Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-18 / 51-52. szám

fWji Liszka Györgyi Papp Sándor Kása Éva Vangel Árpád ÜK t Dnriiová Viera: A koncertlátogató közönséget én fs passzívnak nevezném. Van, aki talán csak azért megy el egy koncertre, mert nem mindennapi esemény, és ott valami olyat keres — tegyük fel a zenészekben —, ami tőle távol áll, emit nem ismer. Azonosul a ze­nével, üvölt, és úgy akar öltözni, viselkedni, mint azt a zenészek teszik. Talán azt is mondhatnám, példaké­pet lát és keres a zenekar tagjaiban. A leveleket ol­vasva az is kiderül, hogy a hetvenes évek második felének Ifjúsága már más ideálokra, hősökre, példaké­pekre vágyik, mint mondjuk az ötvenes években. Má­sokra, hozzájuk időben és szellemben is sokkal köze­lebb állókra. És akkor megjelenik a színen a Piramis- -együttes. Szövegük a fiatalokhoz szól, sztárok lesznek, beszél róluk a közönség, és máris előáll a furcsa hely­zet: róluk kell ifjúsági brigádokat elnevezni, őket kell példaképnek választani. Liszka Györgyi: Szerintem bármennyire is kedvelt Is­kolánkban a Piramis-együttes, mégsem állítom, hogy bárki is példaképül választaná. Példakép? Huszonnyol­cáé létszámú osztályunkban csak egyetlen diáknak van példaképe. Szerintem a fiataloknak most nincs szüksé­gük példaképekre, nem érzik ennek hiányát. Som Lajos: Ezzel nem értek egyet, mert amióta em­ber az ember, mindig volt példaképe. Szerintem ma is van mindenkinek példaképe, csak ezt sokan nem vall­ják be. Én azt hiszem, ma nem egy-egy ember a példa­kép, hanem többek jó tulajdonságaiból áll össze. És mindenkinek attól függően áll össze a példaképvilága', hogy mekkorát és hogyan akar előre lépni. Hogy so­kan minket választanak példaképnek, ez nagyon meg­tisztelő, és felelősséggel is tartozunk érte. Normális dolognak tartom. Duriíová Viera: Én sem értek egyet Liszka Györgyi­vel. Lehet, hogy nincs példaképük, de nem azért nincs, mert nem akarnak, hanem mert nem tudnak választa­ni. Gyors, rohanó, fejlődő világunkban nem tudják 'el­dönteni, kit utánozzanak, kit válasszanak példaképül. Talán példaképeik-ideáljaik napról napra változnak. Nem állítanak fel magukban mércét, még nem tudják eldön­teni, mi £■ jó és mi a rossz számukra, mi az átvenni és mi a kivetnivaló. Inkább hajlanak a divatot követni anélkül, hogy fontolóra vennék, ki az a példakép, aki számukra legjobban megfelel. Oj Ifjúság: Tisztáznunk kell, melyik korosztályról Is beszéljünk. Elsősorban a tizenháromtól tizennyolcig terjedő középiskolásokról, de főleg az ugyanilyen ko­rú vagy esetleg még 3—4 évvel idősebb szakközép- iskolásokról, munkásfiatalokról. Talán azt mondhatnánk, amikor a munkásfiatal dolgozni kezd, szórakoztatásá­ról már nem gondoskodunk annyira, mint előtte, ö le­dolgozza a napi munkaidejét, s másnap reggelig sza­badja van. A fennmaradt időt nincs mindig hol eitöl- tenie saját szája íze szerint. Csoportokba verődik, lő­dörög az utcákon, unatkozik. Duriíová Viera: Igen, ez így van, mert a középisko­lás fiatal, akinek jól megy a tanulás és vonzalmat is érez iránta, leköti az idejét a tanulniveOó. ö még nem is keresi a különösebb szórakozási lehetőségeket. Meg­elégszik hébe-hóba egy diszkóval, mozival. De miit csi­náljon valóban az a munkásfiatal, akinek ür tátong az életében munka után? Nekik valami foglalatosságot kell találniuk. Róluk már nem gondoskodik az Iskola, nem élnek annyira a munkahely vonzásában sem, ott sem mindig találnak szórakozási lehetőséget, önmagukra vannak utalva. Hal­lottam munkásfiE'talok véleményét: egyfajta kisebbren­dűségi érzéssel lépnek be a művelődési házakba, Ifjú­sági klubokba, az ott lévő, többnyire értelmiségi fiata­lokkal nem találják meg a közös hangot, idegenként érzik ott magukat. Egyszer-kétszer ha el is mennek, többször már nem, mert nincs közös témájuk, talán még a lányokkal szemben is feszélyezve érzik magukét, amiért ők „csak“ munkások. Tudok olyan esetről is, hogy a munkásfiatalokat kinézték, vagy a szó szoros értelmében kiközösítették a többiek. Som Lajos: Mi is arra törekszünk, hogy ezek az ál értékrendszerek eltűnjenek. És a koncertek ezekhez velőben jó lehetőséget biztosítanak. Ezt kellene tovább­fejleszteni másutt is. Vangel Árpád: Sajnos, nekem is hasonló szomorú ta­pasztalataim vannak. Én itt, a fővárosban tanultam, és amikor egy klubba bementünk, éreztük, hogy a több­ség kinézett bennünket, éreztették velünk, hogy ők szakközépiskolások, főiskolások, műveltebbek, mint ml, nincs közöttük keresnivelónk. Vagy ha szóba Is ele­gyedtünk, az lett az eredmény: nem értettük meg egy­mást. A kisebb városokban is hasonló a helyzet. Pél­dául Dunaszerdahelyen a klublátogatók többsége gim­nazista, s a magunkfajta munkásfiatal már nem szí­vesen megy közéjük, nincs meg számára a kedvező légkör. Minket esek munkásoknak tartanak. Oj Ifjúság: Ez ellen harcolni kell. Természetesen ez­zel a felfogással nem érthetünk egyet. Ennek aztán az a következménye, hogy „adódik“ egy koncert, a- melyre bárki elmehet, tekintet nélkül arra, hogy mi a végzettsége, műveltsége, és ott egyenrangú üvöltö-or- dító partnere a másiknak A koncert alatt üvöltés köz­ben eltűnik minden vélt vagy valós különbség. Kisla­kul egy nagy család, ahol a.i egyiket sem érdekli a másik gondja-baja, iskolázottsága, összetartja őket az üvöltés. Lehet, sem előtte, sem utána nem találják meg a közös hangot, de a koncert alatt testvérnek, barát­nak, egyenrangú partnernek érzik egymást. Duriíová Viera: Ezt a lelkesedést, ezt az együvé tartozás pillanatnyi érzését kellene tovább ápolni, hogy a tömeg továbbra is megtalálja a közös hangot, az egymáshoz velő közeledés útját. De azt hiszem, ilyen nincs is. Üj Ifjúság: Nincs, mert a koncert után a közönség nem az általa vélt igazságokról, a szövegről beszélget, vitázik, hanem az kerül terítékre, hogy valóban volt-e Som Lajos fülében fülbevaló, hogy milyen magasra ug­rott föl Révész, hogy milyen csinos ez és ez a zene­kari tag. Levélíróink hetven százé léka azt írta, azért ment volna késre, hogy piszkos vagy tiszta volt-e a ze­nészek öltözéke. Már rég elfelejtették a hozzájuk őszin­tén szóló szöveget, lényegtelen dolgok maradtak meg C9ak emlékezetükben. És talán évek múltával már azt is elfelejtik, hogy létezett valamikor Piramis, amely az adott időben ez ő életérzéseiket is kifejezte. Elfelej­tik, mert évek múlva megváltozik helyzetük, családot alapítanak, mások lesznek a problémáik. És egyikük- -másikuk talán már úgy tekint vissza korosztályára, mint éveikkel ezelőtt azokra, akiknek a szirupos ope­rettzene kellett. Megváltoznak az igényei, és talán egy­féleképpen Igénytelenné válik ő is. Akkor már nem az foglalkoztatja, van-e vagy nincs hely, ahová mehet­ne, hanem az, hogy a lakásban csöpög a csap, a gye­rek kimaradozik otthonról, a munkahelyén valaki fúr­ja, miért jött későn haza a felesége. Molnár Imre: Igen, elég végigtekinteni falvainkon. A huszonhárom éves kortól számítandó Ifjúságnak már nem kell sem Piramis, sem irodalom, sem színház, csak azért töri magát, hogy szebb legyen a lakása, mint a szomszédé; többet hozzon a fólia, mint tavaly, ki­cserélje a kocsiját. Minden szórakozása abban merül ki,, hogy ha jut rá ideje, elmegy egy focimeccsre, s ott tombolja ki megát, ugyanolyan értelmetlenül, mint öt-tíz évvel korábban egy rock-koncerten. Srieíenec Sándor: A fiatalok valóban üvöltőnek a koncerteken, de legalább akikor ennyit még tesznek. És bizonyára ha nem lenne koncert, akkor valami más kellene. De mert nincs, így talán még örülhetünk Is ezeknek a koncerteknek. Kása Éva: Talán e koncertek alkeImával kellene ben­nük felébreszteni az öntudat érzését, azt, hogy kiala­kuljon, most még tegyük azt, a koncertek, később más Iránti érdeklődés, de valami mindig is érdekelje őket. Ha majd kinőnek ebből a korból, érezzék, tudatosít­sák, hogy van, lehet még valamiért lelkesedni, lehet egy ügy érdekében összefogni, más művészeti irány­zatokat megszeretni. Maradjon meg bennük ebből a kor­ból az, hogy valamit kell választani, valamivel komo­lyan kell foglalkozni. Molnár Imre: Az embernek szüksége van valamilyen tevékenységre, valamilyen értékes tevékenységre. S ha nem talál magának egy olyan művészeti ágat, amely róla, hozzá szólna őszintén és valóban művészi fokon, akkor Piramis-koncertféle áltevékenységbe fog. Ha e vers nem hozzá szól, ha a könyv, az ifjúsági Iroda­lom nem fejezi ki az ő mindennapjait, amelyben meg­találná önmagát, akkor mégiscsak fordulnia kell vala­merre, ahol biztonságot vél, még ha látszetbiztonság is az. Ez egy ideig kt Is elégíti, de aztán kinő ebből a korból, és kiszakad mindenféle közösségből. Talán az, hogy létezik Piramis, annak tudható be, hogy egyes fiatalokhoz sem a szülők, sem az Irodalom nem szól őszintén, vagy süket fülekre találnak. Som Lajos: Nem hiszem, hogy a mi tevékenységütik áltevékenység lenne, mert mi a dalok szövegét, vers­nek, Irodalomnak tartjuk. Művészeti ágnak. Molnár Im­re véleményét viszont a továbbiakban igazolom: miért nem alkotnak olyan őszintén a többi művészeti ágak képviselői is, mint mi, hogy a közönség ne esek a beat-zene oltárán áldozzon?) Oj Ifjúság: De vajon a Piramis zenéje mennyire tük­rözi a valóságot? Molnár Imre: Talán részben tükrözi csak, de még ha egészében tükrözné is, akkor sem tudnám elfogadni, mert nem mutat kiutat. Szerintem akkor lenne jó és valóban szükséges a Piramis zenéje, ha nemesek diag­nózist állapítana meg a maga módján, hanem ennél többre is serkentené a hallgatóságot. Hiszen egy fia­tal az legyen tervekkel, vágyakkal, tettekkel teli. Aker- ja napról napra újra megváltani a világot. A jobbat jobbá, a még jobbat még jobbá formálni. És Itt me­hetünk egészen a végtelenségig. Erre viszont a Pira­mis-zene már nem serkent. Som Lajos: Ha figyelmesen elolvasnád & szövegeket, akkor észre vennéd, hogy mi tettekre is serkentjük a közönséget, de a megoldásokat nem a mi feladatunk kitalálni, elmondani. Oj Ifjúság: Igen ám, de amikor nincs meg bennük ez a világmegváltó szándék ... Csupán íogyasztók, él­vezői a javaknek. A fogyasztói társadalom tipikus tag­jai. Teremteni, új értékeket létrehozni nem akarnak vagy nem tudnak. És azt hisszük, ez a magatartás már elítélendő. Kosa Éva: Heeonlót tapasztalok én is az iskolánk­ban. Vannak ugyan szakköreink, de ezekbe csak a ki­sebb rész kapcsolódik bele. Többségük inkább passzív magatartást tanúsít, és csak addig jut e), hogy elítél., vagy bírál valamit. Bírálja például á szülők harácso- lását. Erről a szerkesztőségbe érkezett levelek is ta­núskodnak. De. előbb bírál, aztán drága farmert, mag­nót, motorkerékpárt követel. És vajon ha a szülők nem lennének harácsolök, a vége nincs igényeiket ki tudnák-e elégíteni? Nem azért harácsol-e a szülő, hogy eleget tegyen gyermeke kérésének? Ebből- meg aztán is az következik, hogy e koncerteken lázadó és üvöltő' közönség néha azt sem tudja megfogalmazni, mi elie.n üvölt, ml ellen lázad. Csupán teszi azt, amit ma, úgy hiszi, divat tenni. És ez így igaz, hogy ez ellen a szü­lök felemelik szavukat, támadják a Piramis zenéjét, nem engedik el csemetéiket a koncertekre. Papp Sándor: Igen, én is egyfejta generációs problé­mát látok ebben. Tudvalevő fizikai törvényszerűség, hogy a reakció ellenreakciót szül, aminek következté­ben: a szülők minél jobban támadják, mondjuk' a Pi­ramist vagy a „csöves öltözéket“, a gyerekek annál jobban istenítik. Csak azért is. Lehet, ha küldenék ő- ket egy-egy koncertre, el sem mennének. Dccből megy el, üvölt, bár valójában nem is akar, mert nem is' á- karhat megoldani semmit. . ' / Liszka Györgyi: S ha úgy ment el a koncertre, hogy meg kellett szöknie otthonról, és hazatérve kap' két pofont, akkor már áldozatnak érzi magát, • újabb vélt okot talál E' lázadásra. Menekül valahová, ami mint már itt is elhangzott, látszatbiztonságot nyújt számára legalább ideig-óráig. Mivel a pofonokat - nem adhatja vissza, ügy áll bosszút, hogy farmerba bújik, koszo- Mn-jár. koncertekre megy, üvölt. ■’ . . Duriíová Viera: Ebből a szemszögből megvilágítva tehát mégiscsak jelent számára valEmlt egy ilyen kon­cert. Leküzdi szorongását, hangot adhat szüleivel szem­beni magatartásának, levezetheti energiáját, és ha épp azt ordítja az énekes, hogy nincs egy hely, akkor, ő arre helyesel. Minden bizonnyal ha -mást hallana a színpadról, az adott helyzetben, lelkiállapotban arra is igennel „bólintana.“ Vangel Árpád: Ebből az következne, hogy itt nem­zedéki problémáról van szó? Korosztályok ellentétéről, amely napjainkban ennyire kirívóan jutna a napvilág­ra? Nem hinném, mert én is eljárok a Piramis és más együttesek koncertjeire, de nem a fenti okokból kifo­lyólag, csak azért, mert — minden fanatizmus nélkül — kedvelem az együttes zenéjét. Meghallgatom őket, nem üvöltök, és kész. Szórakozom. Som Lajos: Generációs ellentétek voltak, vannak és lesznek is. Ha az új nemzedék maradéktalanul elfo­gadná az előtte élők által létrehozott értékeket, akkor a világ egy helyben topogna. Ezért kell mindig új for­mákat keresni, újat alkotni. Az előrelépés, a fejlődés végett. Egyféleképpen mi is ezt tesszük. Üj Ifjúság: Végezetül egy kérdés Som Lajoshoz: Te hogyan képzeled el a szocialiste. életmódot az ifjúság körében? Som Lajos: Maga a szocialista életmód szerintem azt jelenti, hasznos tagjává válni ennek a társadalom­nak. És az egyén akkor lesz az, ha eszmék vezérlik, és ezekben hisz Is. Nemes, humánus eszmékben higgyen, és Ezok megvalósításáért tegyen is. És ne legyen a végletek embere. Ne éljen polgári életmódot, ez ko­runkban nagyon fontos, de célok és munka nélkül se akarja leélni az életét. Ha ezt meg tudja valósítani, hasznos tagjává válhat a társadalomnak. "Erről szól. a ml zenénk is, a soks-t vitatott, de mégis sokak által szeretett Piramis-zene! |-------------------------------------------------1 ; A jó háromórás kerekasztal-beszélgetés- nek csupán a lényegét tudtuk közreadni, és ezzel magát a Piramis-vitát lezártnak is tekintjük. De ez nem jelenti azt, hogy nem várjuk a beszélgetésben felvetett gon­dolatokhoz, véleményekhez hozzászóló le­veleiteket. Hiszen sok fontos, társadalmi, az ifjúságot is érintő kérdésről szó esett, : amelyekről akár külön-külön is lehetne vitatkozni, beszélgetni, itt az Oj Ifjúság hasábjain. Biztatunk hát, írjatok! Szeret­nénk a továbbiakban is fórumotok lenni, ahol a nyilvánosság előtt véleményt mond-• ■ tok, „beszélgethettek“. Nem zárkózunk el semmilyen témától, minden olyan leve­let, amely közérdekű lehet, örömmel vá­runk. Bízunk abban, hogy a Piramis-vita után megtört a jég: írtok, legalább any- nyian, mint most. Címünk a régi: 897TÍ Bratislava, Praáská ő. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents