Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-30 / 44. szám
íjLAUREÁTUSOK A XV. Bratislava! Zenei Ünnepségek keretében ötödször került sor a Fiatal Előadóművészek Nemzetközi Fórumára, amelyet 1972 óta rendszeresen fővárosunkban rendez meg az UNESCO égisze alatt működő Nemzetközi Zenei Tanács azzal a céllal, hogy a fiatal művészeknek megadja a nemzetközi érvényesüléshez nélkülözhetetlen kezdősebességet. Magnetofonfelvételek alapján egy évvel ezelőtt kiválasztották az Idei résztvevőiket: 12 államot 15 pályakezdő ifjú művész képviselt. Ennek a versengésnek az a jellegzetessége, hogy nem szabályszerű sorrenddel végződik a verseny, hanem akit teljesítménye alapján a nemzetközi bizottság arra érdemesnek minősít, megkapja a laureátusl elmet. Ez a cím pedig a művész karrier kibontakozásához ugyancsak értékes deviza. A résztvevők hat koncerten mutatkoztak be, amelyek mindegyike telt házat vonzott, a fiatalság örvendetesen szépszámú képviseletével. Ennek a mostani bemutatkozásnak további jellegzetessége is volt: a zenészek az eddiginél több hangszert szólaltattak meg. Nemcsak a megszokott zongora, hegedű és cselló — ezek két-két művésszel voltak képviselve —, valamint a fúvós hangszerek családjába tartozó fuvola, oboa és klarinét szólalt meg, hanem helyet kapott a nagy népszerűségnek örvendő gitár, a dzsesszegyüttesekből jól ismert szaxofon, valamint Széchenyi István kedvenc hangszere, a blockflőte, amely a „furulya“ tökéletesített édestestvére, s a legújabb magyar terminológia „csörfuvolának“ nevezi, végezetül pedig a modern ütőhangszerek széles arzenálja, a különböző méretű és bevonatú dobok, réz- és cintányérok mellett a vibrafon és xilofon is. Ennek a hangszer-változatosságnak megvolt még az az előnye is, hogy törvényszerűen kitágította a szokásosan előadott művek körének hatósugarát, ami pedig nagyon gazdag, változatos és új színekkel bővített dramaturgiát eredményezett. A bíráló bizottság szempontjából ennek a páratlan stílus- ős hangszerbőségnek megvolt a buktatója is: összehasonlítási alapként csupán a ZENE teljes értékű megszólaltatása maradt, ahol a mesterségbeli tudás már egyenrangú párja a belső zenei tartalom kifejezésének. Ezt a körülményt nehezítette még az Is, hogy a teljesítmények magas alapszintről indultak ki, és így a hat koncert egy hatalmas fokozásként fogható fel. A végeredmény azonban, amelyet a bíráló bizottság elnöke, Egon Seefehlner professzor, a bécsi Operaház igazgatója közvetlenül az utolsó koncert után még a közönség jelenlétében hirdetett ki, nem is okozott meglepetést. Ábécé sorrendben a következő jelölteik kapták meg az 1979-es év laureátusi címét: Segio és Odaír Assad Simao brazíliai gitárkettős, Jürgen Dietze NDK-beli oboista, a magyar színeket képviselő Drahos Béla fuvolás, a szovjet Mihail Pletnyov zongorista, valamint a kubai szaxofonista, Miguel Villafruela. A brazíliai gitárkettős lenyűgöző magabiztossággal képviselte a klasszikusként értelmezett brazil gitáriskolát, míg Miguel Villafruela a XX. század szerzőinek tolmácsolásával a hangszer virtuóz kezelésére hívta fel a figyelmet. Tisztán és áttetszőén képzett hibamentes és gyönyörű oboahang jellemezte Jürgen Dietze érett művészi teljesítményét, ugyanezt elmondhatjuk Drahos Béláról is, kiegészítve azzal, hogy mesterien rátapintott az Ibert-mű líraiságára, éppúgy, mint víl- lódzó szellemességére. A huszonkét éves rokonszenves arhan- gelszki zongorista, Mihail Pletnyov nem alaptalanul kapta meg a tavalyi moszkvai Csajkovszkij-verseny fődíját, mert amit Liszt Esz-dúr versenyművének tolmácsolásával produkált, az most is a maximum volt. Lenyűgözött lírai árnyalatokban színgazdag billentése és könnyed eleganciája, ahogy Liszt partitúrájának félve tisztelt oktávmeneteit kijátszotta. De nemcsak ők, az új laureátusok, hanem a többiek is — bár náluk akadt azért bírálnivaló is — sok-sok pozitívummal jellemezhető teljesítményt nyújtottak. A nyugatnémet klarinétos, Wolfgang Meyer és honfitársa, az ütőhangszeres Jeff Beer elkápráztattak hangszerük kezelésének legújabb értelemben vett virtuozitásával, a legfiatalabb résztvevő, a dán Michala Petri a blockflőte bájosan egyszerű megszólaltatásával, a belga csellista, France Springuel elegáns vonókezelésével, a másik csellista, a hazai Jozef Podhoransk? szép tónusú játékával, a finn énekesnő, Merja Virkkala stílusos Mozart-tolmácsolásá- val, a norvég Terje Tönnesen Sibelius d-moll versenye borongás északi atmoszférájának hangsúlyozásával, a szovjet Irina Medvegyeva Prokofjev versenyének perfekt tolmácsolásával, valamint az amerikai zongorista, Steven Mayer Schumann a-moll versenyművének férfiasán lírai megszólaltatásával, mind-mind azt bizonyították, hogy joggal kerültek bele a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe. VARGA JÓZSEF (Bohumfr Parizek — Ján Hor- niáőek — Anton Galan — Du- éan Kollár: MATEMATICKÉ ÚLOHY NA PRIjjMACIE SKÚSKY NA VYSOKÉ SKOLY. SPN, Bratislava, 1978, II. vydanie) Ez a hasznos feladatgyűjtemény újszerű csoportosításban 200 megoldott és 40 megoldatlan feladatot tartalmaz, amelyek a középiskolát matematika átismétléséhez nyújtanak segítséget. Kihez szól ez a könyv? Ennek a szlovák nyelvű feladatgyűjteménynek elsősorban azok veszik hasznát, akik olyan egyetemre, főiskolára készülnek, ahol a matematika szerves része a felvételi vizsgának. De szól azokhoz Is, akik még nem döntöttek a továbbtanulást illetően, és mindazokhoz, akik kedvelik a matematikát és szeretnek érdekes feladatokat megoldani. A feladatok megfogalmazásában és megoldásánál a szerzők figyelembe vették a különböző egyetemek, főiskolák matematikatantervét, így is segítve a hallgatók munkáját. A 240 feladat nagy része — kisebb módosításokkal — a Szovjetunióban és nálunk ts már Ismert, jelenleg ts használatos matematikai példák, és különböző felvételi anyagokból valók. A feladatokat négyes csoportokra osztották, így a felvételiző kényszerítve van a középiskolai anyag különböző részeinek átismétlésére. Itt kell megjegyezni, hogy az ismétlésnek ez a módja eléggé igényes, de megéri a fáradságot, mert a felvételiző olyan hasznos tapasztalatokat gyűjt, amelyek birtokában az egyetem, ill. főiskola első évfolyamában az e- lőadások anyagát jobban megérti. s a gyakorlatokon aktívan dől 7 hat. A feladatgyűjtemény végén azok a megoldásokhoz szükséges definíciók találhatók. Az egyes definíciók, tételek és képletek számozva vannak. Ennek a kiadványnak nagy előnye az is, hogy valamennyi pályázó már a felvételi előtt lemérheti tudását, ellenőrizheti ismereteit. Sok esetben egy- egy Ilyen próbafelvételi világít rá a hiányosságokra és lehet kiindulópontja egy alapos, céltudatos összefoglaló ismétlésnek, ill. rendszerező munkának. A többletmunka nemcsak a felvételiken, hanem az egyetemi, főiskolát tanulmányok során kamatozik Igazán.] Itt kell szólnunk az olimpikonokról, akik jelentős többletmunkával bár, ha az A kategóriában elsők a felvételin mentesülnek a matematika alól.) Használat közben célszerű a kővetkezőket szem előtt tartani: Ne nézzük meg azonnal a megoldástI Igyekezzünk a feladatokat önállóan megoldani, csakis így mélyíthetjük el ismereteinket, csak ilyen gyakorlás után leszünk képesek önállóan dolgozni. Ha egy feladatot már sikerült megoldani, feltétlenül nézzük meg a könyvben a megoldást. részben ellenőrzés végett, részben azért, mert több megoldás ts lehetséges. Egy feladat többféle megoldása mindig tanulságos. Dicséret illeti a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadót, hogy olcsó áron (10.— Kős), fűzve 12 830 példányban már második kiadásban jelentette meg e hasznos könyvet, amely akár házikönyvtárba, akár iskolai könyvtárba kerül, az olvasók tudását fogja gyarapítani. A könyv külön érdeme egyebek közt az, hogy szinte észrevétlenül sajátítják el belőle a szlovák nyelvű szakterminoló- qiát azok, akik e műszavak jelentését az anyanyelvükön értették meg. A JUBILÄL6 MIKULÁS HUBA Három évvel ezelőtt Érsek» újváron (Nővé Zámky) ‘ József Attila-verset szavalt Smrekfor* dításában. Finoman, lágyan ejtette ki a szavakat, egyszerű* en, tisztán, halkan, átérzéssel. Az újvári fiatalok már akkor sem akarták elhinni korát, pedig a fiatalos művész közben hatvanéves lett. — Elszaladt az idő, elsza* ladt a hatvan év. Szinte el sem hiszem... Mi sem hinnénk el, ha hivatalos bejegyzések nem igazolnák. Valamikor az ötvenes években láttam őt a Heródes és Heródiászban. Bajuszt, szakállt viselve, összevont szemöldökkel öregebbnek tűnt fel, mint ma. „Civilben“ is láttam őt fáradtabbnak. Igaz, akkoriban rendezősködött, sőt színigazgató is volt, de nem tért ki az idegölőbb feladatok elől sem. Negyven éve színész. Négy évtized a Nemzeti Színházban! Közéleti tisztséget ts vállalt és vállal ma is. Az SZLKP KB tagja, nemzeti művész, és hatvanadik születés napján átvehette a Munkaérdemrendet, politikai-társadalmi elkötelezettségéért, sok évi művészeti és pedagógiai munkásságáért. A nagyközönség a színpad ról, a televízió képernyőjéről, a filmvászonról, a rádióból és nyilvános szavalatai révén ismeri őt. Tanít a színművészeti főiskolán, neveli a fiatal színésznemzedéket. — Kell az utánpótlás — mondja meggyőződéssel. — Csak jöjjenek a tehetséges fiatalok minél többen. Egyre igényesebbek a feladatok, kellenek az új tehetségek. Örül a lelkem, ha fiatalokat hallok szépen szavalni, örülök, ha fiatal tehetségeket látok felbukkanni a színpadon. Ezt nemcsak hangoztatja, é- rezteti is a fiatalokkal. — Kedveljük őt — mondják volt tanítványai. — Hogy miért? Azért, mert közvetlen, emberi, színésznek, tanárnak egyaránt. —o— — Magyar ifjúsági lapnak interjút? Nagyon szívesen — válaszolja, amikor megtudja mi járatban vagyok. Nem zárkózik el, nem keres kibúvókat, nem hivatkozik elfoglaltságra Pedig mostanában ugyancsak belekerült a sodrásba: ünneplések, gratulációk, látogatók újságírók, a Rádió, a Televízió. Talál időt a beszélgetésre Tiszteli, becsüli minden nép kultúráját. Egyéniség a magánéletben és a rivaldafényben is. Mikulás Huba egyszerű, közvetlen, emberi. Talán ez tehetségének a titka, a jó színész titka. Egyéniségnek kell lenni ahhoz, hogy a közönség felnézzen rá. ö pedig egyéniség a színpadon. Van színész, aki szinte észrevétlenül lép a szín* padra, mint valami halk sóhaj, ám amikor beszélni kezd, felfigyel rá a közönség. Létrejön a kapcsolat közte és a nézőtér között. Ilyen színész a mi ünnepeltünk is. Kellemes hangja megfogja a nézőt a színházban éppúgy, mint amikor verseket szaval. Hviezdoslav, Smrek, Novomesky és József Attila verseit. Ezért szeretik őt a fiatalok, és ő is szereti őket, — Kedvelem, nagyon kedvelem a fiatalokat, a színészgólyákat és az iflú nézőket is. Örül a lelkem, ha letekintve a színpadról, sok fiatal arc néz fel ránk. örül a lelkem, ha fiatal, tehetséges költők verseit szavalják. Örül a lelkem, ha a fiatalok szépen szavalják a nagy öregek gondolatait... Mi is örülünk a művész szép szavalásának, szerepalakításainak. És nagyon-nagyon örülünk, ha szavalja József Attila verseit is. Még sok-sok évig szeretnénk hallani bársonyosan, kellemes hangját. Mészáros Oláh György
