Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-17 / 29. szám

fr 4 frag lépten-nyomon szidják a fiatalokat. Hogy lines igényük, megkapnak mindent a szü­léktől, az élettől, még a kezüket sem kell •zárt a mindenért kinyújtani. „Meg se nő­sül a gyerek — mondja a sőrégi (Surice) szövetkezet alelnöke, Homálya István — mär készen áll neki bebútorozva az új ház, nemsokára megkapja a kocsit és akkor azt mondja: „Elég, megvan mindenem, többre nem vágyom!“ Nincs terve, nincs elképze­lése az életről, a munkáról, a munkahe­lyén a rábfzottakat (mmel-ámmal elvégzi és kész. Beszűkül, eltunyul, elkényelmese- dik. Elfelejti, hogy a világot minden nap és mindenkinek meg kellene váltania. Ha csak egy arasznyival is többet tesz, mint előző nap, mint a kollégája, már akkor is több értelme lehet az életnek, mintha ko< csijával, lakásával, elégedettségével dicse­kedik. Mert ettől azért többre kell, hogy ké­pes legyen az ember! Főleg egy fiatal!“ A sőrégi szövetkezét vezetősége négy fiatalnak nem hosszabbította meg egyéves szerződését. A négy fiatal, három fiú, egy lánys « középiskola befejezése után került a szövetkezethez egyéves próbaidőre. Ez alatt az Idő alatt a fizetésüket a járási termelési igazgatóságtól kapták. Az egy év gyakorlati idő elteltével egyiikük munká­jára sem volt tovább szüksége a szövet­kezetnek. — Miért? — kérdezem a fiatal Homo- lya István alelnököt. — Tömören: minden hely foglalt. Del... Az elnök, a vezetőség és jómagam is azt valljuk; bármennyire Is nincs üres veze­tői állás, ha ezek a fiatalok kimagaslóan jó munkát végeztek volna, látszott volna rajtuk a világmegváltó munka szándéka, akkor plussz munkaerőként is fölvettük volna őket. De csak jótékonyságból, hogy nekik ne kelljen buszozni távolabbi mun­kahelyre, nem adunk senkinek állást, fő­leg nem vezetői munkát. — Mit értesz te a világmegváltó szán* dékon, mert ez így túl nagy szó? — Nézdl Ma egy negyven-ötven éves ve­zető középiskolai végzettség nélkül is le­het jó növénytermesztő. Elvégzi a rábízott munkát, mondjuk nem is rosszul és kész. Évről évre teszi a szokásosat. Tőle már egyebet nem is várhatunk el. Elegendő a tapasztalata ahhoz, hogy ez a folyamatos­ság ne szakadjon meg. Csakhogy, ebben a folyamatosságban nincs fejlődés. Éveken keresztül egyformák e> hektárhozamok, nincs a munkában kísérletezés. És pont ezt a kísérletező szellemet, magatartást várjuk el a fiataloktól, ami az idősebbek­től már nem kívánható meg. Kísérletezést; terveket, tetteket, még akár kudarcok árán is, csak lássuk, hogy vannak saját ötle­teik, terveik, „világmegváltó“ szándékaik, amelyek eléréséhez az iskolából hoztak a- lapokat, szaktudást. Amelyek kidolgozásá­hoz, megvalósításához nekik még van idea jük. Ezért mondom, hogy nem félünk a kudarcoktól senj, hiszen ez a kísérletezés velejárója. De, he* egy fiatal csak annyit vagy még annyit sem képes produkálni, mint egy nála harminc évvel Idősebb — sőt, még igénye sincs a más iránt —• ak­kor természetes, hogy az öregebb marad a helyén. Ezekben a fiatalokban, akik most elmen­tek tőlünk még t szándékot sem fedeztük föl az új, a más iránt. Jól ismerem Homolya Istvánt, meg az el­nököt, Pölhös Károlyt, akárcsak a harma­dik nagyon ambiciózus fiatal vezetőt. Mag Jánost is. Nem csodálkozom, hogy féltehet­ségeket, újítani nem akaró embereket nem akarnak maguk mellé. Nem összeférhetet­lenek ők egy cseppet sem, sőt, nagyon is emberséges, baráti módon kezelnek min­den új tagot, zöld az út a szövetkezetben „Megváltom y -j J , minden új kezdeményezés, terv, vállalko­zás előtt, tág a tér, nagyon Is tág, amit ők a fit tatoknak biztosítanak. Aki viszont nem akar velük lépést tartani, az nézzen más munkahely után, és ebben teljes mér­tékben Igazat is adok nekik. Mert tgenis, egy iskolából kikerült huszonévesben le­gyen szándék, vágy a jót jobbá, a jobbat még jobbá — és így tovább — formálni. Akarja megváltani * világot pofonok, ku­darcok árán is. Mert mikor máskor, ha nem most, fiatalon!.., ' „Nagyra nőttél, túl nagyra“ — énekli a Piramis együttes, amikor rányitok Angyal Józsefre a konyhában, ö az egyike azok­nak, akik három héttel ezelőtt eljöttek a gazdaságból. — Milyen munkát végeztél a szövetke­zetben töltött egy év alatt? — A szőlészeti részlegben dolgoztam, á- hol volt egy csoport munkás a kezem a- latt. Azoknak reggel kiosztottam e< munkát és egész nap felügyeltem rájuk. Ez min­den, semmilyen komolyabb munkát nem adtak, mert én is azt szerettem volna, ha nagyobb feladatokkal bíznak meg. — Mire gondolsz? — Nem is tudoml Valami mást, az nem nagyon tetszett. Mert ott állni egész nap a munkások fölött, nem nekem való. így többször ellógtam, amit a szememre is ve­tettek. Meg, ha reggel késtem egy negyed* órát, már letoltak a sárga földig, de ha más többet késett, annak nem mondtak semmit. — Jó, Jó, de te miért késtél egy negyed­órát? — Hát, többen nem jártak idejében mun­kába. — Kértél más munkát, előhuzakodtál va­lamilyen ötlettel? — Nem, azt egyszer sem. — És csodálkozol, hogy nem bíztak rád más feladatot, amikor még késtél Is a munkából? — Mit gondolsz, ki volt a hibás, hogy nem maradhattál? — Azt én nem mondhatom meg, meg nem is tudoml a világot .Nagyra nőttél, túl nagyra“ — szól is­mét a nóta. Ahogy elbúcsúzom Angyal Jó­zseftől, látom, ő is nagyra nőtt. De hogy tűi nagyra-e, azt nem merném állítani. A’ három lány egyikét az utcán állítom meg. Férjhez készül, a jövő héten lesz az esküvő. Nem nagyon akar szóba állni ve­lem, még a nevét se árulja el. ő közgaz­dasági szakközépiskolát végzett és az iro­dában dolgozott, gépen írt. Vele van az anyukája is, £ki egyre csak azt hajtogatja, hogy „nem kellett a lányom a szövetke­zetnek, kiebrudálták őt!“. A „névtelen“ lány is csak azt hajtja, hogy gépen írt, né­ha át kellett utána írni a papírokat, de egyébként „nem volt velem semmi baj“, mégsem tartottak meg. Hát, ítélje meg az olvasó, ha a gépíró­nőnek az írásait át kell egy másik em­bernek írnia, hogy azzal van-e, vagy nincs baj?... A szövetkezet ezekben a napokban vett föl újabb egy éves próbeidőszakra három idén végzett középiskolást. Bodnár József egyike a háromnak, Szepsiben érettségizett. Jelenleg a gépjavító műhelyben dolgozik. — Mit csináltál ezen az első héten? — Eddig a raktárban osztályoztam az ékszíjakat, külön-külön szögre akasztottam egyik, másik félét is, hogy könnyen, gyor­sén meg lehessen találni. — Ez a saját ötleted volt. — Nem, úgy kaptam feladatul. — Milyen munkát végezné! szívesen? — Megszervezném az ütemes gépjavítást, kidolgoznám a gépek gazdaságos üzem­anyagfogyasztásának a tervét, lehetnék a- nyagbeszerző. Sok mindent szívesen csinál­nék. Most például, csak ügy magamnak, leellenőriztem a gépek, traktorok fogyasz­tását. Sajnos, nem tudtam minden esetben dűlőre Jutni, mert sok helyütt föl van tüntetve a fogyasztás, de az, hogy hány kilométert futott le £ kocsi, az már nincs, így senki sem tudja, hogy a kocsivezető mennyit fogyasztott a benzinből saját sza­— Az idősebb kollégák befogadtak, ta­nftgatnak? — Én nem vagyok elégedett. Ha gyorsan elvégzem a munkát, akár órahosszákat is megbújhatok. Csakhogy nem teszem, tn- kább kérek új munkát, vagy segítek a gép­szerelőknek. Dolgozni jöttem ide, nem la­zsálni. — Mit gondolsz, sikerül majd itt meg­kapaszkodnod? — Remélem, és nagyon fogok igyekez* ni, de én úgy érzem, ha nem fog sikerül­ni, abban főleg én leszek a hibás. Úgy kell dolgozni, hogy felfigyeljenek rám, észre vegyenek, hogy van a fejemben valami és amit nem tanultunk az iskolában, azt Itt megtanulom, megszerzőm a csak munkahe­lyen megszerezhető tapasztalatokat. És 1- gyekszem majd előhuzakodni ötletekkel, ami hasznos lehet a gazdaságnak. . Czime József a Losonci (Luőenec) Mező- gazdasági Szakközépiskolában érettségizett. Az állattenyésztési részlegen kisegítő ál­lattenyésztő. — Most látom csak, mennyire hiányosak az Iskoláben tanultak — sóhajt föl Józsi. — A minap megkérdezték tőlem, milyen fajta ez és ez a tehén. Mi az iskolában csak három fajtáról tanultunk, hát ezek e- gyikét mondtam. Kiderült, a három közül egyik sem, hanem egy negyedik fajtáról van szó. Nem nevettek ki az idősebbek, inkább igyekeztek megmagyarázni, hogyan, miről lehet a fajtákat megkülönböztetni és azóta is mindig tanítanak, oktatnak. Más­részt nekem Is meg kell tömöm a jeget, mert gyakran tudom, hogy Igazam van, esek ezt ők nem hiszik el. Azt gondolják, még nagyon zöldfülű vagyok, pedig sokszor biz­tos vagyok az igazamban. A szüleim pél® dául ősszel elvetették a búzát. Én mond­tam nekik, hogy már későn vetnek, mert a magnak legkésőbb október tízig a földben kell lennie. De nem és nem, csak tavasz- szal csodálkoztak, hogy nem kelt ki. Azt mondták, kikaparta a tyúk. Egy fenét, a tyúk, későn vetettek, kifagyott a búza — mondtam erre.. Erre ők: „Csacsi vagy te, nem értesz ehhezl“ Pedig már láttam, hogy hisznek nekem, csak nem merték beismer­ni, hogy néhány dologban már lehetek o- lyan láratos — vagy esetleg még járato­sabb — mint ők. Hát ez a helyzet az ldő- sébbékkel! Sokszor kell döngetni a jeget, hogy végre megtörjön — elismerjék iga­zunkat. Mert mi is tudunk valamit, ha még a tapasztalatok híján is vagyunk. De tapasztalatot csak úgy szerezhetek, ha al­kalmam lesz bizonyítani. Döngetni a jeget, akár ezerszer is. Én bírom erővel, hittel, egyszer csak megtörik. • Czime József egy hete van még csak a szövetkezetben, de bizonyára erőteljesen döngetheti a vastag jeget, mert Mag János ezt mondja róla: — Benne látunk fantáziát. Még egy ki­csit félénk, de van ötlete, akarata, kitar­tása, és ha nem adja alább, nálunk marad, itt a helye. Az efféle fiatal kell nekünk. Akinek van Igénye, célja az élettel. Nem elégszik meg azze*l, ami van. Az kell neki, ami nincs: a jobb, az új! Igényességre ne­velve önmagát, munkatársait. Bízunk Józsiban! Zolczer Jéna« A szerző felvételei i Nagyra nóttél, túl nagyra —> énekli a Piramis együttes, amikar benyitok Angyal Józsefhet Sn igyekszem majd el6kuzakod.nl ét­ietekkel — mondta Bodnár József Azt gondolják, még nagyon zóláfülü vagyok mondja Czime József Akinek Igénye, célja van az élettel, az kell nekünk — vélekedik Mag Iá* nos

Next

/
Thumbnails
Contents