Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-20 / 47. szám
— / 9 Har mos Károly: Önarckép (tametszat) HARMOS KAROLY centenáriuma Harraos Károly rajztanár, festő és grafikus 1B79. november 28-án született a Baranya megyei Somogy községben. Középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, majd a Budapesti Mintarajziskolába került, Székely Bertalan osztályába. 1902—1908-ig állami ösztöndíjjal Münchenben tanult, főiskolai tanulmányait az ottani Kép zőművészeti Akadémián fejezte be. Eleinte Pécsett és Szentendrén, majd 1910-től Komáromban volt rajztanár. 1924. október 17-én a jókai Egyesület Szépművészeti Osztályának, a JESZO-nak lett a szervezője, vezetője, és aktivan kivette részét a vá ros és környékének művészeti életéből is. Erőssége a grafika. Munkái elevenek, dús fantáziával készültek. Olaj- festményeire a színek harmóniája és a ritmikus kompozíció jellemző. Témáinak megválasztásában ötletes. A- lakjainak elhelyezése festői megvilágításban, elevenen jelennek meg a szemlélő előtt. Sokrétű munkásságában különös figyelmet érdemelnek inég a fantasztikus tárgyú dekoratív rajzok, freskók, illusztrációk és a finom tónusú pasztell- és vízfestmények. (farmos Károly munkássága céltudatos esztétikai kultúrát alapozott meg Komáromban. Iparművészeti és képzőművészeti tanfolyamaival generációkat nevelt. Pedagógiai munkássága pedig a diákság körében hintette el az egészséges művészeti szemléletet. Komárnóban halt meg 7B évesen. 1956. január 24-én. Születésének századik évfordulója alkalmával a vnb elnöksége utcát nevezett el (farmos Károlyról, a nemrég benépesített hetes számú lakótelepen. A magyar gimnázium előcsarnokában pedig Nagy Mártonnak (farmosról készült szoborportréját helyezik el rövidesen egykori tanáruk emlékére. Hasonlóképpen a centenárium alkalmával értékes emlékkiállítást nyitottak meg a Duna menti Múzenmban, amelyet az év végéig tekinthetnek meg az érdeklődők. (szuchy1 I Emlékeztető a Csallóközi Múzeumban A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére Elena Lazinov- ská érdemes művész alkotásait mutatják be a dunaszerdahelyi (Oun. Streda) Csallóközi . Múzeumban, hogy emlékeztessenek a múltra — az októberi forradalomtól égé szán a szocialista eszmék győzelemre jutásáig, a fasizmus elleni véres küzdelmekre, a Szlovák Nemzeti Felkelésre és a fel- szabadulásra. A kiállítást megnyitó beszédében Bohuá Bachraty művészettörténész többek között a következőket mondotta Elena Lazinovská művészetéről: „Azok a képek, amelyekkel a jelenlegi kiállításon találkozunk, jellegzetes, specifikus, társadalmi szempontból elkötelezett és eszmében becses értékek, u- gyanakkor sajátos alkotói stílus hordozói. Szerzőjük művészetével és társadalmi-eszmei elkötelezettségével a szocialista képzőművészeti kultúra élvonalának képviselői és megalapozói közé tartozik.“ Nagy Kornélia, a múzeum művészettörténésze a megnyitó ünnepségen ezeket mondotta: „Elena Lazinovská legjellemzőbb tulajdonsága a témaválasztás céltudatossága, amelyet nemcsak a személyes élményeken alapuló tapasztalata, hanem a tartalmi- -formai szempontból is új szocialista valóságukra épülő művészetéért folytatott harc is indokol... Motívumait, a partizánok életét, a harcok színterét a felületesség látványosságának mellőzésével ábrázolja, őszinte átérzéssel tolmácsolva személyes élményeit.“ Az őszinteség és az igazságért való kiállás jellemzi leginkább ezt a művészetet. Az említett témakörön kívül még egy figyelemre méltó részleg van: a portrék. Lazinovská portréi között főképp neves politikusok és írók szerepelnek, olyan egyéniségek, akik munkásságuk révén szervesen csatlakoztak a szabadságért, az emberi jogokért küzdők élgárdájához. Am erről szóljon a legilletékesebb, maga az alkotó. — Soha nem voltam még Dunaszerdahe- lyen, azért, amikor létrejött a megállapodás a múzeum vezetőségével, először is a kiállítóhelyiségekre voltam kíváncsi, azért is mert elég sok nagyobb méretű alkotásom van, és ezekből is szerettem volna néhányat bemutatni. Hírből ugyan hallottam már a Csallóközi Múzeum tárlatairól, azt is elmondták ismerőseim, milyenek a kiállítótermek, de hát én ezt inkább személyesen szerettem volna látni. Amikor elmentem megnézni, milyen is az egykori Sárga kastély, kellemes meglepetésben volt részem. Ez az öreg épület ugyanis egész különleges légkört ad a kiállításoknak, a boltívek, régi díszítések kedvező hangulatot teremtenek. Akkor már nem bántam meg, hogy vállaltam a kiállítást. A megnyitó ünnepségen meglepően sok fiatal jelent meg, aminek szintén örültem, hiszen a fiatalokat minél korábban meg kell nyernünk a képző- és egyéb művészeteknek. Kisebb és nagyobb iskolások jöttek el, és igen érdeklődtek a kiállított művek iránt, kiváltképp a tárlaton szereplő portrék kerültek figyelmük középpontjába. Azoknak a portréi, akik nagy érdemeket szereztek szabadságunk kivívásában, akik tevékeny részt vállaltak a mozgalomban, és irodalmi műveikkel is segítették ifjúságunk szocialista nevelését. Novomesky, Jilemnicky, de a többiek is felmérhetetlen segítséget nyújtottak ebben a nevelésben. Ezeket a portrékat a jövő hónap elején visszahozzák a fővárosba, mert a Leningrádi utcai írók házában a Laco Novomeskyről elnevezett kiállítóterembcn tíz vagy tizenegy alkotásomat, Novomesky, Jilemnicky, Ondre- jov, Soltésová, Frano Kráf, JaSík, Hviezdo- slav, Markoviöová, dementis portréját egy- -egy vers kíséretében állítjuk ki, és mindegyikhez egy-egy tájképemet a bemutatott egyének szülőföldjéről. Visszatérve a Csallóközi Múzeumhoz, a megnyitóról mégany- nyit elmondok, hogy nagyon jólesett, hogy az ünnepségen megjelent fiatalok példásan viselkedtek, figyelemmel hallgatták Nagy Kornélia ismertetését a műveimről, ami azt jelenti, hogy érdeklik őket a kiállítások. Az ottani ifjúság már megérett a képzőművészeti alkotások megismerésére, a művészetek megszerelésére. —os. ÉN ÍGY LÁTTÁM Szeretnék néhány mondattal reagálni Papp Sándor Ahogy a zsűri látta című cikkére, amely az Oj Ifjúság 45. számában jelent meg. A cikk írója nem ért egyet a zsűri munkájáról vallott véleménnyel. Sietek kijelenteni, hogy kritikám nem Papp Sándor személye ellen irányult, hanem a zsűrinek mint egésznek a munkáját értékelte. A cikk írója azzal érvel, hogy én mint a zenekar karmestere, tehát a fesztivál szereplője, nem tudtam kellőképpen megítélni az egyes énekesek produkcióját. Elfelejti azonban, hogy — éppen ebből a funkcióból kifolyólag — három nappal előtte kénytelen voltam minden énekessel külön gyakorolni, így talán jobban megismerhettem képességeiket, mint a zsűri tagjai, akik csak a versenyen találkoztak velők. Mivel hivatásos zenész vagyok, és érzésem szerint képességeim elegendők az amatőr énekesek tudásának felmérésére, a zsűri munkájáról nyilvánított véleményemet továbbra is fenntartom. Hadd fűzzem még hozzá, hogy véleményemet osztja a fesztiváli zenekar többi tagja is. Botos Jenő Mivel Papp Sándor és Botos Jenő nézetkülönbsége kimondottan szakmai jellegű, szerkesztőségünk nem kíván széle sebb vitát Indítani a felvetett problémáról, ezért az ügyet lezártnak tekinti. Zsolt Róbert: Labdarúgók, sportolók Könyvespolcom legkedvesebb értékei a Magyarország felfedezése sorozat kötetei. A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelenő sorozat egyes darabjai társadalmi, szociográfiai szempontból kitűnően elemezve Magyarország egy-egy tájegységét, városát, megyéjét mutatják be. Örömmel nyúltam hát az újabb kötet u- tán, s az mindvégig érdekes, izgalmas olvasmány volt, bár merőben más témájú, mint a sorozat előző kötetei. Négy fejezetre oszlik a vagy ötszáz oldalas könyv, amelyet önvallomással kezd az író. Ebben az el*ö fejezetben olvashatunk ifjúsága első éveiről, amikor kapcsolatba került a sporttal: a labdarúgással, a röplabdával. Sportrajongása később sem szűnt meg, sportriporter lett, 1957 óta a Magyar Nemzet munkatársa. Szabad idejének nagy részét — most már „csak“ saját egészségéért és kedvtelésből — sportolással, testedzéssel tölti; tehát nem csupán kívülről szemléli a sportolók világát. Rendkívül jő érzékkel közelíti meg a sport, a labdarúgás régi és mai gondjait. A sikerek hajszolását, a pénz szerepét a sportban, a sportolók, elsősorban is a focisták már közismert kilengéseit, hírhedt lazaságait, a bűnözés határát súroló magatartását; de azt is látja és meg is írja, mennyi munka, erőfeszítés, lemondás az ára egy-egy világcsúcsnak, győzelemnek. Hiszen nem minden magyar sportoló fegyelmezetlen, nem mindenki csak azért a hatalmas pénzösszegért versenyez, amelyet b győzelmek, a sikerek hoznak. Szerencsére sokan, s mind többen a sportolás élvezetéért órákat töltenek a pályákon, tornatermekben. A mai fiatalok már csak hírből ismerik az ötvenes évek legendás magyar aranycsapatát, Bozsik, Grosics, Kocsis, Puskás, Czibor, Hidegkúti nevét, sikersorozataikat és a magyar labdarúgás történetének gyászos eseményét, az 1954-es elvesztett világbajnokságot. Ezekről is olvashatunk ebben a könyvben őszinte sorokat, magyarázva a vereség okait, körülményeit pro és kontra alapon. „A sportnak közismert a jellemnevelő hatása. Céltudatossság, kitartás, akaraterő, szorgalom nélkül nem lehet a nemzetközi élvonalba kerülni, és azt is megtanulja a sportember, mit tegyen, ha váratlan nehézségek tornyosulnak elébe, tud küzdeni és nem riad vissza a sikertelenségtől, a vereségtől, képes mindig és mindig újra kezdeni“ — írja a szerző az egyik fejezetben. Majd következnek az eleven példák, azok neve, akik így sző szerint vették a sportot, és szereztek dicsőséget hazájuknak a világbajnokságon, olimpiákon. Balczó András, fónyer István, Gedő György, Gyarmati Andrea, Hargitay András -* ismerős nevek, hiszen versenyeiken a tévé képernyője előtt ml Is szurkolhattunk nekik, mi is örülhettünk sikereiknek. Mint fény ás árnyék, úgy váltják egymást ebben a könyvben az elmarasztaló és a dicsérő sorok. Elfogult ság nélkül állíthatjuk azonban, hogy soha igazabb, valósabb írás nem je lent meg a magyar sportról, mint Zsolt Róbert könyve. Kissé meglepődtem azon, hogy a Labdarúgók, sportolók cfmü könyv a Magyarország felfedezése sorozatban lelent meg, elolvasása után azonban rájöttem, a sport éppúgy egy ország sajátja, része, még ha más vonatkozásban Is, mint egy-egy tájegység, megye vagy város. Lazinovská: Béke Benyák Mária
