Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-10-02 / 40. szám

4 Ml UtoísS ablak Tóthpál Gyula felvétele Középkorú hölgy, akit inkább néznék ogészségügyi nővérnek, mint­sem házasságközvetítőnek. 1— Hogyan nevezik az önök foglalkozását? — kérdezem Prága szívé­ben, a Fekete rózsa átjáróból nyíló „SEZNAMKA“ házasságközvetít« 1- rodában Brabcová Irenától. — Nevezhetném magamat fizetett kerítőnek is, de valójában a városi nemzeti bizottság hatáskörébe tartozunk, tehát annak az alkalmazot­tai vagyunk. A másik alkalmazott szintén nő, Vlasta Horáková; az ősi női szak­mát nem bitorolják férfiak; a kerítéshez istenigazából csak a nők ér­tenek. Igaz, a száguldó riporter, Egon Erwin Kisch a századelőn még Prága egyik férfi házasságközvetítőjéről kerekített riportot — akkor Trust-Office volt a „hivatal“ neve —, de hol van már a századelő...?! És hol a férfi kontárok ...? — Nem tehette az a férfi olyan rosszul a dolgát, mert az egyik idős barátnőm a fiatalember segítségével talált férjet, a két háború között. Ma is boldogan élnek. Az idill így kerek. Jöjjön a mesebeli herceg — Jöjjön! Lehet koldusszegény vagy dús­gazdag, csak jöjjön már, mert megőrjít az egyedüllét! Jöjjön már! Csak dühös, keserű szavak Kassa (Ko- §ice) egyik főutcai ütött-kopott tárházá­nak egyszobás lakásában hangzottak el. A huszonhét éves tanárnőt elfogultság nélkül csinosnak lehet nevezni. Négy nyelvet be­szél, beutazta fél Európát. Gimnáziumban tanít, és Jó négy éve már annak, hogy minden erejével a férjhezmenésre Összpon­tosít. Egyedül vagy a barátnőjével szóra­kozóhelyekre Is eljár, próbálkozik, kapcso­latot keres. A herceg, a megálmodott part­ner, a férjjelölt csak nem bukkan elő. Azt mondja, az utolsó szalmaszálba kapasz­kodott, amikor a prágai házasságközvetítő Irodához fordult. — Olyan nagyok az igényei, hogy a vá­rosban nem talált megfelelő partnert? — Igen, vannak igényeim, de én cseppet sem nevezném őket különlegeseknek. El­várom a Jövendőbeli férjemtől, hogy le­gyen főiskolai végzettsége, mint nekem, ne legyen Iszákos, ne kocsmázzon, ne csaljon meg, és lehessen vele mindenről beszél­getni. A külső, ' az anyagiak nem döntő, csak alacsonyabb ne legyen nálam. — Es a városban nem talált ilyet? — Ezek mind piásak, és fél órával a megismerkedés után már cipelnének az ágyba. Ez az első, és elfelejtik, hogy lé­tezik gyöngédség, kedvesség, érzelmi élet, szerelem Is. Már az első percben levet­kőztetik a szemükkel az embert, lerohan­nak, mint a vadállatok. Utálom ezt a mo­dort, nem lehet velük öt percen keresz­tül értelmesen beszélgetni. Aki megfelelne, annak már családja van, és én senkitől sem akarom elvenni a férjét, az apját. Annál jobban szeretem a gyerekeket. — Gyereket szeretne „csak", vagy fér­jet is? — Nem akarok egyedül maradnil Ha a házasságközvetítő sem segít, akkor olyan embert keresek, akitől szülhetek gyereket. De vágyok nagyon egy megértő férjre Is. Föladnék már minden ideált, de hovato­vább, egyre nehezebb. Nagyon sok szép fiatal lány van, és tudom, én a huszonhét évemmel már nehezen vehetem fel velük a versenyt. A szalmaszálba kapaszkodónak a házas­ságközvetítő 9em tudott segíteni. Két férjje­löltet Is ajánlott neki, akik korban, művelt­ségben, magasságban és egyebekben is megfeleltek a követelményeknek, de az e- gylk kikötötte, hogy a partner prágai le­gyen, a másik pedig csak a cseh ország­részből akart nősülni. A herceg tehát még várat magára. Magas nők, alacsony férfiak — Hogyan folyik az önök munkája? — kérdezem a prágai kicsi irodában, amely semmiben sem különbözik a szokásos hi­vatali helyiségektől. — A férjet, feleséget kereső egyén kér­dőívet kap, azt kitölti, és beírja a személy- azonpssági Igazolványának a számát. A kérdőíveken többek között Ilyen kérdések Is szerepelnek: Szereti a* kalandregényeket, a klasszikus olvasmányokat, a költészetet, a szakirodalmat? Milyen zenét kedvel? Szereti a természetet, a sportot, az utazást. Főz? Dohányzik? Tanul Idegen nyelveket? Szexuálisan Igényes, nyugodt, kiegyensúlyo­zott? Akar-e családot? Ki gazdálkodjon a család jövedelmével? És még három olda­lon keresztül sorakoznak a kérdések. Fel kell tüntetni azt Is, milyennek képzeli el az Ideális társat. Testmagasság, súly, élet­kor, lehet-e gyermeke vagy sem... A kér­dőíveket ml csoportosítjuk, összevetjük, és az adatok alapján ajánlatokat teszünk ügy­feleinknek. Megadjuk a keresett társ cí­mét vagy telefonszámát, attól függően, ki hogyan kívánja, esetleg behívjuk őket Ide az Irodánkba, és bemutatjuk őket egymás­nak, sőt kisebb csoportos találkozásokat Is rendezünk szalonunkban, hogy ügyfele­ink maguk választhassanak. Érdekesség­ként jegyzem ■ meg, hogy a férfiak nem egyszer távol maradtak egy ilyen összejö­vetelről, mert a tévében éppen foci- vagy hokimeccset közvetítettek. Pedig nem egy társkereső űrlapja már több éve volt ná­lunk nyilvántartásban. Ezek az összejöve­telek felemás sikerrel zárulnak. A 7—8 pár közül általában egy-két Ismeretség kö­tődik, de az sem végződik mind házasság­gal. — Hányán keresik föl évente irodájukat? — Ezerötszázra tehető évente az ügyfe­leink száma. Tizenöt év tapasztalatai alap­ján ebből 30—40 százalék végződik házas­sággal. Ggy gondoljuk, ez sem lebecsülen­dő arány. Hiszen csodákat mi sem tehetünk, szerelmet, vonzalmat nem ébreszthetünk senkiben. Mi csak a párválasztáshoz, ponto­sabban az ismerkedéshez tudunk segítsé­get nyújtani. Kapcsolatokat teremteni. Több re nem is lehetünk hivatottak. — Hány éves volt a legidősebb házasu­landó ügyfelük? — Egy nyolcvannyolc éves férfi, de mire találtunk neki mégfelelő partnert, szegény, elhunvt. — És a legfiatalabb? — Tizennyolc. Ennél fiatalabbak nem is jelentkezhetnek. Viszont sajnálattal mon­dom, hogy nagyon sok az Ilyen fiatal, vagy csak a néhány évvel korosabb. Nézzen csak Idei A hölgyek előhúzzák e< kérdőíveket, és nézegetjük a hozzájuk csatolt fényképe két. Csinos, ltt-ott nagyon Is csinos lányok — a hölgyek szerint ugyanilyen szép fia­talemberek — néznek ránk a képekről. A- kadnak persze csúnyácskák, filmcsillagnak egy cseppet sem mondhatók. Orvosok, szö­vetkezeti dolgozók, mérnökök, munkások, középiskolások ... Megszámlálhatatlan fog­lalkozás képviselteti magát. — És ezt Is figyelje meg — mutat az ©gyík hölgy arra a rovatra, amelyben a MAGÁNY testmagasság ven feltüntetve. — A férfiak általában 160—170 centiméter magasak, de akad persze 190 centiméteres ügyfelünk Is, de a nagy többség nem magas. Egyébként világjelenség, hogy a férfiak manapság nem nőnek magasra, inkább a nők nyúlán­kak. És még a divat Is ellenük szegült: a magas sarkú cipőktől még „nőnek" ts né­hány centit. Aztán nem csoda, hogy ha s- férfiak törpének látszanak sokuk mellett. Mert, tudja, ma már minden nő legalább 5—10 centivel magasabb partnert szeretne magának. Ez sokuknak lényeges kikötése. — Ezenkívül még mik a kikötések? — A nők azt kívánják, hogy a férfinak velük egyenrangú műveltsége legyen, de még Inkább magasabb végzettségű férjet szeretnének. Leginkább a mérnök, az orvos az Ideál. A pénz, a ház. a kocsi nem fon­tos. de sokuknál ez sem mellékes. — A férfiak inkább elfogadják a tőlük ttacsonyabb Iskolai végzettségű partnert. Főleg a középiskolások. A diplomások már inkább csak magukhoz valót kor esnek. A- zokuál, akik hozzánk fordulnak, nem a szépség a döntő: Igaz, az Is előfordul* már. hogy a fénykép megtekintése után az illető kijelentette: nem megfelelő a part­ner. De általábEn — főleg harmincon fö­lt}! — ez már majdnem mellékes, jobbá­ra csak a fiatalabbak kikötése. Hála a kerítőnek — Hála, mert nélküle nem találhattunk volna egymásra 1 — mondja az egyik prá­gai házaspár, akik megismerkedésüket a házasságközvetítő irodának köszönhetik. Harmincévesek mindketten. A férfi techni­kus, a nö bérelszámoló. Mindketten prá­gaiak.-—öt éve-Ismerkedtünk meg —-emléke-1 zik vissza a háziasszony, aki egy kicsit selypít. — Azóta született két kislányunk, és nagyon Jól megvagyunk. El sem tudnám képzelni az életemet, milyen lenne akkor, ha nem találok a tériemre, ilyenre vágy­tam mindig, s hogv megtalállam, ehhez kerítő kellett. — Én egy kicsit btcegek. gátlásaim vol­tak mindig a nőkkel szemben, sosem ta­láltam magamnak megfelelő partnert, e- zért is fordultam az Irodához. Nem voltak különösebb elvárásaim, föl Is tüntettem a kérdőíven, hogy a partneremnek lehet ki­sebb testi hibája. Aztán bemutattak min­ket egymásnak, elmentünk egv kávéra, ne­hezen Indult a beszélgetés, de azért rög­tön ez első nap hat óra hosszat együtt vol­tunk. Aztán rendszeresen találkoztunk, majd fél évre rá házasságot kötöttünk. — Már én ts azt hittem — veszi át a szót a fiatalasszony —, hogy egyedül kell maradnom, amikor valaki azt tanácsolta, forduljak a Seznamkához. Két hőnap sem telt el, és máris megtalálták számomra az Ideálist. — Száztíz-száztíz koronába került mind­kettőnknek a „kerítés", de tízszer Ennyit is szívesen fizettünk volna ... — Sok a kisebb-nagyobb testi hibás ügy­iéi? — Nem, nem jellemző, de ha Ilyeneknek sikerül partnert találnunk, kimondottan ö- rülünk. Ám jó érzés az is, ha egészséges embernek segíthetünk. Viszont nagyon so­kan még arról is megfeledkeznek, hogy házasságkötésükről értesítőt küldjenek, e- zért is hiányosak ez adataink. Telefon csörög az asztalon. Hívnak az ügyfelek. Egy Idős úr telefonszámot kér: „Nem bírom tovább, adják meg azonnal az ajánlott partner számát!" Egy kellemes női hang tanácsot kér: „Illő-e felhívni a férfit, nem gondol-e e-z majd rosszra... de tudja olyan rossz e- gyedül!“ Egy fiatalos hang bejelenti: „Akit a]ánr lottaik, nem megfelelő, kérem, ajánljanak újabbat...“ — Türelmetlenek ez ügyfeleink, az öt- venen felüllek bogarasak; válogatósak. Nagy-nagy lelki ügyet CMpnek abból, ha az ajánlott partner nem megfelelő. A fia­talok sem türelmesek, noha ők könnyeb­ben elviselik a kudarcot. Viszont érdekes, hogy nagyon sok a harminc éven aluli el­vált, aki másképp már nem tud komoly ismeretséget kötni. Meg a leányanyák. A férfiak pedig kikötik: hajadont óhajtanak és gyermek nélkül. Ven olyan ügyfelünk is, akinek már a második feleségét is mi kommendáltuk. És olyan Is, akit már öt éve nyilvántartunk, de még mindig nem talált magához valót, pedig számtalan a- jánlatot tettünk neki. Ahány ügyfél, any- nyiféle kínálat és Igény. Nekünk pedig mindezt összhangba' kell hozni. S bizony sokszor nem értik meg, hogy csodákat mi sem művelhetünk. — Végezetül engedjen meg egy Intim kérdést: ön hogyan talált férjet? — A kérdés helyénvaló, de megnyugtat­hatom, nem vettem Igénybe az irodánkat. Zolczer János és Palágyi Lajos Vasárnap délelőtt van. Feleségem sírva zsörtölődik a konyhában, mert a hús, amelyet tegnap vettem: büdös. Dögevök pedig nem vagyunk, sőt, annyira ctvillzálódtunk, hogy egy Ide­je már nem ts nyereg alatt puhítjuk a húst. Nyugtatom, vigasztalom az asszonyt, bár mindketten tudjuk, hogy vigasszal nem hogy jóllakni, de még fogyókúrázni sem lehet. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy a■ disznó nem döglötten került a böllérkés alá, csak régen, vagy éppen rosszul raktároz­ták a húsát. A veszekedést elkerülendő, kivonu­lok a konyhából, és fényes rutinnal végkövetkeztetek: valaki ismét kibab­rált velem. Valaki? Dehogyis! Egy harminc év körüli hentes áz illető, akit keresztnevén Ismerek, akinek mil­liós ingatlanjáról még a jóhisszemű agy alágyult sem gondolja, hogy az be­csületes munkából származik. Ogy kell nekemt — mondja a má­sik, a gyöngébb, a használatlan énem. Wert megtanulhattam volna már ezer­szer hogy ilyen féllg-meddig-ismerős­nél nem szabad vásárolni, mert ép­pen az ilyen alak veri át az embert legocsmányabbul. És épp az ismeret­ség jogán, mert biztos benne, hogy az ismerős kuncsaft szégyell bizalmat­lan lenni. Tehát: a húst nem mérett újra; az ár hallatán nem meresztgeti a szemét; az árnak nem számol utá­na; a húst pedig szégyelli megszagol­ni, mert visszaadni méginkább szé­gyellt. Otthon meg hadd szagoljal Valaki tehát ismét kibabrált velem. Nyolcvanegy koronát ismét kidobtam az ablakon. Az ablak alatt pedig ott leskelödik egy Ismerős, aki határo­zottan tudja, hogy az elkövetkező percben pénz pottyan majd az égből, mert hiszen esztendők óta rendszere­sen potyognak kisebb és nagyobb ös­szegek. Az ismerős fehér köpenyt vi­sel, és enyhén összevérezett kötényt. Az egyik kezében kés van, a másik kezével elkapja a pénzt, és hanyagul begyürt a többi bankó közé. Még be­lefér. Felülről nézek a pénzem után. Le­sem, hogy továbblép mafd a fehér­köpenyes, hogy a következő ablak alatt is felemeljen az aszfaltról egy összegét. De nem mozdul. És egy má­sik ablakból Ismét pénz hullik alá. Gyakorlott mozdulattal, a levegőben kapja el, mert ahhoz, hogy lehajol­jon, kényelmes. Meg aztán fáradt ts, hiszen hajnaltól talpalt a pult mö­gött: bárdozott, vágott, csontozott.... A pénz meg csak potyog... Azt hiszem, holmi érzékcsalódás vett raj­tam erőt. Jobban körülnézek, és kide­rül: nem az érzékem csal, hanem a házak mozognak, vonulnak el az ab­lakok a fehérköpenyes előtt, hogy ne­ki mozdulnia se kelljen. A látvány csak egy Ideig érdekes. Később el­megyek az ablakból. Asztalhoz ülök, papírt és ceruzát veszek, a konyhá­ból kiszálltom a feleségemet, aki ép­pen a vasárnapi ebéd gyanánt készü­lő vigaszt fűszerezi. Számolunk. Ki­derül, hogy ezen a nyáron több mint négyszáz korona értékű romlott húst vettünk. Ogy körülbelül. Csak egyet­len alkalommal vittünk vissza egy fél kiló májat. A pénzt szó nélkül visszaadták, mert néni hogy büdös volt a marhamáj, hanem rothadt. Ogy potyogott szét, mintha nedves fűrész- potioól lett volna. Aki a májat adta és a pénzt vissza­adta — nem volt tsmerös. Még elné­zést ts kért. és szidta a szállítót meg a hűtőpult karbantartóját. Rendesen viselkedett. Talán csak azért, mert nem ismert, s így akár népi ellenőrt is gyaníthatott bennem. Vasárnap van, dél jele járhat, Itt az ebéd Ideje. A nyitott ablakon ke­resztül tdehallik, amint a szomszéd a levest szürcsöli. Megéheztem. Ebé­deljünkt A jeleségem gombapuhára sült vi­gaszt rak a tányéromra, s némi szó­beli köretet tálal mellé. Sose búsulj — mondja hiszen azért az abla­kon kidobott pénzén becsülettel meg­dolgoztál, nem úgy, mint az ismerős fehérköpenyes, aki csak ideállt az ablakunk alá ... — Így igaz hömmögöm. — Csak­hogy az a hentes friss húst eszik, és az én pénzemen falja. — Ugyan, dehogyt Azt a pénzt biz­tosan másra költi. — Az is lehet. — Eszel még? — Igen, kérek. És a feleségem új adag vigaszt rak a tányéromra, miközben arról beszél, hogy milyen szerencse, hogy nem minden hentes olyan, mint az az is­merős, s hogy rádásul nem minden hentest, ismerek. Ezzel aztán végképp jóllakom. KESZELI FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents