Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-04 / 36. szám
iskolaév új feladatok Megkérdeztük Fodor Zoltánt, az ISKOLAÜGYI MINISZTÉRIUM nemzetiségi iskolák osztályának a vezetőjét Gondolom, a jövő elé kell nézni, de az sem közömbös, hogy hogyan záriák az elmúlt -tanévet azok a magyar fiatalok, akik kilenc, illetve tizenhárom vagy tizennyolc évet tanultak. Hányat vettek fel középiskolába, főiskolára, hol helyezkedhettek el, be tudtak-e illeszkedni az újdonsült diplomások? — Idén is. akárcsak a korábbi években, minden kilencedikes tanulót valahol el kellett helyezni. A kilencedikesekhez jött a nyolcadikosok harminc százaléka, őket is el kellett valahol helyezni és ez sikerült is. A tanulók hatvan százaléka a szaktaniníésetakhe jelentkezett, és fel is vették őket, a maradék 40 százalék gimnáziumban vagy szakközépiskolában foiyiaija tanulmányait. Így nagyjából eleget tettünk a társadalmi elvárásoknak. A tanulók nagy része olyan szakmát, iskolát választott, amelyre a társadalom igényt tart, szüksége van rá. javulás mutatkozik a magyar nyelvű szakközépiskolák iránti érdeklődésben is. Az idén már annyian jelentkeztek, hogy válogatni lehetett közülük. — Te a számok embere vagy, biztosan pontos adataid is vannak. — A gimnáziumokba 1280"magyar nemzetiségű tanuló jelentkezett, a szakközépiskolákba még egyszer annyi, pontosan 2430. 315-en pedig az érettségivel végződő szakmunkástanuló-iskolai tanulmányt választották. — A jelentkezők közül hányán örülhettek a sikeres felvételinek? — A gimnáziumokba 1250 tanulót vettek fel, a. szakközépiskolákba 1515-öt, a szaktanintézetekbe 184-et. — Mi lesz azokkal, akik nem jutottak be a középiskolákba? — Nekik sem kel) lógatniuk az orrukat. Ha szorgalmasak ős ügyesek lesznek, ők is leérettségizhetnek a szaktanintézet befejezése után. — Mi a helyzet a diplomásukkal? — Ez nehéz kérdés. Annyi biztos, hogy valahol mindenkit várja a munkahely, csak lehet, hogy nem éppen a fővárosban vagy a szülőföldje közelében. Előfordul olyan eset is, hogy az egyik iskolában nincs biológus vagy matematikus, de három faluval odébb viszont földrajzot vagy szlovákot tanítanak a matematikusok. Közismert, hogy mérnökök és orvosok is szívesebben maradnak a fővárosban, jóllehet másutt nagyon nagy szükség lenne rájuk, de még lakással sem tudják őket odacsalni. — Milyen az iskoláink ellátottsága? — Elmondhatom, hogy az idén sikerült minden tankönyvet, módszertani könyvet, segédeszközt időben eljuttatni a magyar iskolákba. Meglehet, hogy itt-ott akad egy-két sajátos gond. Ilyen helyen viszont segíthet a pedagógusok találékonysága. higgadt türelme. — Az előttünk álló tanév legfontosabb feladata? — Az idén lesz 30 éve, hogy megnyíltak a magyar iskolák. Ez nyilván nemcsak ünneplésre, hanem a megtett út felmérésére is jó alkalom. Ugyancsak fontos, hogy az idén záródik a négy évvel ezelőtt bevezetett áj koncepció szerinti oktatás első ciklusa. Vagyis negyedikesek már azok a tanulók, akiket az új koncepció szerint oktattak. Ezért nagy gnn- dnt kell fordítani a fi. ciklus tanitóinak a felkészítésére, továbbá most először kerülnek a munkatervbe a tanítók országos konferenciájának a határozatai, jó lenne, ha mindenütt okosan és célszerűen érvényesítenék a határozatok szellemét. V Beszélgetett: Németh István BECSENGETTEK Elteli a szünidő 62 napja. Tanulással, szárakon zással, pihenéssel. Tegnap a gimik, középiskolák, íparitanuló-iskolák épületeit ismét életre keltették a diákok. Becsengettek az 1979—80-as tanévre, megkezdődött a tízhónapi kemény munka. Őszintén szólva — hiányoztatok. Nemcsak pedagógusaitoknak, hanem nekünk, az Gf Ifjúságnak is. Postásunk a szünidő két hónapja alatt jóval kevesebb levelet hozott tőletek. Kevesebb levél, viszont annál több képeslap érkezett elmünkre, ide a Praíská u. 11-es számú ház hatodik emeletére. Ami azonban a leveleiteknél is jobban hiányzott, az a személyes találkozás, az a bi* zalom, amellyel az iskola folyosóján félrehívtatok és elmoridtátok, hogy.,. Hiányzott az a meghittség, amely csak barátok között létezik, és amely- lyel mindenütt körülvettetek bennünket, Vártuk szeptember elsejét — az új találkozások, ismerkedések reményében. Szeretnénk végigtzgul- ni veletek az 1979—80-as tanévet, szeretnénk tanácsainkkal segíteni a pályaválasztás előtt állókat, az elsősök beilleszkedését az osztályközösségekbe, a SZISZ-élet megszervezését; és ígértük, figyelemmel, kísérjük a kollégiumok életét Is. Számos gyakorlati kérdésben — mint például a lányok öltözködése és szépítkezése, kapcsolatteremtés, ismerkedés — a segítségetekre leszünk. Ml, itt a szerkesztőségben a szünidő alatt sokat foglalkoztunk az Oj ifjúság arculatával, és a közeljövőben — találkozásaink és hozzászólásaitok eredményeképp — számos új rovatot indítunk. Munkánknak és igyekezetünknek azonban csak akkor lesz értelme, ha találkozásaink — személyesen és a lapon keresztül Is — rendszeresek lesznek, ha nemcsak olvasói — őszinte barátai is lesztek az Gj Ifjúságnak. A szerkesztőség ■