Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-10 / 28. szám
1 — Akik a főiskolákon felvételiztek, a napokban kapták kézhez a vizsga eredményét. Mi, bratislavai főiskolások együtt izgultunk a felvételizőkkel, hiszen közölük sokat személyesen megismerve elkísértünk a felvételi vizsga tantermének aftafáig. Azon túl pedig tanácsaink, biztatásunk segítette őket. Olvasóink többsége talán még emlékszik a JAIK néhány héttel ezelőtti felhívására, amely „Barátok várnak rád“ címmel jelent meg lapunkban. Nos, közvetlen ezután sokan megkérdezték: „Ugyan ki fog nektek írni?" Vagy a másik véglet: „És ha annyi levelet kaptok, hogy nem tudjátok majd elszállásolni a felvételizőket?^ Bárcsak így lenne! — gondoltuk. Most a felvételik után derült ki, hogy a két véglet közül sem az egyik, sem a másik jóslat nem vált be. A bizalom, amelyet klubunk előlegezett, megtérült. A JAlK-osok mintegy húsz levelet kaptak felhívásukra. A levelek azonban továbbra is jönnek, amelyek tartalma a tanulás, az iskola, a klubélet, s mi szívesen válaszolunk mindegyikre. Tanácsokat, véleményt, segítséget kérnek tőlünk a középiskolások, és mi örülünk, hogy segíthetünk, hogy szükség van ránk. Bizonyítékul hadd idézzek most néhány sort válogatva a levelekből: „A levélírásra többek közt az késztetett, hogy olvastam a IÁIK hirdetését, amely iskolánk faliújságára volt kifüggesztve. Innen tudtam meg, hogy a klub tagjai segítséget afánlanak fel mindazoknak a diákoknak, akik Bratislavába készülnek felvételizni. A jogi fakultás hallgatója szeretnék lenni... ezúton kérnélek, ha lennél olyan szíves és biztosítanál részemre szállást... az ügyintézést előre is köszönöm. (Botos Emil, Fülek)“ „Örömmel olvastam az Oj Ifiben az értesítéseteket. Bratislavába jelentkeztem kémiára. Mivel még nem ismerem a várost, szeretném, ha segítenétek megkeresni az iskolát, és ha szállást biztosítanátok... nagyon örülnék, ha várnál az állomáson. A jelvényről biztosan megismerjük egymást. Én magas, barna rövid hajú lány vagyok, Előre is örülök a találkozásnak... (Görög Elvira, Királyhelmec)“ „A Közgazdasági Főiskolára jelentkeztem... a rossz csatlakozás és a nagy távolság miatt egy nappal a felvételi előtt Bratislavában kell lennem. Válaszolj pár sorban, tudsz-e biztosan várni... (Takács Ilona, Rozsnyó)“ „Megkaptam leveleteket az iskolában. E- zért írok... Két éjszakára két személy részére szükség volna szállásra. A műszaki főiskolára jelentkeztem... Remélem, sike-' rül találkoznunk... (Bolyós Péter, Losonc)“ Ezt a levelet Péter szlovákul írta. „A ■ kémiai fakultáson fogok felvételizni... szállásom nincs, és nincs is rá remény, hogy lesz. Ezért fordulok hozzátok és kérem segítségeteket ... feltétlenül bízom a segítségetekben, és előre is hálásan köszönöm (Nagy Magda, Ipolyszakállos)“ „Bratislavába az építészetire készülök... Megragadva az alkalmat, köszönetét szeretnék mondani a JAIK tagjainak mindazért, amit a felvételizőknek tanácsaitokkal, útbaigazításaitokkal nyújtotok. Maradok hű barátotok... (Bodzsár Ottó, Ipolyfödémes}“ „A közgazdaságira jelentkeztem Bratislavába. Tudom, hogy most nagyon sok a dolgod, de írj legalább egy lapot, ki tudsz-e jönni a buszhoz... (Kiss Anna, Rimaszombat)“ „Nagyon jó, hasznos dolognak tartom ezt az akciót. Harmadikos gimnazista vagyok, magyar-szlovák szakon szeretném folytatni tanulmányaimat. Kérlek írd meg, hogy az idén milyen szakok nyíltak az iskolán, milyenek a követelmények, a tantárgyak, a vizsgák... (Pesti Éva, Párkány)“ „Kedves Diáktársaki Jó érzéssel olvastam a JAIK szép levelét. Nagyon szépen köszönöm a felénk nyújtott segítő kezet. Örömmel vettem tudomásul azt, hogy bármikor hozzátok fordulhatok, hisz a JAlK-ban tapasztalt, segítőkész társakra találok. További munkátokhoz sok-sok sikert kíván (Mikóczi Ildikó, Somorja)“. „Valóban szép elgondolás érlelődött meg magukban, amikor segítő kezet nyújtanak diáktársaiknak. Mivel tanulóink már érettségi után vannak, és már csak a bizonyítványosztás napján jönnek be az Iskolába, postán küldöm el levelük másolatát. Kívánom, hogy munkájuk eredményes legyenI (Sidő Zoltán, az Érsekújvári (Nővé Zám- ky) Gimnázium igazgatóhelyettese.“ íme, talán mások tollával is sikerült bizonyítani azt, hogy szükségünk van egymásra. Sokszor nem is tudatosítjuk a kinyújtott kéz, egy meleg szó, egy felajánlott szívesség jelentőségét. A felhívás címe. „Barátok várnak rád“ nem csupán közhely. Barátok vártak — ismeretlen barátokat. Akik megérkeztek, és akikkel sikerült találkoznunk, azok már barátaink is maradnak. De ugyanígy barátnak tekintünk mindenkit, aki a jövőben is hozzánk fordul, mert ez a folyamat nem szűnhet meg. Jó barátból mint ahogy a könyvből is — sosem elég. A József Attila Ifjúsági Klub és új barátaink nevében egyaránt megköszönjük az akció szervezőinek, Merva Évinek, Pénzes Évinek, Reicher Szidlnek, Lampl Zsuzsinak, Császár Gyöngyinek, Tóth Lajosnak, Bitter Góbinak és Perleczky Lőrincznek a segítséget. MOLNÁR IMRE Fotó: Gyurgyík László Viktor Korhov, az érsekújvári járásban járt komszt.molisták küldöttségének vezetője és Emil Petríöka / jobboldalt) a SZISZ jb elnöke. Í -I 1. Minden csoportnak volt tolmácsa, de csak az első napokban a barátkozás, a közeledés bátortalan pillanataiban volt szükség rájuk. A fesztivál második és harmadik napján már munka nélkül maradtak, de annál boldogabban hallgatták az orosz, a szlovák és helyenként a magyar nyelv keverékét. Találkozásainknak sokféle jellege volt. A Gombai (Hubice) Állami Gazdaságban a gabona termésátlagáról, az öntözőberendezésekről, az állattenyésztésben elért eredményekről esett szó. A komáromi hajógyárban a csehszlovák-szovjet gazdasági együttműködés volt a beszélgetés lémája. a riagykéri ifjúsági klubban pedig a fiatalok szabad Idei tevékenysége Volt miről beszélgetnünk, a tapasztalatcserének is sokféle formájával találkoztunk Sőt még a fizikai erőnlétben is összemértük tudásunkat. Ugyanis a fesztivál utolsó napját a társadalmi munkának szenteltük, Prágában egy diákotthon építésénél váll-vál) mellett dolgozott csehszlovák és szovjet fiatal. Nagy volt a versengés a munkacsoportok között. 2. VIKTOR KORHOV az érsekújvári (Nővé Zámky) járásba látogató komszomol isták küldöttségét vezette. Mezőgazdasági mérnök ÜJ BARÁTSÁGOK (Folytatás az 1. oldalról) és egyben a Komszomol kalinyini járási bizottságának első titkára. Legérdekesebbnek az udvardi (Dvory nad-2ltavou) tehénfarmot tartja. A farm vezetője Ján Goldschmidt mérnök kalauzolta végig a vendégeket az ifjúsági építkezésen. Elmondta, hogy hazánk legmodernebb tehénfarmja nemzetközi ösz- szefogással épült. A hazai fiatalokon kívül szovjet, vietnami, afrikai, lengyel, NDK- beli fiatalok is dolgoztak itt, s három hónappal a kitűzött határidő előtt, tavaly november 1-én üzembe helyezhették az 1206 tehén számára létesített farmot. Viktor elismerését fejezte ki a tisztaság, a higiéniai előírások megtartása láttán, és nagyon elcsodálkozott, mikor kísérőjüktől megtudta, hogy a tehenek naponta átlag 14 liter tejet adnak. Valentyina Tyurina, a küldöttség egyik további tagja Szaratovban egy építkezésen dolgozik. — Nagyon jól érzem magam Csehszlovákiában — mondta. — Megható vendéglátóink kedvessége, barátsága. Egy délelőttöt az érsekújvári jednota áruház SZISZ-tagjai- val töltöttük, bemutatták munkahelyüket, és alkalmunk nyílt néhány apróságot is vásárolni az otthoniaknak. Nagyon sok barátom van a csehszlovák fiatalok között, s megígértük egymásnak, hogy majd gyakran írunk. 3. — Vlagyimir Iljics Kotyelnyikov — mondta bemutatkozáskor Vologya. Látva csodálkozásomat, elmosolyodott: — Büszke vagyok a nevemre, hiszen Lenint is így szólították. Vologya egy ipari technikum harmadikos diákja. Már hét éve táncol egy szaratovi együttesben. — Soha nem voltam még külföldön, kimondhatatlan érzés fogott el, amikor csehszlovák földre léptem. Szorongással indultam el otthonról, hiszen nem tudtam, milyenek a csehszlovák fiatalok, hogyan fogadnak majd. Szlovákiába érve azonban teljesen megnyugodtam. Olyan szívélyes fogadtatásban volt részem, amilyenre álmomban sem gondoltam. Végtelenül boldog vagyok, hogy eljöhettem hozzátok. A látottak / óriási hatással vannak rám. Azt, hogy mi tetszett a legjobban, csak egy szóval tudom kifejezni: minden! Nagyezsda Csernomuhina a barátságfesztivál egyik további résztvevője, testnevelési felelős egy varrodában. A gyárban többnyire nők dolgoznak, és Nagyezsda feladata reggel a munká megkezdése előtt és a déli szünetben „megtornásztatni“ a dolgozókat. Nagyá ezenkívül különféle sportakcíókat, vetélkedőket szervez, így a varroda lányainak nem kell aggódniuk, hogy szabad idejükben majd unatkoznak. 4. Larisza Vorobjova egy szaratovi iskola pionírvezetője. Állandóan víg kedélyű, mindene a tánc, az ének, nem csoda hát, ha legszívesebben a nagykéri fiatalok körében eltöltött, éjszakába nyúló vidám estre emlékszik. A kitűnő hangulatot itt a helyi zenekar biztosítana, így Larisza kedvére kitáncolhatta magát. A négy nap alatt az autó bárhová röpítette is vendégeinket, Larisza és Viktor hangja egy percig sem csitult el, lankadatlanul énekelték a szebbnél szebb orosz dalokat. Párkányba (Stúrovo) is ellátogattak az érsekújvári járás komszomolista vendégei és megtekintették a Dél-szlovákiai Cellulóz és Papírgyárat. Viktor kifogyhatatlan táskájából előkerültek a csehszlovák fiataloknak szánt emléktárgyak. De a nagy hőség miatt gondolatban már mindenki a párkányi termálfürdő vizében Járt... Ám az ünnepi ebéd után a hirtelen érkező vihar mindent elrontott. A komszomolisták látogatása ünnepi nagygyűléssel ért véget. Búcsúzásunkkor Vologya még megjegyezte: — Együttesünk prágai fellépését a Csehszlovák Televízió is közvetíti. Bizonyára nem fogsz felismerni, mert kozák népviseletben leszek. De amikor szólót táncolok, majd intek. , , — Biztosan felismerünk, de azért csak ints! — mondtuk vidáman. Barátságok mindenütt születnek. Vladimír Remek és Alekszej Gubarev — akik szintén a barátságfesztivál résztvevői között voltak — űrhajósok barátsága a földön köttetett s az űrben folytatódott és teljes bizonyossággal egy életre szól. A csehszlovák és szovjet fiatalok fesztiválja alatt számos új barátság is szövődött munkások, mesterek mezőgazdasági dolgozók, művészek és fiatal képviselők között. Erősítettük, tovább vittük apáink hagyatékát, akiket már több évtizede életre szóló barátság fűz a szovjet , néphez. TÖTH ERIKA, ZÁCSF.K ERZSÉBET Foto: Kuczman Béla MINEK A VERÉS ? Péntek volt, bizonyítványosztás napja. Ogy tíz óra után utaztam egy városi járaton. A busz tele volt gyerekekkel, mentek haza az iskolából: bizonyítvánnyal a lapos iskolatáskában. Beszélgettek, egymást kérdezgették, ki milyen jegyet kapott ebből meg ebből a tantárgyból. Volt, aki szégyenkezett bevallani osztályzatát, volt, aki büszkén kivágta: „E- gyest“, „Tiszta egyes a bizonyítványom“. Sokan a kettesekért, esetleg még a hármasokért sem szégyenkeztek. A négyest azonban már mindenki eltitkolta volna. Láttam egy fiúcskát a buszban, negyedikes-ötödikes lehetett, aki előbb elmondta a mellette álló másik fiúnak, hogy rajzból becsúszott egy hármas a bizonyítványába, de egyébként mindenből egyese van. Aztán — már-már pityeregve — hozzátette: fél, nagyon fél hazamenni, mert már előre érzi, hogy verést kap a szüleitől a hártnasért, és a nyárra ígért kerékpártól meg a kirándulástól is talán elbúcsúzhat. Nem is megy haza egyedül — mondta — csak a nagymamával, akit most azonnal meglátogat és megkéri, kísérje őt el. A nagymama jelenlétében ugyanis nem olyan szigorúak a szülők. Igaz, a nagymama nem lehet örökké náluk, már este elmegy, de hát az első percek a legrosszabbak, amikor hazaér, és a szülők kezükbe veszik a bizonyítványt. Nem tudpm, hogyan végződhetett a kisfiú esete, de feltételezem, ha annyira félt, a verést előbb vagy u- 1 I tóbb úgyis megkapta, és feltételezhe tőén a kerékpárról Is csak jövőre álmodozhat, de csak akkor, ha rajzból is egyest visz haza a bizonyít- | ványában. Mondanom sem kell, sajnálom a kisfiút, és nem szerettem volna a helyében lenni. Csak abban bízok — még ha Karinthy Magyarázom a bizonyítványomat .című írását nem ismeri is —, valahogy megmagyarázza a hármas okát, és nem csattannak olyan nagyokat a pofonok. Ez az egyik véglet. A másik pedig az, amikor a szülőknek közömbös gyermekük bizonyítványa. Meg sem nézik, nem kíván csiak rá. Még akkor se, ha abban csupa jó jegyek sorakoznak, akkor sem, ha csupa rosszak. Nem tartják számon, hogy bizonyftványosztás is létezik a világon. Nekem azonban — ha a bizonyít ványosztásra és a goromba szülőkre gondolok, az az abszurdnak tűnő e- set jut eszembe, amelyet egykori osztálytársam mesélt. Osztálytársam apja egy Jól menő szövetkezet nagy hírű elnöke. A fiú első középiskolai bizonyítványát vitte haza, amelybe az egyesek mellé becsúszott két hármas meg egy kettes is. Odahaza volt nagy nemulass: a szülők elmondták osztálytársamat mindenféle hálátlan gazfickónak, akt nem tanul, rossz jegyeket hoz haza. semmire sem becsült szülei anyagi áldozatát. Azzal Is fenyegették, hogy ha így folytatja, kiveszik az Iskolá bői, és mehet kétkezi munkásnak, nem áldoznak rá több pénzt. És most következik az abszurd fordulat: ősz tálytársam számon kérte apja bizonyítványát. Az húzódkozott, próbált kitérni a kérdés elől, de a fiú csak erősködött. Végül is kiderült, hogy az apa bizonyítványa sem volt Jobb sőt, még egy négyes Is ott éktelenkedett a húsz évvel ezelőtt kiállított „passzuson“. És most jön az ab szurdum abszurduma: az apa kezdte magyarázni a bizonyítványát. „A né gyest azért kaptam, mert a tanító pikkelt rám, és feleléskor mindig o- lyat kérdezett, amit mások sem tudtak és nem Is tanultak...“ Végül is nem csattantak pofonok nem vették ki a rtút az Iskolából, és többé nem folyt közelharc bizonyít- ványosztás napján. Inkább azt próbálták osztálytársammal megértetni, hogy: „Nem nekünk, nem is a tanítónak, hanem magadnak tanulsz“, a minek hallatán, ugye, minden diák befogja a fülét, ami már a közhelynél is közhelyebb, de mégis Igaz. Akkor meg minek a verés?! Zolczer János 3
