Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-18 / 38. szám
M 3 Bugár Agnes „Vegyük a mi osztályunkat: Harminchétén vagyunk, 6s jó, ha ebből tízen tudják, hogy érettségi után merre tovább. Cgy jöttek a gimnáziumba, hogy majd itt, az évek során döntenek. Aztán teltek-múltak az évek, komolyabban sem- milyen szak tránt nem érdeklődtek. Megtanultak mindent arra a kettesre-hármas- ra-néguesre, de behatóbban, úgy Isten igazából semmi sem érdekelte őket. Vannak!, A monológ a Komáromi (Komárno) Magyar Tannyelvű Gimnáziumban hangzott el, a IV. A osztályos KELEMEN LÄSZLÖ szájából. Kemények ezek a szavak, gondolatok, talán már bántök is, talán még félve se írnám le őket, ha a beszélgetésre ösz- szegyűlt többi öt 'diák nem bólogatna he» Különösebb érdeklődést nem váltott ki belőlük sem a matematika, sem a sport, sem az irodalom, sem a beat, se képeslapokat nem gyűjtöttek igazi odaadással, se a kémiából nem jeleskedtek. Mindent a jó átlagban vagy inkább alatta. Harminchétből alig van négyöt diák, akt bármilyen tantárgynak, hobbinak igazán nekifeküdt volna. Vannak, mert éppen lenni kelll" komolyan akartam és akarok foglalkozni. Valamihez érteni szeretnék, amihez bármikor, bármilyen szinten* hozzá is tudok szólni. Mert mindenből csak az átlagot megütni, a középszerűséget, az a legegyszerűbb életvitel. A röplabdázás miatt egy kicsit bogarasnak is tartanak a többiek. LENNI NEM ELÉG lyeslően: „Így Igaz“ — mondják, még ha ez egy kicsit önmagukra Is vonatkozik. De vegyük sorjában: Kit ml és mennyire érdekel komolyan? 1 Bugár Agnes, IV. B: — Az én kedvtelésem a szép magyar kiejtés. Már aíapiskolás koromtól fogva Járok szavaló» és kiejtési versenyekre, tavaly az utóbbin országos első lettem. Ogy érzem, nagyon komolyan foglalkozom a helyes kiejtéssel, mert egyszerűen elviselhetetlennek tartom, hogy valaki az anyanyelvét. helytelenül, rosszul beszéli. Az a nézetem, "hogy legalább egy nyelvet az embernek tökéletesen, helyesen el kell sajátítania. Sokan azt hiszik, hogy az anyanyelvét mindenki Jól beszéli, pedig távolról sincs így. Figyelem a rádiót, a televíziót, hallgatom az osztálytársaimat, és bizony gyakran találok a kiejtésben hibákat. A diáktársaim figyelmét föl Is hívom rájuk, amiért egy kicsit kötőzködnek velem, bogarasnak is tartanak, de ha csak egyszer is eredményt érek el, már akkor sem bánom a jelzőket. — Tudod például, hogy Magyarországon a kiejtési versenyen a győzteseket milyen díjakkal Jutalmazzák? — Van Kazinczy-díj, Pécsi Blanka-díj. Ha csak tehetem, minden ezzel kapcsola» tos szakkönyvet, Irodalmat beszerzek, i- gyekszem minél behatóbban foglalkozni a témával, a lehető legtöbbet megtudni róla. Tanári pályára készülök, és szerintem ma egy tanárnak az egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy a diákokat megtanítsa a szép, helyes magyar beszédre. S a Jövendőbeli hivatásom tökéletesítésére nem sajnálok se időt, se fáradságot: ezt szeretem, ezt akarom csinálni a lehető legtökéletesebben, 2 mert a tornaórákon figyelmeztetem a srá cokat, hogy ezt hogyan kellene Jobban, ki hol hibázott, de nem számít. Tudom, nem a nagyképűség beszél belőlem, hanem a segítő szándék. Szeretném, ha közülük is valaki megszeretné a röplabdát, és ál dozatot is tudna érte hozni. Mert áldozatok, Kitartás nélkül semmi nem megy; de hét ez a szép benne. 3 Hegedűs Magda IV. B: — £n kutyabarát vagyok. Már hatodikos koromban klkönyűrögtem egy német boxert, amely azóta is megvan. Társam lett. Kutyaiskolába Járattam, amire egy kutyát meg lehet tanítani, megtanítottam, s gyakran Járunk kiállításokra: Budapestre, Bmóba, Tatára, Érsekújvárba... Háromszor nyertünk harmadik, és kétszer második díjat. Meglehetősen költséges kedvtelés a kutyatartás, mert a kiállításokra saját költségemen kell utazni. Pesten például a részvételi díj ötszáz forint, az e* gyéb kiadásokról nem Is beszélve. Olim- piászra Is írtam egy hatvanoldalas pályázatot „A boxer reflexeinél? kialakítása“ címmel. Nehéz, alapos munka volt, sokféle Irodalmat kellett hozzá áttanulmányoznom, de nagyon nagy örömet találtam benne ... Hazai és külföldi szaklapokat Járatok, könyveket vásárolok, és a lehetőséghez mérten Igyekszem profi lenni ezen a területen, mert nemcsak szeretem a kutyákat, érdekel is a sorsuk Tudom, például, hogy a városon kutya- élete lehet egy kutyának; az az Igazság, hogy nem Is szabadna ilyen körülmények között kutyát tartani, öleb lesz csak belőle, pedig ez a négylábú barát nem erre való. Ha befejezem a gimnáziumot, állatorvosi főiskolán szeretnék továbbtanulni. 4 Oldalakon Idézhetnénk Bugár Ágnest, Hegedűs Magdát és Kelemen Lászlót, mi mindent mondtak még arról, amit szívvel -lélekkel csinálnak, amit szeretnek. Lel kés szavaikból kivehettem: amit szeretnek, azt odaadóan végzik. Nem számít nekik, hogy bogarasnak tartják őket, s vállalnak sok egyéb következményt is, de nem tágítanak. Mert valamiben otthonosan szeretnének mozogni, valamit csakis a sajátjuknak szeretnének vallani, valaiplt, amihez mindennél jobban vonzódnak. A beszélgetésre összegyűlt még három lány, ők szintén elmondták, hogy van hob bijuk, mégis úgy éreztem, az ő szeretetük, odaadásuk, hozzáállásuk messziről sem közelíti meg három társukét. Szándékuk persze tiszteletreméltó: nem tengenek-len- genek céltalanul — „én szeretek olvasni", „én a kémiát szeretem", „én szívesen röp labdázok" — de ők mindezt Inkább azon a bizonyos „van“ szinten művelik, jobb hí ján. Mert aki olvasni szeret, nem elegendő, ha csak azzal dicsekszik, hogy ennyi Hegedűs Magda Kelemen László: — Nekem a sport, azon belül Is a röplabda a mindenem, A kezdés virtus volt, mert a sportban antitalentum voltam, a legrosszabb az osztályban, már csúfoltak is miatta. Alapiskolás koromban a röplab daedző el is tanácsolt. Dt aztán megfogadtam — már itt a gimnázium első osztá íyában —, hogy akarattal, sokasok edzéssel legyőzöm a tehetségtelenségemet, fejlesztem magam. Jelenleg ott tartok, hogy én vagyok a csapatkapitány, és ezt csak a szívósságomnak, a kitartásomnak kő szönhetem, hogy nem futamodtam meg a nehézségektől, mert ért kudarc, nagyon Is sok, — Hogy csináltad? — Naponta több órán keresztül rendsze résén gyakoroltam, és még ma Is ezt teszem, holott „hivatalosan“ csak háromszor van hetente edzés. Amikor tehettem, labdát vettem a kezembe és Játszottam, bíztam magamban. Valamiben én Is kttÚ- nő, Jó akartam lenni, valamivel nagyon és ennyi könyvet elolvasott, de azt Is Illő tudni, ki írta a művet, mi volt a címe, miről szólt, még ha évekkel ezelőtt is ols vasta. Hasonlóképp vonatkozik ez a kémiára és a röplabdára is. Azt vettem ki a szavaikból, hogy számukra nem létszükséglet a kedvtelés, az a bizonyos valami; csinálják, mert épp csinálni kell valamit. Nem túl komolyan, nem túl lazán: a mindennapok szokásos rendje szerint, úgy középszerűen. 5 A város másik magyar tannyelvű iskolájában, a gépipariban is összejött négy fiú — itt fölöttébb nehéz volt négy „bogaras" diákot találni de közülük csak egy volt alkalmas arra, hogy neve nyilvánosan is szerepeljen: Korpás Péter, a IV. D osztályból, akinek van egy másik neve Is: OL8CGM. Aki ért a rádiőházhoz, az tudja, ez hívójel, méghozzá ifjúsági korcsoport» ban. — Nyolcadikos koromtól kezdtem elj’á- rogatni a pionírhézba, és ott tagja lettem az amatőr rádiós szakkörnek. Tizenöt é» vés koromban megszereztem az adó-vevő engedélyt, s azőta rendszeresen adok-ve- szek. Vagyis: beszélgetek a világ számos pontján működő rádiósokkal. Ennek kapcsán egy kicsit megtanultam angolul Is, hiszen az angol nyelv szavalnak rövldíté* séből alakult ki a ml rádiós nyelvSnk. Jelenleg Angliával bezárólagos hatósugarú kör a működési területem, ilyen körzetből' tudok venni-adni a 160 méteres sávon, figyelőre csak a pionírházban, de már készül a saját rádióm, így otthonról is tudok majd kapcsolatot teremteni. A rádiót, amely meglehetősen költséges vesszőparipa, a saját pénzemből készítem, én kerestem meg rá az anyagiakat. Versenyekre is járok, úgynevezett „ró ka vadásza tokra“, ahol járási második lettem. Egy o- lyan példakép van előttem, mint a szovjet Krenkl, aki rádiós berkekben szerte a világon' ismert, megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést ts. 6 Több mint nyolcszáz diák közül választottam ki az idézett négyet. Nem kerülhe* ti el figyelmünket, hogy nyolcszázből nehéz volt négyet találni. Olyan fiatalokat, akik valamivel nagyon komolyan, profi szinten foglalkoznak. Valamivel, bármivel, ami szélesíti a látókörüket, komolyan érdekli őket, amit szeretnének tökéletesen elsajátítani, amit szeretettel művelnek. Legyen az táncdalénekesek képeinek a gyűjtése vagy a szép magyar kiejtés. Valami. Mert az iskolák tanáraitól többször hallani panaszt az érdektelenségre, hogy a gimnazisták még negyedikes korukban sem tudják, merre tovább Eljöttek a középiskolába, hogy majd csak lesz valahogy, hogy a szülőknek is kedvében járjanak és csak lézengnek, vagyogatnak. Kelemen László mondja: ^. — Ismerek velem egykorúakat, akiket automatikusan beíratnak zene-, nyelvtanulásra, balettre, meg sem kérdezik tőlük, akarják-e. járniuk kell, mert ettől teszik függővé, hogy gyermekük megkapja-e a zsebpénzt vagy épp hódolhasson annak a hobbinak, amit igazán szeret. Végül is mindent csak muszájból, kényszerből csinálnak. Igazán semmi sem érdekli őket, sőt megutáltatják velük a hangszert, a nyelveket, a balettet. Nem engednek szabad utat tehetségük, egyéniségük kibonta-- kozásának, közönyösekké válnak minden iránt. Mindenhez és semmihez sem értenek, s ennél rosszabbat én elképzelni sem tudok. Lehet, nagyképűség, amit állítok, hiszen én „csak“ a röplabdában vagyok otthonos, ami nem kíván meg juj, de nagy tudományt, műveltséget, de legalább ezen a téren tökéletesek az ismereteim: valami teljes mértékben az enyém. Valami nagyon komolyan érdekel, foglalkoztat. De akit semmi sem érdekel Igazán...?! ZOLCZER JÁNOS Foto: a szerző Knrn/is Pófar
