Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-10 / 28. szám
4 \z Ifjúsági Vasútvonal képekben. Felül Michal Homisák és Tibor öelas, a vasútvonal egykori építői a 30. évforduló ünnepségein. A- atta korabeli felvétel, amely arról tanúskodik, hogy a lányok is itt voltak a munka frontján. A harmadik kép azt bizonyítja, hogy i két kéz volt a legfontosabb „munkaeszköz“. Az alsó képen két ismzedék találkozása a kozelníki állomáson. A CTK.és a szerző felvételei ■HMM AZ IFIÜSÄGI VASÚTVONAL ÉPÍTŐINEK EMLÉKÉRE EGYEBEKRŐL Gr A szikár, napcserzette arcú férfi elgondolkodva szemléli a vonat ablaka mögött elfutó tájat. Az Ifjúsági Vasútvonal megépítésének 30 évfordulója alkalmából indított különvonat egyik utasa harminc évvel ezelőtt az Ifjúsági Vasútvonal építője volt. Alighanem azokat a napokat idézi fel emlékezetében, amelyeket a Hronská Dúbrava — Banská Stiavnlca vasútvonal építésen töltött, és amelyek arany betűkkel íródtak be ifjúsági szövetségünk krónikájába. Vonatunk éppen a Garamot átívelő hídon dübörög át, amikor mély sóhaj szakad fel belőle és felénk fordul. — Amit itt átéltünk, azt sohasem felejtem el — mondja Mikulás Hlaváö, mert ő az idáig szótlanul szemlélődő férfi. Kíváncsian húzódunk közelebb, és várjuk, hogy mi volt az az élmény, amely oly felejthetetlen nyomokat hagy az ember életében. — Ezerkilencszáznegyvennyolc utolsó és az új év első napjaiban szakadatlanul esett az eső — folytatja a legkisebb kérlelés nélkül. — A Garam megduzzadt, éjszakánként > aggódva hallgattuk a folyó morajlását meg az eső folytonos dobolását a fabarakk tetején. Aggodalmunk nem is volt alaptalan, mert bekövetkezett, amitől tartottunk. A folyó alámosta a Garamon épített ideiglenes hidat, a fapillérek előtt összetorlódott a jég, és várni lehetett, hogy a hatalmas erő bármely pillanatban elsodorhatja a nagy fáradsággal épített hidat. Legkritikusabb volt a január harmadikéról negyedikére virradó éjszaka, amelyet valamennyien átvirrasztottunk. Reggel telefonált az építkezés teljhatalmú megbízottja, hogy veszélyben a híd, minden épkézláb ember menjen menteni. A hídnál valóban borzalmas látvány fogadott bennünket. A pár nappal korábban még békés folyó teljesen megbőszült. Tövestül tépte ki a partján álló fákat. A Garam jobb partján volt az anyagraktár. Egy pillanatig rémülten figyeltük, hogy a fékeve- szett hullámok egymás után sodorják magukkal a deszkát, gerendát és egyéb építőanyagot, de aztán mindannyian a jeges vízbe vetettük magunkat és csáklyákkal mentettük a menthetőt. A gépkocsivezetők veszélyesen mélyre tolattak a hara. gos vízbe, hogy felrakjuk rá a megmentett épület- anyagot. — Az ideiglenes híd és a leendő híd pilléreinek zsaluzása előtt félelmetesen feltorlódtak a jégtáblák. A katonák egymás után robbantották fel őket, de mindig újabbak érkeztek. Félő volt. hogy az ár a zsaluzás faanyagát is magával sodorja. Megszületett a döntés: le kell bontani, és biztonságos helyre' szállítani, amit csak lehet. Egy percig sem haboztunk. Nem törődve a kockázattal felmásztunk a zsaluzásra, és eszeveszett gyorsasággal igyekeztünk szétverni a deszkákat. Bármely pillanatban a jeges hullámok közé eshettünk volna, a magasból, ami egyenlő a biztos halállal, de erre abban a pillanatban nem gondolt senki. Nagyjából sikerült ts lebontani a zsaluzást, és a faanyagot a bal parton biztonságba helyeztük, amikor Banská Bystricából megérkezett az újabb távirat, a folyón újabb árhullám és minden eddiginél* nagyobb jégzajlás vonul lefelé. Nem is kellett rá sokáig várni. Nagy robajjal megérkezett, és mint gyufaszálat, elsodorta az ideiglenes híd bal parti pillérét. Nemsokára az egész híd a hullámsírba dőlt, csak néhány gerenda meredt az égnek, és a vékony huzalok módjára összekuszálódott sínek. Előttük megint összetorlódott a jég. Ismét szóhoz jutottak a lőmeste- rek, és néhány hatalmas robbanás után a jégtáblák megindultak lefelé, magukkal sodorva több heti munkánkat. * — Azt hiszik, elvesztettük hitünket? — szólal meg újra, és választ sem várva folytatja. — Ben. nünket egy percre sem törtek le az események, hanem ismét munkához láttunk, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. Szinte lélegzet-visszafojtva hallgatjuk a szavait, a kalandfilmbe illő történetet. Különben Mikulás Hlaváő hű maradt az Ifjúsági Vasútvonalhoz. Mozdonyvezetőként úgyszólván naponta végighajt rajta. Ifjúsági szövetségünk történetéből már tudjuk, hogy a fiatalok a felszabadulástól kezdve minden erejüket és lelkesedésüket a haza szolgálatába állították. Az ifjúsági építkezések sorában az Ifjúsági Vasútvonal építése volt az egyik legnagyobb szabású vállalkozás. Az ifjúság küldöttsége még 1947 vé^én felkereste Element Gottwald akkori kormányelnököt, hogy adja hozzájárulását az építéshez. A dolgozó nép februári győzelme után erre is sor kerülhetett. A lelkes fiatalok rövid másfél év alatt nehéz, hegyi terepen lerakták a vasúti pályát, ami a gépesítés akkori színvonala mellett emberfeletti teljesítménynek számított. A kora beli adatok szerint az egymást váltó 47 162 fiatal építő megmozgatott 660 ezer tonna földet és sziklát, lerakott 2600 sínpárt és 38 ezer talpfát, fel épített egy hidat és három viaduktot, néhány mé tér híján két kilométer hosszú alagutat, amely egymaga tízezer köbméter építőanyagot és 800n köbméter betont nyelt el. Az Ifjúsági Vasútvonal azonban több Is voll egyszerű építkezésnél. Element Gottwald mondta az ott tett látogatása alkalmával: „Az Ifjúság Vasútvonal az ifjúság szocialista emberré válásé nak iskolája.“ Különben erre a látogatásra ma is szívesen em lékeznek vissza. — Abban az Időben hallatlan lelkesedés hajtott bennünket — mondja következő beszélgetőipart nerünk, Vladimír Mucha, aki Kosicéről jött az ünnepségeikre. — Talán a háború utáni építkezés lendülete, talán a nagy lehetőség erőnk, képes ségeink bizonyítására, talán valami más. Azóta is sokat gondolkozom rajta. Mi aztán nem néztük az időt, az órát, csak a cél lebegett a szemünk előtt. Tudtuk, hogy amit vállaltunk, teljesítjük is Felejthetetlen élmény volt a számomra a Element Gottwald elvtárssal való találkozás. Eljött közénk ifjú építők közé. Vállunkra emelve vittük őt, itt van róla a korabeli fénykép, ez a jobb oldali vé kony fiatalember én voltam. Eudovíí Ulahel a legbeszédesebb közöttük. Egy más után eleveníti fel a sok kőpéságot. amelyet elkövettek. Mert azért arra Is jutott idő, meg kultúrára, sportra is. Gyakran rendeztek sport- versenyeket, este pedig mindig felhangzott a har mönika hangja, az énekszó, de hát fiatalok vol tak. — Hősi korszak volt az, több volt bennünk a tenniaikarás, s minden tett többet nyomott akkor a latban, — mondja, miután fogadta a pionírok, SZISZ-tagok, vasutasok és a lakosság köszöntését a kozelníki állomáson. — Ma már csak kérdez getjük egymást: emlékszel erre, emlékszel arra. Akkor nem kérdezgettük, szavunkat ts munkába fojtottuk. Este aztán összejöttünk a tábortűz körül, kiénekeltük magunkból a fáradtságot. Így volt, akár hiszik, akár nem. Néhány kilométeres út után, Banská Bélán is mát a közelébe férkőzünk. Régi Ismerősként üd vözöl, és máris folytatja ott, ahol Kozelníkban ab bahagyta. — Ezek nem hittek nekünk — mutat a közeié ben álló idősebb emberekre. — Istenteleneknek, a sátán fiainak neveztek bennünket, akik bajt hozunk rájuk, és azt jósolták, hogy sohasem épít jük fel a vasútvonalat. Aztán örültek, hogy van Mikuláá Kroslák abban az időben a lévai (Le vice) gimnázium tornatanára volt. A Banská Stiav nica-i szabadtéri színpadon ülünk vele, és nézzük a Lúönica népművészeti együttes színpompás mű sorát. Az együttes egyébként pontosan az Ifjúsági Vasútvonalon jött létre. A fiatal építőkből alá kult, és innen indult el a világhírnév felé. — Ezerkilencszáznegyvenkilenc nyarán néhány diákommal érkeztem a vasútvonalra — emlékezik vissza Mikulás KroSlák. — Kisportolt ember vol tam, de azt hittem, hogy megszököm, vagy eltö rik a derekam a deszkapriccsen töltött első ejsza ka után. Aztán megszoktam, s úgy aludtam, mini a tej. Még most is kemény fekhelyen alszom. Szá momra nagy élmény volt az óriási lelkesedés, a remek közösségi szellem. Diákjaimon is észrevet tem, hogy az itt töltött idő után megkomolyod taíc, megférfiasodtak, és a tanulást is komolyab ban vették. Hat hét alatt emberré cseperedtek. Rengeteg sportversenyt rendeztünk, tulajdonkép pen innen indult el a rátérmettségi jelvényszerző verseny is. Iskola, jó iskola volt ez az építkezés — hangsúlyozta a Banská Stiavnica-i manifesztáciőn mon dott ünnepi beszédében Eudovít Pezlár. az SZLKP KB titkára is. Az Ifjúsági Vasútvonalon és az ak kori ifjúsági építkezéseken egy egész nemzedék nőtt fel, amely most is példát mutathat helytállás, ból. ’ Akik eljöttek a SZISZ SZKB kétnapos ünnepsé gére, újraélték az itt töltött időt. Bár az emlék'k megfakultak, jókedvük most sem hagyta el őket Nevetve és kissé szégyenlősen vallották be egy másnak, hogy harminc év távlatából már elmo sódnak az emlékezetben a kedves arcok, elillantak a fejből a nevek, jóllehet annak idején munkában és vidámságban is utolérhetetlen társak voltak Ezért jó az effajta találkozás. Ünnep ez azok életében, akik akkor nem az ünneplésért, nem a dicséretért, nem az elismerésért dolgoztak. És ünnep ez nekünk is. akik követőik vagyunk a nagy műben. A CTK és a szerző felvételei
