Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-18 / 51-52. szám
„Az osztályunkban talán nincs is olyan lány, aki ne szépítkezne. De annyira fejetlenül, hogy az már nemcsak az osztályfőnökünknek, hanem nekünk, fiúknak is szemet szúr. Én nem értem: hát a szépítkezésnek nincsenek alapszabályai?“ Talán emlékeztek még a budapesti tévé egyik „Fiatalok órá}á“-ra, amikor a szépségről mint esztétikai kategóriáról vitatkoztak a fiatalok, és az egyik fiú a lányok szépítkezésével kapcsolatban feltette a fenti kérdést. A válasz nem hatott újdonságként: igen, a szépítkezésnek is vannak törvényszerűségei, és csak ezek megtartásával lehet a csúnyát vagy a kevésbé szépet szebbé varázsolni. Ezekkel a törvény- szerűségekkel tisztában kell lenni 15 vagy 20 évesen; az életkor nem lényeges. Meghatározó azonban az Időpont, amikor szépítkezést szándékkal először lépjük át a kozmetikai szalon küszöbét. Fö TANTÁRGY: SZÉPSÉGÁPOLÁS „A szépség — egészség. A jólöltözöttség- gel társulva önbizalmat kölcsönöz, az önbizalom a kiegyensúlyozott, boldog élet kezdete.“ Az iskola, amelynek faliújságján ezt a jelszót olvastam, akkor működött, a- mikor a többi Iskola nem, és szeptember elsején bezárta kapuit. Egy észak-csehországi város, Liberec fiataljainak jutott eszébe megszervezni egy olyan Iskolát, amelynek célja a társadalmi életvitel elsajátítása, a helyes viselkedés, és nem utolsósorban az ápoltság és a jól- öltözöttség. A szépségiskola szervezői: az Ifjúsági Utazási Iroda ltbereci kirendeltsége, a prágai kozmetikai és fodrászüzemek, a prágai fiatalok ruházati klubja, a Mlady svét szerkesztősége és a Csehszlovák Rádió ifjúsági adása. Akkor működött, amikor valamennyi iskola bezárta kapuit, de a libereci Ifjúsági Utazási Irodában mégis a felvehető tanulók számának háromszorosa jelentkezett. Az arányok bizonyára másak lettek volna, ha az iskola épületében azt oktatták volna, amit a rendes tanév alatt: az üvegipar szakmáit. ISKOLA — ÉS MÉGSE AZ Tankönyvek és osztályzatok, ellenőrzők és bizonyítvány nélkül kezdte működését. De aki a háromnapos tanítási idő alatt jól odafigyelt, tulajdonképpen egy életen át az árcára írva hordja azt, amit megtanult. És mivel az iskola ezentúl minden évben működni fog, meghívom olvasóinkat — főleg a lányokat —, tartsanak velem. Szokatlan látvány fogad a folyosón: non stop divatbemutató, az első A-ből hangos diszkózene szól; a III. B-ben a szép testtartást és járást gyakorolják a lányok; a IV.-ben fodrászszalon; egy továbbiban kozmetikai műhely működik, az emeleten szabóműhely és öltözködési tanácsadó. Az e- gyik osztályból szigorú tanárhang hallatszik: — Menő a farmer, az igaz, de azért a széles csípőjű, teitikercsú lányok ne viseljék. Erika, gyere csak ide, áll] fel szépen erre a székre. Mint látják, alapjában véve Erika modernül öltözött lány, minden tökéletes rajta, csak az összhatással van baj. Ugyanis Erika már egy kissé „öregecske“ ahhoz, hogy egy ilyen csupa fodor repülő szoknyában feszítsen az utcán ... A 35 lány — ennyien ülnek a padokban — közül többen is a szájukhoz kapnak a meglepetéstől az „öregecske“ szó hallatán, ugyanis mint kisült. Erika csupán 22 éves, és jelenleg az iskolai segédeszköz szerepét tölti be. Bemutatja, hogy milyenek vagyunk az utcán: rosszul öltözöttek, megmosolyogjuk azt, aki feltűnően öltözködik, közben a mi rövid szoknyánkból kikandikál a kövérke, gömbölyded térdünk. Ilyenek vagyunk. Az óra eseményekben gazdag. Erika pár perc múlra farmerben, trikóban jelenik meg, csuklóján, nyakán, bokáján egy ék- szerüzletnyi bizsu, lépten-nyomon rúzsozza, púderozza magát, illeg-billeg a legalább 12 centiméter magas tűsarkú cipőjében. Ajjaj! A szigorú tanár most az egyszer nagyon szűkszavú: — Erika, Erika, ha elképzelem, hogy egyszer anya lesz belőled! Ilyen ízléssel! Az osztályban derültség. Erika maga is pukkadozik a nevetéstől, szerencsére vége az órának. Az „anti manekenről“ megtudom, hogy főiskolás, két év múlva biológus lesz belőle, és különben a Bílá labuf áruház fotomodellje. — Itt egy kicsit színészkednem is kell, de nagyon élvezem. Két évvel ezelőtt hasonló tanfolyamon vettem részt, maneken- társaimmal együtt, de máris rájöttem, hogy nem vettünk át mindent, és a mostani tanfolyamnak nagy hasznát veszem én is. A tanító bácsi, Milan Onderka, mindösz- sze 27 éves, a Pragodév divattervezője. — Az első nap nem szóltam semmit, pedig majdnem kinyílt a bicska a zsebemben. Jöttek' a lányok, teltkarcsúak, szűk ruhába préselve, kivágásból előbukkanó dús kebellel, „Kiss me!“ feliratú trikókban, feszülő farmerben, amelyben leülni sem mertek, de nem szóltam. Két tanítási órát szenteltünk a ruházkodásnak. Ez nem sok, de azért kíváncsi voltam az eredményre. Megkértem fényképészünket, készítsen egy osztályképet. Mementóként. Azt hiszem, hogy már az első nap sikerült megértetnünk a lányokkal, hogy ruha is teszi az embert. Tény, hogy az első ciklus leányai az elutazásukkor minden „ordító, feltűnő“ cuccot „ottfelejtettek“ a diákotthonban. A- mikor a takarítónő utánuk futott, erélyesen tiltakoztak: nem az övék, mit képzel róluk a néni. BOSZORKÁNYKONYHA Illatok és színek, ecsetek és festékek, krémek és púderek, mindez átszőve dallamos cseh szavakkal — így fest a boszorkánykonyha. A fogorvosi rendelők székeihez kísértetiesen hasonló ülőalkalmatosságban három kikészítésre „ítélt“ leányzó félig ül, félig fekszik. Amikor a fehérköpenyes kozmetikusok föléjük hajolnak, teljesen nyugodtak; nem foghúzás következik: a lányok a szemfestést végzik. Hana Herzlgová kozmetikus; — Tegnap az elméletben említettem, hogy a nők arcbőre általában az orrtő, valamint az arc és a hajzattal borított terület határán erősen zsíros. Martina arca is ilyen. Milyen nappali krémet ajánlana neki, például maga? — Nela gold vagy Nivea. Estére arctejet, de megteszi a jó minőségű szappan és a langyos víz is. A válasz magabiztos, itt nincs min vitatkozni, de amikor Hana önként jelentkezőt keres a kozmetikus szerepére, senki sem vállalkozik. — Kezdjük talán a szemöldöknél. Az u- tóbbi időben vendégeinknek nem szoktuk ajánlani a szemöldök kiszedését. Kis korrekciókat is csak mértékkel végzünk, főleg az idősebb hölgyek kívánságára. Annál nagyobb gonddal végezzük a szemfestést, mert a szem mindig is az arc lég főbb dísze volt. Kezdjük ... A doboz, amelyet a kezébe vesz, a szivárvány minden színében pompázik. Kék, zöld, rózsaszín, lila, piros púdert tartalmaz, azt hiszem, az indiánok a harci bárd kiásása után sem használnak többféle színt arcuk festéséhez. Ilyen kazettát, továbbá arctejet, tisztító krémet a tanfolyam minden résztvevője kapott. Martina szemhéja hamarosan „kizöldül“, de mint kisül, ez csupán az alapozó szín, a kozmetikus a szembogár fölött barnára festi a szemhéjat, és az egészet még bevonja ezüst színű púderral. Közvetlenül a szemöldök alá vékony ecsettel világos Illa csíkot húz, végül a szempillákat kis kefével gondosan átfésüli először alulról felfelé, majd fordítva, hogy a festés egyen-' letes legyen. — Húsz éven alul nem szoktuk ajánlani az arckikészítést (make up), de mivel ti sem maradtok örökké tizennyolc évesek, ezt is átvesszük. Sokkal bonyolultabb, mint a szemfestés, ezért Jól figyeljetek! A tanítási óra a kéz kozmetikájával ér véget. Nincs hosszú anatómiai bevezető, a kozmetikus hangsúlyozza, hogy a lényeg a megfelelő színű körömlakk kiválasztása és a festés technikájának elsajátítása. — Fiatal lányok kétszer évente használjanak körömlakkot: szilveszterkor és szalagavatókor. Vörösre lakkozott körömmel ülni az érettségiasztal mögé: kész vakmerőség. Vannak érdeklődők a körömfestés iránt? Igen? Rendben, kérem, hogy a szünetben ne távozzanak az osztályból. MARIANNA ÖTÖSE A feladat estére így hangzott: dlszkóstí- lus. A lányok többsége nagy meglepetésemre nadrágban jelent meg. Túlsúlyban voltak a csillogó szatén anyagok, a lurex és az egészen vékony dióién. A színek közül a rózsaszín; -a barna és a fekete árnyalatai domináltak. Marianna, a prágai varrólány ideges volt. Bizonytalansága abból eredt, hogy először viselt az arcán pipereszereket. Még talán ez sem lett volna baj; a hiba az volt, hogy azt saját kezűleg vitte fel az arcára. Így nem csoda, hogy a szivárvány minden színében pompázó arcú leányzó lett aznap este az „antlmaneken“, segédeszköz annak szemléltetésére, hogyan nem jelenhet meg egy tizennyolcéves lány. Mariannát a szimbolikus ötös teljesen kijózanította. — Számomra ez az eset kétszeresen is tanulságos volt. Rájöttem, hogy aki nem ismeri az arcbőrét, ráadásul ügyefogyott is, jobban teszt, ha inkább kozmetikushoz fordul. Valóban nevetség tárgya, ha egy lány a homlokára írja: idesüssetek, szebb akarok lenni, de ügyefogyott vagyok, ráadásul önkritikám sincs. MŰHELY Az iskola „varrodájában“ öt varrógép zakatol. Olcsó karton anyagokból blúzok készülnek. A már varrni tudó lányok egy univerzális szabásminta alapján tíz korona ellenében egyetlen este elkészíthetnek maguknak egy diszkóblúzt. A sarokban két öreg lábmeghajtású Singeren azok tanulnak, akik életükben először látnak varrógépet. Itt találkoztam két kogicei lánnyal. Szemere Ida diákkal és Holdoäovä Eva könyvelővel. Mindketten a Mlady svét hetilapból értesültek a libereci tanfolyamról. Ida: — Mindig irigyeltem azokat a lányokat, akik egyik napról a másikra a régi holmiból újat varázsoltak maguknak. Édesanyám tizenegy évvel ezelőtt meghalt, nem volt kitől tanulnom, így állandóan csak kész ruhában jártam. Itt megtanultam nagyon sok mindent. Elsősorban azt, hogy hogyan kell szabásminta szerint dolgozni, átvettük a szabás alapjait is; azt hiszem, kell egy iskola, ahol a lányok mindezt megtanulhatják. Éva: — Tudom, hogy teltkarcsú vagyok, már többszőr szerettem volna lefogyni, de amikor nem ment, felhagytam a diétákkal, és nem kerültem többé a cukrászdákat. Itt Li- berecben aztán kiderült, hogy nem teltkarcsú, inkább kövérke vagyok. Diétázom, az osztályból még négy lánynak van hasonló diétája, ha többen vagyunk, sokkal köny- nyebb. Itt talán véget is érhet sétám ebben a különleges iskolában, amelyben az idei szünidőben csaknem 2000 leány „végzett". Véget érhet annak reményében, hogy a libereci példa más városokban is követőkre talál. ZÄCSEK ERZSÉBET-M 7 Icipici szélhámosság Most mi lesz...?! Három óra múlva KoSicén kell lennem, és még nincs repülőjegyem. A repülőtéri pénztárnál legalább tizenöten várakoznak, miközben egy hang, onnan a pult másik oldaláról átszól: „Csak két-három jegyre számítsanak! A többi foglalt." Reménytelennek tűnik az egész. Pedig ha törik, ha szakad, Kassán kell lennem, várnak a Vasműben, megegyeztünk. ...és akkor hirtelen azon kapom magam, hogy megindulok a pénztár felé, átfurakodok a tömegen, odaállok a kis ablakhoz, villámgyorsan elolvasom a húsz-egynéhány éves csinos szőkeség kabátgallérjára tűzött nevet, és darálom « szöveget: — Szia Marikat De régen láttalak, és képzeld, kivel találkoztam idejövet. Évával! Ürt- vözőltet, és azt üzeni, majd meglátogat, de most ide hallgass, nekem három óra málna Kassán kell lennem, remélem, tudsz segíteni, nagyon kellene egy jegy. Ugye van, segítesz rajtam...? Nem figyelek se jobbra, se balra, nem hallom, zúgolódik-e a tömeg körülöttem vagy sem, csak a szőke Marika arcát fürkészem. ö először kétkedve mered rám, majd mire mondó- kám végére érek, szája szögletében mosoly jelenik meg, és kezembe nyom egy jegyet. Hogyan kerültem ki a tömegből, azt már nem tudom, csak azt, hogy ott álltam a jeggyel a kezemben, és irtán lüktetett a színem. A szőke Marikával — ha jól láttam a nevét —• akkor találkoztam először életemben, letegeztem öt, egy harmadik ismeretlen ismerősre hivatkoztam, és elmartam a sorban e- löttem állóktól a jegyet. Miközben magatehetetlenül ácsorgók a placc közepén, a repülőtér „miiezzinje“ bejelenti: a gép nem tud fölszállni, Kassán köd van, az utat a légitársaság lemondja! Viszem vissza a jegyet,hogy legalább a szőkeség előtt tisztázzam magam, de egy marcona nénikét találok a pult másik oldalán, akinek még a neve sincs a kabátgallérján feltüntetve. Ennyi egy icipici szélhámosság története. /Es: vonattal u- taztam Kassára.) Karlovy Vary. Javában zajlik a nemzetközi filmfesztivál. Mai- gorzata Potockával, a fiatal, nagyon csinos lengyel színésznővel többszőr is megegyezek a beszélgetés időpontjában, de egyszer neki, máskor meg nekem jön közbe valami halaszthatatlan. A találkozásról semmiképpen sem akarok lemondani. Végre adódilf az alkalom: a művésznő Karlovy Varyból való elindulása előtt negyed 6- rával. Leülök a fesztiválközpont bárjában. En szlovákul teszem fel a kérdést, ő lengyelül válaszol, de annyira hadar, hogy csak minden tizedik szavát értem. Egy szuszra elmond magáról, a fűmről, az itteni élményeiről mindent, és már szólítják is, indulni kell. , A búcsúzás után látom csak, hogy jegyzetfüzetemben három sornyi szöveg áll: a név és valami olvashatatlan irkafirka. Most mi lesz? — gondolom, és enyhén szólva csúnyát mondok. Erre a hátam mögül a váltamra csap valaki. Mint később kiderül, egy budapesti kolléga, aki jól beszél lengyelül, hallgatózott, figyelte a beszélgetést, sőt le is jegyezte. Ö jött segítségemre. Lediktálja a válaszokat, és még köszönetét is mond, hogy hozzájuttattam az interjúhoz. Ezt nevezem szerencsének! De ilyen is csak egyszer volt. Es az Interjú — állítólag — kitűnően sikerült.
