Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-23 / 4. szám

3 listig------------------------------------------------------------------------------------["GYÖKEREK

Apám miért nem mondtad el nekem, amikor a szélét kapáltak, amikor a kukoricát törtük, amikor úsztatni vittük a lovakat az Ipolyba amikor a vasárnapi asztal mellett ebédeltünk ..?! Miért nem mondtad el, hogy te is, minden bizonnyal te Is vajúdtál hogy te sem adtad oda első szóra a tűidet, a lovat, a tehenet? Miért kell másoktól megtudnom, hogy akkor mindenki... Vagy te talán mégsem ...? Nem tudom, nem tudhatom, sosem beszéltünk errél. Veled se másokkal se. Mondd, miért hallgatnak erről az apák? Miért nem érted, hogy nekem ez fontos? Ismerni akarom, ismernem kell a múltadat! Azokat a napokat, amikor teveled is, tebenned is nagyot fordult a világ.

1.

BURIS ANTAL: „A szövetkezet krónikája jelenleg egy ináml gépjavítónál van“.

STIHO JÓZSEF és családja a szünidő alatt náluk tartózkodó két rokon kisgyermekkel.

C ohasem éreztem magam olyan ** kínos helyzetben, mint ennek a riportnak az elkészítésekor: szülőfalum, Ipolybalog (Balog nad Ipfom) volt parasztjait, napjaink nagyüzemi szövetkezetében dolgozó mezőgazdászait, azok fiait lányait kérdezem, „vallatom“, faggatom. A velem egykorúakat és az apámmal egyívásúakat. A szövetkezetalapításról, a kezdeti évekről folyik az idősebbekkel a beszélgetés. A fiataloktól meg azt kérdezem, hogy lsmerik-e az ötvenes évek mezőgazdasági forradalmának az eseményeit. Apjuk, anyjuk harcát önmagukkal és a világgal. A kínos keserves napokat, éjszakákat, amikor dönteniük kellett: aláíják-e azt a bizonyos papírt, a belépési nyilatkozatot vagy sem? A hirtelen Jött változás sokak számára azokban a pillanatokban egyszerűen elképzelhetetlen volt. Odaadni mindent a közös be: a földet, a lovat, az ekét — az életet...? Hónapok teltek el bizonytalanságban. pénz, fizetség nélkül. És csak az első közös aratás, cséplés után kezdett megbékélni a tagság a gondolattal: együtt is lehet dolgozni. Sőt így még könnyebben, Jobban, gyorsabban megy a munka. Hát mégis*- csak megélünk a 16, a föld, az eke nélkül — a közösből...? A sok hitetlen Tamás kénytelen volt kalapot emelni — a szövetkezetesítés ügyét köszöntve, szolgálva.

Mit tudunk ml erről, mai huszonévesek?

2.

Szülőfalum szövetkezetéről sok jót hallottam az utóbbi években, hónapokban. A tagság is, a vezetőség is azt mondja: Jó az összhang, jól megy a munka, minden évet nyereséggel zárnak. Nekem, a kívülről szemlélődőnek az hitelesíti az elmondottakat, ha azt hallom, hogy már megint kirándulni mentek a szövetkezetből külföldre vagy Idehaza, hogy a tagok gyermekei nyaranta ptonírtá borban üdülnek, hogy a kombájnosok évről évre azt mondják, ilyen Jó termésünk még nem volt , hogy kertünk végében, a futballpálya mellett beköltözni, majd lakni látom a hat fiatal, szövetkezetben dolgozó családot a gazdaság által épített emeletes tömblakásban. Ennek a háznak egyik négyszobás lakásában, a nappaliban ülök most. Buris Antal a házigazdám, a szövetkezet huszonhét éves káder— és személyzeti osztályának a vezetője. Magdi, a felesége volt osztálytársam, aki most vendég- szerető háziasszonyként azonnal jó presszókávéval kínál. Már kérdezném Is tőle, vajon a kávézás az új „városiféle“ lekás velejárója taáln. de Inkább nem szólok. Kortyolom a finom kávét, és a háziKLlNKb júíSEE

— Ha most azt kérdezném mint messziről Jött Idegen, hogy mit tudsz a falu szövetkezetének megalapításáról. mit mondanál?

— Fogas kérdés, de tudnék rá válaszolni. Már csak azért Is, mert a beosztásomnál fogva Is tisztában kell lennem a múlttal, a történelemmel, mert számunkra ez már történelem. Mezőgazdasági középiskolásként gyakorlatokon sokat faggattam az embereket, meséljenek, hogy s mint volt akkor? Nehezen lehetett szóra bírni őket, de amit rögtön megjegyeztem. az ez a mondat volt: „Korán Jöttl“. A második pedig az, hogy „Már majdnem későm“ Gondolom, ezt arra értették, hogy az ötvenes évek közepén már allg-alig tudnak megélni, csak tengették az életüket.

— Mit tapasztalsz, a fiatalokat érdekli az. hogy ml Jött korán, és mi már majdnem későn?

— Akár igent, akár nemet mondanék, hazudnék. Inkább példákkal érvelek. Szövetkezetünk megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából, 1977 ben meghívtuk az alapító tagokat és a fiatalokat beszélgetésre. A fiatalok részéről elhangzott ugyan néhány kérdés, de nem lehettek valami lényegesek, nem emlékszem rájuk. Azt mondanám, tudunk valamit a húsz évvel ezelőtti eseményekről, de elég egyoldalúak az ismereteink. De most jut az eszembe, a szövetkezet krónikája lránt elég nagy az érdeklődés. Jelenleg Is egy ímánl (Dalinka) gépjavítónál van. Ez a helyzet...

— Te miért tartod fontosnak ezeknek az eseményeknek az Ismeretét?

— Már csak azért is, hogy az Idősebbekben ne csak a szülőket tisztelhessük, hanem azokat is, akik feltételeket teremtettek nekünk ahhoz — és ez nem frázis —, hogy például ez a lakás itt felépüljön. Egymillió-százezer koronába került, és havonta százötven korona lakbért fizetünk érte.

Bejön Magdi is a szobába, és most már mindkettőjüktől kérdezem:

— Megváltozott azóta az életetek, hogy ide költöztetek?

— Nézd, nem kellett építkeznünk. Nem kellett három-négy éven keresztül, amíg egy családi ház elkészül, éjt nappallá tenni, építőanyag után futkosni, szakembereket hajszolni és persze ku- porgatni, hiszen legalább kétszázezer korona kellet volna. Kulcsot kaptunk egy szép négyszobás lakáshoz, és azonnal elfoglalhattuk. Persze hogy más lett az életünk, hiszen Itt az udvar, a kert nem teszi rabjává az embert, nem fosztja meg minden szabad idejétől Marad időnk egymással törődni, nagyon-nagyon sokat foglalkozni a két gyerekkel, olvasni, pihenni, szórakozni. Minden lakónak van fél árnyl földje, ahol egy kicsit babrálgathatunk a növényekkel, és nyáron megterem a konyhára való zöldség.

— A 434 tag közül kllencvenen harminc éven aluliak. Ezek főleg a gépesítésben dolgoznak, de egyre több fiatal megy állattenyésztőnek is. A napokban vettünk föl egy huszonhárom éves fiút, és ketten pedig most tanulnak állat- tenyésztőnek. De kívülük még közel húsz fiatalt taníttat a szövetkezet. Eljutottunk már odáig, hogy a gazdaság mellett megalakítsuk a SZISZ-t. Közel negyven nem szervezett fiatal dolgozik nálunk, ők jöttek az ötlettel, legyen a szövetkezet mellett Is ifjúsági szervezet.

3.

A lépcsőház szemközti lakásában a gazdaság főagrnnómusa, Szecsel Sándor mérnök és családja lakik. Sándor harmincéves, Lón tóról lőtt Balogra, helybeli lányt vett feleségül. A köpcös, vállas agronómustól azt kérdezem, mit tud a húsz egynéhány évvel ezelőtt eseményekről.

—. Kisgyerek voltam én még akkor, szinte semmire sem emlékszem. Amit tudok, azt csak az apámtól és a többi idős embertől hallottam. Például azt is, hogy sokakai csak nagy erőfeszítések árán sikerült az ügynek meggyőzni, hogy sokat sírtak, mert nem akarták aláírni. De ezek valóban csak felületes ismeretek, tudom jól. De azt hiszem, és ezzel nem akarom elhárítani magamtól a felelősséget. nem én, nem az én korosztályom a hibás, hogy csak ennyit tudunk. Például a főiskolán sem esett erről a témáról szó. Aztán a mindennapi életben, a munkában meg annyi más gondja adódik az embernek, hogy erre már nem Is jut Idő.

— Ma már tehát nem téma szövetkezetalapítás?

— Nem nagyon. Az öreg nem szívesen emlékeznek, a fiatalok meg már el sem hiszik, ha valaki azt mondja nekik, hogy „én az első évben havi háromszáz vagy négyszáz koronárét dolgoztam“. Vagy ha azt mondják neki. hogy „ez az én földem volt valamikor, amelyben most szántasz“. Ma már mindenkinek természetes a két-, három-, sőt nem rttka a négyezer koronás fizetés, a közös. Igaz, ma már egyre kevesebb idős ember emlegeti a szövetkezetalapftás kérdését meg azt. hogy melyik föld kié volt. Ma talán már ők

' sem hiszik el, hogy valóban volt.

4.

Egy emelettel fellebb Strlho József és családja lakik. Józsi huszonnégy éves, gépjavító. Magdi, a felesége vele egykorú, a szomszéd falu alapiskolájában tanít. Mindkettőjük szülei szövetkezet- alapítók.

Józsi:

. — Apám olyan ember, síinek bármit mondanak, megteszi, ö az a típus, aki a szövetkezetért a tűzbe menne, úgy gondolom, az elsők között léphetett be. De az Igazat megvallva, soha nem volt köztünk ez a dolog téma.

— És most mit gondoltok, jő lenne mégis tudni, ismerni azoknak a napoknak az eseményeit, amikor szüléiteknek dönteniük kellett? Jó lenne-e a szájukból hallani, hogy miért tettek Így vagy miért ügy?

Mindketten lesütik a szemüket. A hosszú csöndet Józsi töri meg.

— Sajnálom, hogy eddig nem érdekelt ez a téma. De úgy érzem, Illene tudnom a szüleim és a munkahelyem múltját

Témát váltunk. Arról kérdezem őket, hogy él Itt a hat fiatal család?

— Mint a testvérek. Megosztjuk gondjainkat-örömeinket, naponta összejárunk. Reggel együtt megyünk a munkába, ha valakinek megbetegszik a gyereke szívesen

í .. - . ■ ■ ' ' '

elviszem kocsival az orvoshoz, az asszonyok megtieszéllk, mikor mit főznek, szóval ideális a helyzet Én csak áldom a vezetőség eszét ezért 8 lakásért

S.

Mi az, amit tudni kéne ezeknek a fiataloknak, nekünk huszonéveseknek? Ezzel a kérdéssel kopogtatok be az egyik alapitó taghoz, Klinko Józsefhez, a gazdaság volt elnökéhez, aki 1960-tól tizenegy éven át Irányította a szövetkezetét

— Mikor és milyen körülmények között alakult meg Ipoly- balogon a szövetkezet?

— Kezdeném aszal, hogy 1955- ben jött létre, tizennégy taggal. Három évre rá, ötvennyolcban aztán eljöttek a falunkba is az agitátorok, s bárom héten keresztül jártak házról házra, s hol ilyen, hol olyan módszerekkel Igyekeztek meggyőzni a parasztokat a szövetkezetalapftás fontosságáról. Megvallom, az utolsó pillanatig hajthatatlan voltam én is. De amikor láttam, hogy már mindenki aláírta, önként kértem a hnb-lro- dán egy belépési nyilatkozatot, és aláírtam. Két álmatlan hét előzte meg azt, amíg eldöntöttem az önmagámmal vívott harcot. Gondolkoztam magamban: tizen két hektár földet egyedül megművelni, még ha jók is a lovaim, teheneim, szerszámaim, nem Játék. Hajnalban kelni, késő este nyugo vóra térni. Ünnep, hétköznap mind egyre ment. Igás volt akkor az ember is, nemcsak a jószága ... -tál eszé umel m r nehez n tudom fölfogni, hogy miért is szitkozódtam annyit. No. elég az hozzá, beléptem, és hatvanegyben megválasztottak elnöknek Sorrendben én voltam a hatodik elnök, és maradtam is, amíg nem

egyesült a szövetkezel a két szomszéd falu gazdaságával. Ha visz- szatekintek, hatvantól számítva csak Jobban megy a sorunk, évről évre nagyobbak a hektárboza- mok, a tejhozamok, egyre több húst adunk el, nagyobb a fizetés. javultak a munkakörülmények, megszűnőiéiben van a fizikai munka...

— És mit gondol, ismeri a mai fiatalság ennek az útnak a kezdetét, görönyelt?

— Nem. De nem ők a hibásak,

az is biztos. Sosem maradt Időnk, hogy mindezt elmondjuk nekik. És sajnos valahogy őket sem érdekli. Persze, vannak kivételek, de én általánosságban beszélek. Nagy a hajsza, a fölösleges bajsza. Vérünkben van őseink munkaszeretete, szívóssága. Nem nevezhető ez egyértelműen harácsolásnak, de valami hasonló. Szerintem az okosabban beosztott,, elvégzett munka Is elegendő lenne, s még az életünk is nyugodtabb lenne, Mert ebben a faluban a munka után is munka következik, pihenésre, egymásra alig jut idő. Mi még e] tudnánk mesélni, hogyan lobbant ú| életre a falu, de ki válaszol, ha majd ezt unokáink kérdezik meg a mi fiainktól? űk m!t mondanak nekik? Mert az unokáink, ha e!|önnek, mindig fagga- tóznak, milyen volt a háború, igaz-e. amit a filmekben látni, könyvekben olvasni. Igaz, nagyon Is igaz, de az ember olyan, hogy azt hiszi csak el, amit szemtan bizonyít, amit zemtanú mesél..

Csö-d. Hallgassunk! V—:lakl szólni, beszélni, emlékezni akar.

ZOLCZFR jANOS Foto: szerO