Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-11 / 50. szám

A Szocialista Iffúságl Szövetség Központi Bizottsága nyilatkozatot adott ki. Ebben többek között hangsúlyoz­za, hogy fiataljaink milliói egyértelműen támogatják a szovjet béke javaslatot, valamint a CSKP KB Elnökségé­nek és a szövetségi kormánynak ezzel kapcsolatos ál­lásfoglalását. Hazánk a szocialista közösség szilárd lánc­szeme, és közvetlenül határos az imperialista világgal, melynek katonai fenyegetését az agresszív Észak-atlanti Szövetség testesíti meg. Határozottan elítéljük az Egye­sült Államok1 vezette militarista köröknek azt a kísér­letét, hogy a nyugat-európai kormányok beleegyezését kikényszerítve, új típusú közép-hatótávolságú amerikai nukleáris rakétákat helyezzenek el ezen országok terü­letén. Teljes szolidaritásunkat fejezzük ki a N ATO-tagálla- mokban élő fiatalok tömeges tiltakozásával, akik eluta­sítják országaik életének további militarizálását, a szo­ciális célokra fordított kiadások korlátozását. A nyugat- -európai városok utcáira a legkülönbözőbb politikai, vi­lágnézeti és vallási meggyőződésű fiatalok ezzel a jel­szóval vonultak ki: Tárgyaljunk, nem pedig fegyverkez­zünk!, Meggyőződésünk, hogy országunk ifjúsága ismét fel­emeli szavát a Szovjetunió békejavaslatai mellett, az im­perializmus katonai tervei ellen. Az Egyesült Államok és a NATO terveire a legjobb válasz a XV. pártkongresz- szus programjának aktív teljesítése, valamennyiünk munka- és tanulmányi feladatainak kezdeményezőbb megvalósítása lesz hazánk felszabadulása 35. évforduló­jának küszöbén. Ezzel hozzájárulunk a szocializmus bé­kepotenciáljának gyarapításához, erősítjük a szocializ­must, amely az imperializmus, a militarizmus és a reak­ció háborús fenyegetése elleni legszilárdabb gát. Nemzedékünk békében született és békében akar él­ni, békében akarja válóra váltani vágyait, békében a- kar dolgozni a szocialista haza javára. Tudjuk, hogy a béke nemcsak kívánság, hanem alapvető szükségszerű­ség, amelyért következetesen és fáradhatatlanul küzde­ni kell vállvetve az egész világ haladó és békeszerető erőivel. Megérdemelt elismerés A ázímói {Zemné] Haladás Eisz SZISZ»szérvezöte el* nyerte az SZLKP KB vándorzászlaját. A magas kitünte» tés átadása alkalmából ünnepi aktívaértekezletet tartót» tak, amelyen részt vett az SZLKP KB küldöttsége Ml* chal Zozuláknak, az SZLKP KB titkársága tagjának, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága elnökének veze» tésével. A delegáció további tagjai voltak: Daniel Fu* tej és Rudolf Vanöo, az SZLKP KB osztályvezetői, vala» mint Albert Guba, az érsekújvári (Nővé Zámky) járási pártbizottság vezető titkára. A szlmői Haladás Efsz fiataljai példás elkötelezettség* ről és kezdeményezésről tettek tanúságot — hangsúlyoz» ta ünnepi beszédében Mlchal Zozufák elvtárs. Nagyra értékelte az újítómozgalomban, a fűtőanyag-, az ener= gia- és a nyersanyagtakarékosság területén és az „Egy szem se vesszen kárba“ mozgalomban elért eredménye­ket. Kifejezte meggyőződését, hogy az elért sikerek a szövetkezet fiatal tagjait további eredményekre sarkalj fill ES AMI'A LEG* 3GESEBB: AZ ÚJ MÁR DE­ER 18-ÄN, , DE ESŐBB DECEM 19-ÉN AZ OLVA OZ KERÜL. XXVIII. évfolyam 1979. dec. 11. Ara 1,— korona VI M á RÍ riw jjj IME' NÉHÁNY NÉHÁNY GONI •' A KÄRÄCSOI SZÁMBÓL: Utazás a házasság hanó farkasok, földbe vájt vis- kók, állati bőrbe bújtatott em­berek-. Szibéria nem ez. Még akkor sem az, ha távolinak tűnik, ha csak címszavak.-»' '"dunk róla Ha az új nemzedék maradék­talanul elfogadná az előtte é= lök által létrehozott értékeket, akkor a világ egy helyben to­pogna. A mai házasság éppoly bol­dog lehet, mint valaha volt, ámde ehhez korunk gyorsan el= érhető örömökre és könnyen megszerezhető élvezetekre be= állított emberének tudomásul kell vennie, hogy ez a boldog» ság senkinek sem hull az ölé»' be, nap nap után meg kell küz­deni érte. bze m Som Lajos szerkesztőségünk vendége. Ez az iskola akkor működik, amikor minden más iskola be» zárja kapuit: a szünidő alatt. Diákjai csupa lányok, akik u» gyan szépek, de nem annyira, hogy ne lehetnének még szeb­bek ... És Itt kapott Marianna ötöst az egyik fő tantárgyból: szépítkezésből. Miért? Megtud­hatjátok riportunkból. Szibéria Csehszlovák turisták a Bajkál- tönál. jég birodain Ha azt mondom, Szibéria, máris asszociálnak benned a szavak, a gondolatok: fagy, jég, hófúvás, szán é6 az utána ro» Miért csak üvöltesz ? A csúcson Kerekasztal-beszélgetés. Som Lajos többek között ezeket mondja: generációs ellentétek voltak, vannak és lesznek is. Wanda Rutkiewicz. E névnek hegymászókörökben csengése van. Nemcsak azért, mert ta­valy megmászta a világ legma­gasabb csúcsát, a Mount Eve­restet, hanem azért is, mert egy Újabb „kalandon" töri a fe* lét... Mit jelent számodra a gyerek ? Ezt a kérdést tettük fel íróknak, művészeknek, házi­asszonyoknak, óvónőknek, egy szerű embereknek. Á KARÁCSONYI SZÄ MUNKBAN SZÁMOS ELBESZÉLÉST KÖZ LlINK.'OLVASHATTOK *. A PÁST BAJNOKNŐ ? J JÉRÖL, ; LOKSÁNÉ RÁCZ KATALINRÓL , PALÁGyi LAJOS A FÓRMA 1-BS AUTÓ- ' , VERSENYRŐL ÍR, ZOL • GZER.JÁNGS OLASZ ORSZÁGBA VEZETI El AZ OLVASÓKAT, a f TÉVÉMŰSOR, HUMOR REJTVÉNYEK -SEM ' HIÁNYOZNAK MÄTD A KARÁCSONYI SZÄ MŰNKBŐL;

Next

/
Thumbnails
Contents