Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-10 / 28. szám
Ü* 5 Júlia szobra a Capuletti ház udvarán — Harminc nő és tíz férfi, ez valóban szép arány, Így érdemes elindulni kirándulni — állapít)* meg kezét dörzsölve a húsz egynéhány éves olasz határőr, majd másodpercek alatt fekete tekintete végigvlllan a lányokon, és Int Is egyiknek-máslk- nak: maradjanak Itt velel — Hohő! — kiált föl az egyik kiválasztott lány. — Minket vár Olaszországi Majd legközelebb — veti oda félvállról, hogy mondjon valami biztatót. A határőr még néhány nemzetközi trágár mozdulatot tesz kezével, majd hangos „csao“-t köszön, így adva értésünkre, hogy szabad az út, mehetünk, a vízumunkat megnézte, az útlevelekre nem kíváncsi. A GKM-csoporttal a busz megindul: Irány Velencei 1. Brenneronál — a Brenner-hágőnál — átlépve az osztrák-olasz határt, a- zonnal a Jól kiépített olasz sztráda- hálózatra érünk, ahol már fizetni kell a műutak használatáért, nem úgy, mint a szomszédos Ausztriában Az autós, amikor ráhajt a sztrádára, egy automatából kap egy kártyát, amelyen fel van tüntetve, hol és mikor kezdte meg az utazást Amikot aztán letér a műútról, ezt a kártyát fölmutatja a kilépő kapunál szolgálatos alkalmazottnak, s megtudja, mennyiért is utazott. Persze mindig ugyanaz derül ki: drágán. Ezeknek az utaknak csupán egyetlen előnyük van: az autóbuszok nyolcvan, a személygépkocsik százhúsz kilométeres sebességgel hajthatnak, tehát egyfolytában gyor. san. A hátrányuk — a turisták szempontjából nagyon ts nagy —, hogy a műutak elkerülnek mindenféle lakott települést, falut, várost. [Szerencsénkre alsóbb rendű utakon is mentünk, így futólag bepillanthattam az olasz falvak — főleg hegyi falvak életébe ié. De erről később.) Olaszországban az a fogalom, falu, nem épp egyenrangú a miénkkel. A sztrádáktól néhány száz méteres vagy Jóval közelebbi távolságra Is szinte félkilométerenként látni portákat. Fönn a hegycsúcsokon romantikus, parányi várakat, kastélyokat, a domboldalban terméskőből emelt szabályos téglalap vagy négyzet alakú épületeket Távolról úgy tűnik fel, hogy csak helikopterrel közelíthetők meg azonban Jó, ha az Itt élőknek a mindennapi bete vő falatra telik nem pedig helikopterre. Az emberek gyalogosan vagy lóháton közlekednek otthonuk és az üzletek, a munkahelyük között, vagy jobbik esetben motorkerékpáron. Első pillantásra úgy véli az idegen, hogy a Dolomitok hegycsúcsai között nagyon idillikus és romantikus lehet az élet. Többen is fölkíáltanak a buszunkban, hogy szívesebben el laknának Ilyen helyen, mint városi bérházban De aztán az Is világossá válik előttünk, hogy ez a romantika csak látszat: kemény embersanyargató lehet errefelé az élet, 8 mindennapi harc a betevő falatért. Az emberek feltehetően szőlészetből, bortermelésből élnek, hiszen minden házat, minden portát ktsebb-nagyobb szőlőültetvény övez. Más ezen a hegyes-sziklás tájon nem is nagyon teremne meg, a szőlő az egyedüli megélhetési forrás. Dél körül Jár az idő, amikor errefelé „vágtat* autóbuszunk, de egy lelket sem látni a házak tájékán, a szőlőben. A házak szinte kivétel nélkül zöld színű redőnyei leeresztve kirekesztve a szobába besurranni a- karó napfényt. Pokoli a hőség, az autóbuszban mindenki izzad, ezért nem csoda, ha az olaszok Ilyenkor sziesztáznak: pihennek. alszanak Déltől úgy délután négy óráig a hosszú út mentén egy lelket sem látunk — ilyenkor még a forgalom is gyérebb —, aki csak teheti, elfogyasztva ebéd utáni kávéját, szundít egyet. Délután aztán megin dúl az élet, amely éjfélig — egy óráig is eltart. Ogy nyüzsög alkonyaikor az utca, mini nálunk csúcsforgalom ide. Jén. Az idegent az érdekes épületek mellett az utak és az alagutak is bámulatba ejtik. Völgyek között, mélységek fölött „lebeg“ a buszunk, Jobb ra-balra nézve is csak tátongó szaka dékot látni. Visszatekintve látom csak, hogy négysávos utunkat hatalmas talán száz méternél is magasabb Nemsokára megállunk egy parkolóban. Sofőrünk újra hátrajön, és kémlel kifelé az ablakon. A Ford is fékez, nem messzire tőlünk. Vezetője s egyben egyetlen utasa, egy középkorú, öltönybe, nyakkendőbe bújt férfi cigarettára gyújt, és elméláz a volán mellett. Állunk, várunk, és máris latolgatni kezdjük a követés indokait, mert most már mindannyian bizonyosak vagyunk abban, hogy a Ford utasa minket követ. — Megtetszett neki valamelyik lány — szögezi le az egyik fiú. ZOtCZER JÁNOS OLASZORSZÁGI ÚTIJEGYZfTEI KÖVET A MAFFIA CD vasbeton tartópillérek emelik a magasba. Alig mélázhat el az ember a látvány fölött, máris begördülünk egy alagútba. Egyik csak néhány száz mé. tér hosszú, a másik meg több kilométeres. Egyikből még ki sem érünk, máris ott tátja „torkát“ a másik. Az egyikbe befutva még napsütésben fe- hérlő-barnáiló kopár sziklacsúcsokat látunk, de elhagyva a koromsötét „lyukat“ Jobbra, a hegy csúcsán már hótakaró csillan meg. Mint egy elvarázsolt tá], olyan ez a látvány csak épp nem a mesében, hanem a valóságban. Itt az utas alig veszi észre az Idő múlását, csak amikor az idegenvezetőnk bekiáltja a mikrofonba, hogy „Bolzano mellett haladunk el“, akkor nézek a térképre, bizony már több száz kilométert megtettünk. 2. Sőfőrelnk egyike egyre gyakrabban jön hátra az autóbusz farába és kifelé kémlel az ablakon. Előbb arra gondolok, hogy Jobb szórakozás híján a magunk mögött hagyott tájat szemléli. Aztán a hátsó ülésen valaki elkiáltja magát: — Követ a maffia! Néma csönd a buszban, mindenki hátratekint. Mögöttünk egy szürke Ford gurul. Sofőrünk azt mondja, kollégája észrevette, hogy a Ford már a határtól követ, s bár előzhetne, nem teszi meg, nyolcvanassal „kullog“ utánunk. — Vaklárma, hülyeség! — mondja megint valaki, és tovább gyönyörködünk a fáiban. Mire a lányok kuncogni kezdenek. — Ez a maffia emberei — így 8 másik. — Túszul ejt bennünket. Ezt a megállapítást megint csak nevetés fogadja mert £ túszul ejtés lehetőségét mindenki sületlenségnek tartja. — Gyerünk tovább, minek állunk itt, vár Velence! — kiáltja el magát valaki, és mintha csak erre várt volna a volánnál ülő másik sofőr a busz elindul. Es indul a Ford Is. Indul és tovább, ra is követ. Nem és nem akar előzni, tartja a jó ötven-száz méteres követési távolságot. Megteszünk vagy újabb száz kilométert, de a Ford csak nem tágít mellőlünk. — Legalább megmondaná, hogy mit akarl — morfondírozik a szomszédom. Megint leparkolunk, követőnk szintén. — No ez már mégiscsak sok — horkan föl egy bátornak tűnő fiú. — Gyerünk oda, és kérdezzük meg, mit akar. Azon ne múljék, gyerünk, de hogyan értetjük meg vele magunkat? Olaszul senki sem tud közülünk, tolmácsunk csak Velencében csatlakozik hozzánk. — Akkor meg gyerünk további Megyünk, a Ford utánunk. Pánik persze nincs a buszban, mindenki hu. morosan fogja föl a helyzetet, és titokban talán még örül ts — legalább is én — egy kis kalandnak. 3. Nem messze lehetünk Veronától, amikor csoportunk vezetője azt mondja: — Álljunk meg Rómenónál és Júliád nál Veronában. Legalább lerázzuk a hívatlan „vendéget“! Ez a nap ötlete. Verona úgy sincs benne az útitervben, így még hálásak is vagyunk titokzatos követőnknek, hogy megláthatjuk Júlia legendás hírű erkélyét. Akkor változtass irányt. Le a sztrádáról, be a városba, Veronába. A Ford belkísér egészen a városba, majd egy kanyarban eltűnik mellőlünk, mintha a föld nyelte volna el. De kit érdekel már a Ford és utasa. Az a fő, hogy Veronában vagyunk, egy óra áll rendelkezésünkre városnézésre és a semminél ez is több. Hol vagy, Júlia? — mondom félhangon, amikor kiszállok a buszból, és nagyot nyújtózva megmozgatom a hosszú ülésben elfásult lábamat. Júlia nem válaszol, de segít a térkép. Meg hát Júlia kicsit másképp ejtve — olaszul is Julia. És e név haiti _ c c? c ^ 'a e ~ o ~ ts. A híres erkély, amelyen Júlia szerelmét várta latén Veronában az emberek minden kérdezősködőt a Via Capello 27-es szám alá küldenek, a Capulettiék házába, ahová egyenesen majd jobbra, majd ismét egyenesen, majd balra és ismét jobbra, majd egyenesen vezet az út. Sebaj. Irány előre, megtaláljuk! És megtaláljuk. Előbb elrobogunk az Aréna — antik kőszínház — mellett, amelyet csak visszafelé jövet tudunk megcsodálni. Ez az állva akár nyolcvanezer embert Is befogadó építmény micsoda szép lehetett valamikor, ha még ma, megkopva is gyönyörű. Az Arénát a középkorban istenítéleti baj- vivásokra, eretnekégetésekre is használták. Ma, a színpadi rész még ép, s gyakran tartanak itt operaelőadásokat. Innen az út a középkori, illetve reneszánsz kori városközpontba vezet. A Via Maz21nf — rengetek üzletével, pompás színeivel, a butikok előtt ácsorgó tulajokkal — hirtelenében olyannak tűnik fel nekem mint a pesti Váci utca. (Hogy hány Váci utcát láttam még Olaszország különböző városaiban, annak csak a nagy ég a megmondhatója. És mind más éreztem Váci utcának.) A néhány száz méteres utcán többször megállítanak fiatal fiúk és lányok, röplapokat nyomnak a kezembe: ez és ez a párt ezért és ezért tiltakozik az Eu- rópa-parlament ellen másutt az utca közepén egy asztal, kommunista fiatalok könyveket árulnak, megint odébb két fiatal, mankóra támaszkodó — feltűnően jól öltözött — „koldus“, külön erre a célra készített bőrtáskát nyújtanak felénk, amelyre már rá is van írva, „grazié“ (köszönöm j. Még odébb egy béna férfi hatalmas női fejet rajzol színes ceruzákkal az utcára1, aminek megtekintéséért illik a mellette elhelyezett perselybe néhány száz Urát dobnL Egyik lebilincselő látvány a másikat éri, mígnem az egyik útitársam karon ragad és behúz egy udvarba: — Itt vagyunk Júliánál! — mondja, és máris előkapja fényképezőgépét, hogy megörökítse a balkont, amely a filmbeli és színpadi díszletekhez szokott szemnek meglehetősen sutának tűnik: és itt áll Júlia szobra, amely ha halott anyag is, nagyon szép. Rómeó és Júlia története egyébként valóság, nem Shakespeare mester szüleménye. Az útikönyv azt mondja, hogy a mese gyökerei a klasszikus görög Kis-Azsiáig nyúlnak vissza. Később az 1500-as évek táján Luigi da Porto egy novellájában már említi a szerelmespár történetét. Shakespeare asztalára Bandello írásából került a téma, és a Mester halhatatlanná tette a tragédiával végződő fiatalok történetét. Hogy a helyszín, ahol most állok, hiteles-e? Talán... De nem is ez a lényegesl A vándor Veronában van, és a hitelességet hirdető márványtábla nélkül is — vagy így még inkább! — elhiszi, hogy ezen az erkélyen fogadott örök hűséget a hősszerelmes. Lehet, hogy ez így giccs és frázis, de hát olyan mindegy, hiszen ez a hely is eszembe juttatja a világirodalom legszebb szerelmes versét az „Az vagy nekem, mint testnek a kenyér“ címűt, amelyet szintén Shakespeare irt és kezdő sorai így hangzanak: „Az vagy nekem, mint testnek a kenyér / s tavaszi zápor fűszere a földnek; / lelkem miattad örök harcban él, / mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;) ..." no, de elég a romantikából. Az óra a kegyetlen valóságot mutatja: letelt az idő, indulni kell az autóbuszhoz, és most már akár követ a maffia, akár nem, irány Velence. Reméljük, spagetti lesz vacsorára! (Következik: Éjfélkor a Szent Márk téren) Foto: a szerző ÄRGST 33. ülésszaka Moszkvában 1979. június 26. és 26. között megtartatták a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 33. ülésszakát. Az ülésszakról kiadott közlemény többek között hangsúlyozza: Az ülésszakon nagyra értékelték a Tanács tevékenységét, amely hozzájárul a testvéri országok összeforrottságának további erősödéséhez, kölcsönös együttműködésük elmélyítéséhez és hatékonyságának növeléséhez, a szocializmusnak a világfejlődésre gyakorolt hatása megerősödéséhez, a nemzetközi kapcsolatokban az e- gyenjogű és kölcsönösen előnyös együttműködés elveinek megerősödéséhez. Jóváhagyták a KGST-tagálla- mok ipari fogyasztási cikkek iránti ésszerű szükségleteinek kielégítésére, valamint a közlekedési kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó hosszú távú e- gyüttmüködési célprogramokat, továbbá az említett programokban előirányzott intézkedéseket a gépekkel és berendezésekkel történő ellátás feladatainak megvalósítására. Az ipari fogyasztási cikkek termelésében való együttműködés programja arra irányul, hogy a lakosság növekvő igényeivel összhangban javítsák a termékek minőségét, folyamatosan újítsák fel és bővítsék választékukat, és ennek érdekében egyesítsék az erőfeszítéseket Olyan elvileg új technológiai folyamatok és eszközök bevezetésével, amelyek lehetővé teszik a termelékenység jelentős mértékű növelését és a munkafeltételek javítását. A közlekedési együttműködési program előirányozza a KGST-tagállamok közötti hatékony közlekedési kapcsolatok, a határmenti vasúti csomópontok ás kikötők fejlesztését, a folyami és közúti szállítás jelentős . mértékű növelését, a konténer- és egyéb korszerű sz&Ilítási módok bővítését és a rakodómunkák gépesítését. A vegyipar és a mikrobiológiai , ipar fejlesztését fogják szolgálni azok az egyezmények, amelyeknek értelmében a Szovjetunióban bővítik az e- nergiaigényes vegyipari termékek (ammónia, metanol, polietilén) gyártását, ezek ellenében a többi KGST-tagállam kis volumenű és kevésbé energia- igényes termékeket (növényvédőszerek, színezékek és más könnyűipari segédanyagok) szállít, továbbá a parafin alapú takarmányélesztőt előállító üzem közös erővel történő felépítéséről szóló egyezmény. A vasúti szállításban való e gyüttműködésről szóló egyezmények előirányozzák a nemzetközi jelentőségű főútvonalak rekonstrukcióját és műszaki felújítását, vasúti határátkelő- hely létesítését a Szovjetunióból Magyarországra és Csehszlovákiába, az egységes konténerrendszer továbbfejlesztő sét. Együttműködési egyezményeket írtak alá a Moszkva — Varsó — Berlin és a Moszkva — Bukarest — Szófia közötti autóút komplett fejlesztéséről és rekonstrukciójáról. Több megkötött egyezmény meghatá rozza a polgári légiforgelom- ban való együttműködést, többek között a nemzetközi repülőterek fejlesztése és egyes légijáratok üzemeltetése területén. i j Egyhangúlag kifejezésre juttatták azt a meggyőződésüket, hogy a KGST-tagállamok kölcsönös együttműködése, barátsága és összeforrottsága az elkövetkező években is erősödik és fejlődik a világbéke és a világ biztonsága javára. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 33. ülésszaka a teljes, kölcsönös megértés és elvi együttműködés légkörében folyt le.
