Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-19 / 25. szám
9 'i A. t. ZS. „Ma már nem csak az évszakokról és a Játékokról írok, hanem Igyekszem beleszőni érzelmeimet is“ — írja levelében. Nos, a költő bármiről is Írjon, mindig, mindenbe önmagát szövi bele, saját érzelmeit, még az évszakokba és a Játékokba Is. A költő, bármiről Ír, a világegészet Igyekszik tetten érni, vagy ha úgy tetszik, a világegész foglya mindenkor. Babits Mihály Írja: „Csak én bírok versemnek hőse lenni,/ első s utolsó mlndenik dalomban:/ a mindenséget vágyom versbe venni,/ de még tovább magamnál nem Jutottam.“ És ez úgy is értelmezendő, hogy a „mlndenség“ sűrűsödik össze az ember énjében, s műveiben ezt vetíti ki; minden szubjektum a maga egyetlen és megismételhetetlen módján. Kívülről — ahogyan maga teszi Írásaiban — művészi hitellel lehetetlen ezt a mindenséget megközelíteni. LÉGVÁR. Vigyáznia kell: a Jelzőket pontosabban, szigorúbban használja, s óvakodjon a közhelyektől meg a képzavargyanús kifejezésektől. Némi Igazítással metaforadús Írását közöljük, hogy lássa, mit vétett, hogyan lehet elkerülni az Írás mindenkori és mindennemű buktatóit. Gondosan elemezze a két Írást: mint tükörbe tekintsen bele a megjelenítés és elhagyás, a szavak megválasztásának titkaiba, s amit észrevesz, Írja meg nekünk levélben, ha újra Jelentkezik. VÁRAKOZÁS. Naiv szuperneallz- mus — Így lehetne Jellemezni .krltlzálásra beküldött“ kát versét. Ha mindezt tudatosan tenné, s érezhető lenne a sorok mögött a bölcsen hunyorító egyéniség, akt Így szól hozzánk: — Akármi lehet, de ez Isi —, akkor bölcsen hunyorítva elfogadnánk Írásait. De maga halálosan komoly és munkáiban ennek a halálos komolyságnak csupán a paródiája valósul meg — akaratától függetlenül. semmit sem közöl, „önmagán kívül“ semmit nem közvetít: önmagában van — önmagáért. Az írás, a mü rétegei alól viszont Jelzéseknek. kihívásoknak kell előragyognia vagy elősötétlenie, melyet a teremtés változatainak te nevezhetnénk. A Gondolat pedig egy képzavar „remekműve*: példázat arról, ml áll távol a gondolattól és annak tisztaságától. Harmadik Írása viszont sikerült, kisded vétségeitől — egy-két tűllrástől, fölösleges mondattól vagy Jelzőtől — eltekintve Jől ötvözte a mese, a legenda és a maga egyéni világát. Talán ezen az úton kellene továbbhaladnia, óvakodva nagyon a szentlmentallzmustól, a bárgyú és bágyatag állóságtól és a mlndenkorl-mlndennemü közhelyektől. O. K. 12 soros Írást küldött, so ronként 2-3 hibával és 6 hajmeresztő rlmpárrel. X sző mint 100 ez sajnos, „1" szót nem érdemel. GRAMMAPOLIS. „Versrészletel“ szemelvények a legrosszabb *s íeglzetlenebb szirupos slágerekből, „kitűnő érzékkel“ válogatva kt a — szégyen Ide, szégyen oda — a máig Is gyártót! slágerszövegek alját stb. PYGMALION. Írásainak egy ré szében csak a dallamra esküszik s ez magának elegendő, hogy semmit ne mondhasson a ritmus és a rím ostorcsattogása közben: szavalnak nyája birkaként elcsatangol, vagy libasorban, hangos gágogással fut a papír pusztájának árva ösvényén. A szövegek másik fele: a szabad versek gyanánt gűzsbakötre, egy kicsit fáradt és egy kicsit dldakttkus hangúkkal zsákutcát Jeleznek. Egyik ormát sem a belső teremtés töltötte meg; egyelőre csak kipróbálta mindkettőt — nam baj, he ■sikertelenül. Mert a harmadik le- netőség még érintetlen: a fontos a terhes, s Jő percekben-őrákbsr önmagát mondani — beszélni mint a záporeső, a szél. a csönd váltani, mint a hóhullás, a nap sütés, az égzengés stb. —, de mindig úgy, mintha első és egyetlen emberként szólalna meg s földön. ABLAKOK. Két rövldebb Írása 1- génytelen; a Perc „önmagán tűi* levélíéle barátomnak, K. K. -nak Már régen nem találkoztunk. Persze, a távolság, az elfogultság, a gondok... Érthető. Mindez részemről is így van. Tehát marad a toll és a papír... A minap azon tűnődtem, milyen kegyetlenül nehéz az írás. Gondolatban felidéztem erről folyó egykori beszélgetéseinket. Csak most döbbentem rá, hogy milyen homályosan láttam akkoriban a dolgok lényegét. Az azóta eltelt idő részemről tapogatózás, a szavak ízlelgetése volt. Vagy mondtam azt, hogy hang- és útkeresés? Helykeresés? Tettesen mindegy, minek nevezem. A lényeg az, hogy most már közelebb kerültem önmagamhoz, s ezáltal a világhoz is. legalábbis úgy érzem, mert már nem látványoskodnt, látni, már nem hitegetni, hinni akarok. És már nem adakozni, adni akarok, már nem igazságokat, igazat akarok mondani. Elnök sportt'ársnak mind a két keze a levegőben. Furkónak integet Olyan csendes a nézőtér, mintha egy lélek sem lenne a pályán. Va« jón mi történt volna, ha nem vár a „Gatya" és egyből lő a csel után? Azzal az egy góllal vesztettük volna el a meccset? Egyetlen góllal... Amiért én felelek. De vajon azért, hogy ez a csapat egyetlen góllal elveszít egy mérkőzést hazai pályán, egy nála jóval gyengébb ellenféllel szemben, ezért ki a felelős? Elnök sporttárs? Vagy a Mester? Kit vonnak itt felelősségre, és miért? Senkit sem vonnak felelősségre a vezetők közül semmiért, ök meg- foghataílanok. Csak minket lehet szekálni. Pedig nemcsak Nagy I-ék tudják a labdát Ide-oda tologatni a pályán, hanem az Elnökség is, Teszik-veszik a bőrt... A Mester azt mondja: „Én megmondtam az idény elején, kiket kell leigazolni“. Azokat nem tudta idehozni a vezetőség. „Hát akkor hogy feleljek én?“ Száll a labda — lábról lábra ... Az a fontos, hogy ha baj van, mindenki tovább tudja passzolni. „Mikor kitör a balhé, akkor ne nálam legyen a pettyes!“ Az Elnök' sporttárs: elment a Nagyfőnökségre! „Nagyon Jó egészséget, elvtársak. De mit csináljak, ha nem adtak több lakást?“ Elutaztunk a múltkor egy barátságos edzőmérkőzésre. A Mester nem jött velünk, ő az ellenfelet nézte meg, Zötyögtünk vagy 150 kilométert. A „kenyérszállítón.“ Azon a tapadó» son, amelyiken talán még rugó sincs. Barátságosra csak azzal mehetünk. Odaérünk. Sehol egy lélek. Nem baj, várunk, majd jönnek. Le kell hajtani magunkat szerdán, a barátságos meccs a legjobb, azon ki lehet próbáiul mindent. Végre előkerítjük a szertárost. Itt ma nem lesz meccs, kérem, „Már hogyne lenne.“ „Én tudom ezt, vagy maguk?“ ö tudta. .Guszti kötötte le ezt a barátságost? „Én szóltam Elnök sporttársnak, hogy hívja fel őket telefonon. Kösse Jé a meccset, ö úgy is ott ül egész nap a telefon mellett. Én egész héten a hirdetések után jártam. Abból van egy kis pénz.“ „De nem lett volna jobb, ha te kötöd le a meccset, és Elnöksporttárs jár a hirdetések után?“ „»«.Azt hiszitek, ővele szóba állnak valahol? Ami pénzt ő hoz be. az nektek meleg vízre sem elég!“ Visszakocsikáztunk meccs nélkül. Fárasztásnak ez Is elég volt... 23. perc Szólt a Mester: „Ne tömörüljetek be ügy a kapujuk elé, húzzátok szét a mezőnyt. Szálljátok meg a pálya minden pontjátl* Kismartonnak leesett a cipő a lábáról. Amikor az oldalvonalnál 'újra fűzte a csukáját, odaszaladt hozzá Sanyi gyúró. Vele szokott üzengetni a Mester Sanyi olyan buzgalommal adja tovább az utasításokat, mintha ez volna minden mestersége. Néha a maga elképzeléseit is hozzáteszi. Olyéíetre-halálra kell a két pont. Nekik pedig így ts, ügy is a 11. hely jut. Már mi is felbóklászunk a félpályáig. Végre játékba tud lendülni az ember. Álveszi a labdát, csinál egy cselt, belsővel legurít valakinek. Ez a játék szépsége. Amikor azt cslnái az ember a bőrgolyóval, amit akar. Amikor engedelmeskedik a labda. Annál nincs szebb. Kinézem magamnak az embert. Egy arasznyira a fű felett megrúgom a labdát. Rára- gasztoro a Goldl bal lábára. Vagy úgy teszem elé, hogy le sem kell kezelnie, mehet vele. Kardos kihozza a labdát a bolyból. Visszagurtt nekem. Jobb szélen Indulok el. Előtte, vágtázik Klsmárton. Leadjam neki? Mit fog vele esi* nálnt? Még viszem. Jó lenne befelé húzódnom. Hátrál az egész védelem. Azt nem beszélték meg: engem ki fogjon, ha előre török? Nem adom le. Ha bemegyek közéjük, és elvesztem a labdát, mindenki azt mondja rám: „önző disznő. Három helyre Is letehette volna.“ Ezek behátráloak az ötösig? Rálövöm. Jól megsuhintom. Huszonöt méterre, ha lehet? Szépen rámegy a kapus. Döbben a labda, ahogy mellre fogja. Taps. „Szép lövés, jó védés“. Lőjetek — ordít a Tribün. „Ez kell! Lőni! — visszhangzik az 'Állóhely. 20. perc Most már jöhetne egy Igazi gól! Megnyugodna a közönség Is, a csapat Is. ezek meg végre tudomásul vennék, hogy ml az ábra ... A huszadik percben lőtt gól már nem ajándék. Azért már megszenvedett a csapat Is, a közönség Is. Egy gól! Ha Gold! berúgná a csapatot az NB I-be! Lehet, hogy nem változna semmi. Maradna mindenki a helyén, maradna a Mester is. E- setleg hoznának Pestről egy-két öreg zsugást, aki ha már nem Is teszi oda a csülköt, de besuhint, ha úgy adódik. jönne az NB I-be a csapattal ez a sok seggfej. Az elnökség. A vezetők. Akik mégiscsak bevitték a csapatot... NB I-es lenne az Elnökhelyettes sporttárs is. Azt sem tudom, mi a neve. Mi csak úgy hívjuk, hogy Giliszta Az Igazgatóságról jött. Pótolni az Elnök sporttárs Intellügenciahianyát. Egy frászt pótol ő... Majd ő veszi át a sportkört, ha Elnök elvtárs nyugdíjba megy, vagy ha a nyugdíj előtt csinál valami nagyobb balhét. Ha az ember ezekre a Gilisztákra gondol, isten bizony kedve lenne az első labdával nekllnamodnl a saját kapuja felé. Kicselezni Bigét, zu- hé, be a hálóba! „Szedd kll Majd ezt nektek, nem NB I-etl” Nehéz a helyzetünk. De mégis be kell kerülni.., Nem változik semmi, simán kiesünk egy év múlva. Legutóbb Is, amikor 13 évvel ezelőtt felkerült a csapat, retúrjegyet váltott. 21 Legfeljebb mi is csak egy évet sütkéreznénk odafent, meg kapnánk néhány akkora zakót...! Ha kér a Gilisztától valamit az ember: „Nem érek rá, államvizsgázom.“ Mióta itt van a sportkörnél, állandóan államvlzsgázik. „Ml a fenéből tudnak államvizsgázni az Ilyenek? Meg kellene eev- szer kérdezni tőle!“ „Nerc érek rá, az államvizsgára készülök“: Szegény állam. Ezt mind el kell bírnia. Ezt a temérdek sok állam- vlzseét...
