Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-18 / 51-52. szám
18 M H a azt mondom, hogy Szibéria, bizonyára hátadon végigfut a hideg és máris asszociálnak benned a szavak, a gondolatok: fagy, jég, hófúvás, szán és az utána rohanó farkasok, föld- bevájt viskók, állatbőrbe bújtatott emberek. Szibéria nem ez, még akkor sem az, ha távolinak túnik, ha csak címszavakat tudunk róla. Lexikonból annyit, hogy Szibéria a Szovjetunió ázsiai OSZSZSZK-hoz tartozó része; az Uraitól a Csendes-óceán Vízválasztójáig, az Északi jeges-tengertől az Ob és az Arai — Kaspi vízgyűjtő vízválasztójáig és az OSZSZSZK Délkelet-ázsiai határáig terjed. Területe 10 millió négyzetkilométer, lakosainak száma több mint 22 millió. Persze könnyű dobálózni a millió négyzetkilométerekkel, ám, hogy mégis némi elképzelésünk legyen a föld nagyságáról, hirtelen egy példát Is említek. Irkutszkban mesélte az egyik újságíró kollégám, aki többek között a TASZSZ moszkvai tudósítója is a már szinte humoros esetet. — Néha megtörténik, hogy éjszaka szól a telefon. „MI van tessék — kérdezem álmos hangon. — Sürgősen közölj hin erről és erről —, hallom a drót másik végéről. — És pont most kell hívnod, amikor már alszom, — ordítom bele a telefonba. — Hogy-hogy alszol, munkaidő alatt, — hallgatom az erélyes hangot Moszkvából. — Alszom, mert nálunk már éjszaka van. A mi óránk éjfél után kettőt mutat. — Elnézést, ismét megfeledkeztem arról az időkülönbségről, ami Moszkva és Irkutszk között van. Pedig van, jegyzem meg mosolyogva. — Amikor a Kreml toronyórája éjfélt kongat, Irkutszkban már reggeli öt órát mutat az óra. REPÜLÜNK A TAJGA FELETT Bármelyik földajzkönyvböl megtudhatjuk, hogy a Szovjetunió területének egyharmadát erdő fedi. A Szovjetunióban egy lakosra öt hektár erdő jut, Szibériában pontosabban az irkutszki területen pedig már egy szibériaira 45 hektár erdő. Mi is az a tajga? E szóval először a dallamos orosz népdalokban találkoztam. Sokáig számomra csak erdőt jelentett. Ahogy bővültek ismereteim a világról, úgy pontosult a tajga szó fogalma is, őserdőnek, orosz őserdőnek. Évek teltek el, amíg alkalmam adódott átrepülni Szibéria egy része felett, és tízezer méter magasból látni a végtelenbe nyúló és szélesedő zöld zónát. Ekkor már kezdtem megérteni az őserdő fogalmát. Persze csupán méreteiben. A tajgát igazán csak közelről, belülről lehet megismerni. Egy turistaút alkalmával nem jut idő arra, hogy vadlesre menj, vagy hányát feküdj az avaron, derékig járj hóban, medvék dirmegését-dörmögését hallgasd. Ott egy élet sem elég annak a területnek a bejárására, amit repülőgéped né hány óra alatt megtesz. Tajga: szibériai erdő. Tajga: maga a gazdagság. Az okos gazda nem fecsérli el a természet adta ajándékot. Csak annyit vész el belőle, amennyire éppen szüksége van. Ott, ahol néhány hónappal, ezelőtt motorfűrészek hangja zengett, ma fiatal erdészek egész sora jelent meg, hogy új erdőséget telepítsen. A Nyugat-Szibérlát bemutató kiadvány térképén világos árnyalatok jelzik az erdei fenyő és a nyír övezetét; kisebb területen él a vörös- és a cirbolyafenyő, és csak apró foltok villantják fel a luc- és a jegenyefenyő előfordulásait. Kelet-Szibériában a tajga — főleg vörösfenyö. A földrésznyi táj hetven százalékát uralja. A már említett népszerű kiadvány egyébként úgy ír, hogy „amíg a luc- és jegenyetajga komor, a vörösfe- nyőerdő szomorkás, különösen ősszel, amikor a lomb megsárgul és lehull“. Hát ez persze ízlés, impresszió dolga. Egy dolog azonban bizonyos: a tajga — akár komor, akár szomorkás — sejtet valami titokzatosságot, valami vadságot, s ennek nyitja mérhetetlen nagyságában, érintetlenségében rejlik. Erdők sűrűjében nem egy ember bolyongott már el és napok múltán helikopterrel találtak csak rá. Tajga — az áthatolhatatlan? Tehettem volna felkiáltójelet is a mondat végére, hiszen néhány évtizeddel ezelőtt még így élt az emberek tudatában. Ma már a kérdőjel is felesleges, mivel a tajgán keresztül vágtak utat Szibéria kincseihez, a Bajkál-Amur vasútvonal hős építői. Az ember megváltoztatja a tajga évezredek óta megszokott ritmusát. Persze minden igyekezetével azon van. hogy ezt a ritmust a legkisebb mértékben zavarja meg. A tajga szép, de a tajga sebezhető. Legnagyobb veszélyt a tűz jelenti a tajga számára. Leégett fák, üszkös ágai figyelmeztető jelként merednek az ég felé. Mennydörög, villám csapkod, a borókafenyő lángra lobban, szikra hull a száraz fűbe, ég az erdő, ég a tajga. A villám ellen nem tudunk védekezni, de az emberi gondatlanságot meg lehet előzni. Égő cigaretta elhajítása, vagy a nem megengedett helyen való tűzrakás felbecsülhetetlen károkat okozhat. Ezért a tajgába vezető utak mentén Iépten-nyomon figyelmeztető táblákkal találkozhatunk: Beregítye tajgu ot ognyal Óvják a tajgát a tűztőll Igen óvják meg az erdőt,'óvják meg az erdő madarait, óvják meg a vadállományt. Ha mégis lángra lobban a tajga, repülőgépek, helikopterek emelkednek a magasba, bennük ejtőernyős tűzoltók százaival, hogy azok földet érve minél előbb megakadályozzák a tűz terjedését. IRKUTSZK NAPSÜTÉSBEN FOGAD Ki mert volna arra gondolni, hogy Irkutszkban, Szibéria legnagyobb városában szeptember közepén 25 fokos hőmérséklet lesz. Még az a szerencsém, hogy elutazásom előtt nem fogadtam szót azoknak, akik tudtak róla, hogy Szibériába készülök, így elmaradt úti- csomagomból a bunda, a meleg alsőnemü. Úgy szálltam ki a repülőgépből, mint azt bármelyik közép-európai városban tettem volna. Ballonkabátomat a vállamra csaptam. Biztos voltam a dolgomban, mivel a légikisasszony néhány perccel a leszállás előtt készségesen közölte a levegő és a földfelszín hőmérsékletét. Egy átrepült éjszaka után nem akartam hinni a fülemnek. A repülőgépből kilépve valóban kellemes meleg levegő csapott az arcomba. A melegséget csak fokozta Natasa mosolya, aki csoportunkat várta. Irkutszkről megérkezésem előtt annyit tudtam, hogy a Bajkál-tótól nyugatra az Angara folyó mellett fekszik. Lakosainak száma közel félmillió. Kelet-Szlbé- ria egyik legnagyobb ipari központja. Bányagép és szerszámgépgyár, fémfeldolgozó, fa-, ruházati és élelmiszeripari üzemek egész sora megtalálható a városban. Közelében, az Angarán nagy vízierőmú épült, amely évi 4,2 milliárd kWo áramot termel. Számos kulturális központnak ad otthont Irkutszk. A szibériai vasút fontos állomása. És ha már állomásról lévén szó, érdemes megállni a felsorolásokban egy pillanatra. A vasútat, mely keresztül halad a városon, transz- szibériai vasútvonalként említik mindenütt. Moszkvát köti össze Vlagyivosztokkal és hossza 7021 kilométer. Az Urai és a Csendes-óceán közötti szakasza 1894-töl 1904-ig épült fel. 1938-tól kettős vágányú. Amikor még gőzmozd©iyok húzták a szerelvényeket Moszkvától Irkutszkig egy hétig tartott az út. Ma az út „csupán“ négy napig tart és egy hét leforgása alatt már Vlagyivosztokban köt ki utasaival a szerelvény. Számunkra, akik idegesek vagyunk a vonat néhány perces késése miatt, szinte elképzelhetetlen egy hétig utazni. Persze, nekünk a távolságokról alkotott véleményünk Is más. Hadd szolgáltassak erre is egy szov- jetunióbeli példát. Néhány évvel ezelőtt Taskentben Jártam, Lgy .ikkasz- tó nyári napon városnézés helyett a szállodában maradtam. A szomszéd szobában jókedvű társaságra találtam. Nagyon rövid idő alatt megbarátkoztunk. Kocctnt- gatás közben szó esett arról is, hogy elmehetnék hozzájuk látogatóba, mármint a lakhelyükre. A meghívást tisztelettel elfogadtam. Később a beszélgetésünk során szerényen megkérdeztem. — És hol laknak? — Itt, nem messze, hangzott a válasz. — Hol, pontosabban? Egy számomra ismeretlen kisváros nevét említették. — Mennyire van Innét? — Ezerkétszáz kilométer, mondták ők teljes komolysággal. Mondanom sem kell, hogy nem mentem látogatóba. Nagy országban a nagy távolságok fogalmát másképpen értik és másképpen érzik, műit nálunk. VASÁRNAP DÉLUTÁN A honismereti múzeum meglátogatását tervezték be vendéglátóim. Szibéria múltját, Szibéria jelenét, Szibéria jövőjét Idézik a kiállított tárgyak és képek. Mi is az a régmúlt? Ismerőseim, barátaim megmosolyogták azokat a képeslapokat, melyeket Szibériából küldtem a következő szöveggel: Szívélyes üdvözletem küldöm az Ideiglenes szibériai tartózkodásomról. E gon dolat éppen a honismereti múzeumban ötlött az eszembe. Itt tudtam meg, hogy a száműzetés már a Rettenetes Ivántól datálódik, aki 1550-ben törvénybe iktatta és az Irányát is meghatározta: Szibéria. Ezért ne csodálkozzunk azon, hogy Szibéria az európaiak számára a börtön, a kényszermunka szimbólumává vált. A XIX. században már több százezren élnek szibériai száműzetésben. Megszökni szinte lehetetlen volt a hatalmas távolságok miatt. Aki mégis megpróbálkozott a szökéssel, útközben lelte halálát. A forradalom szele elérte Szibériát Is. Szibéria ma már nem a számüzöttek, az éhezők jajgatásától hangos, ez ma már csak keserű emlék. Szibériában a gépek az új élet ritmusát zengik. Lenin, a XX. század legnagyobb elméje a bolsevik párt VIII. kongresszusán Szibériáról ezt mondta: Szibériában kétszer jártam. Száműzetésbe menet és száműzetésből jövet. Az a véleményem, hogy ez egy érdekes terület. Szibériában a természeti kncsek egész sorát tárják fel a szovjet emberek. Ma 22 millió ember él e hatalmas területen. Kétezerre ez a szám 10 millióval gyarapodik. Egyes előrejelzések szerint a XXI. században Szibéria 100 millió embernek ad otthont. Akik nem ismerik Szibériát, azok nem hihetik el, hogy van még ezen a földön rengeteg kiaknázatlan lehetőség, van tiszta tó és tiszta víz, felbecsülhetetlen gazdagság a föld felszínén és a föld felszíne alatt, ami az emberiség lávát szolgálhatja. CSIKMAK IMRE I 'C c o a a « 00 I 4
