Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-02 / 40. szám
4 Ml UtoísS ablak Tóthpál Gyula felvétele Középkorú hölgy, akit inkább néznék ogészségügyi nővérnek, mintsem házasságközvetítőnek. 1— Hogyan nevezik az önök foglalkozását? — kérdezem Prága szívében, a Fekete rózsa átjáróból nyíló „SEZNAMKA“ házasságközvetít« 1- rodában Brabcová Irenától. — Nevezhetném magamat fizetett kerítőnek is, de valójában a városi nemzeti bizottság hatáskörébe tartozunk, tehát annak az alkalmazottai vagyunk. A másik alkalmazott szintén nő, Vlasta Horáková; az ősi női szakmát nem bitorolják férfiak; a kerítéshez istenigazából csak a nők értenek. Igaz, a száguldó riporter, Egon Erwin Kisch a századelőn még Prága egyik férfi házasságközvetítőjéről kerekített riportot — akkor Trust-Office volt a „hivatal“ neve —, de hol van már a századelő...?! És hol a férfi kontárok ...? — Nem tehette az a férfi olyan rosszul a dolgát, mert az egyik idős barátnőm a fiatalember segítségével talált férjet, a két háború között. Ma is boldogan élnek. Az idill így kerek. Jöjjön a mesebeli herceg — Jöjjön! Lehet koldusszegény vagy dúsgazdag, csak jöjjön már, mert megőrjít az egyedüllét! Jöjjön már! Csak dühös, keserű szavak Kassa (Ko- §ice) egyik főutcai ütött-kopott tárházának egyszobás lakásában hangzottak el. A huszonhét éves tanárnőt elfogultság nélkül csinosnak lehet nevezni. Négy nyelvet beszél, beutazta fél Európát. Gimnáziumban tanít, és Jó négy éve már annak, hogy minden erejével a férjhezmenésre Összpontosít. Egyedül vagy a barátnőjével szórakozóhelyekre Is eljár, próbálkozik, kapcsolatot keres. A herceg, a megálmodott partner, a férjjelölt csak nem bukkan elő. Azt mondja, az utolsó szalmaszálba kapaszkodott, amikor a prágai házasságközvetítő Irodához fordult. — Olyan nagyok az igényei, hogy a városban nem talált megfelelő partnert? — Igen, vannak igényeim, de én cseppet sem nevezném őket különlegeseknek. Elvárom a Jövendőbeli férjemtől, hogy legyen főiskolai végzettsége, mint nekem, ne legyen Iszákos, ne kocsmázzon, ne csaljon meg, és lehessen vele mindenről beszélgetni. A külső, ' az anyagiak nem döntő, csak alacsonyabb ne legyen nálam. — Es a városban nem talált ilyet? — Ezek mind piásak, és fél órával a megismerkedés után már cipelnének az ágyba. Ez az első, és elfelejtik, hogy létezik gyöngédség, kedvesség, érzelmi élet, szerelem Is. Már az első percben levetkőztetik a szemükkel az embert, lerohannak, mint a vadállatok. Utálom ezt a modort, nem lehet velük öt percen keresztül értelmesen beszélgetni. Aki megfelelne, annak már családja van, és én senkitől sem akarom elvenni a férjét, az apját. Annál jobban szeretem a gyerekeket. — Gyereket szeretne „csak", vagy férjet is? — Nem akarok egyedül maradnil Ha a házasságközvetítő sem segít, akkor olyan embert keresek, akitől szülhetek gyereket. De vágyok nagyon egy megértő férjre Is. Föladnék már minden ideált, de hovatovább, egyre nehezebb. Nagyon sok szép fiatal lány van, és tudom, én a huszonhét évemmel már nehezen vehetem fel velük a versenyt. A szalmaszálba kapaszkodónak a házasságközvetítő 9em tudott segíteni. Két férjjelöltet Is ajánlott neki, akik korban, műveltségben, magasságban és egyebekben is megfeleltek a követelményeknek, de az e- gylk kikötötte, hogy a partner prágai legyen, a másik pedig csak a cseh országrészből akart nősülni. A herceg tehát még várat magára. Magas nők, alacsony férfiak — Hogyan folyik az önök munkája? — kérdezem a prágai kicsi irodában, amely semmiben sem különbözik a szokásos hivatali helyiségektől. — A férjet, feleséget kereső egyén kérdőívet kap, azt kitölti, és beírja a személy- azonpssági Igazolványának a számát. A kérdőíveken többek között Ilyen kérdések Is szerepelnek: Szereti a* kalandregényeket, a klasszikus olvasmányokat, a költészetet, a szakirodalmat? Milyen zenét kedvel? Szereti a természetet, a sportot, az utazást. Főz? Dohányzik? Tanul Idegen nyelveket? Szexuálisan Igényes, nyugodt, kiegyensúlyozott? Akar-e családot? Ki gazdálkodjon a család jövedelmével? És még három oldalon keresztül sorakoznak a kérdések. Fel kell tüntetni azt Is, milyennek képzeli el az Ideális társat. Testmagasság, súly, életkor, lehet-e gyermeke vagy sem... A kérdőíveket ml csoportosítjuk, összevetjük, és az adatok alapján ajánlatokat teszünk ügyfeleinknek. Megadjuk a keresett társ címét vagy telefonszámát, attól függően, ki hogyan kívánja, esetleg behívjuk őket Ide az Irodánkba, és bemutatjuk őket egymásnak, sőt kisebb csoportos találkozásokat Is rendezünk szalonunkban, hogy ügyfeleink maguk választhassanak. Érdekességként jegyzem ■ meg, hogy a férfiak nem egyszer távol maradtak egy ilyen összejövetelről, mert a tévében éppen foci- vagy hokimeccset közvetítettek. Pedig nem egy társkereső űrlapja már több éve volt nálunk nyilvántartásban. Ezek az összejövetelek felemás sikerrel zárulnak. A 7—8 pár közül általában egy-két Ismeretség kötődik, de az sem végződik mind házassággal. — Hányán keresik föl évente irodájukat? — Ezerötszázra tehető évente az ügyfeleink száma. Tizenöt év tapasztalatai alapján ebből 30—40 százalék végződik házassággal. Ggy gondoljuk, ez sem lebecsülendő arány. Hiszen csodákat mi sem tehetünk, szerelmet, vonzalmat nem ébreszthetünk senkiben. Mi csak a párválasztáshoz, pontosabban az ismerkedéshez tudunk segítséget nyújtani. Kapcsolatokat teremteni. Több re nem is lehetünk hivatottak. — Hány éves volt a legidősebb házasulandó ügyfelük? — Egy nyolcvannyolc éves férfi, de mire találtunk neki mégfelelő partnert, szegény, elhunvt. — És a legfiatalabb? — Tizennyolc. Ennél fiatalabbak nem is jelentkezhetnek. Viszont sajnálattal mondom, hogy nagyon sok az Ilyen fiatal, vagy csak a néhány évvel korosabb. Nézzen csak Idei A hölgyek előhúzzák e< kérdőíveket, és nézegetjük a hozzájuk csatolt fényképe két. Csinos, ltt-ott nagyon Is csinos lányok — a hölgyek szerint ugyanilyen szép fiatalemberek — néznek ránk a képekről. A- kadnak persze csúnyácskák, filmcsillagnak egy cseppet sem mondhatók. Orvosok, szövetkezeti dolgozók, mérnökök, munkások, középiskolások ... Megszámlálhatatlan foglalkozás képviselteti magát. — És ezt Is figyelje meg — mutat az ©gyík hölgy arra a rovatra, amelyben a MAGÁNY testmagasság ven feltüntetve. — A férfiak általában 160—170 centiméter magasak, de akad persze 190 centiméteres ügyfelünk Is, de a nagy többség nem magas. Egyébként világjelenség, hogy a férfiak manapság nem nőnek magasra, inkább a nők nyúlánkak. És még a divat Is ellenük szegült: a magas sarkú cipőktől még „nőnek" ts néhány centit. Aztán nem csoda, hogy ha s- férfiak törpének látszanak sokuk mellett. Mert, tudja, ma már minden nő legalább 5—10 centivel magasabb partnert szeretne magának. Ez sokuknak lényeges kikötése. — Ezenkívül még mik a kikötések? — A nők azt kívánják, hogy a férfinak velük egyenrangú műveltsége legyen, de még Inkább magasabb végzettségű férjet szeretnének. Leginkább a mérnök, az orvos az Ideál. A pénz, a ház. a kocsi nem fontos. de sokuknál ez sem mellékes. — A férfiak inkább elfogadják a tőlük ttacsonyabb Iskolai végzettségű partnert. Főleg a középiskolások. A diplomások már inkább csak magukhoz valót kor esnek. A- zokuál, akik hozzánk fordulnak, nem a szépség a döntő: Igaz, az Is előfordul* már. hogy a fénykép megtekintése után az illető kijelentette: nem megfelelő a partner. De általábEn — főleg harmincon fölt}! — ez már majdnem mellékes, jobbára csak a fiatalabbak kikötése. Hála a kerítőnek — Hála, mert nélküle nem találhattunk volna egymásra 1 — mondja az egyik prágai házaspár, akik megismerkedésüket a házasságközvetítő irodának köszönhetik. Harmincévesek mindketten. A férfi technikus, a nö bérelszámoló. Mindketten prágaiak.-—öt éve-Ismerkedtünk meg —-emléke-1 zik vissza a háziasszony, aki egy kicsit selypít. — Azóta született két kislányunk, és nagyon Jól megvagyunk. El sem tudnám képzelni az életemet, milyen lenne akkor, ha nem találok a tériemre, ilyenre vágytam mindig, s hogv megtalállam, ehhez kerítő kellett. — Én egy kicsit btcegek. gátlásaim voltak mindig a nőkkel szemben, sosem találtam magamnak megfelelő partnert, e- zért is fordultam az Irodához. Nem voltak különösebb elvárásaim, föl Is tüntettem a kérdőíven, hogy a partneremnek lehet kisebb testi hibája. Aztán bemutattak minket egymásnak, elmentünk egv kávéra, nehezen Indult a beszélgetés, de azért rögtön ez első nap hat óra hosszat együtt voltunk. Aztán rendszeresen találkoztunk, majd fél évre rá házasságot kötöttünk. — Már én ts azt hittem — veszi át a szót a fiatalasszony —, hogy egyedül kell maradnom, amikor valaki azt tanácsolta, forduljak a Seznamkához. Két hőnap sem telt el, és máris megtalálták számomra az Ideálist. — Száztíz-száztíz koronába került mindkettőnknek a „kerítés", de tízszer Ennyit is szívesen fizettünk volna ... — Sok a kisebb-nagyobb testi hibás ügyiéi? — Nem, nem jellemző, de ha Ilyeneknek sikerül partnert találnunk, kimondottan ö- rülünk. Ám jó érzés az is, ha egészséges embernek segíthetünk. Viszont nagyon sokan még arról is megfeledkeznek, hogy házasságkötésükről értesítőt küldjenek, e- zért is hiányosak ez adataink. Telefon csörög az asztalon. Hívnak az ügyfelek. Egy Idős úr telefonszámot kér: „Nem bírom tovább, adják meg azonnal az ajánlott partner számát!" Egy kellemes női hang tanácsot kér: „Illő-e felhívni a férfit, nem gondol-e e-z majd rosszra... de tudja olyan rossz e- gyedül!“ Egy fiatalos hang bejelenti: „Akit a]ánr lottaik, nem megfelelő, kérem, ajánljanak újabbat...“ — Türelmetlenek ez ügyfeleink, az öt- venen felüllek bogarasak; válogatósak. Nagy-nagy lelki ügyet CMpnek abból, ha az ajánlott partner nem megfelelő. A fiatalok sem türelmesek, noha ők könnyebben elviselik a kudarcot. Viszont érdekes, hogy nagyon sok a harminc éven aluli elvált, aki másképp már nem tud komoly ismeretséget kötni. Meg a leányanyák. A férfiak pedig kikötik: hajadont óhajtanak és gyermek nélkül. Ven olyan ügyfelünk is, akinek már a második feleségét is mi kommendáltuk. És olyan Is, akit már öt éve nyilvántartunk, de még mindig nem talált magához valót, pedig számtalan a- jánlatot tettünk neki. Ahány ügyfél, any- nyiféle kínálat és Igény. Nekünk pedig mindezt összhangba' kell hozni. S bizony sokszor nem értik meg, hogy csodákat mi sem művelhetünk. — Végezetül engedjen meg egy Intim kérdést: ön hogyan talált férjet? — A kérdés helyénvaló, de megnyugtathatom, nem vettem Igénybe az irodánkat. Zolczer János és Palágyi Lajos Vasárnap délelőtt van. Feleségem sírva zsörtölődik a konyhában, mert a hús, amelyet tegnap vettem: büdös. Dögevök pedig nem vagyunk, sőt, annyira ctvillzálódtunk, hogy egy Ideje már nem ts nyereg alatt puhítjuk a húst. Nyugtatom, vigasztalom az asszonyt, bár mindketten tudjuk, hogy vigasszal nem hogy jóllakni, de még fogyókúrázni sem lehet. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy a■ disznó nem döglötten került a böllérkés alá, csak régen, vagy éppen rosszul raktározták a húsát. A veszekedést elkerülendő, kivonulok a konyhából, és fényes rutinnal végkövetkeztetek: valaki ismét kibabrált velem. Valaki? Dehogyis! Egy harminc év körüli hentes áz illető, akit keresztnevén Ismerek, akinek milliós ingatlanjáról még a jóhisszemű agy alágyult sem gondolja, hogy az becsületes munkából származik. Ogy kell nekemt — mondja a másik, a gyöngébb, a használatlan énem. Wert megtanulhattam volna már ezerszer hogy ilyen féllg-meddig-ismerősnél nem szabad vásárolni, mert éppen az ilyen alak veri át az embert legocsmányabbul. És épp az ismeretség jogán, mert biztos benne, hogy az ismerős kuncsaft szégyell bizalmatlan lenni. Tehát: a húst nem mérett újra; az ár hallatán nem meresztgeti a szemét; az árnak nem számol utána; a húst pedig szégyelli megszagolni, mert visszaadni méginkább szégyellt. Otthon meg hadd szagoljal Valaki tehát ismét kibabrált velem. Nyolcvanegy koronát ismét kidobtam az ablakon. Az ablak alatt pedig ott leskelödik egy Ismerős, aki határozottan tudja, hogy az elkövetkező percben pénz pottyan majd az égből, mert hiszen esztendők óta rendszeresen potyognak kisebb és nagyobb összegek. Az ismerős fehér köpenyt visel, és enyhén összevérezett kötényt. Az egyik kezében kés van, a másik kezével elkapja a pénzt, és hanyagul begyürt a többi bankó közé. Még belefér. Felülről nézek a pénzem után. Lesem, hogy továbblép mafd a fehérköpenyes, hogy a következő ablak alatt is felemeljen az aszfaltról egy összegét. De nem mozdul. És egy másik ablakból Ismét pénz hullik alá. Gyakorlott mozdulattal, a levegőben kapja el, mert ahhoz, hogy lehajoljon, kényelmes. Meg aztán fáradt ts, hiszen hajnaltól talpalt a pult mögött: bárdozott, vágott, csontozott.... A pénz meg csak potyog... Azt hiszem, holmi érzékcsalódás vett rajtam erőt. Jobban körülnézek, és kiderül: nem az érzékem csal, hanem a házak mozognak, vonulnak el az ablakok a fehérköpenyes előtt, hogy neki mozdulnia se kelljen. A látvány csak egy Ideig érdekes. Később elmegyek az ablakból. Asztalhoz ülök, papírt és ceruzát veszek, a konyhából kiszálltom a feleségemet, aki éppen a vasárnapi ebéd gyanánt készülő vigaszt fűszerezi. Számolunk. Kiderül, hogy ezen a nyáron több mint négyszáz korona értékű romlott húst vettünk. Ogy körülbelül. Csak egyetlen alkalommal vittünk vissza egy fél kiló májat. A pénzt szó nélkül visszaadták, mert néni hogy büdös volt a marhamáj, hanem rothadt. Ogy potyogott szét, mintha nedves fűrész- potioól lett volna. Aki a májat adta és a pénzt visszaadta — nem volt tsmerös. Még elnézést ts kért. és szidta a szállítót meg a hűtőpult karbantartóját. Rendesen viselkedett. Talán csak azért, mert nem ismert, s így akár népi ellenőrt is gyaníthatott bennem. Vasárnap van, dél jele járhat, Itt az ebéd Ideje. A nyitott ablakon keresztül tdehallik, amint a szomszéd a levest szürcsöli. Megéheztem. Ebédeljünkt A jeleségem gombapuhára sült vigaszt rak a tányéromra, s némi szóbeli köretet tálal mellé. Sose búsulj — mondja hiszen azért az ablakon kidobott pénzén becsülettel megdolgoztál, nem úgy, mint az ismerős fehérköpenyes, aki csak ideállt az ablakunk alá ... — Így igaz hömmögöm. — Csakhogy az a hentes friss húst eszik, és az én pénzemen falja. — Ugyan, dehogyt Azt a pénzt biztosan másra költi. — Az is lehet. — Eszel még? — Igen, kérek. És a feleségem új adag vigaszt rak a tányéromra, miközben arról beszél, hogy milyen szerencse, hogy nem minden hentes olyan, mint az az ismerős, s hogy rádásul nem minden hentest, ismerek. Ezzel aztán végképp jóllakom. KESZELI FERENC
