is a lábam, de hiába. A méhek belegabalyodtak a hajamba, az Ingem alá, a cipőmbe, és dühödten fúrták testembe mérges fullánkjukat. Szerencsére futás közben megbotlottam egy fatuskóbán, és beleestem a kertet borító magas gyomba; a méhraj hatalmas viharként vonult el fölöttem. Csak akkor merészkedtem elő a gyomból, amikor a) felzajgatott méhraj teljesen elcsöndesedett. Hazavánszorogtam. Édesanyám levetkőztetett; ruhámból ma- •éknyi méh hullája potyogott ki. Gyorsan kicsipkedte a lesembe szakadt fullánkokat, és bekent ecettel, hogy meg ne da- ladjak. Egy óra múlva mégis olyan gömbölyű lettem, akár egy 'éghajó. István bácsinak is fülébe jutott a dolog. Másnap, amikor anyám odajött az ágyamhoz, és azt mondta, hogy István bácsi van itt, rögtön a hosszú szárú pipa jutott az eszembe, vagyis hát az elfenekelés. Az öreg azonban pipa nélkül érkezett. — No, te kis méhész, meggyógyulsz már? — kérdezte, és egy nagy darab lépes mézet nyomott a kezembe. Vizenyős szeme körül meg az ajka szögletében az együttérzés ábráivá rendeződtek a mély ráncok, de hiába: olyan keserű mézet, mint akkor, soha nem ettem. Amikor István bácsi kiment az utcára, feltápászkodtam és odavánszorogtam az ablakhoz. Néztem megtört alakját, míg csak el nem tűnt a szemem elől. ' —* 71. perc Ölyan hét nincs, hogy a csapat körül meg ne jelenjenek a népi ellen' őrök. Mindig akad valami szaglásznivalő. Azért jönnek ők, mert a Nagyfőnökségen sem akarják, hogy a rendőrség járjon hozzánk. Az mégis nagyobb blama. Meg aztán a rendőrök nem is olyan jómodorú nyomozók, mint a népi ellenőrök. Guszti azt mondta, ő mindig minden rendőrnek köszön, akár ismeri, akár nem. Sosem lehet tudni... Köszönjünk mi Is, Ha akármire kerül is sor, már egészen más a helyzet, ha az ember köszönő viszonyban van a rendőrrel. Guszti múltkor átment a piros fénysorompón. Éppen ott volt két rend* őr. „Szevasztok!“ „Te vagy az? De jó, hogy elkaptunk. Legalább most adsz egy csapat* zászlót. Egy jelvényt is. A fiam apósának kéne. Meg van veszve a csapatért. Hiába mondom neki, hogy nem kerültök ti fel soha!“ Az a furcsa, hogy a népi ellenőrök mindig egy-egy konkrét ügyben szaglásznak. De ki az isten küldi őket? KI tud mindent, hogy mi történik az egyesületnél? Ogy néz ki az egész, mintha az Elnök sporttárs minden nap minden eseményről írna egy feljegyzést a népi ellenőröknek. Még az a szerencse, hogy a népi ellenőröket is a Nagyfőnökségről Irányítják. A kapitánysággal nincs különösebb veszély. Dani bácsi minden héten meghív közülük valakit vadászni. A múltkor ott beszélgetett a három Igazgató a pálya szélén. Dani bá* esi, Szütyő és Maky elvtárs. Jöttek az edzést ellenőrizni. Ogy somfordáinak mostanában az edzések körül, mint az ordasok, melyik báránykát lehetne elkapni. Szütyő bácsival ott volt egy pasas. Maky elvtársék azt hitték, ő is drukker, aki kijár megnézni az ed* zéseket. Néha annyian vannak az edzéseken, hogy egyik-másik NB II-es csapat mérkőzésein sem többen. Szütyő bácsi nem győzte rugdosni Maky elvtársék bokáját. „Meg vagytok veszve? Ez egy népi ellenőr!" ( „De ő is azt akarja, hogy bekerüljön a csapati“ A népi ellenőrök mindig azzal mennek el egy-egy kivizsgálás után, hogy négyszemközt akarnak beszélni az Elnök sporttárssal. „Ne rezelejtek be, öreg. Nem estünk mi sem a fejünkre, azért, mert népi ellenőrök vagyunk! Hiszen tudjuk mi azt: ha reggel ti elhatároznátok, hogy attól a pillanattól kezdve betartotok minden sporttörvényt, rendelkezést, határozatot, szabályt, előírást, az Íratlan és írott „erkölcsi normákat“, este kimondhatnátok a sportkör feloszlatását. Mit este? Már ebéd előtt... Mert tudjuk, hogy az öt első osztályú Ifi uzsonnájából reg gelizik és vacsorázik az egész csapat... Ha befizettek t’íz ebédre, húszat hoztok el. Igaz? Na ugye, hogy mindent tudunk! Csak az a fontos, hogy minden csalást, minden szabálytalanságot a ) 68. perc Az egész mérkőzés középpontja Goldmayer és az új srác küzdelme. Élvezi a közönség. Goldmayer nemi És a srác csak a legegyszerűbb és a legtisztább eszközökkel dolgozik. Testtel sodor, nyom, nem rúg, nem könyököl, nem szabálytalankodik. Félő, hogy Goldmayer fog bepipulmi. *. Goldi egyre többször van a földön. A bíró Int, hogy nem történt sem* mi, álljon fel. Még mindig van jó húsz percünk. A játékvezető most egészen tisztességes. Mindent megítél ellenünk, amit csak lehet. Sőt, a fél pályánál még azokat a belemenéseket Is le* fújja, amit elengedhetne. Szandál élvezi a helyzetét. Ogy Irányítja a védelmet, mintha az igazi profi kapus lenne..« Most már nem mer belefejelni az előre Ívelt labdákba, mindent kézzel fog. Elég ügyesen. Már három labdát tett ártalmatlanná. Igaz, egy sem volt köztük olyan, amit ne fogott volna meg bárki... Elégeti az embert az ilyen meccs. Furkó és Nagy II, az üres területet védik... Ha egy-egy eltévedt labdát sikerül megszerezniük, és nem adják le azonnal, Nagy I. rájuk ordít .. „Add le, ne hozd ránk, add le!“ Csak tudnám, mit forral Nagy I. a fejében. Ojra intett neki a Mester, nem sokkal Bige kiválása után, hogy menjen megint előre, szélen. Most nem olyan a helyzet, bárki elmondhatná, ml van a fejében. Mindenki tart mindenkitől, Amikor még Valter Misi volt a csapatkapitány, ha magunk között vol* tünk, mindent meg mertünk beszélni. „Nem akarom, hogy ez kikerüljön az öltözőből. De ha mégis, szétverem az illető pofáját!“ Az öltözőből most nem kerül ki semmi, nincs, ami kikerülhetne. Csak odafentről. Guszti azt mondta, már minden vezetőségi tagnak megvan az ÜJ edzőjelöltje. Ha a Mester repül, sorban előállhat vele mindenki. Ennyi minden függ még a hátralévő percektől. Egy gól! De ha nem lesz... Majd jön az új edző. Erős embert fognak hózni. Azt is istenítik majd eleinte, ö lesz a bálvány, ha nyerjük a meccseket. Aztán az első zakó után már neki is feladnak egy levelet. Az az érzésem, hogy a kővetkező edző — akit hoznak — ő lesz minden Idők legnagyobb stricije. Kihasználja majd a helyzetet. Felülkerekedik,,. Azt tesz majd, ami neki tetszik. Hiszen tudja, a Szövetség úgysem engedné meg, hogy egyik edző után repüljön a másik is. Meglehet, nem ő fogja kapni a leveleket, hanem majd ő küldi egyik- -másik vezetőnek. Esek még majd védik az új edző minden hitványságát. Hiszen ők zavarták el a régit, az ő gondolatuk volt az új. Edző, vezetőség, csinálja majd a maga buliját. A csapat meg sorvad... Üjra meg újra elhullik ... De ha mi megnyerjük ezt a mai meccset, az egész évi jő munkát, a gondos egybehangolt vezetést, a csapatkollektlva szellemét, a magas vezetőedző munkamorált, a Nagyfőnökség áldozatos segítőkészségét ün* nepelhetnénk.». Ha vesztünk, a széthúzás, az erélytelen edzés-vezetés, a Nagyfőnökség helyes hozzáállásának ki nem használása, a csapat kollektív szellemének teljes hiánya miatt verik el rajtunk a port. Ugyanazok, akik most a mennybemenetelünket készítik elő gondolatban, arra az egyetlen pici gólor-Urára várva. \
